Magyar Themis, 1874 (4. évfolyam, 1-56. szám)
1874 / 39. szám - A börtönkönyvtárak használatánál alkalmazandó elvek
- 292 -nélkül rendeli, hogy az abban érintett tételek a megállapított sorrendben fizetendők ki, mi az esetleges repartiálást teljesen kizárja. Hogy a tervezet, az átruházási illetékek, adók, közterhek és ezek netaláni pótlékainak a csődöt közvetlenül megelőző három esztendőre biztosit elsőbéget, a szerző szerint abban találja indokolását, hogy szemben az osztrák csődtörvény intézkedésével (31. §. 1.) a magyar állam alattvalói, az örökös tartományai alattvalói irányában nevezetes hátrányban lennének, ha az érintett intézkedés fenn nem tartatnék; mert mig az osztrák alattvalók előtt, kik itteni ingatlanokra nyertek zálogjogot, csak egy évi adók és közterhek vonatnának le, azalatt a magyar alattvalók Ausztriában csak három évi adók és közterhek levonása után igényclhetnénsk kielégítést, mi sok esetben a követelés veszélyeztetését vonhatná maga után. E mel-1 tt nem lehetett szem elől téveszteni, hogy a 1868. XXI t. cz. 86. §-a az adóknak és közterheknek a csődöt megelőző két évre ad elsőséget, hogy továbbá a törvénykezési rendtartás 446. §. 6) pontja végrehajtás esetében is két evi illetékek és adók tekintetében állapítja meg az elsőséget; mi nyilván arra mutat, hogy a törvényhozás az id. törvénykezési szabályok által megállapított egy esztendőt kevésnek tartotta. Ugy de, ha az illetékek, adók és közterheknek csődön kivül is két évre adatik elsőség, akkor — eltekintve a íennebbi okoktól, — ezen elsőség csőd esetében három évre terjesztendő ki, annál is inkább, mert ez által a kincstár megszabadni azon tehertől, hogy követeléseit, mihelyt egy évet meghaladtak, telekkönyvileg biztosítsa. A mi a régibb illetékeket, adókat és közterheket illeti, azoknak, az eddigi gyakorlathoz Lépest a bekebelezett^ hitelezők előtt elsőséget adni nem lehetne; sőt az ily követelések az ingatlan vételárából általában csak annyiban nyerhetnek kielégítést, a mennyiben azokat a fennálló törvények és törvényes rendeletek szerint az ingatlan vagyonra zálogjog illeti. E tekintetben a törvényhozás további intézkedéséig az 1868. XXI. t. czikkuek a közadók biztosítására és behajtására vonatkozó határozatai szolgálnak irányadóul. Az előbbi §-ban érintett tartozások és költségek kielégítése után ugyanezen §. intézkedései értelmében elégíttetnek ki a jelzálogos hitelezők követelései a telek könyvi bejegyzés által megállapított elsőség szerint; a bárom évnél régibb időből eredő átruházási illetékek, adók és közterhek, a menynyiben azokat a fennálló törvények v?gy törvényes rendeletek szerint, az ingatlan vagyon tekintetében zálogjog illeti. Az 58. §. szériát a szolgalmak, mint az ingatlan vagyon trhei fenntartaadók, s a vevőié átntaandók, feltéve, hogy ez a szolgalmat megelőző jelzálogos követelések sérelme nélkül történhetik. Ha az átutalás által a jelzálogos hitelezők sérelmet szenvednének, a kártérítési igény mint jelzálogos követelés — 55. §. 2. — az át nem utalható szolgalom helyébe lép". A szolgalmaknál két eset lehetséges, j azok vagy átutalhatók a vevőre a jelzálogos hitelezők sérelme nélkül, vagy nem ; első esetben nincs semmi elfogadható ok arra, hogy az átutalás meg ne történjék, hogy tehát a szolgalom mint reálteher az ingatlan vagyonon továbbra fenntartassék ép úgy, mintha a vagyon magáneladás utján ment volna át az új birtokosra ; az utóbbi esetben az átutalás nemcsak méltatlanságot, hanem egyenes jogtalanságot vonna maga után; mert minden jogi felfogással ellenkeznék az, hogy a jelzálogos hitelezők egy később bekebelezett szolgalom miatt rövidséget szenvedjenek. Ez esetben okpzerüen nem marad egyéb hátra, mint a jogosultat a megszűnt szolgolomért kárpótolni, azaz megengedni, hogy a megszűnt szolgalomért járó