Magyar Themis, 1871 (1. évfolyam, 1-8. szám)

1871 / 6. szám - Mit várhatunk? [2. r.]

sen igazolni fogjuk, e helyütt csak azon kérdés megoldására kívánunk szorítkozni, ha váljon maga a nemzet fogalma oly teljes bizonyossággal meghatározott és fölismerhető fogalom-e, mely ily nagyszerű átalakításnál minden kételyt kizárjon az iránt, hogy kit illessen meg az államalakitás joga. Ha igen, akkor kell létezni valamely ismertető jelnek, mely szerint minden kétségen kívül meg lehessen határozni, hogy mikor és mennyiben tekintessék az emberi nem valamely csoportja nemzetnek. Ezen ismertető jelt azon tényezőknél kell keresnünk, melyek a nemzeti érzelem és összérzet fejlődésére befolyással vanuak. Ilyenek, mint már föntebb emiitettük, a nyelv, a közös törzs, szoká sok, vallás, közös sors vagy állami kötelék és közös lakhely. A nyelv mindenesetre legátalánosabb ismertető jele a nemzetnek de főleg napjainkban, a nyelv nem lehet ismertető jele a nemzetiségnek, mert ha a németek államuk megalakításánál a költő szavai szerint a nyelvet veszik irányadóul: „so weit die deutsche Zuuge klingt;" akkor mindenik világrészen tartományokat bírhatnak; és még mindig fognak maradni egyes telepek, melyeken a német nyelv cseng ugyan, de azért más állam részei maradnak, mert a németek nem győzték összeszedni őket. Sőt a nyelv a nemzeti érzetre nézve sem lehet irányadó. Hány francia, hány magyar, vagy hány olasz van, ki ezen nemzetek nyelvét nem érti ugyan, de azért magát határozottan az illető nemzet tagjának tekinti és lelkesül a nemzet minden eszméiért. Végre a nyelv tudomány minden kutatásai sem volnának képesek a különféle nyelvek között a határvonalat ugy megállapítani, hogy azok szerint változatlan és megmaradandó alapon államokat lehetne alkotni. Nem is említve azt, hogy szójárás és nyelvkülönség között a határvonalat megállapítani lehetetlen, hogy kiváló nyelv búvárok az összes nyelvek származását 4—500 gyökszóra vezetik vissza; hogy a legtöbb európai nyelv a népvándorlás idején még egyátalán nem is létezett; végre, hogy a nyelvek afolytonos fejlődés és haladásnak levén alávetve, hosszabb időkön át lényeges változáson és teljes átalakuláson mennek keresztül. Végre az egy nyelvet beszélő embercsoportok gyakran a legkülönbözőbb vidékeken vannak elszórva, azok egyesülése lehetetlen. (Folyt, köv.) Mit várhatunk ? Margitay Dezső ügyvéd úrtól Hajdu-Bószönnényben. (Folytatás.) Vegyük föl például a magánjogi törvénykönyvet és a közjegyzőkről szóló törvényt, melyeknek egyike — ha ugy tetszik — legyen a géptengely, másika pedig a kerekek. Lehetnek, kik semmi különöst nem fognak abban találni, hogy e két törvény egymástól függetlenül s külön kezek által szerkesztetik; kik azt fogják mondani, hogy ebben fennakadni merőben gáncsoskodási viszketeg, melynek értelme nincs, miután a közjegyzőkről szóló törvénynek semmi köze az anyagi magánjoggal. Pedig azok, kik igy gondolkoznak, fölötte tévednek, mert alig van törvény, mely más törvényekkel összefüggésben nem állana, mely egyik különválaszthatlan szemét ne képezné azon nagy láncznak, melyet a törvények összeségének szokás nevezni. Miből pedig ismét az következik, hogy az egyöntetűség, következetesség és összeillöség kedveért minden egyes törvény alkotásánál ugyanazon s nem külön, egymástól független szellemnek kellene működnie. 