Magyar Themis, 1874 (4. évfolyam, 1-56. szám)

1874 / 27. szám - Dr. Emmer Kornél előadmánya a jogászgyülés harmadik szakosztályában az exceptio veritatis iránt feltett kérdésre nézve

— 196 — tárgyalás alkalmával a hitelezők legalább 3/4-ed része az egyességet elfogadandónak találja, még egy ujabbi egyességi tárgyalásra másodszor is kitüzetik a határidő, de az egyesség itt is csak egyhangúlag fogadtatbatik el. Az előnyök, melyek ezen a csődnyitást megelőző egyességből a közadósra háromolnak, jelentékenyek, mert vagyonát ő maga kezeibeii, arról rendelkezhetik és üzletét, eltekintve a bizalmi férfiak felügyeletétől, önállóan vezetheti, de tekintve másrészt, hogy a hitelezők egyhangúsága csak a legritkább esetekben lesz elérhető, hogy továbbá az egyességi indítvány elvetéséig sem a csőd megnyitása, sem valamely hitelező által i szközlendő végrehajtás megengedve nincsen, de nem is lehet, ezen egyességi eljárástól nem igen sok eredmény várható és üdvös hatása csak ott lesz érezhető, a hol ily egyesség gyorsan létre jöhet. Az 5. könyv a 257.-264. §§-ban a hamis vagy vétkes bukás, az ezekben elkövetett blinsegitség, és ezek fenyítése iránti határozatokat tartalmazza. A hamis és vétkes bukás esetei körülbelül egybevágnak csődtörvényünk ebbeli in'ézkedéseível, csakhogy a javaslat a vétkes bukás esetei közé azt is sorolja, ha valaki árnkvagy értékpapirokkali üzletnél árkülönibözet fejében tetemes összegeket vesztett, vagy azokkal adós; továbbá, ha a bukott tudta vagy neki tudnia kellett, nugy vagyona tartozásainak felét sem fedezi és mégis új adósságokat tesz, és végre, ha a bukott fizetési tehetetlenségét ismerte vagy azt ismernie kellett, és vagyonához tartozó dolgokat tetemesen az értéken alól elárusított. Szigorúan fenyíteni rendeli a javaslat azon közadósokat, kik roncsolt vagyoni állapotuk elpalástolnia által hitelt kicsalnak, vagy kik adósságaikat szándékosan elhallgatják. Tiz évig terjedhető börtönnel büntettetik az, ki a bukott vagyonához tartozó dolgokat elrejtett, vagy a csődeljárásban álköveteléseket érvényesített azon szándékkal, hogy a bukottnak, egy harmadik személynek vagy maga magának ez által hasznot okozzon. Végre szigorú fenyítését rendeli a javaslat azon hitelezőknek, kik a bukott vagyoni állapota iránt a bírósággal hamis adatokat közölnek vagy a közhitelezők határozatainál azért szavaznak bizonyos értelemben, mivel valamely előnybeu részesítettek, vagy valamely előny nekik igértetett — A mennyiben lehetett, hat czikkemben iparkodtam a német csődtörvény-javaslat rendszerét, annak lényegesebb intézkedéseit me% ismertetni, és záradékul csak azon óhajt fejezem ki, hogy a nálam szakértőbb és avatottabb térfiak minél előbb allkalmat leljenek egy új magyar csődtörvény fölött oly dicsérőleg nyilatkozhatni, a mint én — igénytelen felfogásom szerint a német csődtörvényjavaslatot megbírálhattam. Dr. Misner Ignácz. ^ Dr. Emmer Kornél előadmánya a jogászgyiilés harmadik szakosztályában az exceptio veritaiis iránt feltett kérdésre nézve. Tisztelt szakosztály! Különös örömömre válik constatálhatni, hogy a véleményező urak a napirenden lévő kérdést véleményeikben a tanácskozásra kellőleg előkészítették, úgy hogy a tisztelt szakosztály idejének jelentékeny kímélésével fogok a kérdés érdemébe bocsátkozhatni. Dr. Löw Tóbiás a becsület, becsületsértés és exceptio veritatis jogászi felfogásának történelmét Solon törvényhozásán kezdve, a római, cánoni és germán jogban nyert alakulásain keresztül, napjainkig vezette át; a kérdésnek legújabb irodalmi állását nagy apparátussal ismerteti, úgy mint azt Chassan, Starkie és Lorbeer, általa méltán annyira dicsért müvei s a modern törvényhozások fixirozlák. Dr. Singer Ignácz, kitűnő szorgalommal és itészettel ismerteti az új és régi törvényhozások e tárgyra vonatkozó tételeit s önálló I eszmékkel is igyekezett