Magyar Themis, 1875 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1875 / 28. szám

220 Azon körülménynél fogva, hogy e tekintet­ben positiv törvény nélkül vagyunk, és a legfőbb itélőszék ennek következtében a szerződés átalá- nos elméletéből kiindulni kénytelen volt, ezen ily értelemben hozott határozatait átalában helye­seknek kellene találnunk. Ha tehát a kitűzött kérdésnek második ré­sze akként volna értendő, hogy mit követelhetnek vissza a biztosítottak de lege lat a, vagy helye- lyesebben (miután positiv törvényünk nincsen) a szei'zőaés átalános elmélete szerint, akkor megle­het, hogy válaszunk az volna: az egész általuk az egyesülésig befizetett biztosítási dijt. Magam azonban e kérdés második részét oda magyarázom: hogy mi történjék ez esetben de lege ferenda, és akkor egészen más ered­ményhez jutok. Ez alkalommal kell, hogy sajnála­tomat kiíejezzem az iránt, hogy ezen kérdés a többször említett kereskedelmi törvényjavaslatban megoldva nincsen ésigy még mindig fennforog azon veszély, hogy még a kereskedelmi tör­vény érvényre emelése után is, — amennyiben ezen hiány nem pótoltatnék, — a törvénykezés figyelemmel a szerződés átalános elméletére, e tekintetben az eddigi maradhatna. Mondom:a veszély, mert a törvény­politika, több biztositó társaság egyesülésének lehetővé tétele czéljából nézetem szerint más in­tézkedést kíván. Az ilyen egyesülés (kivéve a mala fidest, mely szabály szerint a fenyitő törvényszék elé tar­tozik) t. i. többnyire akkor vitetik véghez, ha a biz­tositó társaság a kötött biztosítási ügyletek ke­resztülvitelére és befejezésére magát elég erősnek nem tartja. Ha most a törvényhozás avagy positiv törvény hiányában a törvénykezés ezen kérdés te­kintetében eddigi álláspontján megmaradna, akkor, amint velem minden szakértő egyetérteni fog, több biztositó társaság egyesülése épen lehet- lenittetnék, miután a megszűnő társaság a másik őt felvevő társaságnak semmminemű előnyt nem nyújthatna, mert a biztositottak szaporításával járó előny azon hátrány által, hogy az egész biz­tosítási dijt az azt kívánóknak visszafizetni kény­telenül, több mint ellensulyoztatnék, és különben is a megszűnő társaságnak vagyona számos eset­ben ehhez elegendő sem volna. Legyen szabad ezen tán homályosan kifeje­zett állításomat példákkal felvilágosítani: A. biztositja vagyonát B. biztositó társaság­nál tűzvész ellen 5 évre; 3 év lefolyta után, miután tehát A. 3 évig a biztosítási dijt fizette, B. biztosító-társaság C. biztosító-társasággal egye­sülni akar. Ez esetben a dolog világos. A. kétsé­gen kívül jogosítva van kijelenteni, hogy ő neki C. biztositó társasághoz semmi köze, és hogy ő a még további évekre kötött szerződést felbontja. Vi­lágos azonban az is, hogy ö a 3 évért már fizetett biztosítási dijt visszakövetelni jogosítva nincsen, mert különben 2 évig ingyen lett volna bizto­sítva és B. biztositó társaság 3 évig ingyen viselte volna a risicot. A. legkisebb hát­rányt sem szenved, haő a már lefolyt időért befizetett biztosítási díjból semmit sem nyer vissza, miután ő a további 2 évre minden más neki tetsző biztositó társaságnál biztosíthat. Ha tehát A. a már lefolyt időért befizetett biztosítási dijából valamit vissza kapna, akkor világosan B. biztositó-társaság vagyonával gazdagodnék. Ép oly világos a dolog, ha A. a szerződés felbontásának idején túl valamit fizetett volna biztosítási dij fejében. Ez esetben a biztosítási dij azon része, melyet ezen időponton túl fizetett, egészen visszaadandó, mely rész számtani mivelet utján könnyen kiszámítható. Egészen más elvek szerint lesz azonban az életbiztosítás elbírálandó. Szóljon itt is a példa: A. biztositja életét B. biztositó társaság­nál. Tíz év lefolyta után, miután tehát A. 10 évig a biztosítási dijt fizette volt, akar B. biztosító- társaság C. biztosító-társasággal egyesülni. Ha A. ez esetben jogosítva volna kijelenteni, hogy ő a kötött életbiztosítási szerződést felbontja és hogy a 10 évért befizetett biztosítási dijt visszaköveteli, világos, hogy annak következtében 10 évig