Magyar Themis, 1875 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1875 / 24. szám - Vélemény és inditvány

— 186 ilyen, a másikon amolyan bánásmód és kezelésben részesittetnének a fegyenczek; s az egyik börtönbáz több, a másik kevesebb szabadságot engedne meg tagjainak. Azon állapot, a melyben börtöneink a hivatalos adatok szerint is léteznek, nem olyan,hogy sok gondolkozási időt engedjen a rendszerek megválasztásában. Az elkerülhetetlenek, a nélkülözhetlenek megszerzése,a minden börtönrendszer alapját képező feltételek megvalósítása az, a mire törekednünk, a mit szem eló'tt tartanunk kell. Egészséges börtönhelyiségek, tágas termek, a munka, a nevelés és a tisztaságra megkívántató szerek nélkül nincs börtön és nincs valódi büntetésvégrehajtás. Ez minden börtönrendszernek alapja és alfája. Es mert nálunk a börtönrendszernek ezen alfája sincs meg, legyen börtönrendszerünk olyan, mely ezt igyekezzék megvalósítani, a mely ezután törekszik és pedig megvalósítani ugy, hogy az általános legyen, hogy minden börtönben ezen nélkülözhetetlen kellékekre nézve hiány ne legyen. És ezt elérhetjük, ha az osztályrendszert fogadjuk el, ha börtöneink berendezését az osztályozásra fektetjük. Az alap ehez megvan, mert többé-kevésbé az most is gyakoroltatik. Börtöneink az utóbbi időben egyenesen a szerint épültek, a többiek pedig a szerint, minden átalakítás nélkül berendezhetők. A költség kevesebb, a siker pedig igy azonnal észlelhető lenne, s nem vettetnék ismét évtizedekre vissza börtönrendszerünk általános jobbra fordulta. Ha lesznek nedves, egészségtelen börtönhelyiségeink helyett egészségesek; ha a sötét, föld alatti börtönök eltűnnek és helyettük a czélnak megfelelők állíttatnak fel: akkor eleget tettünk annak, a mit a büntetésre elitélt az államtól megkívánhat, a mit az államnak első sorban nyújtania kell. Es ha ezenkívül a nem, a kor, a büntettek minősége, a miveltségi fokok szerint külön osztályokat alkotunk, az egyes osztályokat külön foglalkoztatjuk és látjuk el oktatással: mindenesetre oly lépést tettünk előre, mely erőnk- és tehetségünkhöz mérve csekélynek mondható nem lesz. Tegyünk félre tehát minden más tekintetet és vegyük fontolóra börtönügyünk jelen állapotát, tehetségünk mértékét. Nyugati szomszédaink sem tudtak még a teljes elkülönítés állapotára felvergődni, pedig hol állanak ők a pénz dolgában és hol állunk mi. Náluk is a pénz, a tehetség hiánya nem egyszer megtagadta azt, a mit különben helyesnek találtak. Ne forgácsoljuk el erőnket azzal, hogy a mig tarthatatlan, egészségtelen börtöneink tatarozgatására, foltozgatására egyrészt ezreket kiadunk, másrészt az uj rendszer szerint fegyházakat épitünk, és igy se egyik, se másik helyen eredményre nem jutunk s lesz elvben, a papiroson ugyan fokozati börtönrendszerünk, tényleg pedig még annyi helyiségünk sem, a mely a rabok egészségének megrontása nélkül való elhelyezésére szükséges. Azon felül a mint előre látható, ha a fokozati rendszer elfogadtatnék, legelőször is a nagyobb bűntettesek részére építtetnék fegyház és közvetítő intézet, a kisebb büntevők pedig maradnának a mostani börtönökben. Ez pedig annyit tesz mint a kis bűnösöket nőni hagyni addig, a mig nagyokká fejlődnek és akkor nevelés alá venni. Felette sok rosz következménye volt már annak, hogy addig, a mig a baj kicsiny volt, vele nem törődtünk s csak akkor kezdtünk vele foglalatoskodni, a mikor nagygyá lett. Ez általános szokás a