Magyar Themis, 1874 (4. évfolyam, 1-56. szám)

1874 / 27. szám - Néhány észrevétel a jelenlegi hagyatéki eljárásról

— 198 — átadatott, az 590. §-a szerint az osztály újra megejtendő, az örökség átadandó; fölösleges kettős munka! A miből kitűnik, hogy az 583. §. egészen fölösleges, 8 az 590. § ban irt eljárás a szabályszerű, mert a polgári peres eljárás természetéhez viszonyul, s csak is a perre utasító végzés után, a kereset be nem adásával nyilik meg az idő, hogy a hagyaték elosztása és annak átadása iránt határozni lehessen. Viszont azonban az 590. §-nafc azon hibája van, hogy az árvaszéki jóváhagyásról nem szól. Vitás kérdés az, hogy befejezett tárgyalás után a hagyatéki iratok, ha ingóságok vagy egyszersmind ingatlanok is foglaltatnak a hagyatékban, mikor terjesztessenek jóváhagyás végett az árvaszékhez. A kir. jbiróságoknál gyakorlatban van, hogy a tárgyalás után a hagyatékot általadják az illetőknek, és csak is a vonatkozó végzést küldik az árvaszékhez. Ezen gyakorlat szerintem nem helyes, mert ilyen esetben a bíróságok vagy nagy felelősséget vesznek magukra, vagy pedig megtörténhetik az, hogy az árvaszék a kiskorúak érdekében a hagyatéki bíróság intézkedését helyben nem hagyván, ujabbi eljárás és átadás szüksége forog fenn: a mi a birói átadási végzéseket compromittálná. A bíróságok ugy is a tárgyjegyzőkönyv szerint adják át a hagyatékot, s nem szabad, hogy ők felelősséget vállaljanak a kiskorúak osztály részéért, az előleges átadás pedig különben is csak .íz árvaszékek hatáskörét csorbítana, minek folytán az árvaszékeknek joguk van az előleges átadási végzéseket, mint a melyek hozzájárulások nélkül hozattak, a kiskorúak érdekében semmiseknek nyilvánítani. Ennélfogva a járásbíróságok csak ugy járnának el helyesen, ha a hagyatéki iratokat, ha kiskorúak vannak érdekelve, az átadási végzés kiadása előttrendszerint az árvaszékhez küldik be, s csak a kiskornak érdekében megtörtént jóváhagyás után adnák át a hagyatékot. Ha a hagyatékban ingatlanok is vannak, a kir. járásbíróság csak is mint megbízott bíróság jár el, s a hagyaték betárgyalása után, az iratok azon törvényszékhez küldendők, mely a kérdéses örökösödési ügyben határozni hivatva van. A beküldött hagyatéki iratokat az illető törvényszék jogi oldalról megvizsgálja, s miután azokat kellőleg felszerelteknek találja, a kiskornak érdekében leendő jóváhagyás végett azokat az illető árvaszékhez által teszi, az árvaszéki jóváhagyás után pedig a hagyatéki átadási végzés kiállítandó. Nem helyes e szerint azon eljárás, miszerint a kir. jbirÓságok egyenesen az árvaszékhez küldik a hagyatéki iratokat, mert ezen esetben a kir. járásbíróság, mint megbízott bíróság csak is arra van hivatva, hogy a hagyatékot letárgyalja, illetőleg a leltár és tárgyalási jegyzőkönyv alapján az ügyet a töi vényszéki ellátásra előkészítse. Nem tagadom, hogy ha az iratok egyenesen az árvaszékhez küldetnek, az eljárás egyszerűbb, de előállhat és előáll azon eset, hogy a hagy taéki ügy az árvaszéki jóváhagyás után a törvényszék keze alá kerülvén: jogi oldalról több tekintetben hiányosnak találtatik; ekkor az iratok pótlás végett az eljáró kir. jbiróságokhoz visszaküldetnek, s az árvaszékhez lett elküldésük hasztalan idővesztegetés volt. Ezen ut — az igaz — kissé hosszas, s azon körülmény, hogy a hagyatéki iratok kétszer kerülnek vissza a törvényszékhez, az ügymenetet lényegesen lassítja, de csak is igy lehet szabályszerűen eljárni; csak igy történhetik meg, hogy a kir. j bíróságok végezhetik megbízatásukat, a törvényszék érvényesítheti azon jogát, hogy a hagyatéki iratokat az irányban megvizsgálhassa, váljon szolgálhatnak-e azok jóváhagyás és átadás alapjául s az árveszékek jóváhagyási joga s felelősége épségben marad, minek folytan az egész eljárás szabályszerű menetet s törvényes lefolyást nyer. Szántay Adolf, kir. aljárásbiró. Könyvészet. Gneist legújabb munkája a bűnvádi eljárásról. (Vier Iragén zur deatschen Strafprozessordnung mit einem Schlusswort über dic Schöffengerichte von Rudolf Gneist. Berlin. 