Magyar Themis, 1874 (4. évfolyam, 1-56. szám)

1874 / 37. szám - A magyar csődtörvény tervezete. 3. [r.]

— 278 — Bére a tömegből jut. Ha a törvény a hitelezőt feljogosítja, hogy a kezei közt levő tárgyakból magát a zálog- és megtarlási jog alapján kielégíthesse, — meg kell adni e jogot azon hitelezőnek is, ki közadós követelésének, tehát pénzének van birtokában; nem tehet különbséget azon körülmény, hogy a hitelező ellen követelése esetleg még nem járt le, mert a tömegre nézve nem történik jogtalanság az által, hogy ellenében egy még le nem járt követelés compensáltatik és igy az, hogy a beszámítandó követelések vagy azok valamelyike a csődnyitás idejekor még le nem járt, a beszámítást nem gátolja. Miután a tervezet a beszámítást általában a fennálló törvényes feltételekhez köti, következik egyrészről, hogy annak feltételei általában és első sorban nem a csődtörvény, hanem az általános magán, a kereskedelmi vagy a váltójog e részbeni intézkedései szerint itélendök meg, továbbá, ha váltótörvényünk azon intézkedése, mely szerint a váltóköveteié 8ek ellen beszámításnak helye nincsen fenntartatnék, a tömeg hitelezője nem számíthatná be követelését azon adósságba, melylyel a tömegnek egy váltó alapján tartozik. Mindazonáltal a csődtömeg érdekei nem találhatnának elég védelmet azon a compensatio kizárására néave akár a magán akár a kereskedelmi vagy váltójog felállította intézkedéseiben, miért is szükségesnek látszik szemben a 34. §-ban felállított elvvel azon eseteket is megállapítani, melyekben a beszámítás, a csődtömeg érdekének, de főleg a csődeljárás természetének megfelelőleg kizáratik. E tekintetben a tervezet 35. §-a háromféle intézkedést tartalmaz, és pedig nincsen helye csődeljárásban a beszámításnak, ha a hitelező követelését a esődnyitás előtt szerezte ugyan, de a csődnyitás ntán lett a tömegnek adósa, ily esetben nem lehet helyt adni a beszámításnak, mert az esetben a követelés a tömeg tulajdonát illetőleg annak vagyoni értékéi képezi, mely az összes hitelezőknek kielégítési alapul szolgál; mert továbbá a csődnyitás után a tömeg ellen kiváltságos kielégítési mód szerzésére egy hitelező sem jogosított, pedig a kellő időben szerzett beszámítás a fedelet jellegével birván, a hitelező részére a kivá'tságos kielégítést biztosítja. A követelésnek a csődnyilta előtti léte, a dolgon mit sem változtat; mert a követelés csak jogezim volt, melynek alapján hitelező a beszámításhoz jogot szerezzen, de hiányzott maga a tényleges jog. Éhez járul még, hogy a beszámítás megengedése a visszaélések kimerithetlen forrásává lenne, mely a roszlelkü hitelezőknek a tömeg értékének önkényes csökkenését lehetővé tenné. Lényegileg a fenn előadottak igazolhatják a compensatio kizárását oly esetben is, ha valaki a közadósnak a csődnyitás előtt már adósa volt és a tömeg ellen a csődnyitás után szerez követelést, habár e követelés a csődnyitás előtt egy más hitelező által már megszereztetett. Megállapítandó ez annál inkább, mert a visszaélések a beszámítás kérdéses neménél még veszélyesebbek lehetnének, s a tömeg teljes megsemmisítésére vezethetnének minden oly esetben, midőn ennek nagy részét activ követelések képezik. A tömeg adósa adósságától megszabadulandó, minden módot felhasználna, mire nézve a beszámítás mint igen kényelmes eszköz kínálkoznék ; a tömeg állását illetőleg a hitelezők minden tájékozástól megfosztatnának, nem tudhatván, hogy a künlcvő activ követelések közül melyekre számithatnak. Azon körülmény, hogy a tömeg elleni követelés a csődnyitás előtt egy más hitelező tulajdonaként már létezett, jelen esetben sem tebet különbséget, mert az utóbbira nézve a compensatio nem létezett, utódja pedig azt az előbb kifejtettek szerint a csődnyitás után érvényesen meg nem szerezhette. Kizárandó volt a beszámítás a materialis concursus joghatályát elismervén oly esetben is, ha valaki a közadósnak a csődnyitás előtt lett adósa, és az ellen akár közvetlenül, akár egy más hitelező kielégítése által követelést szerez, a mennyiben a követelés megszerzésekor