in­gyen biztosítva lett volna és B. társaság a risicot 10 évig ingyen viselte volna. Ez csaknem fe­lelhet meg az igazság elvének! De ép oly igazság­talan volna az életbiztosításnál kimondani, hogy a biztosított a befolyt időért befizetett biztosítási díjból mit sem követelhet vissza azért, mert a biztositó társaság a lefolyt időért a risicot viselte, — miután tekintetbe veendő azon körül­mény, hogy a biztosított időközben 10 évvel idő­södött és hogy annak következtében sokkal nagyobb évenkénti biztosítási dijt kell fizetnie ha magát egy más biztositó társaságnál bizto­sítani akarná. Ebből azonban még nem következik az is, hogy neki az egész biztosítási dij vissza- fizetessék, hanem visszafizetendő csak a biztosítási dijnak azon része, mely épen ezen korkülönbö- zetet pótolja és mely rész a »biztosítási díjtartalékban« találja kifejezését. A bizto­sítási díjtartalék, mely a halandósági sta- tistikai és mathematikai elveken alapul, megfelel ezen különbözetnek. A bizto­sítási díjtartalék azon részének visszanyererésével, mely biztosítására esik, A. fedezheti azon több­letet, melyet egy uj biztosításánál 10 évi idősű- lése következtében fizetnie kell. A. ekképen kárt szenvedni nem fog, és B. társaságon sem követte- tik el méltánytalanság. C. biztosító-társaság is azon helyzetben, lesz hogy B. társaságot felvehesse, a mi akkor, ha a biztosított az egész általa befizetett biztosítási dijt visszaköve­telni feljogosittatnék, legtöbb esetben lehetetlen volna; mert a megszűnő társaság egyesülési vágya alaptőkéjének jelentékeny apasz­tja vagy tán ezen alaptőke tökéle­tes e le ny é s z é s éne k a következmé­nye, miképen határozza tehát el magát egy másik társaság az egyesülésre, ha a biztositottak az egész általuk befizetett biztosítási dij visszakö­vetelésére feljogosittatnának, a mi által már kez­detben egy elfogadható ügylet lehetősége kizárat- nék. Magától értetődik, hogy a biztosított nem kény­telenül a megszűnő társaság könyveiben tényleg előforduló biztosítási díjtartalékkal megelégedni, miután lehetséges az is, hogy az a biztosítási díj­tartalék kiszámításánál a fent jelzett alapra fek­tetett elveknek nem felel meg, hanem egészen ön­kényes. Ez esetekben joga lesz a biztosítottnak a ^biztosítási díjtartalékot helyreigazittatni. A bizto­sítási díjtartaléknak megfizetése egyenértéke azon különbözetnek, mely felmerül az eddig megfizetett és azon nagyobb biztosítási dij közt, melyet idősb kora köveztében fizetnie kell. Kétséget nem szenvedhet ugyan, hogy e szabály nem minden esetre alkalmazható és hogy a biztosított daczára annak, hogy a biztosítási díjtartalékot megkapja, az esetben károsul, ha vagy előhaladt életkora vagy időközben beállott betegeskedése következté­ben más társaságtól biztosításra egyátalá- ban többé nem fogadtatik el. Ez esetekben azonban megfelelő kár­pótlást még az egész általa befizetett biztosí­tási dijak visszanyerése által sem nyerne, és to­vábbá már azon körülmény önmagában véve is, hogy ő oly társaságnál biztosított, melynek egye­sülnie kell, szerencsétlenség az illetőre nézve, és végre szabadságában áll még mindig biztosítását az egyesülésre lépett B. társaság helyett C. tár­saságnál folytatni. Nem tagadható ugyan, hogy ily esetekben a biztosítottra bizonyos pressió gyakoroltatok és hogy rajta bizonyos mélytántalanyság követtetik el; a törvénypolitikának feladata azon­ban a szabályt, nem pedig a kivételt szem előtt tartani. Ha csak a biztosítási társaságok együlését egyátalában lehetetlenné tenni nem akarnók, nem marad egyéb hátra, mint kimon­dani, hogy a biztosítottnak, ha a szerződést fel­bontani akarja, a biztosítási díjtartalék azon részével, mely befizetett biztosítási dijaira esik, megelégednie kell. A törvénypolitika szempontjából a biztositó társaságok egyesülését lehetetlenné tenni nem szabad, mert különben a biztosítottaknak, a kiket oltalmazni akarunk, még sokkal nagyobb kárt okoznánk, miután tapasztalásból tudjuk, hogy a megszűnő társaságnak egyesülési szándéka legtöbb esetben abban leli okát, hogy magát