Magyar Themis, 1874 (4. évfolyam, 1-56. szám)

1874 / 19. szám - Még egyszer az esküdtszékekről és a becsületsértésekről

_ 150 -ha áll is az, hogy a törvénytudó birák inkább képesek mérlegelni a vétségek minőségét és fokozatait, s azok inkább is vannak kötelezve az ítélet hozatalnál birói meggyőződésüket a törvény korlátai között nyilvánítani, mint az egyedül csak lelkiismeretöknek felelő és a törvényes fogalmakkal nem mindig ismeretes esküdtek: mindazonáltal a biró, legyen az szabad független állampolgár, kinevezett vagy választott tisztviselő, csak akkor képes jól és helyesen Ítélni, ha Ítéletét meggyőződésén kívül jó, világos, szabatos és igazságos törvény szabályaira fektetheti. De az ítélő birót is csak akkor lehet meggyőződése nyilvánításáért felelősségre vonni, ha hozandó Ítéletét a törvénytől eltérőleg, nem az igazság forrásából meriti. De hát egyedül a sajtótörvény ellen lehet kifakadni azért, hogy a köz- és magánbecsület megsértéséért elégtételt nem mindig képes nyújtani ? És egyedül az esküdtszékeket kell elitélni azért, hogy nálok a megtámadottak kellő védelmet és ótalmat nem mindig találhatnak ? Vizsgáljuk meg a királyi bíróságok előtt folyó magánbecsttletsértési pereket is. Váljon elégtételt szolgáltathat-e ott mindig a biró a sértett fél részére rágalmazója elitélésében? S a létező törvények mellett biztosnak érezheti-c magát bárki is, hogy egy vagy más helyen ok nélkül meggyaláztatván, a sértésért elégtételt kérhet és várhat a bíróságoktól? És ha ok nélkül és igazságtalanul megsértetett is valaki, orvosolja-e a törvénybiró sérelmeit, s megbünteti-e a sertőt aként, mint azt a sérelem nag} sága és az igazságszolgáltatás czélja megköveteli ? Egyáltalában nem; mert a becsületsértést boszuló köztörvény annyira hiányos, személyválogató és igazságtalan, hogy a sértett fél, bár bebizonyítja is a sértést, de nem tudja okmányokkal beigazolni azt, hogy ő nemesi előjogokkal birt szülőktől származott, a törvény éi törvényes gyakorlat szerint 20 frt birságbüntetésre kell ítélni azt a birónak, ki az ember legdrágább kincsét, becsületét bemocskolta, a mellett pedig, miután a törvény becsületsértési perekben perköltséget nem állapit, kénytelen a biró azt terhelni meg költségekkel, ki megtániadtatása miatt kényszerülve volt a törvény ótalmához folyamodni. Ha pedig a sértő fél vagyontalan, s rajta még a kiszabott 20 frt bírságot sem lehet bevenni, a törvény tehetetlensége tudatában háborítatlanul élvezi büntetlenségét, mig a becsületében megsértettnek vigasz és elégtétel nélkül kell viselni szégyenét és gyalázatát annak érzetében, hogy sérelmezése megtorlás nélkül ismétlődhetik, és hogy a perre fordított költségei viselésénél voltaképen nem a sértő, de 5 lett megbüntetve. De a tapasztalat még szomorúbb példá ját tünteti fel a hibás törvénynek, illetőleg a törvény nem létezésének akkor, midőn a törvény által nem formulázott sértegetésekért még csak 20 frt büntetést sem szabhat ki a biró. Van ugyanis elég eset reá, hogy a tisztes és becsületes embernek, sokak hallattára, bármely utczai ripők utána kiabálja: hogy, „ott megy az éhes hivatalnok vagy kenyeretlen prókátor s. a. t.'1 — Es miután az ilynemű bántalmazásokat sem polgári, sem iend-Sri, sem büntető törvények nem büntetik, az önérzetes embernek bántalmaztatását egyszerűen zsebre kell rakni, mert a hiányos törvény a személyes sérelmeknek ezen nemét még csak nem is ismeri. Hol van itt az igazság ? S nem indokolt-e azoknak panaszuk és kifakadásuk, kik a becsületsértésért nemcsak elégtételt nem nyerhetnek, de még a törvény védelmét sem vehetik igénybe? De azért szabad-e az elégtételt nem nyerhetett sértettnek megtámadni a birót és birói intézményt azért, hogy a törvényhozás Verbőczi kora