tudomással bírt arról, hogy a közadós fizetéseit megszüntette, vagy, hogy ellene a csődnyitási kérvény beadatott. A szóban levő esetben az egyedüli helyes kiindulási alap az, hogy a materialis concursus idejében sem áll jogában egyik hitelezőnek is helyzetét megváltoztatni, a közösségből kilépni, A fizetések megszüntetésével a közadós tartozásai rendszerint alászállnak értékükben, a személyes adósnak tehát módjában állhatna a tömeg ellen olcsó követelést szerezni, s eként tartozását a compensatio segélyével kiegyenlíteni ; a kérdéses intézkedés tehát karöltve az, előbb emiitettekkel azon visszaéléseknek kívánja elejét venni, melyek a compensatióval a tömeg megkárosítására történhetnének. Nehogy azonban a compensatio kizárása a forgalomra nézve több hátrányt vonjon maga után, mint mennyit a tömeg érdekében elháritani kiván, a tervezet csak jogot ad a tömegnek a nélkül, hogy c jog érdekében a bizonyítási kötelességet a hitelezőre hárítaná. A tervezetnek a beszámítás kizárására vonatkozó intézkedései a visszaélések meggátlására elégtelenek lennének, ha azok a 36. §-ban foglalt határozat által ki nem egészíttetnének, c szerint, ha a belföldi hitelező a közadós elleni követelését ennek egy külföldi adósára ruházza át, s ez a tömeg ellen beszámítással él, a belföldi hitelező, a mennyiben követelését a ceődnyitás után ruházta át, vagy az átruházáskor e fizetések megszüntetéséről, illetőleg a csődnyitási kérvény beadásáról tudomással birt, köteles a tömegnek azon összeget megtéríteni, melylyel az a beszámítás folytán megrövidíttetett. A kérdés csak az lehet, hogy minő mód választassék az érintett viszszaélések meggátlására ? A külföldi adóst nem mindig lehetne felelőségre vonni, mert ez, ha országa törvényei szerint beszámítással élhet, a belföldi bíróság illetősége alá nem tartozik, nem marad tehát egyéb hátra, mint az, hogy a belföldi hitelező, ki hogy a boszámitást lehetővé tegye, a tömegnek egy külföldi adósára ruházza, vonassék felelőségre, illetőleg köteleztessék azon hátrány megtérítésére, melyet a tömeg a beszámítás által szenved. A tömeg hitelezői rendesen aránylagos kielégítésre tarthatnak igényt, holott a beszámítás által teljes kielégitéshez jutnak, és igy a hátrány evidens leend, és a tömegre nézve azon összegben fog állani, melyet a hitelező a reá eső hányadon túl leszámítás utján kapott. A 37. §. intézkedése értelmében, a menynyiben beszámítás utján a tömeg ellen oly le nem járt követelés egyenlittetik ki, melytől kamatok nem járnak, a 13. §.-ban foglalt intézkedés nyer alkalmazást, és igy ez csak a 13. §-ban kimondott elvnek folyományaként jelen kezik. A csőd nyit ás a köz ad ós polgári1, politikai és egyéb viszonyaira vonatkozó joghatályát illetőleg a tervezet ötödik fejezetének rendelkezéseit s azok indokait, szóról szóra ide igtatjuk : 38. §. A csődnyitás joghatálya a közadósnak polgári, politikai és egyéb viszonyaira, a mennyiben az a jelen törvényben oem szabályoztatik, a fennálló polgári, politikai és büntető törvények szerint ítélendő meg. Indokok: Azon jogkövetkezményeken kivül, melyeket a csőduyitás ténye a jelen törvény értelmében maga után von, az érintett ténynek részint az általános és különös magánjogok, részint a politikai törvények, részint a büntetőjog szempontjából határozott jogkövetkezményei vannak, melyekre a dolog természet • szerint nem a csőd, hanem az érintett törvények intézkedései szolgálnak irányadóul, melyeket tehát a csődtörvény keretébe felvenni nem lehet. E tekintetben teljesen elégnek látszik a csődtörvényben csak annyit kijelenteni, hogy a csődnyitás joghatályára az érintett irányban, a fennálló külön törvények határozatai nyernek alkalmazást. A venditio bonorum a római jog szerint az infamiá-t vonta maga után (§. 1. J. qui et quibus ex causis manumittere non possunt 1. 6.); a cessio bonorum-nak nem volt ugyan hasonló következménye (1. 11. C. ex quibus cau' SÍR infamia irrogatur 2. 12), de az is a koV becsülésnek — nem ugyan jogkövetkezményekkel járó — kisebbítését vonta maga után (Giiu. ' ther: id. m. 100. 