Magyar Themis, 1875 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1875 / 20. szám - Lehet-e kir. közjegyző egyszersmind kereskedelmi vagy iparvállalat vagy hason pénzvállalat jog- vagy igazgatótanácsosa?
— 160 és 31-en, kik írni és olvasni tudtak, a 3-ik csoportba osztattak. Az első csoportban megtanult olvasni és számolni 8, irni és olvasni 7, megmaradt az első csor portban 10. A 2-ik csoportból időközben eltávozott 9, haladás következtében a 3-ik csoportba áttétetett 5, megmaradt a 2-ik csoportban 6. A 3-ik csoportba tartozók közül időközben 18 távozott el, megmaradt 13. A csoportban megmaradtak folyton részesülnek oktatásban, főkép pedig történelem, földrajz s egyéb olvasmányokban, megismertetnek ezenkívül a méterrendszerrel és gyakoroltatnak az ezen alapuló számviteltanban. A pestvidéki börtöniskolában ugyanily rendszer mellett 50 kezdő és 75 baladó részesült oktatásban. A pestvidéki börtönhelyiségeket illetőleg még a következő jelentés tétetett: A börténépület rosz helyiségei kijavíttattak és átalakíttattak olykép, hogy most minden helyiség használható. Az egész börtönhelyiség csatornákkal és még a börtönök is vízvezetékkel láttattak el és mindenütt angol árnyékszék alkalmaztatott. A börtön külső s összes belső helyiségei a legtisztább állapotba kelyeztettek; a tanításra egy külön tiszta és világos terem rendeztetett be, ez utóbbi kizárólag Tutschner kir.ügyész és egyleti igazgató érdeme Ugyancsak az ügyész ur az egész börtönudvart egy csinos kertté változtatta át a nélkül, hogy az államnak költséget okozott volna; végül a kir. ügyész ur a börtön udvarán kivül eső megyeházi udvart atszéki elnök úrral egyetértőleg és a megyei hatóság beleegyezésével szintén csinos kertté változtatta át, s ez utóbbi által sem okoztatott költség az államnak. Az eddig volt büz most már megszűnt, mindenütt a legnagyobb tisztaság s üde levegő van, mi a raboknak és az épületben lakóknak nem csekély örömére és egészségére szolgál. Ezen jelentés, főkép annak utolsó része, lelkes éljenzéssel fogadtatott, minthogy ezáltal az egyletnek már működése kezdetén tett óhajtása és törekvése teljesült. Dr. Kelemen Mór ezután következő indítványt ajánlott elfogadásra: Mondja ki az igazgató-választmány jegyzőkönyvileg, hogy tekintve a házi ipar fejlesztése érdekében alakult egyletnek közgazdászati tekintetben hasznos, de egyszersmind humanistikus czélját is: annak alakulását melegen üdvözli, számítván arra, hogy ezen egyletben a börtönökből kiszabadult jóravaló iparos egyéneknek munkához segítése körüli fáradozásaiban hathatós támaszát nyerendi; egyszersmind pedig fejezze ki a választmány azon óhajtását is: vajha a rabsegélyző-egylet tagjai közül minél többen lépnének be ezen egyletbe. Ezen indítvány, melyet indítványozó egy talpraesett beszédben indokolt, egyhangúlag elfodadtatott. Végül Zádor Gyula elnöklete alatt, dr. Rosenberg, dr. Mandl Pál, Schiller, Wahrmann Sándor, Bakos, dr. Weinman és Oblat választmányi tagokból álló bizottság küldetett ki, hogy az egylet javára még e hóban majálist rendezzen. Különfélék. * (Az igazságügymínister) az erdélyi birtokosokat különösen érdeklő