önerejéből többé fenn­tartani nem képes. Váljon mi történnék az ily esetben a biztosítottakkal, ha az egyesülés létre nem jönne? E kérdésre a felelet kézen fekszik. Legtöbb esetekben az egész befizetett biztosítási dij elvesztése. A feltett kérdés keretét túlhaladná e helyen a biztositottak igényeit a biztosító-társaság felszá­molása, vagy csőd esetében megvizsgálni, és röviden csak azt jegyzem meg, hogy fent kifej­tett nézeteim e két esetben is alkalmazandók, ma­gától értetődvén, hogy csőd esetében a bizt ositási díjtartaléknak megfelelő része azon tőke volna, a mely rész után, a csődtörvény értelmében, a há­nyadrész kiosztandó volna. A mondottak után indítványom a következő: Mendja ki a magyar jogászgyülés: Két vagy több biztositó-társaság egye­sülése esetében a megszűnő társa­ságnál biztositottak a szerződés felbontására jogosítva vannak. Ily esetben életbiztosításoknál a biztosítási díjtartalékot követel­hetik vissza. Dr. Bróde Lipót. JOGESETE Újított igényper. (M. B.) Keith Anna felperesnek, Jakabffy Pál elsőrendű és Kneifel Jánosné másodrendű alperesek ellen újított igényperében a békésgyulai királyi törvényszék következő Ítéletet hozott) TJjitó felperes Keith Anna, jelen újított ke­resetétől elmozdittatik, a perköltségek kölcsönö­sen megszüntetnek, a felek képviselőinek diját sa­ját feleik irányában, és pedig ujitó felperes ügy­véde idősb Huszka Mihály részére 80 írtban, s s másodrendű alperes ügyvéde Zöldy János dija 50 frtban állapíttatnak meg. Indokok. 1. A perújítás kérdését illető­leg, miután a magy. kir. Ítélő tábla november 12-ről 17341/866. szám alatt kelt jogerős határo­zatával a perújításnak már helyt adott, ezúttal intézkedés helye és szüksége fenn nem forog. 2. Az ügy érdemére vonatkozólag: miután az anyaperhez csatolt, valódiság tekintetében nem kifogásolt, tehát teljes hitelt érdemlő okiratok ál­tal kétségtelenül beigazolva van, miként Balázsy Kálmán a testvére Kneifel Jánosné született Ba­lázsy Ida ellenében létezett 2000 frt követelését az 1858. május 20. alapperbeli felperes Jakabffy Pálra ruházta át, miután ezek szerint Jakabffy Pálnak ezen összeghezi tulajdonjoga kétségtelen, s ebből folyólag egy harmadik részére kielégítési alapul többé nem szolgálhatott, az ezen átruházás után 1860. november 21-én foganatosított végre­hajtás alkalmával ugyanezen összegre ujitó felpe­res Keith Anna javára 976 frt 50 kr. erejéig ve­zetett foglalás végrehajtási zálogjogot egyátalában nem biztosíthatott s azon végrehajtás teljesen jog­erő nélkülinek tekintendő. Ezek ellenében a jelen perújítás alapját ké­pező azon nyilatkozatot, mely szerint Balázsy Kálmán, ugyancsak testvére Balázsy Ida Kneifel Jánosné elleni követeléséből 976 frt 50 kr. még az 1857. sept. 30-án, tehát az alapperbeli átru­házást megelőzőleg ujitó felperes Keith Anna ré­szére engedményezte volna át, hirói figyelemre méltatni és Ítélkezés alapjául venni nem lehetett, mert ezen okmány bizonyító erejét és érvényessé­gét az ugyancsak Balázsy Kálmán által kiállított későbbi azon nyilatkozat, mely szerint az említett nyilatkozat alatt lévő kelet hibásnak nyilváníttat­ván, az az 1858. évi őszre igazittatik ki, — annyira megdönti, miként ezen okmányt teljesen figyelmen kívül hagyni kellett, és pedig annyival inkább, mi­vel az ezen nyilatkozatot előttemező tanuk közül kihallgatott Groszeszka Julia, a keletre nézve semmi bizonyítékot nem nyújt, másik előttemező Pittner Mihály úgy Balázsy Kálmán pedig, ösme- retlen tartózkodásuk miatt, kihallgathatok nem voltak. Ezen indokokból ujitó felperes keresetétől elmozdítandó volt. A perköltségek kölcsönösen megszünteten­dőknek találtatván, a képviselők dijai feleik irá­nyában a prdtrts 252-ik §-a értelmében állapíttat­nak meg. Felperesnek felebbezése folytán a pesti m. királyi Ítélő tábla következő végzést hozott: A törvényszék ítéletének, helyesebben végzé­sének megváltoztatásával és az alapperbeli II. és III. bírósági ítéletek hatályon kívül való helyezé­sével I-ső rendű alperes az alapperbeli igény kere-

Next

/
Thumbnails
Contents