Magyar Themis, 1871 (1. évfolyam, 1-8. szám)

1871 / 5. szám - A hitbizományi intézmény és a korszellem

— 35 — De ha eltekintünk is a tudományos szemponttól ; — ua hazánk népe belenyugszik is abba, hogy összetesszük kezeinket, és inkább egy jog- és államtudományi műszótár elkészítésére, mintsem egy, a tudomány színvonalán álló büntető jogtan alkotására szövetkezünk, még sem fogjuk az elégedetlenség jeleu állapotát jövőre sem kikerülni, ha csak a következőket nem méltatjuk figyelmünkre : A) A rendészeti ügyet. A legjobb fényitötörvényszék munkássága és gyors eljárása megbéuul egy rosz rendőrség közreműködése mellett, már pedig a municipális rendőrség — bár mennyibe kerüljön és bár mint fáradjon — sohasem fog czéljának megfelelni, mert a rendőrség csak akkor felelhet meg feladatának, ha központosítva van, hogy a központból kezét az egész államra kiterjeszthesse. Hiába fáradozik bár mely szakavatott vizsgáló biró, ha hónapokba kerül, mig a rendőri közegektől azon értesítést kapja, miszerint ama vádlott vagy tanú, kinek kihallgatásától függ az egész vizsgálat eredménye, az illető rendőri közeg hatásköre alá tartozó helyen (legyen az akár megyei terület — akár város — akár hely_ ség)fel nem található ; mig végre maga a vizsgáló biró a keresett egyéniségre tán véletlenül az utczán reá akad. Igaz, hogy. ha a közbiztonság fenntartása tekintetéből a szükségelt rendőrséget szervezni akarjuk, abból az állítólagos szabadságból melyet inkább rendetlenségnek neveznénk, valamicskét fel kell áldozattak, a mennyiben ezen áldozatot a honpolgárok ugyanazonosságának igazolása és tartózkodási helyeiknek nyilvántartása szükségessé teszi; de ezen áldozat ezerszerte kárpótolva leend azon biztonságot ébresztő öntudat által, miszerint a rendészeti hatóság éber figyelemmel kiséri az előtte tudva levő helyen tartózkodó azon honpolgárokat, kiktől bármely bün elkövetése feltehető. Készünkről legalább azt hisszük, miszerint sokkal czélszerübb állami rendészet szervezése által a büntető igazságszolgáltatás gyorsaságát és biztosságát előmozdítani, mint állami rendészet nélkülözése miatt a büntető igazságszolgáltatás közegeinek működését megzsibbasztani és az ellenük ez okból felmerülő panaszokra s vádaskodásokra közvetve okot szolgáltatni ; mert in ultima ana'ysi mindég jobban tűrhető a rendszeresített állami rendészet, mint az ennek nélkülözé-e miatt időnkint szükségesnek mutatkozó kiküldött kormánybiztosság. Mindenek előtt tehát kérünk á 11 a m i r e ndé s z e t e t! B) A munkafelosztást. Nem szólunk itt a bíróságok belső munka felosztásáról, hanem értjük azon arányt, mely szerint a bíráskodási munka a törvényszék és járásbíróság közt van felosztva, vagy is az illetékesség kérdését. Jelenleg az egyesbiró hatásköre fenyítő ügyekben oly szűk határok közé van szorítva, hogy szinte tekintélyét sérti a törvényszéknek a sok mindennemű előtte lefolyó ügy csekély jelentősége, a mely dibdáb ügyek elintézése a törvényszék idejét más fontosabb ügyektől megvonja. Kivált jelen helyzetünkben, amidőn — nem a fenyítő törvényszékeket, hanem a kir. törvényszékek fenyítő osztályait oly mostohán tudjak ítélő bírák létszáma dolgában ellátva lenni. Szerény nézetünk szerint az egyesbiró hatáskörét tágítani kellene, a mi jelenleg legalkalmasabban történhetnék, miután egy enquéte úgy is egy büntető eljárás kidolgozásán fáradozik, az illetékességi kérdés megoldása pedig nem az anyagi törvénybe, hanem az eljáráshoz tartozik. Ellenvetésül felhozni szokás, miszerint az illetékességi kérdés megoldása a,bűntény és kihágás fogalmától függ, és ezek fogalmának megállapítása az anyagi törvénykönyvbe tartozván, idevonatkozó változtatásokat nem lehet mellékuton, azaz, az eljárás megállapítása utján foganatosítani. De ezen ellenvetés nem áll. Ugyanis a bűntény és kihágás jogi fogalmának tudományos elméleti alapja nincs; és nincs is törvény, mely a bűntény és kihágás fogalmát mástól