rendeletet intézett közelebb az erdélyi első folyamodást! törvényszékekhez. A rendelet tagositási, arányositási és úrbéri ügyekre vonatkozik s következőleg hangzik: Hivatalos uton tudomásra hozatván, hogy a királyhágón tuli királyi törvényszékek némely előadó birái, tagositási, arányositási s úrbéri peres ügyekben a helyszínére kimenetelük alkalmából, a felektől követelt és gyakran nagyon magas előlegek hováforditásáról rendes számadást nem tesznek s a fölmerült költségek a törvényszék által utólag sem állapíttatnak meg: fölhívom ez okból a királyi törvényszéket, intézkedjék, hogy a birtokrendezési ügyekben kivánt előlegek az 1872. évi május hó 6-án 20.846 szám alatt kibocsátott szabályrendelet IV. fejezte, illetőleg 63 §-a értelmében, törvényszékileg állapíttassanak meg, s erről az érdekelt felek értesíttessenek. * (Az igazságügymínister ium) 3821. sz. a. kiadott körrendelete valamennyi e. f. kir. törvényszékhez. Egy hazai kir. törvényszék egy itteni csődtömegnek egy porosz illetőségű adósnál künlévő követelését a csődtömeg részére lefoglalta, és foganatosítás végett az illető porosz kir. biróságot kereste meg. A megkeresett porosz kir. bíróság, a porosz kir. kormány beleegyezésével , ezen lefoglalt összeget, a viszonosság megtartásának feltétele alatt kiszolgáltatta. Ez aU alomból figyelmeztetem a kir. törvényszéket, hogy valamint a porosz kir. bíróságoknak polgári ügyekben kelt határozatai és megkeresései végrehajtása körül a viszonosság a hazai bíróságok részéről tényleg gyakoroltatik, ugy a nevezett bíróságok abbeli megkeresései is, melyekben a Poroszországban csőd alá jut ott ottani alattvalónak a magyar állam területén létező ingó vagyona a csőd részére kiadatni kéretik, szintén foganatasitandó, a mennyiben a kiadatni kért ingó vagyon biztosítás vagy zárlat által nem terheltetik, vagy arra nézve zálog-, illetőleg megtartási jog nem szereztetett. * (Szentesitett törvények.) A kereskedelmi törvény s a bíróságok leszállítását tárgyazó törvény már szentesitett. •f (H a 1 á 1 o z á s.) A pesti egyetem egykori tanára, dékánja és rectora V i z k e 1 e t i Ferencz elhunyt Bécsben. Már a harminczas években kezdte meg tanári pályáját, s a jelenlegi jogász-nemzedék nagy része tőle nyert oktatást. A hatvanas években nyugalomba lépett, ekkor azonban a bécsi egyetemhez hivták meg, hol az egyházjogot, majd meg a magyar közjogot adta elő. Halálát következő gyászjelentés adja tudtul: Vizkelety Ferenczné született Kiss Jozéfa szomorodott szívvel jelenti saját és gyermekei, névszerint: Vizkelety Ferencz, köz- és váltó-ügyvéd és neje; Vizkelety József, cs. kir- nyugdijazott kapitány és neje, valamint utóbbinak gyermekei: illetve unokái nevében méltóságos id. Vizkeleti Vizkelety Ferencz, cs. kir. valóságos udvari tanácsos, Ferencz-József-rend lovag, jogtudor, és a m. kir. pesti egyetem nyugalmazott jogtanára, dékán és igazgatójának, f. év és hó 10-én éjfél után 12 és fél órakor végelgyengülésben, élte 86-k évében történt gyászos kimultát. A boldogultnak hűlt tetemei f. hó 12-én d. u. 3 órakor takaríttattak el. Kinevezések. A kir. igazságügyminister a budapesti kir. táblához