Magyar Themis, 1871 (1. évfolyam, 1-8. szám)

1871 / 3. szám - Magyar bányajog

— 21 — Lapszemle. X A „Pcster Loyd" a Chorinféle interpellátió alkalmából az igazságszolgáltatásnak szentelt újra egy éles vezérczikket. Csodálkozását fejezi ki a fölött, hogy bár egy alkotmányos jogi állam előfeltétele a jó igazságszolgáltatást bár az e téren létesítendő reformok mind elméleti, mind gyakorlati oldalról annyira megvilágosityák, hogy bár minden, még a kevésbé képzett jogász is ki tudja mutatni a szükséges intézkedéseket, mégis, anélkül hogy bonyolódott problémák zárnák el az utat, amellett hogy a hiányok nagyon érezhetők és amellett, hogy a jogtudomány tartalomdús előmenetele az utat és módokat a legnagyobb bőségben kijelelte, mégis sikertilt odajutnunk, hogy igazságszolgáltatásunk oly chaosz, mely párját keresi. Ugyanezen chaoszt látja magában az országházban is uralkodni. Az igazságügyi minister ur ugyanis a polgári perreudtartás tárgyában hozzá intézett interpellatióra felelvén elárulta, hogy elveivel oly tisztábtm van, miszerint az interpellatióra azonnal megfelelt, de kinyilatkoztatta, hogy meggyőződése szerént elvileg a nyilvánosság és szóbeliségen alapuló perrendtartás az egyedüli eszköz, az anyagi igazság kikutatására, de ezt nem mintalapot, hanem miot az iagazságszolgáltatás koronáját tekinti. A iözyélemény megnyugszik a nyilatkozaton, de amily figyelmet érdemlő e nyilatkozat, oly beható, erős és határozott a bizonyítás is, hogy Magyarország ezen átalán jónak ismert reformot még egyideig nélkülözni fogja, mert ennek „koronázásnak" kell leuni, azt pedig minden gyermek tudja, hogy mielőtt a koronázást eszközölni lehetne, előbb mindent szépen fel kell disziteni, tehát világos, hogy a nyilvánosságot és szóbeliséget még nem lehet nálunk behozni. A magyar igazságügyi minister ur elismeri a nyilvánosság és szóbeliség elveit, valamint remélhetőleg a lőpor feltalálásától sem vonja meg elismerését, de ezeket nálunk érvényre juttatni nem lehet, mert még némi előkészületek hiányoznak. Különös! kiált fel czikkiró ur, hogyan jön az igazságügyi minister ur arra hogy a codifícatió elveire nézve nyilatkozzék és még hozzá egy egyszerű kérdés alkalmából? his en sokszor biztositaítunk arról, hogy Bittó ur a codificátiót egészen nyugodni hagyja és csak a törvényszékek rendezésére vállalkozott, és mégis alkalmat keres a nyilvánosság és szóbeliség felett nyilatkozni, ami mégis nem fér egy rövid felvilágosítás szűk keretébe. Az igazságügyéi- ur a jelenleg tervezett igazságszolgáltatási törvények iránt kérdeztetett meg és erre nézve nem az a felelet, hogy mi nem történhetik, hanem hogy mi van készülőben. Elég lett volna feleletül, hogy a törvénykezési rendtartás legpraegnan • sabb hiányainak mellőzésére egy novella készítetik, mely novellától senki sem várta volna a nyilvánosság és szóbeliség behozatalát és nem volt helyén ezen várakozás ellen a „koroDázás" bizonyítékával fellépni. Még különösebb az, hogy Bittó ur elődje már egy a nyilvánosság és szóbeliség elvein alapuló törvénykezési rendtartási javaslatot a nyilvánosság elé terjesztett és igy Bittó urnák nyilatkozatát nem lehet máskép magyarázni, mint hogy vagy nem volt a novella lehetséges határaival tisztában, vagy ez által oly kérdést akart praeokkupálni, mely