Magyar Themis, 1874 (4. évfolyam, 1-56. szám)
1874 / 53. szám
402 alakzata; mert még a rendes perben a kivonat za Írásba foglalt védelemből nyugodtan elbeszélhető s a melleit a kivonaton kiviil az egész peranyag is rendelkezésére áll a birónak : addig a mi sommás eljárásunknál a járásbiró a felek szóbeli előterjesztését extrahálja, a peranyagnak többi része pedig, mely a kivonat helyességének is biztosítékául szolgálna, örökre elvész. A sommás eljárásnak igy felfogott súlyos bajain a törvényjavaslat mit sem segit. Szabályozza az eljárást az első biróságnál, rendelkezéseket hoz javaslatba, mely mellett az első biró előtti tárgyalás a szóbeliség követelményei szerint vezetessék; de nincs benne oly intézkedés, mely biztosítaná a feleket, hogy védveiket a másodbiró elé terjeszthetik. Sőt e tekintetben a javaslat inkább ront mint javít; mert mig a trdts 117-ik §-a szerint a felvett jegyzőkönyvet a biró a felek által tett észrevételekhez képest, a mennyiben azokat helyeseknek találná, kijavítani volt köteles; addig a javaslat 38 §-a szerint a jegyzőkönyv, melyet a biró a felek kihallgatása után vesz fel, a tárgyalás menetét csak általánosságban, a tárgyalás eredményét csak lényeges részeiben fogja tartalmazni; és e jegyzőkönyv a felek észrevételeihez képest kiigazítandó nem leszen. Nem változtat a dolgon semmit, hogy ha a fél az aláirá3t megtagadta, azok rövid előadása mellett a megjegy zendő leszen; — mert e megjegyzés csak annyiból fog állani, hogy N. N. a jegyzőkönyvet aláírni vonakodott, mert védelme hiányosan vétetett fel. Hiába adja elő az illető panaszait a jogorvoslati beadványokban, hiába ir össze iveket „Ítélet alapjául csak ajegyzőkönyv tartalma szolgálhat;“ és e jegyzőkönyvnek mindig több hitele lesz, ha az igazságszolgáltatást egészen megreuditeni nem akarjuk, több hitelének kell lenni, — mint a fél által felebbviteli beadványaiban utólag elmondandóknak. Sommás eljárásunk baja nem ott keresendő „hogy a sommás eljárás a gyakorlatban írásbelivé fajult,“ hanem keresendő abban, hogy a szóbeliség elvének betetőzése hiányzik, s mig ezen kirívó hiányon nem segítünk, addig mondjunk le azon reményről, hogy sommás élj áráén ikon lényegesen javíthatunk. Nem hallgatva el itten azon megyőződésemet, hogy minél inkább fogja elérni az esetleg törvényerőre emelendő javaslat azon kitűzött czélt, hogy a tárgyalási elv a szóbeliség elve az első biróságnál megvalósitas sék, annál türhetlenebb lesz igazságszolgáltatásunk a sommás ügyekben; s minél inkább fajul a sommás eljárás a gyakorlatban Írásbelivé, annál türhetöbbek lesznek a bajok; mert az írásbelivé fajult szóbeli perben a peranyagot a döntő felsőbíróságok biztosabban felfogják találhatni, mint a szóbeliség elvének megfelelően felvett azon tárgyalási jegyzőkönyvben, mely épen a szóbeliség elvéből folyólag sem az első sem a felsőbh birósági Ítéletnek biztos alapjáéi nem szolgálhat. Sőt kifejezést adok azon meggyőződésemnek, hogy ha bármi okból alantabb előterjesztendő azon javaslatom, miszerint már ezúttal a szóbeliség és közvetlenség sommás ügyekben a felebbezési bíróságoknál is behozassák, elfogadható nem lenne: akkor sommás ügyekben az első biróságnál a jegyzőkönyvi tárgyalás volna meg honosítandó' mely legalább biztosítja, hogy írásban az egész védelem eljut a felső bíróhoz. Ha nem lenne is ez kifogástalan jó, de oly eljárást tartalmazna, mely mellett az írásbeliség rendszere következetesen vihető keresztül; tehát semmi esetre sem oly rósz, mint a valódi szóbeliség gunyjára felállított azon torz eljárás, melyet a törvény kezési rendtartás sommás eljárásában bírunk, s melyen e tekintetben a javaslat sem javít semmit. Ha tehát s o m m á s ü gy e k b e n a szóbeli eljárást a felebbezési bíróságoknál behozni nem lehetne; a kkorvagy ajegyzőkönyvi tárgyalás behozatala által vagymás megfelő módon okvetlen szükséges intézkedni aziránt, hogy ne pusztán az egyes első biró bölcs belátására, hogy ne mondj am önkényér