11a megfigyeljük a fentebb érintett két törvéuy t, számtalan pontokat fogunk azokban találni, melyek által az egyik a másikra viszonyul, melyeknél kell, hogy az egyik a másikat kiegészítse, s én e pontok közül — állitásom igazolására — azonnal föl is hozandók egyet, hogy megmutassam, miszerint a két törvénynek külön, egymástól nem függő szerkesztése olyan ujabb zavaroknak lein t okozója, melyeket később vagy ujabb, jobbított törvények által, vagy novellaris foltozgatásokkal okvetlen szükséges lesz kiigazitani. Eddigi magyar törvényeink szerint (orsz, bir. ért. I. r. 13 §. II. t. k. 1. I s. 102. III. 20.) a városi polgárosztálybeliek és volt jobbágyok nejei azon vagyonokra nézve, melyeket férjeikkel a közöttük fennállott házassági viszony tartama alatt együtt szereztek, törvénynél fogva közkeresökuek tekintettek s a közszerzeményi javak feléről, mint korlátlan tulajdonosok, élet s halálesetrei intézkedést joggal tehettek. A magyar törvényekben kimondott ezen elv nemcsak lovagias — s tekintve a nők személyjogi helyzetét — méltányos, hanem az észjog követelményeivel egybehangzó. Ugyanis, ha egy tekintetet vetünk a gyakorlati életre, látni fogjuk, miszerint, ha egyfelől a nő nagyrészben le van is szorítva az önálló vagyonkereseti pályáról, másrészről ö mégis a magán vagyon szerzésénél egyik fötényezöül szolgál,s igy öt a házassági viszony tartama alatt szerzett javak egy részéből kizárni nemcsak annyi volna, mint a házassági köteléket lazává tenni s a nö és férj közötti gyöngéd viszony megmérgezését akarni, hanem egyszersmind megsértése volna az az észjognak, melyszerint a nőnek, ki a vagyon szerzésre — lehet, hogy csak tűrés és nélkülözés, — de lehet, hogy tényleges közreműködéssel is közrehatott, nélkülözéseért vagy tényleges közrehatásaért, a szerzeményből ki kell kapnia illetékét. Nem hiszem, hogy találkoznék jogász, ki az ellenkező nézetet kívánná vitatni; ugyanazért, támaszkodva az előadottakra kimondom azon erős hiedelmemet, miszerint a most munkálat alatt álló magánjogi törvénykönyv, hasonlóan régebbi törvévényeinkhez, de már atörvényelötti egyenjogúság elveire alkalmazottan, szintén fón fogja tartani a nök részére a jogot a házassági viszony tartama alatt szerzett javak egy hányadára. Eltérve e tárgytól és figyelve arra, hogy a náluuk is honosított telekkönyvi intézmény egyike azon legszükségesebb és legnélkülözhetlenebb intézményeknek, melyeket nem hogy kiküszöbölni, de sőt ellenkezőleg továbbfejleszteni és tökélyesbiteni áll hivatásunkban, — fel kell tennem, hogy ez intézményt a jövő törvényhozás is megtartandja s hogy igy a magyar magánjogi törvénykönyv is magában foglalandja azon elvet, melynek az osztr. plg. trk. hangot adott, midőn kimondá, hogy a telekkönyvezett jog azt illetőnek tekintendő, ki, mint tulajdonos, bekeblezve lett. Mármost, ha e két elvet, mely nem látszik egymást kizárni, a házassági viszonyban élők között fölmerülhető esetekre alkalmazzuk, meglátjuk, hogy azok sok esetben kizárják egymást; hogy e két elv igy egyszerűen összeállítva egy keretben nem fér meg együtt, s okvetlen felmerülendő anomáliáknak leendene kútforrása. (Folyt, köv.) Tévedés-e avagy szándékosság? — Hzeríny kérdés az ignzgf!giigy,,iinis(er úrhoz.