gazdagítani a becs'lletsértési tan bölcseletét. Ezenfelül mindkét véleményező a kérdés I megoldása felé is helyes úton járt. Nyoma ennek azon közös megkülönböztetés, melyet a j tényre visszavezethető és tényre vissza nem I vezethető becsületsértések között tesznek, mit számos tekintély nyomán a „rágalom" és „becs ti letsértés" megkülönböztetésének formuláiban fejeznek ki; s ha van mit sajnálunk ezeu véleményeknél, ez csak azon körülmény lehet, hogy gondolkozásuk processusának segédeszközeit nagyrészt indítványaikba is átvették s ebben úgy jártak el, mint oly szobrász, ki — bár jelesen öntött — szobrát az öntésnél használt agyagidom kellő leoldása nélkül állítja ki, mi a nézőt zavarba ejti. Ezen indítványokra azonban még visszatérünk, B most engedjék meg, hogy saját nézetem kifejtése útján azon mérvszabályt mutassam be, mely Szerint az indítványokat bírálni bátor leszek. A jog elvei a személyek társadalmi együttlétének feltételeit tartalmazzák. A személynek kétféle egymást szorosan kiegészítő alkatrésze H ennek inegfV lelő két lételeme van; az egyik a külső, mondhatnók reális, míg a másik etliicai, ideális. < »ly stádiumában vagyunk a művelődésnek, hogy személyiségeinknek a külső lételemben való együttlétét elég helyesen és lakályosan találjuk rendezve. Az állami hatalomkörök az egyesek netán fellázadó akarata ellen eléggé biztositvák. Az egyesnek életbiztonsága, testi épsége és vagyonbátorsága czélszeríí intézményekben leli garantiáit; a jogszolgáltatás közegei a netán sértett magánjogok tekintetében is eléggé hozzáférhetők, még pedig a jogegyenlőség nyomán mindenkire nézve. Ámde az ethicai lételemben való együttlétünk még nem igen bontakozott ki az ősállapot chaosából. Pedig az egyén ethicai személyiségének elismerése és megvédése ép oly lényeges, mint testépségének, élet-, vagyon-, jogbiztonságának elismerése és biztosítása. Ezen elismerésen nyugszik a becsületsértések körüli törvényhozás. A becsület: egyrészt, objective, a közvélemény azon vélelme, bogy az egyén összhangzásban áll a társadalmi együttlét és haladás feltételeivel; másrészt, subjective, azon tudata az egyénnek, hogy polgártársii irányában ezen vélelmet táplálják s igy magát az emberi társadalom teljesen egyenjogú tagjának tekintheti. Ezen vélelemre, illetőleg tudatra, az egyénnek ép oly szüksége van, mint arra, hogy tudja, miszerint lakába nem fog berontani senki, szerzett tulajdonát el nem viszik s ő azt terveibe vonhatja, s ha kimegy az utczára, le nem lövik, szemét ki nem ütik, lábát el nem törik, vagy hogy ha pénzét kiadja kamatra, azt meg fogják neki fizetni. De hisz ebben van az átmenet az ethicai lételemre. Mert ha kölcsönvevő és kölcsönadó közé lép egy harmadik s ez a kölcsönadónak azt mondja: te kölcsönadó, a kölcsönvevő oly ember, kf nem szokta teljesitni kötelezettségeit s a törvény alól szökés által menekül, mert ilyet már többször tett: akkor a tőkepénzes nem mer adni,az iparos nem kap tőkét, a kettő között lehetetlenné válik a társas együttlét, egymás irányában államon kívüli állapotbajutnak, s míg az előbbi vélelmi állapotban mindkettő czélját érte volna, most már mindketten kényelmetlen helyzetbe jutottak. Azért az állam feladata, hogy az ember személyiségét ethicai lételemében is biztosítsa jogellenes támadások ellen, s ez a becsületsértési törvényhozás egyik feladata. Téves volna azonban, ha az egyént olykép biztosítaná, hogy minden másra nézve kellemetlen nyilatkozat eltiltatnék. Ez annyit jelentene, mint a gonoszaknak a jók rovására nyújtani védpaizsot. A kölcsönös ellenőrzés erőszakos megszüntetése megszüntetné a bizalmat: t. i. az általam említett vélelmet a tár sadalmi együttlét szabályaival való összhangzásáról az egyesnek, s igy megszűnnék magának a becsületnek fogalma is ; s valamint az állandó sötétségben nem élhetnénk meg, mert soha sem tudnók, gödör előtt