minden valószínűség szerint nem az ö hivatalvezjtése alatt fog megoldatni. Annyi bizonyos, hogy a nyilatkozat a helyzet felderítését nem eszközlé, sőt inkább azt mutatja, hogy a törvénykezési reform folytonossága nem tartatik szem előtt, és hogy az irányadó helyen sem birnak biztossággal az iránt, mik szükségesek az igényeknek megfelelő tervezet készítéséhez. Helyzetünket czikkiró ur nem festi kellemesnek, de szerinte még roszabbra is készen kell lennünk, arra hogy a kedélyek nyugtalanok, az elmék zavartak fognak lenni. Ezen az uton nem lesz elérhető a törvénykezési reformok egységes vezetése és az elvek öszhangzatba hozatala a gyakorlattal. Erre nézve egy módot talál csak czél hoz vezetőnek, és ez a codificáló bizottság szervezése, mely nek tagjai értelmiségüket, munkájukat és erejüket a törvényhozásnak szenteljék. Ez felügyelhetne a törvényhozási munkálatok folytonosságára és nem lennénk kénytelenek tanúi lenni annak, hogy mig az egyik igazságügyéraközvetlenségen és szóbeliségen alapuló perrendtartást kidolgoztá, addig a másik ugyanazon politikai pártból következő utóda, ezen perrendtartást csak mint a jövő megkoronázását állítja elénk. De nem vigasztalhat azon tudat sem, hogy az igazságszolgáltatás kedvezőbb fejlődésének ezen alapteltétele létesüljön. Utal czikkiró ur azon körülményre, hogy míg az ez évi budgetben 50,000 frt volt a codificationalis munkákra előirányozva, a pénzügyi bizottság ez összeget ismeretlen indokokból 30,U00 frtra szállitá le, ezáltal a codifícatió kérdését tulajdonképi alapjából kiforgatva pénzügyi kérdéssé tevé. Miután itt jogállapotunk jövője vau megtámadva, azt kérdi czikkiró ur, mivel fogja indokolni a pénzügyi bizottság ez eljárását? minő felvilágosítást bír adni a kormány? Erre czikkiró ur nem tud válaszolni, de meg van győződve, hogy a codificationalis bizottság alakitásáuak törvényileg kell kimondva lenni, nem pedig egy budget cziinben hogy igy annak minden elodázásáért felelőssé lehessen tenni a ministert. A törvénykezési reform terén most a perrendtartás tárgyá ban egy novellát és egy ideiglenes fenyítő e'járást fogunk kapui. Hogy mindkettő szükséges, nem szorul bizonyításra. Ue hogy a mostani fenyítő eljárás rettenetes tömkelegének elhárítása hogy fog eszközöltetni az egész fenyitő eljárás szervezése nélkül, azt nem bírja czikkiró ur elképzelni sem. Erre nézve az igazságügyéi' urnák a törvényhozás részéről leendő meghatalmaztatását kikerülhetlennek tartja. Czikkét azzal végzi hogy szép babérok teremhetnek Magyarországon a törvényhozásnak és a kormánynak, de erős és állandó akarat és a szükségleteknek helyes felfogása elkcrülhetlen feltétel, nem pedig az egyes szerencsés fo 'ások és ötletek és pillanatnyi siker utáni folytonos kapkodás. (Nagyon helyesen érvel czikkiró ur és mi szivünk mélyéből csatlakozunk czikkének minden sorához. — de lesz e eredménye e felszólalásnak, az a nagy kérdés? Egyelőre talán ismét elhangzik a ezó a pusztában, d,e előbb utóbb lesz hatása a közvélemény nyilvánulásáuak és azért csak kívánatos, hogy a közvélemény miuél gyakoribb és minél őszintébb kifejezést nyerjen — a mindnyáju ik előtt szent ügy érdekében, Szerk.) A „resti Naplóbán" Külley Ede ur a perrendtartási enquét működéséről szárnyaló hirek folytán első sorban a