bűntettesek elleni eljárásnál. Minden, de minden felkutattatik, elővétetik akkor, a midőn gyilkosok, rablók, fosztogatók megjavításáról van a szó, — de vajmi kevés tétetik ott a javítás tekintetében, a hol a bűntény még csekély. Pedig ez szerintem helytelen. A kisebb bűnözőkre, a még nem egészen romlottakra, a bort Önök és nem a fegyház lakóira kell a fősúlyt fektetni. Ha a nevelés, a javitás itt kitűnő, kevesebb lesz akkor a fegyházba kerülők száma ; ha pedig az itt elhanyagoltatik, innét fog a fegyházak lakóinak száma a legnagyobb részben kikerülni s nagyon kétes, hogy azok ott megjavulni fognak. A javítási czél minélinkábbi megközelithetése, a bűnözők számának apasztása is tehát azt kívánja, hogy elhagyatott börtöneinkre legyünk főtekintettel, azokat igyekezzünk kiemelni elsülyedt helyzetükből, mi az osztályrendszer folytán gyorsabban és kevesebb költséggel eszközölhető. Építsünk munkatermeket, iskolákat a börtönök mellé, s legyen azokban az oktatás kellő, a munka czélszeríí és nemesitő, és ne engedjük, ne tűrjük, hogy egyesek jóakaratától függjön a börtön-nevelés , hogy mint külön dolgot kelljen felemlíteni, hogy itt és ott rendes tanításban részesülnek a rabok: akkor azután kevesebb lesz azok száma, a kiknek részére majdan, a midőn tehetségünk engedi és viszonyaink megváltoznak, magáncellákat kell építenünk. Dr. Csukássy Károly, kir. alügyész. Szemle. Jogtörténelmi társulat, budapesti jogászegylet és országos jogászgyiilés. (F.) Néhány nappal ezelőtt a lapok azon hirt hozták, hogy Majláth György országbíró kezdeményezése folytán jogtörténelmi társulat van alakulóban a fővárosban. A társulat a Kisfaludy-táisaság mintájára terveztetik 20—25 beltaggal. Az ily czélu társaság fennállása kétség kivül nyereség volna a magyar jogtudományra nézve, mert tagadhatatlan, hogy azon csekély mozgalom is, mely e téren jelenleg mutatkozik, idegen talajról veszi éltető erejét. Nem kívánunk kárhoztatólag nyilatkozni ezen jelenleg uralgó irányról, de annyi ugy hiszszük tagadhatatlan, hogy ha azzal párhuzamosan alapos jogtörténelmi kutatások is tétetnének, a fejlődés semmi esetre sem volna oly egyoldalú, a milyenné különben könnyen válhatik. A társulat alakítását tehát örömmel üdvözöljük. Kívánatosnak tartjuk azonban, hogy feladata pontosabban körvonaloztassék,mintáz az eddigiközleményekben történt. Nevezetesen a »Jogt. Közl.« a társulat feladatát »hazai jogirodalmunk birálati megfigyegyelésére« is kiterjesztetni kívánja. A tudományos kritika fejlesztését és egy irányadó jogi közvélemény teremtését mí is szükségesnek tartjuk, s e két tényező hiányát jogirodalmi viszonyaink egyik legnagyobb betegségének kell tekintenünk. De hogy a jog minden szakmájába vágó irodalmi termékek kritikai megfigyelése hogyan párosítható össze a jogtörténelmi kutatások speciális feladatával, azt nem vagyunk képesek belátni. Ha általános jogtudományiakad ém i a alapíttatnék s a tagok választásánál figyelem fordíttatnék a jogtudomány minden ágára, akkor igenis egyik feladatul lehetne kitűzni a hazai jogirodalmikritika megalapítását, de ha csak j ogtört é n e 1 m i társulat lesz alapítandó, ugy a jogtörténelembe vágó, vagy azzal legalább kapcsolatban álló munkákon kivül egyéb irodalmi termékeket a társulat körébe vonni — eltekintve egyéb okoktól — már azért sem lehet, mivel a társulat tagjainak megválasztásánál specialiter a jogtörténelem terén kifejtett működésnek kell irányadónak lenni. Ha