óta sem gondoskodott eléggé arról, hogy a személyes bántalmakra helyes és igazságos törvényeket alkosson ? Tehát midőn nemcsak a hirlapilag nyilvánosságra hozott rágalmazások, de azokon kívül is szenvedett sértések és bántalmazások miatt sem nyerhetni kellő orvoslást és elégtételt, ezen valódi baj érzetében nem arra vagyunk hivatva, hogy az eskUdtszéki vagy bármely más birósági intézményre anathemát mondjunk, hanem igenis arra, hogy sürgessük a létező és csaknem mindenütt feltalálható bajoknak, törvényhozás utján lehető gyökeres orvoslását, mert a polgárok nemcsak joggal megvárhatják az államtól, hogy személyök és vagyonok megtámadtatásával a törvény ótalmát igénybe véve elégtételt nyerhessenek, de az államnak kötelességében és érdekében áll arról is gondoskodni, hogy jó törvényekben nyujtassék a kellő oltalom. C s an á d y István, kir. aljárásbiró. Könyvészet. G n e i s t I e g u j a b b m u n k á j a a b íí n v á d i eljárásról. (Vier Fragen fur deutachen Straf)>rozessorduintg mi/ cinem Sc/ilitssirort über die Schöffengerichte von Rudolf Qneist. Berlin. 1874. Springer kiadósa.) III. Az államügyészség szervezetének és az actió populárisnak kifejtése után áttér szerző mint második kérdésre az elővizsgálat nyilvánosságának kérdésére. Midőn a bűnvádi eljárásban a nyilvánosság behozatott, ez a legnagyobb ellenzésre talált. A hivatalnokok annyira megszokták a titkos eljárást, hogy minden nyilvános hivataloskodás fontos titkok szentségtelenítésének, a társadalomnak az állami cselekvényekben való részesülése pedig tolakodó kíváncsiságnak tartatott. A sajtóban, az irodalomban s a törvényhozási kamarákban ezen pont körül folytak a legélénkebb viták. A közvélemény volt az, mely a törvényhozót kényszerítette, a jogászok minden aggodalmai daczára, a nyilvánosságot elfogadni. A közönség azonban meg volt elégedve a főtárgy a-1 á s nyilvánosságával. Az előkészítés megmaradt azon alakban, mint az előtt volt. Ez azonban nagy nehézségekkel járt. A vizsgálat alatt megmaradt a régi kutatórendszer, és mivel az eljárás ezen része titkos volt, a közönség ép oly bizalmatlansággal viseltetett iránta, mint addig az egész bűnvádi eljárás iráut. Hozzájárult ehez az elővizsgálat hosszadalmassága is. A német javaslat ezen bajokon az által vél segíteni, hogy a felek jogai az elővizsgálatnál kitágíttatnak és az elővizsgálati eljárás egy8zcrüsitettik. A felek jogai annyiban tágíttatnak ki, hogy ezentúl megengedtetnék a feleknek a birói szemle, a tanuhallgatás, a szakértői kihallgatás és má3 bizonyítékok felvételénél jelen lenni, továbbá a vádlottnak megengedtetnék védőjével értekezni egy törvényszéki személy előtt és az ügyiratokat megtekinteni, ha ez a vizsgálat czéljának veszélyeztetése nélkül, megtörténhetik. A javaslat készítői belátták azonban, hogy a felek részvétele által az elővizsgálat hiányain nem lesz segítve. Követték tehát a Code Napóleon azon irányát is, mely szerint egyedül a bűntetteknél tartatik fenn az elővizsgálat, a vétségeknél pedig az államügyésztől függ elővizsgálatot kérni, vagy pedig a vádlottat, közvet,!, n megidézés áltd hozni a főtárgyaláshoz. Sor, a német javaslat ezen még túlment, amenynyiben a nagy és közép Schöffengcrichtek elé tartozó bűnügyeknél, csak azon esetben ad helyt az elővizsgálatnak, ha azt az államügyész indítványozza; a kis Schöffengerichtek elé tartozó bűnügyeknél pedig az elővizsgálatot egyáltalában kizárja. (Bizotts. jav. 148. §.) Ugyanezen úton jár az osztrák új bűnvádi eljárás is, melynek 91. §-a kimondja, hogy csak akkor szükséges az elővizsgálat, ha oly bűntettről van szó, mely az eskUdtszéki bíróság elé tartozik, vagy pedig ha távollevő ellen indítandó meg a bűnvádi eljárás; minden más esetben az államügyész, illetőleg