1.). A venditio bonorum meg| szüntc óta a római jog szerint is az infamiá-t I a csőddel járó büntetésre méltó cselekvény vonta maga után (Schweppe: id. m. 30. §.). A rómaihoz hasonló felfogást találunk a középkor[ ban, mely a bukottakat a decoctores névvel jelölé meg, s azon elvből indult ki, hogy decocj tor ergo fraudator. A német birodalmi törvények a bűntelen bukottat védelem alá vették, , és az infamiá-t mint a csőd következményét nem ismerték (Günther : id. m. 100.1., Schweppe: I id. m. 30. §.) ; és habár az egyes particularig I törvények szigorú intézkedéseket tartalmaztak, alig lehetne állítani, hogy a német birodalmi ! törvények szerint valaki azért, mert csőd alá került, polgári és egyéb jogait ipso jure elvesztette volna; általában büntetésről, bünfenyitő eljárásról csak akkor lehetett szó, ha a bukással do'us, vagy büntetésre méltó culpa párosult. (Az e részbeni speciális intézkedéseket 1. Kori: id. m. 37. §-ában.) Jelenleg Németországban a csőd joghatályára nézve részint a birodalmi, részint a particularis törvények szolgálnak irányadóul ahoz képest, hogy mily jogok forogtak kérdésben. Igy pl. az 1869. május 31-én kelt választási törvény 3. §. 2. p. a bukottat a cselekvő, a 4. §. pedig a szenvedő választási képességtől fosztja meg; az 1869. június 21-én kelt ipartörvény 83. §-a szerint a bukott az iparszövetségből kizárható; a birodalmi polgári bíróságok szervezetéről szóló javaslat 50. §-a szerint a bukott népbirói (Schöffenamt) és a 83. §. szerint kereskedelmi birói hivatalt nem viselhet. Ezenfelül Németországban alig van tőzsdei szabályzat, mely a bukottnak a tőzsde látogatását megengedné (1. a német javaslat indok, II. k. 191. és köv. lapjait). Saját törvényeink, különösen a régiebbek c tekintetben kevés tájékozást nyújtanak; minek oka azon körülményben keresendő, hogy 1848. előtt tulajdonképeni csődeljárásunk nem volt. Hogy azok, kik csőd alatt vannak, gyámságot vagy gondnokságot nem viselhetnek, törvényeinkben határozottan nincs ugyan kimondva ; ' de mert a tékozlók a most érintett hivatalokból ki' zártaknak tekintendők 1. Frankig: Közigazság ! törvénye Magyarhonban I. r. 114. §.; Kövy Sán| dor: A magyarhoni magános törvénytudomány | elemei 130. §; Wenzel G. A magyar és erdélyi magánjog rendszere H. k. 233. 1.), alig • lehet kétség az iránt, hogy azok, kik esőd ! alatt vannak gyámságot vagy gondnokságot | nem viselhetnek, sőt ha ilyet viselnek, attól ; elmozditandók. Részle'es intézkedést tartalmaznak az 1840-iki törvények, melyek közt a XV. • t. cz. II. R. 106. §-a szerint azok, kik bukás I miatt bizalmat nem érdemelnek, bizonyító erejű könyveket nem vezethetnek; a XVI. t. cz. 2. ! § a szerint kereskedést nem nyithatnak, kik I csődület és bukás alá kerülvén a bíróság által a rendes kereskedés üzésétől eltiltattak; j ugyanazon r. cz. 57. §-a szerint pedig a ke' reskedői jog megszűnik, ha a kereskedő csődü| let alá kerül; a XVIII. t. cz. 2. § a szerint közkereseti társaság tagjai nem lehetnek a ! bukottak, kik birói ítélet által a kereskedés > üzésétől eltiltattak; ugyanazon t. cz. 37 §-a szerint a társasági jog az egyes tagra nézve megszűnik, ha az csőd al?, kerül, és a 39. §. értelmé-I ben a társasági tagok többségének csőd alá ! jutásával az egész társsság feloszlik. Hasonlag j kimerítő intézkedéseket találunk újabb törvényeinkben, melyek a csődnyitás joghatályát • különösen a politikai jogok tekintetében szabályozzák. Igy az 1869. IV. t. cz. 6. §-a sze! rínt az, ki csőd alatt van, birói hivatalt nem I viselhet; ugyanez áll az 1871: XXXIII- t. cz. szerint a kir. ügyészekre is; az 1870 : XLU. ! t. cz. 66. §-a szerint ki csőd alatt áll tisztviselő nem lehet; az 1871: XVIII. t. cz. 39.§-» a csőd alatt lévőket a községi képviselői j°S" tói megfosztja; ugyanezen t. cz. 76. §-a szerínt pedig nem választható meg községi elöljárónak, ki községi képviselő nem lehet; as 1872: XXXVI. t. cz. 23. §-a szerint a fővárosi bizottság tagjának csak az választható, kinek, ezen törvény értelmében választóképessége van,