semmitőszék „lenni" vagy „nem lenni" kérdése felett értekezik. Az igazságügyi enquét munkálkodásáról közlött, eddig nem demeutirozott hirek alapján némely aggályának ad kifejezést. Elismeri czikkiró ur, hogy a semmitőszék nem felelt meg a várakozásoknak, hogy a felebhviteli eljárást késleltette, sőt sok zavart is idézett elő, de mégis, miután az előbb utóbb behozandó, a nyilvánosság és szóbeliség elvein nyugvó perrend semmitőszék nélkül nem lesz keresztülvihető, czélszerünek nem tartja, hogy a semmitőszék fenállása felett most határozat hozassék. Czikkiró ur szerint szervezési tehetségünk és törvényhozói eszélyességünk nem a legfényesebb bizonyítványát fogja adni az, ha a történetben körülbelül ezen sorok fognak b nfoglaltatni: 1869 évben a semmitőszék felállitatott, 1872-ben eltöröltetett, 1874 ben (talán) újra felállitatott. Szintoly veszélyesnek tartja egy uj perrendtartás kidolgozását, mely nem alapulván a nyilvánosságon és szóbeliségen, végleges nem lehetne és igy csak a zavart növelné a közönség, de még a bírák körében is, kiknek minden két-három évben uj perrendtartást kellene tanulmányozni. Ajánlja a várva várt gyökeres reform keresztülvitelét és a szükségen túlterjedő provisoriumok mellőzését. (Czikkiró ur nézeteit e tárgyban tökéletesen osztjuk. Szerk.) A .,3íon"-ban Dalmady Győző ur „az igazságügyi bizottság és a törvénykezési rendtartás" czim alatt az igazságügyi minister által egybe hivott enquét figyelmét különösen felhivja a perenkiviili eljárás tárgyaira, nevezetesen pedig a gyámság és gondnokság és az örökösödési eljárásra. Mindenekelőtt azon abnormis helyzetet vázolja, mely a gyámság és gondnoksági eljárás körül már az illetékességre nézve is fcnáll. Az 1870 évi 42 tcz. 8 §, szeriut gyámot és gondnokot a közigazgatási hatóságok rendelnek, miből azt lehetne következtetni, hogy a gondnokság alá helyezés factumát is ez eszközli, holott a pptr. 18 §. szerint a leltározás, a becslés, a zárlat a bíróságok hatásköréhez tartozik. És ezen abnormis állapotot csak zavarja a ministeri rendeletek és a semmitőszék határozatainak ellentétessége; nincs továbbá az eljárás módozata sem meghatározva, mily körülmények, minő előfeltételek, minő törvényes kellékek szükségeltetnek ahoz, hogy valaki elmebetegnek, vagy más okból önrendelkezésre képtelennek, tékozlónak vagy távollevőnek nyilvánitassék, vagy hogy minő a pptr. 337 §, által a zárlat foganatosítása körül meghagyott „eddig szokott eljárás." Semmivel sem látja czikkiró ur rendezettebbnek, tisztázottabbnak az örökösödési eljárást. Itt ugyan elég világos az illetékesség kérdése, de az eljárás semilyen, mert még a „szokott eddigi eljárás" is hiányzik; régi törvényes gyakorlatunkban nem örökösödési eljárás, hanem örökösödési per, 09ztályper, osztályigazitás, uj osztály miatti és in infinitum hasonló perek voltak. Okvetlen, elodázhatlan szükségnek mondja ezeknél fogva czikkiró ur az e téreni intézkedést. A gondnokság körüli eljárás szabályozásánál első szükségnek mondja a gond| noksági esetek meghatározását. Arra az eshető ! észrevételre, hogy ez a polgári törvénykönyv | tárgya, megjegyzi, hogy bár ez igaz, de ha már a polgári perreudtartás 560 §.