1874. Springt /• kiadása.) VI. Az eddigiekben leginkább a szerző által ajánlott előkészítő eljárást beszéltük meg. A fő tárgyalásra nézve szerző szintén igen előrehaladott álláspontot foglal el. A mai főtárgyalást teljesen elhibázottnak tartja, részint mivel a vádlónak túlnyomó befolyás engedtetik a védelem irányában, részint pedig mivel nem a vádló és védő, hanem maga a bíróság vezeti a bizonyítási eljárást. Ezeu utóbbi hiányáról a mai eljárásnak bővebben szóltunk V. közleményünkben, mely kizárólag az u. n. kereszt kihallgatással (Kreutzverhör) foglalkozik. A vádlónak túlnyomó befolyását szerző leginkább abban találja, hogy a tárgyalás az indokolt vádirat felolvasásával kezdődik, mely a tényállás, a t-ttesség és a súlyosító körülmények iránti bizonyítékokat lehetőleg kimerítően előszámlálja, rendszeresen combinálja és sikeresen csoportosítja; — ez által pedig az esküdtek mái előre elfogultakká tétetnek a vádlott irányában. Szerző az egész főtárgyalást át akarja alakíttatni. Szerinte a vádirat felolvasása elmaradna és helyébe a vádformula lépne, mely tartalmazná a vád alá helyezett cselekvényt — annak törvényes ismérvei szerint. Angolországban Bzintén ilyen vádformula képezi a tárgyalás alapját, de ott e tekintetben igen nehézkes curiális Stylus fejlődött ki, melyet szerző mindenesetre elKerültetni óhajt. Szerző szerint a vádformula körülbelül a következő lenne: Vádlott N. N. bűnösnek mondassék abban, hogy 1873. márczius 17-én este 7 — 8 óra közt X.Y. munkást ezen és ezen ház pinczelakásában késszurás által megfontolt szándékkal megölte. Ez képezné a tárgyalás alapját. Erre következnék a vádlott megkérdeztetése az iránt, hogy bűnösnek vallja-e magát vagy nem. Harmadik részét a tárgyalásnak képezné a vádbizonyitékok felsorolása, melyek ellenében állíttatnának a védbizonyitékok. A tárgyalás sulypon'.ja ezáltal a bizonyítási eljárásba helyeztetnék át, mivel a vádló és védő teljesen szabadon mozoghatnának az eljárás ezen részében és nem éreznék magukat indíttatva a vitázat alkalmával oly bőven szólni, mint az jelenleg történik. Szerző igen sokat vár a bűnvádi eljárás reformjának ezen részétől, mivel sok idő megkíméltetnék az által, hogy a vitázat csakis a szükséges elmondandókra szorítkoznék, sőt gyakran, mint Angolországban, el is maradna azon egyszerű oknál fogva, mivel már a bizonyítási eljárásban kimerittetett a vád és a védelem. A vitázat befejezése után következnék az elnök jogi oktatása az esküdtekhez. E tekintetben szerző azon nyomokon halad, melyekre az angol esküdtszéki eljárás példájára már Ausztria és némely kisebb német államok (liraunschweig, Szászország) léptek. Az esküdteknek szerző határozott jogi oktatást kiván adatni, mely azonban — és itt szerző egy lépéssel tovább megy, mint az emiitett államok törvényei — az esküdteknek nemcsak ajánlatos zsinórmértékül szolgálna, hanem egyenesen kötelező lenne. Szerző e tekintetben az amerikai Egyesült Államok törvényét állítja fel mintaképül, mely a jogi oktatásnak ezen kötelezőségét szintén kimondotta. — — Ezzel végére értünk azon nagy horderejű reformeszméknek, melyek szerint szerző a német bűnvádi eljárást átalakíttatni véli. A munkának azonban van még egy igen érdekes függeléke, mely a Schöffengericht intézményéről szól. Szerző itt éles polémiát indit a Schöffengericht intézménye ellen. Többször szóltunk e lapokban az ezen intézmény körül kifejlődött vitákról ; fel vagyunk tehát mentve azon kötelesség