kárpótlási összeg azon helyre léphessen, melyen maga a szolgalom biztosítva volt. Hogy azonban a felett, váljon a szolgalom átutalható-e vagy sem, általában határozni lehessen, szükséges lesz az igatlan vagyont két irányban megbecsültetni, egyszer tekintettel az átutalandó szolgalomra és másodszor tekintet nélkül e teherre; az eként nyerendő becsérték nemcsak arra nézve szolgálhat irányadóul hogy lehet e a szolgalmat átutalni vagy sem, hanem arra nézve is, hogy mily összegben kell az át nem utalható szolgamért járó kártérítést felvenni; mert e kártérítést helye sen csak azon összeg képezheti, mely a vételárból a megelőző jelzálogos hitelezők kielégítése után fennmarad. Mindez a dolog természete szerint csak az esetben fordulhat elő, ha a szolgalmat jezálogos követelések előzik meg ; mert ba a szolgalom első helyen van bejegyezve, a jelzálogos hitelezők sérelméről szó sem lehetvén, a bejegyzett szogalom a vevőre minden esetben átutalandó, tehát eladás esetében is fenntartandó lesz. A csődnyitás ténye a kamatok folyását meg nem szakithatja, miért is a jelzálogilag biztosított követeléseknél kétféle kamatot kell megkülönböztetni; olyanokat, t. i. melyek a C3Ődnyitás idejéig már lejártak és olyanokat, melyek a csőd tartama alatt esedékessé lesznek Az utóbbiakra nézve a fennebb érintett elv szerint nem lehet kétség az 57. §. intézkedése iránt, mely szerint azok a mennyiben zá'ogjog által biztositvák a tőkével együttesen, tehát egyenlő rangsorozatban egyenlitcndők ki; a mi a jelzálogilag biztosított és három évnél nem régibb évi járadékok, tartási költségek és más, visszatérő időszakokban, teljesítendő fizetésekre is áll. Ha az ingatlan vagyon vételárából a hátralékos és a csőd alatt folyó járadékok fedezésére elegendő alap nem marad, jogosult fél első sorban az érintett hátralékott kifizetését 8 azután az esedékes járadékok kiegészítését, magából a járadék biztosítására fordítandó tőkéből követelheti mindaddig, mig az teljesen ki nem merittetik. A csődnyitás előtt lejárt kamatokra nézve szétágaznak a nézetek; a a tervezet a méltányosság postulaiumának tekinti azt, hogy az osztrák alattvalók, kiknek itteni javakra bekeblezott követeléseik vannak, ugyanazon kedvezményben részesitess-nek, melyeket az osztrák csődtörvény a jelzálogos hitelezők részére megállapít. A kölcsönös forgalomnak semmikép 83m válhatnék előnyére, ha az osztrák alattvalók követeléseikre nézve nálunk keve-Behb előnyben részesitetnének mint a mennyit saját törvényeikserint élveznek Dd másrészt a tervezet jelenleg is érvényes intézkedést emel érvényre; illetőleg egy megszüntet éleszt fel, midőn a csődöt közvetlen megelőző három évre hátralékos kamatoknak a tőkével egyenlő elsőséget biztosit. Mindez természetesen csak az esetre értheiő, ha a kamatok a tőkével együtt telekkönyvileg biztosítva let;ek, mert a benemjegyzett kamatokat a tőkével egyenlő ran<rsorozat sem a csődöt megelőző három évre, sem a csőd tartama alatt nem illethetné. A tervezet tehát világosan kiemeli, miszerint az elsőség csakis a jelzálogilag biztosított kamatokat illeti. A mi a régibb kamatok, évi járadékok, tartási költségek s más, visszatérő időszakokban teljetitendő fizetéseket illeti, azok az 58. §. intézedéseként, a mennyiben azokat zálogjog illeti, csak az 54—57. §§-ban érintett tételek után, és pedig tőkék sorrendjében nyernek kielégítést; a tervezet tehát elvileg a most is érvényes intézkedést fogadja el, s azt csak anynyiban módosítja, hogy a kamatok részére megállapított időt az évi járadékokra stb. is kiterjeszti. A tervezet azonban egyúttal tovább megy azon esetről is intézkedvén, ha az el adott ingatlan vagyon vételárából a hátralékos és a csőd tartama alatt esedékessé vált évi járadékok tartási költségek s más visszatérő fizetések fedezésére a szükséges alap ki