a magánvádló belátásától függ elővizsgálatot indítványozni. Szerző a bűnvádi eljárásnak ily irányba terelését vészterhesnek tartja, mert ez egyedül ez államügyésztől teszi függővé, hogy vádlottnak álljanak e rendelkezésére védekezési adatok, vagy nc. Már pedig az elővizsgálatnak feladata nemcsak az, hogy a vád emelhetését előkészítse, hanem az is, hogy a védelem számára megszerezze a szükséges adatokat. Az államügyész rendesen nem fogja kérni az elővizsgálatot ott, hol reá nézve fgy a főiárgyalásnál nagyobb siker vár. ÍJ tehát a rendelkezésére álló rendőri közegekkel és szükség esetében a vizsgáló bíróval is (Bizotts. jav. 139 — 142. §§.) önmaga számára összegyűjteti a vád emelésére szükséges minden adatokat, a védelem pedig egészen készületlenül minden támpont rélkül fog megjelenni a tárgyaláson, és az államügyész combinált támadásait képtelen lesz ellensúlyozni. Az elővizsgálati iratokból a védő nem fog semmit sem megtudni, mivel az államügyész által eszközlött kutatások nem csaloltatnak a bíróság irataihoz, hanem azok az államügyészség birtofcában maradhatnak, tehát a védelem számára hozzáférhctlenek. Szerző beismeri, hogy a kérdés megoldásának ezen módja rövidíti az eljárást és igen gyakorlati eszköz ezen czél elérésére. De a vádlott és a védelem jogainak megsemmisítése i igen magas árát képezi az elért eredménynek. Ritkán lehet olvasni oly sújtó kritikát, I a milyenben Gneist a bűnvádi eljárás ezen ujabb irányát részesiti. E közlemények szűk tere nem engedi, hogy őt fényes érvelésének részleteiben kövessük. De nem vonhatjuk meg olvasóinktól, hogy végkövetkeztetéseit szó szerint ide ne igtassuk: „Der gescháftliehe Standpunkt gewöhnt sich an die leicLteren Formen, befreundet sich damit, 8ucht sie zu vereinfachen und endlich zu überbieten in einer Richtnng, welche mit wirklichen dcutschen Rechtsanschaungen in Widerspruch gerath. Wir gewöhnen uns im Gescbiiftsieben, tiiglich von .Principien" zureden, wo es sich nur um Gescháftsmaximen und um Gewohnheiten handelt. Wir verlieren damit das Augenmass für die wirklichei: Rechtsgrundsiitze, am meisten für die staatsrechtlichen Grundsiitze des Strafprocesses, welche sich solchen Gescháftsmaximen nicht unterordnen lassen.- — Legközelebb áttérünk azon kérdésre, hogy miként véli szerző az elővizsgálatot a szóbeliség és nyilvánosság elvei alapján szervezni. Dr. Fayer László. Vegyes közlemények. Különfélék. * (A m. kir. igazság ügyminiszter) Latkóezy Mór ügyvédet, a ki a nyitrai kir. törvényszéknek 1872. évi 1178. számú Ítéletével csalás miatt első bíróságilag elitéltetett, s a ki ennek következtében ugyanazon évi 37,953. sz a. kiadott rendelettel fegyelmi uton az ügyvédség gyakorlatától ideiglenesen eltilfatott, a m. kir. curia legfőbb itélőszéki osztályának m. évi 4<>2ö. számú Ítéletével azonban harmadbiröságilag a vád terhe alól bűntett tényálladéka hiányában felmentetett, ügyfelének félrevezetése által elkövetett, s fegyelmi uton megtorlandó ügyvédi visszaélés miatt, — eddigi felfüggesztésének fegyelmi büntetésül való betudása mellett, az ügyvédség gyakorlatába az 1874. évi 12,908. sz. a. kiadott rendelettel visszahelyezte. * (Az igazs ágü gy m in isz t e r) a következő körrendeletet intézte az összes k. törvényszékekhez és kir. járásbíróságokhoz: Gyakrabban ismétlődvén az eset, hogy az e. f. bíróságoktól fölebbviteli bíróságokhoz felterjesztett bünpereknél a bűnvádi iratokból nem vehető ki: váljon a vádlott szabadlábon hagyatott-e, avagy vizsgálati fogságban van — s ha igen, mely időponttól van letartóztatva? Minthogy ezen körülmény kitüntetésének elmulasztása a perek elintézésénél, főleg, midőn a vádlott büntetésébe a vizsgálati fogság ideje is beszámítandó volna, nem kis nehézséget és fenn-