alól, hogy szerzőnek érveire bővebben reflectáljunk. Azt senki sem fogja elvitathatni, hogy a I Schöffengericht kérdése igen figyelemre méltó jogtudományi probléma. A bűnvádi eljárás legtöbb kérdésénél azonban nem egyedül a szorosan vett jogászkörök látják magukat érdekeltek nek. A bűnvádi eljárás oly na»y érdekeket érint, hogy a társadalom egész összességének a legközvetlenebbül kell őrködnie az abban véghezmenő változtatások felett. Már pedig a nagy közönség nem bir elég finom érzékkel azon jogi nehézségek iránt, melyek azesküdtszéki eljárásban az iskolázott jogászok előtt kétségtelenül felmerülnek. A laicus csak azt látja, hogy politikai tekintetben az esküdtszék nagyobb garantiákat nyújt, mint a Schöffengericht. A birói függetlenség emelésében r ej lik tehát a Schöffengericht lehetővé tételének egyik legfőbb mótora. Ha a birói függetlenség nagyobb és nagyobb baladást tesz, és ennek folytán a bizalom a bíróságok iránt meg fog gyökerezni a népben, az esküdteknek a bíróságtól való elzárásában rejlő garantia lassanként veszteni fog értékében, és épen ez által más részről érezhetőbbekké és kirívóbbakká fognak válni azon anomáliák, melyek az esküdtszékeknél a nyilvános kérdéstevésnek következményei. Ha emellett sikerülni fog a Schöflengericbt barátainak megállapítani bizonyos batározmányokat, melyek által a szakbiróságnak a polgári bírósággal való érintkezése— ha csak némi tekintetben is — szabályokhoz köttethetik és ellenőrizhetővé tétethetik: akkor ezen két intézmény mindinkább közeledni fog egymáshoz, és elvégre a kettőnek összeolvasztásában fog felfedeztetni a kellő megoldás. Dr. Fayer László. Vegyes közlemények. Egyleti hírek. * (Lengyel jogászgyülé 8.) Ez év folyamában Lembergbe is szándékoznak jogászgyülést összehívni, melynek ezélja lenne a speciális lengyel jog fejlesztése. Különfélék. * (Pauler igazságügyi miniszter) a mult hetekben az ügyvédrendtartás tárgyában tartott nagyszabású beszédében érdekes adatokat közölt az ügyvédek elszaporodását illetőleg. E század első négyedében (1800—1825 az egyetemen 225 joghallgató volt. mely szám a második negyedben (1826—1850) csak 390-re emelkedett. Az ötvenes évek szomorú viszonyai közt kezdetben 115, később 1860 felé 600 volt az egyetemi hallgatók száma, jóllehet a pesti jogi facultá8on túl csak öt jogi tanintézet volt az ország területén. E szám a GO-as évek óta folyton folyvást növekedett. S mig 1859-ben öt tanintézet mellett 444, — addig 1871-ben 16 tanintézet mellett kétezernél is több volt a jogászok száma, s ebből magára a budapesti egyetemre 1300 jut. E tekintélyes szám legnagyobb része az ügyvédi pályára lép. A legutóbbi összeírás szerint a szorosan vett Magyarországon több mint 4200 volt az ügyvédek száma, mely a koronatartományokkal együtt 4800-ban tűnt ki. 1861-től 1873 ig 4600 ügyvédi diplomát osztott ki a pesti kir. itélő-tábla. * (Pótrendelet az it almérési j og gyakorlatára vonatkozólag.) Azon kör rendelet, melyet a belügyminisztérium 1868. évi július hó 7-én 13,713 szám alatt az italmérési jog gyakorlatának szabályozása iránt az összes törvényhatóságokhoz intézett, az utóbbi időben, különösen az ipartörvény életbeléptetése folytán számtalan eltérő alkalmazásra és különféle félremagyarázásokra adott alkalmat, ugy, hogy jelenleg annak szüksége merült föl, hogy az italmérési jog gyakorlata ez ipartörvénynyel összhangba hozassék. E czél elérése végett e napokban ült össsze a belügyminisztériumban egy vegyes bizottság, aí.on elvek megállapítása végett, melyek az e tárgyban legközelebb kiadandó pótrendeletbe fölveendők. * (A z i g az ságü gy i m ini sz te r iu mban) jelenleg az államtitkár elnöklete alatt egy bizottság ülésezik a végett, hogy a telekkönyvi ^hatósággal felruházott járásbíróságok