-a is belebocsátkozik ennek elemzésébe, annál inkább megengedhető ez itt, mert a polgári törvénykönyv életbeléptetéséig a gyámság és gondnokság rendezésével nem lehet várni. Hogy forog-e fenn gondnoksági eset vagy nem, ennek eldöntését a bíróságra kívánja bízni, mely a leltár vagy zárlatról felvett jegyzőkönyv átküldése mellett a gyámhatóságot értesíteni köteles. Indokolja ezt az örökösödési eljárási gyakorlattal. A gyámhatóság kötelessége lenne azután eljárni azon kötelezettségekben, melyek a törvény és az árva és gyámhatósági rendeletek: szerint hatásköréhez tartoznak, Utal e tekintetben az osztrák polgári törvénykönyvre, a Code Napóleonra, ugy a többi niivelt nemzetek tételes intézkedéseire, melyek után saját viszonyaink tekintetbe vételével könnyű lesz az eljárási szabályokat megalkotni. Az önrendelkezésre képtelenek gondnokság alá helyezése iránt köteleztetni kívánja a községi hatóságot jelentéstételre; a gondnokság elrendelése és foganatosítása végett a kérvény mindig a kir. törvényszékekhez lenne benyújtandó, mely az egyénnek szakértők általi megvizsgáltatása után elrendeli a gondnokságot, ennek jogkövetkezményeit kimondja és gyámot rendel. Tékozlóvá, távollevőnek csak előleges vizsgálat után iebetne valakit nyilvánítani, minek alakszerűségei a fenntiek. A zárlat foganatosítására a perrendtartás 329—334 §§-ai nyújtanak módot. A gondnokság megszüntetése függ azon okok megszűnésétől, melyek a gondnokság alá helyezettet jogai érvényesítésében és javainak kezelésében gátolták. A feimeutés ítélettel történik és a gyámhatósággal közöltetik, mely a gondnokot megszámoltatja és a vagyont a gondnokoltnak visszaadja. Ezek után áttér czikkiró ur az öröködési eljárásra. A legelső hiánynak mutatja fel azt, hogy nem tudhatni, mikor köteles a bíróság az örökösödési eijárást hivatalból megindítani, mert a törvény, nevezetesen a pptr. 560 §. határozatlan. A fellépés alapja a haláleset felöli értesülés, erről értesíteni a bíróságot azonban nem az anyakönyvvezető köteleztetett, hanem az örökösök, kik önérdekből azt sokszor elmulasztják és a községi elöljáróság, mely nagyobb helyen igen későn értesül a halálozásokról és akkor is csak magán uton. A bírói ügyviteli szabályok e te kintetben hiányosak, az előleges biztosítás módja nem felel meg a czélnak, a leltározásra vonatkozólag semmi positiv szabály sincs felállítva, pedig ezen alapszik az egész eljárás. Továbbá az 575 §. midőn csak a leltár átküldésével kapcsolatban rendeli értesíteni a hatóságot, megfeledkezik azon gondnokoltakról, kiknek vagyonuk, tehát leltáruk nincs, holott ezekről is kell"gondolkodni. Felsorolja ezután czikkiró ur az ügygondnok rendelésére, az egyesség nem sikerültével a perre utasításra való anomáliákat, esetleges csöduyithatás lehetőségét, a peres hagyaték kezelését illető hiányokat. Ajánlja az igazságügyi bizottság és az igazságügyéi- ur figyelmébe az önkéntes bíráskodás ügyét ezen irányban is, uehogy a jurisdictio voluntaria önkényes törvénykezés legyen. "(Czikkiró urnák hivataloskodása folyamában bő alkalma volt a gyámi és gondnoksági ügyek reudezéséuek kérdését tüzetesen tanulmányozni és magát a szükséges reformok iráut kimeritöleg tájékozni; tapasztalatai tehát nagy fontosságúak és azoknak értékesítése az ügyre magára oly lényeges haszonnal járna, miszerint óhajtandó," hogy czikk;i a legbehatóbb tigye'cmben részesüljenek. Szerk.)