— (t/l.) Az igazságügyministerium 1872. évi költségvetésének berendezése teljesen elüt az eddigiekétől, a minek oka az első folyamodású bíróságok rendezésében fekszik. A 7. czim ugyanis, mely a kir. törvényszékeket tartalmazza, több, eddig külön álló cziraet egyesit magában. Igy többek közt a sajtóbiráságok is a királyi, illetőleg kerületi tábláktól a királvi törvényszékekhez menvén át, megszűntek önálló cziinként szerepelni. Nincs észrevételünk ez ellen, Bőt ellenkezőleg nagy örömünkre szolgálna, ha nemcsak a költségvetésben, de a valóságban sem léteznék kivételes bíróság a sajtóvétségek számára, hanem valamennyi bűntények — természetesen a tudomány és a polgári öntudat kifejlett követelményeinek megfelelőleg — ugyanazon módon és a rendes bíróság által ítéltetnének el. Észrevételt, vagy is helyesebben kérdést csak egy szerény tétel iránt akarunk tenni, melyet, mint az igazságszolgáltatás jobb jövőjének, a teljes szóbeliség és nyilvánosságnak elöhirnökét örömmel láttunk az 1870. és 71. költségvetések „Sajtóbiróságok" czimében, és ez azon tétel, mely az esküdtszéki tárgyalások gyorsírói feljegyzésére, ha nem csalódunk, 1000 frtot előirányzott. Az 1872. évi költségvetésben ezen tétel nem fordul elü, a miből azt lehetne következtetni, hogy az esküdtszéki tárgyalások ezentúl nem fognak gyorsiratilag felvétetni. Kérdezősködtünk alkalmilag az országgyűlési gyorsirodában a dolog miben léte iránt, és ott azon felvilágosítást nyertük, hogy két évvel ezelőtt maga Sárkány József ur, a sajtóbiróság elnöke, az esküdtszéki tárgyalások gyorsírói feljegyzése iránt terjedelmes memorandumot terjesztett fel az akkori igazságügyministerhez, ki is az abban felhozott indokokat méltányolván , a sajtóbiróság elnökének azonnal megadta a felhatalmazást, hogy a tárgyalások gyorsírói felvétele iránt rendelkezzék, a mi meg is történt olykép, hogy az országgyűlési gyorsiroda egyik főnöke megbízatott a tárgyalások felvételével; miután azonban az 1872-iki költségvetésbe ezen tétel felvéve nincs, ebből gyorsírói körökben azt vélik következtethetni, hogy a gyorsírói feljegyzés be fog szüntettetni. Mi azonbau hajlandók vagyunk e tétel kimaradását azou körülménynek tulajdonítani, hogy a jelen költségvetésből, a mint fenébb említettük, a sajtóbiróságokról szóló czim elmaradván, ezen egy tételt, mely egyedül lett volna ezentúl is fenntartandó, a költségvetés készítője elfeledte átvinni a kir. törvényszékekről szóló czimbe. Hogy a gyorsírói feljegyzést be akarnák szüntetni, az nézetünk szerint kissé bátor feltevés. Mert hogyha már a szóbeliséget nem akarják behozni a törvénykezés minden ágaiba, mivel állítólag viszonyaink még nem elég fejlettek ezen rendszer számára, azt még sem hihetjük, hogy a szóbeliséget azon téren, a hol az már meg van honosítva, t. i. az esküdtszékeknél ad absurdum akarnák vinni. Mindazon országokban hol a szóbeliség régibb idő óta be van hozva, igy Angliában, Amerikában és Francziaország ban, gondoskodva van a lehetőségig, azaz a mennyire gyorsírói erök léteznek, a törvényszéki tárgyalások gyorsírói feljegyzéséről, sőt a gyorsírói feljegyzést a szóbeli eljárás kiegészítő részének tekintik, a mint ez egy a mult évben a pesti gyorsiró-egylet által kiadott és szakavatott tollal irt értekezésben előadatik.*) De lássuk, mire szolgál az esküdtszéki tárgyalások gyorsírói feljegyzése nálunk ? *) A szóbeli eljárás és a gyorsirászat. Irta Dr. Fayer László. Pfeifer bizoinányá.