elnöki titkárra Burg Lajos kir. táblai fogalmazót nevezte ki, s Szentiványi Gyula legfőbb itélószéki fogalmazót hasonló minőségben a budapesti kir. táblához helyezte át. A kir. igazságügymínister a pesti kir. tőrvényszékhez jegyzővé Ludvig János ottani aljegyzőt és Írnokká S e r 1 y Ede igazságügyministeri számvevőségi dijnokot nevezte ki. A kir. igazságügymínister Sóós Kálmán marosvásárhelyi kir. táblai segédfogalmazót a zilahi kir. törvényszékhez jegyzővé nevezte ki. A kir. igazságügymínister Dregán János, gyulafehérvári törvényszéki aljegyzőt Szász-Sebesre kir. közjegyzővé nevezte ki. A kir. igazságügymínister Gyárfás László, marosvásárhelyi kir. táblai joggyakornokot a székelyudvarhelyi törvényszékhez aljegyzővé nevezte ki. Névváltoztatás. Dux Móricz budapesti lakos saját, valamint Ignácz és Mihály nevü gyermekei vezeték nevüknek »Dócz i«-ra kért átváltoztatása folyó évi 23296. számú belügyministeriumi rendelettel megengedtetett. Csődök. Follinusz István ellen, a nagyváradi kir. tszék által, bej. hat. május 29, 30, 31, id. tmgk. és perü. Bárothy Antal. (106) Gsernovics Árzén ellen, a nagyváradi kir. tszék által, bej. hat. jun. 14, 15, 16. id. tmgk. Ritoók Zsigmond perü. Márkus Lajos. (106.) Csávás Lajos ellen, a karczagi kir. tszék által, bej. hat. július 1, 2, 3., perü. Nagy Lajos, id. tmgk Rácz Miklós. (108) Wechsler S. ruhakereskedő ellen, a pancsovai kir. tszék által bej. hat. jul. 3. perü. és id. tmgk Krajován Pál (109) Führer, Sándor ellen, ;i lőcsei kir. tszék által, bej. hat. jul. 26, 27, 28., perü. Dr. Becz; Mór, id. tmgk Bais Béla. (110) Novodny Ferdinánd ellen, a kassai kir. tszék által, bej. hat. július 5., 6., 7., perü. Kiszely József, id. tmgk Bezsilla Sámuel. (103) Csödmegszüntetések G a r a y Dániel ellen, a nagyváradi kir. tszék által, a tömegnek elosztása folytán. (106) Krausz Lipót ellen, a bajai kir. tszék által, miután a záros határidő alatt csődkereset be nem adatott. (108) Zsibrik János ellen, a nagyszombati kir. tszék által, tömeghiány folytán (110). Pályázatok. Az eperjesi kir. tszéknél, egy Írnoki állomásra, foly. jun. 11-ig benyújt, az eperjesi kir. tszéki elnökhöz. (107) A miskolczi kir. jbiróságnál egy Írnoki állomásra, foly. jun. 9-ig benyújt, a miskolczi kir. tszéki elnökhöz. (107) Nyomatott az .Atlienaeum. irod. és nyomd, részv. társ. nyomdájában. Kivonat a „Wiener Mon"-É. Csődök. P o 11 a k Nehemias bej. keresk. ellen, a prágai keresk. tvszék által bej. hat. jun. 19, csödbizt. Dr. Richl, tmgk Dr. Thurnwald Emil. igaz. tárgy. jul. 17.(100) W a tz e k J. W. b e j. keresk. ellen, a prágai keresk. tvszék által, bej. hat. jun. 12, csödbizt. Schindalka Ede, tmgk Dr. Thurnwald Emil, igaz. tárgy. jun. 26. (102) Schüler Ottó könyvkereskedés Berginan és Töpperwein, a troppau-i cs. kir. orsz. tvszék által, bej. hat. jun. 30, csödbizt. Schindler Károly tmgk Dr. Schercz Emil, igaz. tárgy. jul. 17. (100) Achatry Katalin ellen, a bécsi cs. kir. orsz. tszék által, bej. hat. jun. 15,csődbizt. Schober Mihály, tmgk Dr. Kunwald Lajos, igaz. tárgy. jun. 23. (104) Dreiseitel B e r n a r d ellen, a bécsi cs. kir. orsz. tszék által, bej. hat. jun. 