nem kerül; megállapítja ugyanis, hogy a jogosult fél ily esetben úgy a hátralékok kifizetését, mint az esedékessé vált járadékok kiegészítését magából az alapból követelhesse. A szóban levő fizetések biztosítása ugyanis, az ingatlan vagyon eladása esetében akép történik, hogy az évi fizetéseknek megfelelő összeg tőkésitte-A „ is1 A börtönkönyvtárak használatánál alkalmazandó elvék. Most, midőn hazánkban el van ismerve a Lörtönkönyvtárak jótékonyságaszükséges, hogy ezek használatánál alkalmazandó elvekről szóljunk. Minden erkölcsi javitás tényezői között első helyen áll az olvasmány. A gondosan kiválasztott könyvek olvasása által uj és jobb eszmevilágba vezéreltetik afegyencz, abban szórakozást és oktatást talál, reá öntudatlanul tapad a jó gondolat és ennek folytán az egyik a, másikhoz sorakozik és javul anélkül, hogy sejtené, ez az igazgatási teendőket is könnyíti. Könyv nélkül a magánzárkarendszer merénylet volt a fegyencz szelleme ellen, mig most ez a legbölcsebb tanáesadó ez a legererkölcsösebb társ, mely elviselteti a magányosságot. De a közös fegságban Í3 a fecsegők és gonoszkodók tervezetei között jobb gondolatokra vezeti a fegyencz eszmejárását és a lármás társaságból elvezérli és megóvja a rosz példáktól a szájhősök mérges befolyásától. Sztikéges azonban egy különös könyvtár a műveltebbek s az intézeti hivatalnokok számára, mert kell, hogy az utóbbiak is a fegyintézeti ügyek mezejéD gyűjtött tapasztalások előmozdítását és felvirágoztatását czélzó uj eszmékkel és intézményekkel megismerkedjenek. De az olvasmány által eléretik azon czél is, hogy a hivatalnok a város zajos életétől a különben is rendesen távol eső hivatali magányban jól érzi magát 8 a hasznos, szivet és észt képező könyvek között mulattató és vidámító szórakozást talál. A fegyenczek számára nemcsak vallásos, hanem ismereteket tárgyazó gyakorlati szakkönyvek is választandók, fősuly fektetendő a szivreható népies irályban irt vidámító könyvekre, mert hangsúlyozni kell, hogy csupa vallásos könyvek nem vezetnek czélhoz. Vigyázni kell arra is, hogy a gyermekélet kicsinyes nyilatkozatával foglalkozó munkák a könyvtárba fel ne vétessenek, mert & fegyenczek legnagyobb része ismerkedve van már az élet komoly voltával miért az élet színpadáról vett anyag legalkalmasabb a gyűjteményre, de itt kizárandó minden regény, szinmü, politikai irányú lap és egyáltalában a napi sajtó. A nők olvasmányául, minthogy azok szellemi látköre rendesen szűkebb, oly könyvek szükségesek, melyek a csrládi életet rajzolják. A hitfelekezeti bélyeget tükröző olvasmányok nem czélszerűek, és ezek az ő könyvtáraikból eltávolitandók. (Bővebben is erről „Bla-tter für Gef ángnisskunde." 1871. V. k. 1. füzete.) Az olvasásnak nem szabad azonban a munkáltatás hátrányára történni, hanem csak a kötelezett munkaidő befejezte után mint a javító rendszer lényege és alkateleme osztható be. Az olvasást nem szabad büntetés gyanánt tekintetni, mert nem az elismerés, hanem a szellemi tápláló ellátás szükségességét kell főszempontul kitűzni, mely az olvasmányTbani részesítés fontosságát magas fokra emeli. Nem szabad túlságos olvasást sem engedni, mert az absorbeálja a fegyencz erejét elfordítja figyelmét a kiszabott munkától, miért is csak a javítási czél kellő tekintetbe vételével kell az olvasmányt kiosztani. Ha egy magasabb miveltségti fegyencz meg nem elégednék a közönséges fegyintézeti könyvtár tartalmával és az intézet oly városban van, hol kölcsönkönyvtár létezik a valódi mivelt egyénnek meglehet engedni annak használatát, de nem a felületes és műveltség czége alatt fitogtatásból olvasni kivánó részére. Az intézeti igazgatóság tehet különbséget a fegyenczek között miért is a fegyintézeti fegyelem uralmának fenntartása mellett ez irányban az intézkedhetik. Réső E nsel Sándor.