feltételezné, mint a reá kiszabott büntetéstől. Anglia és Észak-Amerika minden egyes törvényszegést a szokásjogban és statumokban reá kiszabott büntetéssel sújtja, a nél kül, hogy a törvényszegést bűntény és kihágás szerint osztályozná; a f ra n c z i a „code pénal"nak mindjárt 1 §-a tisztán kimondja, miszerint a bűntény, vétség és kihágás fogalma a törvényszegésre meghatározott büntetéstől függ; — az észak-német szövetség büntetőkönyve 1. § ában épen ligy intézkedik, és e tekintetben csak Austria kisértette meg a törvényszegések fogalmát belső characteristicon szerint megállapítani, miért is annak 1. §-a a bűntényt a törvényszegő rosz szándékától teszi függővé, — de kísérletében tovább nem bírt haladni, úgy hogy a vétség és kihágás fogalmával nem csak adós maradt, hanem szerinte ezen utóbbi két rendű törvényszegésnek fogalma a reá kiszabott büntetéstől feltételeztetik. Ezek szerint a bűntény, vétség és kihágás fogalmának nincs valami belső, egyiket a másiktól megkülönböztető jellege, hanem a törvényszegésnek ezen három rendű osztályozása csak azért hozatott szokásba, mert háromféle t. i. egyesbirósági — társasbirósági — és törvényszéki bíráskodás lévén rendszeresitve.ezen három rendű igazságszolgáltatási közegek illetékességének megállapítása okáért a törvényszegések három osztályba Boroztattak; ennélfogva nem látjuk át, hogy miután hazánkban csak két — elsőfokú igazságszolgáltatási közeg van,- miért ne lehetne nálunk az illetékességi kérdést még az anyagi törvénykönyv megalkotása előtt czélszerüen megoldani, — annyival inkább, minthogy ez útou az e. f. igazságszolgáltatási közegek közt munkájuk arányosabban íeendene felosztva. y A hitbizományi intézmény éí szellem. a korCzenthe József ügyvéd őrtől Miskolczon. Ha honunknak jelen szellemi irányát a 18 ik század franczia társadalmának törekvéseivel hasonlítjuk össze, azokon egy meglepő közös jelleg ismerhető fői. Igaz, hogy a viszonyok különfélesége miatt, honi mozgalmaink távoli ól sem közelithetik meg a nagy szabású „bölcsészek századáét", s az egyetemes civilisátió fejlődési processusában, mint elszigetelt törekvés, csak alárendelt tényezőként szerepelhetnek. E közös jelleg: az emberi szellem szereplése ; azon tevékenység, mely véleményével, értelmi mozgalmával mindenbe belekeveredik ; s mint egyedüli erkölcsi tekintély, az egész társadalom, a régi intézmények, vélemények és szokások átidomitására vállalkozik. És bár a 18 ik század a történelem egyik legnagyobb százada, mely az emberiségnek valószínűleg legtöbb szolgálatot tett; de azért mi utódok a „történelem" világánál már tisztán látjuk, hogy azon korszak a fennálló állapotok, a régi eszmék és intézmények irányában oly túlzott és jogosulatlan megvetéssel viseltetett : melynek tévedés és zsarnokság voltak balkövetkezményei. Igen helyesen mondja tehát Guizot l) a nagy államphilosoph, hogy: „Korunknak kötelessége és különös érdeme leend beismerni, hogy minden hatalom, legyen az bár szellemi vagy világi, egy természetes gyarlóságot, a gyengeség s visszaélés elvét hordja méhében, mely neki korlátot szabni utál. — Pedig csakis valamennyi jog, ér dek és vélemény általános szabadsága , az erők együttlétezésének s ny ilvánulásának rendszere azon óvszer, mely a hatalmat jogszerű korlátai közé szorítja 8 túlterjeszkedését megakadályozza" stb. Igyekezzünk azért a franczia nemzetnek oly roppant véráldozat s oly borzasztó szenvedések árán megszerzett ezen tapasztalatait mi is hasznunkra fordítani. Ezen eszmefuttatás után térjünk át fölvett tárgyunkra. A Il-ik magyar jogászgyülés f. évi Sept. hó 27. tartott második teljes ülésében csaknem egyhangúlag euunciálta: „a hitbizományi intézmény eltörlendö." E roppant horderejű kérdés megérdemli, sőt követeli, hogy mi magyar jogászok a legnagyobb tárgyilagossággal, részletesen, végkövetliezraényeiben is vitassuk meg azt. Mert a föntjelzett s a legnagyobb általánosságban kimon') „Civilisation