30, csödbizt. Richter, tmgk. Dr. Trutter József, igaz. tárgy. jul. 17. (108) Hauswirth János ellen, a bécsi keresk. tszék által, bej. hat. jul. 1, csödbizt. Dürfeld Adolf, tmgk. Dr. Makomaski Eezsó igaz. tárgy. jul. 15. (105) Himmelbauer Lajos ellen, a bécsi cs. kir. orsz. tszék által, bej. hat. jun. 26. csödbizt. Dr. Helrn Antal, tmgk. Dr. Schmidt Alfréd, igaz. tárgy. jul. 7. (108; Kotzoreck János ellen, a bécsi cs. kir. orsz. tszék által bej. hat. jun. 22. csödbizt. Rzehazek, tmgk Dr. Schneider Mór, igaz. tárgy. jul. 10. (108) Luzatto Cásar ellen, a bécsi cs. kir. orsz. tszék által, bej. hat, jun. 12. csödbizt. Schober Mihály, tmgk. Dr. Pick Ignatz, igaz. tárgy. jun. 26. (106) Parti József ellen, a bécsi cs. kir. orsz. tszék által, bej. hat. jun. 30, csödbizt. Dr. Anthofen Károly, tmgk Dr. Stern Mihály, igaz. tárgy. jul. 15. (105) Pischinger Lipót ellen, a bécsi cs. kir. orsz. tszék által. bej. hat. jun. 15. csödbizt. Rücker Ernő, tmgk Dr. Kellner János, igaz. tárgy. jul. 3. (107) Spira Jacab ellen, a bécsi cs. kir. orsz. tszék által, bej. hat. jun. 30. csódbizt. Dr. Bajsky R. tmgk Dr. Brezina Mór, igaz. tárgy. jul. 10. (105) Spitzer József ellen, a bécsi cs. kir. orsz. tszék által, bej. hat. jun. 30. csödbizt. Richter. tmgk Dr. Makomaski Rezső, igaz. tárgy. jul. 17. (108) Wunderer József ellen, e krems-i ker. tszék által bej. hat. jun. 10. csödbizt. Meinschad, tmgk Dr. Weinhauer, igaz. tárgy. jul. 1. (103) A d 1 e r Mária ellen a pisek-i ker. tszék által, bej. hat. jun. 30. csódbizt. Mark Ferencz, tmgk Fuhrmann Antal. igaz. tárgy. jul. 28. (103) ConsumvereiuOul a prágai keresk. tszék. i által, bej. hat. jun. 29. csödbizt, Potoucek Alajos, tmgk Dr, Rost Emil igaz. tárgy. jul. 15. (103) Raufer József ellen, a reichenbergi ker. tvszék által, bej. hat. jun. 15, csödbizt. Wilhelm Antal, tmgk Dr. Síeber igaz. tárgy. jun. 28. (107) Herzog Nándor ellen, a reichenbergi ker. tszék által, bej. hat. jun. 20- csödbizt. Trenker Ferencz, tmgk Dr. Schücker Károly, igaz. tárgy. jul. 5. Jindrák Wenzel ellen, a prágai orsz. tszek által, bej. hat. jun, 17. csódbizt. Prochaska Ferencz, tmgk Dr. Schreiter Ferencz, igaz. tárgy. jul. 1. (104) Kutscher Adolf ellen, a brüx-i ker. tszék által, bej. hat. jun. 30. csödbizt. Hermann Wenzel, tmgk Kutscherreiter Frigyes, igaz. tárgy. jul. 12. (105) Kasper András birtokos ellen a cill-i kev. tvszék által, bej. hat, jun. 24., csödbizt. Greistorfer Róbert, tmgk Dr Krichan Cajétan, igaz. tárgy. jul. 20. (99) Rauschl János bőr kereskedő ellen, a cilh-i ker. tvszék által, bej. hat, jun. 26. csödbizt, Kmetitsch Ferencz, tmgk. Dr. Petovar János, igaz. tárgy. jul. 20. (100) Stihill Victor kereskedő ellen, a ciln-i ker. tvszék. által, bej. hat. jun. 19, csödbizt. Dr. Eminger Manó, tmg Dr. Sajovic János igaz. sárgy. jul. 14. (66) BaworowskaJoanna gróf ellen, a zloczow-i ker. tvszék által. bej. hat. jul. 24. csödbizt. Dr. Stefko, tmgk Dr. Warteresiewicz, igaz. tárgy. aug. 4. (101) Kwiatkowski Wladislaw kereskedő ellen, a Sambor-i ker. tvszék által, bej. hat. 60 nap, csödbizt. Madejewski tmgk Dr. Wólosianski Varil, igaz. tárgy. jul. 21. (102)