nem állunk-e, veszélyes állatba vagy emberbe nem ütődünk-e, s inkább nem mozdulnánk ki szobánkból: ugy válnék lehetetlenné a társadalmi együttlét, kényelmetlenné az élet, tehetetlenné a haladás, ha eltiltanók az emberek egyruásfölötti bírálatát s a tettre serkentő önbizalom helyébe azonfelül még önbizalraatlansás is lépne, mihelyt tudnók, hogy fölöttünk való véleményét senki bátran ki nem mondhatja. A becsület védelme egyrészt, a bírálat védelme másrészt: ez a mondottak szerint azon két követelménye a társadalmi együttlétnek, melyet a törvényhozásnak összeegyeztetnie s érvényesítenie kell. El vau-e ezen összhang érve? Nálunk bizonyára nincs. (Helyeslés.) A sommás polgári kereset, mint az nálunk ez idő szerint fennáll, valóban nem nyújthat nagy elégtételt személyiségük ethicai részére némi súlyt fektető embereknek; esküdtszéki védelem igénybe vételéhez, fcz eddig tett tapasztalatok után, már csak naiv természetek fordulhatnak ; törvényeinket pedig ismerik Ethicai személyiségcink tehát Hobbes ősálllapotában élnek együtt, s ha nem gyakoriabbak a becsület elleni támadások, ha a bellum omnium contra omnes nem naponkénti, az csak a felvilágosodott jogérzület 8 a többi törvények okozta nevelés hatásának tulajdonítandó. De azősállapotnak fegyvere az önsegély: az önsegély alakja a párbaj, s lehet-e csodálni, ha helyzetünkben, hol törvényhozó, biró, közvélemény mintegy ösztönszerűen érzi, hogy a becsület államilag elé?gé megvédve nincs, nem mer senki a jog teljes szigorával fellépni azok ellen, kik becsületükben érzékeuyen megsértve, az önsegély e neméhez nyúlnak ? A törvényhozó nem hoz szigorú törvényt ezen önsegély ellen, a rendőrség szemet húny, ha értésére jut, a biró enyheségre hajlandó irányában, a közvélemény pedig benső megelégedéssel és elismeréssel tekint ama hősökre, kik maguknak „lovagias t légtételt" tudtak szerezni. Valóban, ama szerzők, kik hosszú monográfiákat irtak s azon tudósok, kik még hoszszabb felolvasásokat tartottak a párbaj ellen, helyesebben feleltek volna meg kitűzött czéljoknak, ha a becsületscrtési ügyek természetét, törvényhozási anyagkénti megjelenési alakulatait tették volna beható tanulmányaik tárgyává. A helyett úgy bántuk el e disciplinával az írók, mint a rosz vallástauitó, ki a menyországról és pokolról beszél, mielőtt még a lélek halhatatlanságát bizonyító fejezetet tradálta volna. Ősjogról beszéltek, mely az embernek legszentebb tulajdona, drágább a szemfénynél, az egészségnél s Carpzow mondása, melyszerint a becsület drágább az életnél, milliómszor lett (tudva — nem tudva) plagiálva. Azt azouban, hogy mi a lényege, miben fekszik jogi momentuma, azzal sorban adósok maradtak. Az angolok, kik kifejlett közérzületükben legelőbb érezték a becsületsérlési kérdés megoldásának szükségét, hiven jogászi módszerükhöz, nem igen kutatták a becsület bölcseleti megállapítását; hanem az ethicai élet általam jellemzett ősállapotát a külső rendezett élet készen talált elvei alá vonták. Innen van, hogy mint dr. Löw Tóbiás helyesen kifejté, a standért a károsítás, — a libelt a béketörés (breach of the peace) categoriájába helyezték, azt mondván, p. o. „Ki a kereskedő hitelét rontja, az árkot von boltja körül s ily üzletháboritás kártérítési kereset utján orvoslandó. Aki szenvedélyes és sértő levelet ir vagy nyomtatványt bocsát ki, az szenvedélyt kelt, esetleg verekedést is okozhat s ezért bünfenyitő úton ártalmatlanná teendő." Ámde ez helytelen felfogás, mert aki valaki személyiségét kiközösíti a társadalomból, az (rendszerint ugyan vagyoni kárral is párosuló) oly értelmi kárt okoz, melyet csak a bünfenyitő biró Ítélete, s az ezzel a sértőre mért büntetés állithat teljesen helyre. Érezték ezt maguk az angol birák. Az általuk slander eseteiben polgári perúton kimondatni szokott kárösszegek már régen meghaladják, még pedig messze haladják