d' V Europe1" 4. II. 190dott elv még csak a korszellem követelményének előrevetett alaktalan árnya, melynek elmosódott körvonalai legtávolabbról sem engedik sejtetni a majdan megjelenő valódi képet. Itt mindjárt kénytelen vagyok kijelenteni, hogy az én igénytelen né/.etem már alapjában eltér a jogászgyülés enuntiációjától,s a z z a 1 h o mlokegyenest ellenkezik. Mert meggyődésem szerint ama kimondott elvet egész rideg következetességgel érvényesíteni; a kérdést „gordiusi csomóként" erővel megoldani nem — elég. Itt nem szabad „tabula rasát" alkotnunk. A történelem, az öshajdankortól kezdve korunkig a legtanulságosabb példákkal igazolta, hogy a „telektörvény" az alkotmány tükre. A földbirtok rendezése a legfontosabb társadalmi kérdések egyike volt és lesz mindenha. E prombléraa megoldása sok aggodalmat okozott Mózes és tíolontól kezdve, egész — Bittóig. 2) Országok és nemzetek enyésztek el. S a későbbi nemzedék amazok szomorú példáján még sem tanult; még sem felejtett. Nézzük például Kómát, hol az volt a „végnek kezdete" : hogy óriás latifundiumok —pusztai birtokok — halmozódtak össze egyes kezekben s Plinius szerint (Hist. Nat. 1. 18. c. 6.) a fél Afrika hat személy tulajdonát képezé (? !) És mit látunk jelen korunkban is. Anglia hatalma szemlátomást hanyatlik. Pedig óriás fővárosa, roppant gyártelepei, első kereskedelme, s kifejlett ipara van. Mi e tüneméuyek oka? Az, hogy itt a kisbirtok csökken; ellenben a proletariátus ijesztő mérvben szaporodik. Hát még az 5600. oszt. Qmértföldnyi Magyarországnak, ezen első sorba . földművelő és őstermelő s) országnak testén, mily békót képez a körülbelül 104.701. sessióra rugó hitbizományi földbirtok 4). Távol legyen tőlünk, hogy ezen anomáliát a magyar törvényhozásnak róvjuk föl bűnül. Hisz jól tudta a nemesség hajdan, hogy a roppant földbirtok mily káros az egyház és városok kezében. Ennek meggátlása czéljából hozatott 1542. évben az ugy nevezett „amortisationalis" törvény (33. t. cz.) Ámde be kell vallanunk más részről azt is, hogy ezen intézkedésnek egyedül csak a politikai indok szolgált létokul s korántsem a fejletlen közgazdászati szempont. Azonban szerintem a hitbizományi intézménynek (helyesebben „családörökségi alapítványnak") sark el ve t. i. a családfény örökítése, a család föntartása. nem kárhoztatható. Hisz az, az emberi természetnek s a végreudelkezési szabadságnak kifolyása. Különben is csak üdvös lehetvén az államra: ha a családok anyagi és erkölcsi nagyságuk gyarapításán vetélkednek. És e szempontból véve a dolgot, én még tovább megyek s azt mondom, hogy ezen i ntézméuy jövőre nem csak fenntartandó, hanem kiterjesztendő, általánosítandó. Mert — a mint föntebb is érintém —a hitbizományos családok sokkal több szolgálatot tehetnek a hazának és emberiségnek, mint az oly gazdagabb család, melynek biztos jövedelmi forrása nincs. Egyszóval, én a hitbizományi intézményt nem elvben, hanem csak a jeleu félszeg alakjában kárhoztatom. Kárhoztatom tehát azért, mert az eleinte szükségből, később pedig a szokás hatalmánál fogva fekvő birtokra basirozott hitbizomány, ezen feudális maradvány, a XIX. század közgazdászati és politikai irányával homlokegyenest ellentétben áll. Helyszűke miatt nem akarom részletesen ecsetelni, hogy a nagyföldbirtok oszthatlan és elidegeuithetlen volta mily 2) Nézzük csak napjainkban a „telepitvényesek"-röl szóló törvényjavaslatot, melyhez hasonló izgalmat és érdekeltséget aligha fejtett ki nálunk a közvélemény ily alsóbb rendű kérdesekbea. 3) Az 1870. évi népszámlálás szerint, a szt. Is.v. kor. országainak összes népessége tesz: 15 417,327 Őstermeléssel foglalkozik .... 5.0B4,753 Kézmű és iparral foglalkozik . . 646.964 Kereskedelemmel foglalkozik . 133,582 Birtok uton él _ 80.6S0 J) Tudjuk, hogy a jilen század 3-ik évtizedében is, egy- 47. Q mértföldnyi s igy 626 651 hold hitbizomány tiszta jövedelme csak 47,000 pfrtra (? !) rúgott nálunk.