elegyen bízva az, mit kíván a felek által előterjesztett kifejezésekből és védelemből a felsőbb bíróságokhoz eljuttatni. A baj másik kutforrása jogorvoslati rendszerünkben fekszik, de a bajok o része nem j csak ott keresendő a hol a javaslat átalános indokolása felfedezni véli, hogy az igazolás és felebbezési jog szerfelett korlátozva van s nincs megakadályozva az, hogy apró ügyben perhuzás szempontjából a marasztalt fél fellebbezéssel ne élhessen, sőt mód nyujtatik arra, hogy felebbezés mellett ugyanazon ügyben mindhárom biró Ítélete ellen semmiségi panasz is használtaíhatik: hanem főleg keresendő jogorvoslati rendszerünk azon tökéletlenségében, mely szerint külföldi perrendtartások intézkedéseinek helytelen alkalmazásával az anyagi jogsérelem orvoslata a felebbezés, az alaki jogsérelem orvoslásától oly mereven lett elválasztva, hogy ennek hasonmását bármely európai állam perjogában hiában keresuők. A franczia eode deprocedure, s az ennek amintájára készült perrendtártások, 1869. ápril 29-iki ba- i jor perrendtartás ismerik a külön semmiségi panaszt, s a semmiségi panasz birói eldöntésére j hivatott legjobb bíróságot, de jól jegyezzük ; meg, hogy itt a jogorvoslat nem csupán az alaki jogsértésekre, szorítkozik, hanem kiterjed azon esetre is, ha valamely jogkérdés elbírálásánál az anyagi jogszabályai helytelenül j alkalmaztattak, hogy az első bíróság által I elkövetett alaki jogsértések esetében a felebbezési hatóságát gyakorló Il-od bíróságok, is megsemmisíthetik az eljárást, hogy semmiségi panaszszal csak a felebbezési bíróságok hatá- j rozatai támadhatók meg; hogy közbeszóló bi- í rói határozatok ellen nem semmiségi panasznak, hanem a felebbezési fokozatos hatóság illetősége alá tertozó panasznak van helye, hogy tehát a semmitőszék, vagy mint a bajor perrendtartás nevezi a legfőbb itélőszék, a felebbezési hatóságok felett álló, s nem vele coordinált, az alaki s anyagi helyes igazság szolgálatás fellett őrködő legfőbb birói hatóságot képezi. Lá tjük, hogy több állam törvényhozás a legújabb német törvényjavaslat is az ezen alapelveken alapuló semmiségi panasz helyébe már is a felülvizsgálat jogorvoslatát hozta be, mely szinte a felebbezési hatóságok Ítéletei ellenében engedtetik meg azon különbséggel, hogy felülvizsgáló biróság csak ott hoz semmitő határozatot és rendel uj eljárást a hol a perjog szabályai sértettek meg; mig ellenkezőleg a hol a jogsérelem abban áll, hogy az annyagi jog szabályai alkalmaztattak helytelenül e felsőbíróság nem megsemmisíti hanem megváltoztatja az ítéletet, s bár én az utóbbi módozatot, a felvizsgálati rendszert helyesebbnek tartom, el kell ismernem, miként a szóbeliség és közvetlenség elvein alapuló perrendtartás igé- j nyeivel a semmiségi panasz rendszere is összeegyeztethető. A mondottakból önként következik, hogy rendes perekben az Írásbeliség alapelveire fektetett törvénykezési rendtartásunkkal, mely mellet, három fokozatos bíráskodási rendszer sem tartandó, a semmiségi panasznak okszerűen al- j kalmazott rendszere, azon rendszer, mely csak egyszerű felebbezést tűr meg, teljesen összeegyezte thetlen; mennyivel képtelenebb tehát azon nálunk életben levő semmiségi panasz rendszernek fenntartása, mely e jogorvoslatot mereven az alaki jogsértésekre szorítja, s ezzel a semmiségi panasz jogorvoslatait a maga eredetiségéből teljesen kiforgatja. Én ennélfogva az alakiságra korlátozott külön semmiségi panasz rendszerének fenntartását jogi képtelenségnek és törvénykezési rendtartásunk ezen hibáját oly kirívónak tartom, melyet a törvénykezési rendtartás módosításánál okvetlenül orvoslanunk kell. Sem a helyes igazságszolgáltatás sem a nálunk az igazságszolgáltatás rovására nagyon is előtérbe helyezett józan gazdálkodás elveivel nem egyeztetheti össze, hogy ugyanazon per a hár; más bíráskodási fokozat mindenikén keresztül az anyagi és alaki kérdések megbirálása tár- i I gyában külön birói hatóságok elé kerüljön az előadónak és az