pedig nem ez lesz a döntő, akkor kapni fogunk oly jogtörténelmi társulatot, melynek tagjai, mint ez nálunk csaknem valamennyi szakmában honos, mindennel inkább foglalkoztak és foglalkoznak, mint épen a társulat által kitűzött feladattal. Megemlékezni kívánunk e helyen még arról is, mikép vélnők mi a magyar jogirodalmi kritika megalapítását és általában a jogtudók közt az egyesületi fejlődést kezdeményezhetőnek. A jogirodalom birálati megfigyelése nézetünk szerint igen alkalmas kiegészítő részét képezhetné a szintén Budapesten alakítani szándékolt jogászegyletnek. Ez, a mint terveztetik, általános egylet l,esz, és fel fogja ölelni valamennyi jogi osztályokat és jogi szakmákat. Ezen egylet tehát igen alkalmas volna arra, hogy kebeléből egy öntudatos kritikai mozgalom megindulna; nevezetesen az egylet kebelében tartandó előadások, és az egyleti érintkezés által jó részben pótoltathatnék a jelenleg e téren uralgó hiány. Ezen alakítandó jogászegylet pedig nézetünk szerint az országos jogászgyüléssel bizonyos szervezeti combinatióba volna hozandó. A szervezet főpontjai a következők volnának. A jogászegylet állandó helyiséget tartana tagjainak klubbszerü érintkezése czéljából. Tagjai budapestiek és vidékiek, kik a tudorságot megszerezték, vagy valamelyik gyakorlati szakvizsgát letették. A vidékiek, mivel a helyiséget nem használhatnák, ke\esebb tagdijat fizetnének, mint a budapestiek, pl. 5 irtot, a budapestiek pedig 8—10 frtot. Időről-időre — mint többek közt a bécsi és a berlini Juristische Gesellschaft-ban történik — előadások tartatnának a jogtudomány bármely szakmájából. Ezen kivül — szintén a berlini Juristische Gesellschaft példájára •— pályadijak is tűzethetnének ki egyes kisebb codificationa1 i s munkálatokra. Végül az önkénytes beirás utján alakult szakosztályok megvitatnák a választmány által kitűzött vagy egyes tagok által benyújtott törvényhozási kérdéseket. Ezen kérdések közül azok, melyeket az egyes szakosztályok alkalmasaknak tartanak, a közgyűlés elé terjesztetnének. A közgyűlésen részt vennének a vidéki tagok is, és ez lenne az országos jogászgyülés. Előnyei ezen combinatiónak volnának, hogy az erők, melyek ugyanazon egy célt tűzték ki maguknak, egyesittetuének, és igy az izolált jogászgyülés és budapesti jogászegylet helyébekapnánk egy oly életerős testületet, mely előreláthatólag hosszabb időre fenn fogná magát tarthatni. Továbbá feltehető, hogy ezen egységes szervezet folytán a jogászvilág nagyobb befolyást fogna magának szerezhetni a törvényhozásra, és. ez által tekintélye is emelkednék. X Vélemény és inditvány. Dr. Z i s ka v Antal pannonhalmi íoapát3ági főügyész úrtól. A VI. magyar jogászgyiilés állandó bizottsága által feltett következő kérdésre : »Javasolható-e, hogy a váltó- és kereskedelmi ügyek feletti bíráskodás szakbiróságokra ruház~ tassék ; ha igen: minő alakban és minő berendezéssel.^ (Folytatás.) x ni Ezek után czélszerünek látszik még a szakbiróságok fejlődésének rövid jelzését előre bocsátani. A kereskedelmi szakbiróságok t. i. ha nem is eredetöket — mert több iró összhangzó állítása szerint Olaszországban már a 12. században léteztek olyanok — de kiképeztetésöket és szerves szabályozásukat a 14. század óta kétségkívül Franciaországban nyerték, (nevezetesen az 1549., 1560., 1563., 1565., 1566., 1667., 1673., 1681., 1-10., 1711., 1790. és az 1791-iki rendeletek, a Code de comm. 615—641. §-ai,— a Codedeproc c. 414—