Ítélő tanácsnak külön külön, tehát nyilván megkettőztetett dolgot aujon. A magyar királyi semmitőszék bírái között a magyar birói kar több kitűnősége foglal helyet. Valójában szomorú dolog, hogy ezeket arra látjuk kárhoztatva, miszerint kizárólag a perjog aíapszerüségei felett kell őrködniök, hogy ezt tehessék az egész peranyagot át kell tanulmányozniok, s bizonyára fáj jogérzetöknek, hogy a pert áttanulmányozva látták az anyagi jogszabály helytelen alkalmazását az alakiság bilincseibe vert hatáskörük nem engedi, miként az anyagi igazság érvényre emeléséhez hozzájáruljanak ; holott ha a törvénykezési rendtartás casuisticus szabványai által támogatott alaki jogsérelem forog fenn, meg kell semmisiteniök az eljárást, bár meggyőződésük szerint ez az anyagi igazság helyes kiszolgáltatását nem fogja elősegíteni; sőt gyakran csak késlelteti, néha talán egészen meg is hiúsítja. De az alaki és anyagi jógsérelem orvoslásának oly merev elkülönítése, mint a hogy azt törvénykezési rendtartásunk páratlanul teszi — a jogbiztonság veszélyeztetésével is jár. A pereknek különféleségeit figyelembe véve nem lehet egészen biztos határvonalat vonni mely megállapítaná: hol kezdődik az anyagi és hol végződik az alaki jogsérelem. A felek és ügyvédek nélkülözik a biztos iránytűt, melyet a jogorvoslat megválasztásánál használniok kellene, és ebből az következik, hogy biztos tudatában a jogsérelemnek, ne hogy ez azért maradjon orvosolatlanul, miért nem helyes jogorvoslatot választottak, a vagylagosan megengedett jogorvoslat mindenikével fognak élni. Ez a mellett, hogy — mint már fennebb érintettem — a birói teendőket szaporítja magára az igazságszolgáltatásra is káros hatású. Az ilyen ügy előbb a semmitőszéknél, aztán ha a semmiségi panasz elvettetik a királyi táblán illetőleg a legfőbb itélőszéken kerül birói eldöntés alá. A semmitőszék látja ugyan a jogsérelmei, de azt hiszi hogy nem alaki, hanem anyagi jogsérelem forog fenn tehát elveti a a semmiségi panaszt és átteszi azt a fenn megjelölt felebbezési hatósághoz, azon hi szemben, hogy ott a jogsérelem orvoslást fog nyerni; de ha a felsőbb biróság azon nézetben van, miként van ugyan jogsérelem, de nem anyagi, hanem alaki, melynek orvoslására tehát ő nincs hivatva — akkor az igazságszolgáltatás két szék között a földre szorul. — Annak igazolására, hogy e felebbezési hatóság és a semmitőszék a jogsérelem minőségére nézve ily eltérő nézetben lehetnek, gyakorlati példák mellőzésével szabadjon csak arra hivatkoznom, hogy igen gyakran úgy szólván naponta fordul elő eset, midőn a felebbezési hatóság a hozzá felterjesztett pert előzetesen a semmitőszékhez teszi át, mert hivatalból észleld e n d ő s e mmi s é g i e se tét lát fenn forogni; és ezen áttett perek legnagyobb részét a semmitőszék azzal küldi vissza, hogy hivatalból észlelendő semmiségi eset fenn nem forog. Jogorvoslati rendszerünk ezen bajain a törvényjavaslat mit sem segit, mert az anyagi és alaki jogsérelem elkülönített orvaslatait továbbra is fenntartja. Hasztalannak tartok minden törekvést, mely a semmiségi panasz eseteit taxatíve és casuistice kívánja felsorolni, ez a mellett hogy a fenjelzett bajokra különben sem segítene nézetem szerint helyesen ki- I vihető soha sem lesz. Hiszen a trds. 297-ik §-a I is taxatíve sorolja fel a semmiségi panaszokat, I de hogy minő eredménynyel, arról meggyöződ: hetik mindenki, a ki egy kis fáradságot vesz 1 magának és a törvény rendelkezéseit a semmitőszék elvi jelentőségű határozataival összeegyezteti. Azt mondja a javaslat átalános indoko- I lása, hogy a perfolyamban és a végrehajtási eljárásban üdvösnek bizonyította be a gyakorlat a perrendtartásnak azon rendelkezését, mely szerint a fokozatos felebbezés kikerülésével közvetlenül a semmitőszék kimondhatja, váljon az első birónak valamely megtámádott cselekménye vagy határozata törvényes vagy törvénytelen e. Kestat probandnm. Én legalább; i kivált ily átalánosságban mint a mint mondva
