Themis, 1871 (2. évfolyam, 1-43. szám)

1871 / 35. szám - Néhány szó az uj osztrák telekkönyvi törvényről - Eskü a becsületsértési és kisebb hatalmaskodási perekben

- 400 Néhány szó az uj osztrák telekkönyvi törvényről. (L. K.) A birodalmi tanácsban képviselt tartományok számára készült, f. é. jut. 25-én szentesített és jövő' év február 15-én életbe lépő telekkönyvi törvény kihirdetetvén, talán nem lesz érdektelen ezen törvényt a még nálunk érvényben levő 1855 Deci. 12-iki nyilt paranescsal legalább nagyjából összehasonlítani, annál inkább, miután törvénykezésünk újjáalakítása alkalmával e pátensnek is, ha nem is megszűnni, de sok átalakuláson kell átmenni, és miután mindenesetre azon kell lennünk, hogy az uj törvény ne legyen czélszerütlenebb a pátensnél is, mint ez az előttünk fekvő törvénynyel sok tekintetben történt. Az uj osztrák törvény e nyilt parancs szellemében készült és csak néhány czikkelyébcn tér el attól, annyira átvette annak vezérelveit, alkalmazását, de az eltérések, a módosítások — melyeknek néhányát ezúttal csak jelezni és nem behatóan bírálni kívánom, — nézetem szerint többnyire bátralépést tanúsítanak. A telekkönyvek körüli eljárásnak, első sorban érintvén a hitelt, egyszerűnek, biztosnak és gyorsnak lenni. Már pedig nézetem szerint az uj törvények első és második czikke, mely a telekkönyv alkotásairól szól, nem az egyszerűsítés felé halad, midőn a telekkönyvet két részre osztja, főkönyvre és okirat könyvre, habár ez első pillanatra annak látszik is. Ezen felosztás ugyanis megszünteti az A és B. lapot és egy betétet rendel a telekkönyvi test és annak változatai feljegyzésére, de határozottan megszaporítja a dolgot az okirat gyűjtemény, illetőleg az okiratkönyv telállitásának elrendelésével. A példa világosabb lesz. Az eddigi eljárás szerént például valamely zálogjognak több telekkönyvben foglalt telekköuyvi testekre mint jelzálogra leendő bekeblezésénél az elrendelt bekeblezés az illető telekkönyvek lapjára bevezettetett és az eredeti okmányok egy példánybaui másolatai az irattárba tétettek a kérvénynyel és miután a bár különböző, telekkönyvekben történt bevezetéseknél mindig fel kellett és fel volt jegyezve az illető beadvány száma, sem zavar sem biba nem történt. De az uj osztrák törvény szerint most, ha több telekkönyvben leeud szükséges valamely jog bekeblezése vagy előjegyzése, nemcsak a kérvényezőnek kell annyi kérvényi és okirati másolatot becsatolni, a hány telekkönyvre a jogügylet illetőleg kérvény vonatkozik, hanem magának a kezelő hivatalnak meggyülik vele a dolga, amennyiben részint a másolatok hitelesítése tömérdek időt veend igénybe és így czéltalanul csak a kiadások fognak szaporodni a kezelő személyzet okvetlen szükséges megszaporitásával, részint pedig az elhelyezések, azok ellenőrzése jelentékenyen több fáradságot igényel. Ez tehát határozott visszalépés. A lü-ik czikk azonban már határozott javítás, ugyanis nem engedi meg a nálunk különösen többször előforduló, rendesen feles arányt megállapító, de mégis számtalan pert okozó határozatlan arányú bekeblezését a tulajdonjognak, hanem a telekkönyvi test felosztásával, természetével egyező meghatározott arányt kíván megállapitatni. Ennek előnyeit fejtegetni fölösleges, valamint fölösleges a 12. czikk határozatainak előnyeit kiemelni, mely a szolgalmi jogoknak és természetbeni járadékoknak pontos meghatározását követeli ugy tartalom, mint terület tekintetében is. Annál több kifogásom van a lG-czikk ellenében, mely a zálogjogot egy telekkönyvi test egyes alkatrészeire bekeblezni meg nem engedi. A telekkönyvi test állhat több különálló, külön helyrajzi számok alatt bevezetett ingatlanokból, melyek közül egy darab is elégséges jelzálogul szolgálhat valamely követelés fedezésére és mely nem a különálló telekkönyvi testrészt a telekkönyvi testtől a 11 §. értelmében akadály nélkül el lehet választani netalán bekövetkező végrehajtás alkalmával. Mennyire árt tehát ezen intézkedés a hitelnek, midőn felesleges zálogjoggal levén terhelve a jószágtest, a hitelezőnek nem mindig vau kedve az ily ingatlanra kölcsönözni azon egyszerű oknál fogva, hogy az elsőbbséggel biró hitelező talán épen az ő részére lekötött és olyan ingatlanból kéri majd kielégitetését, melyekhez neki legtöbb bizodalma van. Méltánytalanságot követ ol e törvényezikk a végrehajtás alá kerülő fél irányában is. Kerüljön például végrehajtás alá egy 1000 ftos követelés ; bár kielégítési alapul elegendő niztositékot nyújt ül adósnak tulajdonát képező, de egé3z telekkönyvi testet csak szántó földjeivel képező erdeje, mehiyel mint zálogjoggal megelégszik a hitelező is,' ezen végrehajtási zálogjog be nem kebeleztetik csupán az elég alapul szolgáló erdőre, hanem végrehajtási zálogjoggal leszen terhelve a többi birtok is — e §. értelmében. Ez méltánytalanság, melynek következményeire a törvény szerzői nem látszottak gondolni. A 16. és 18. a bekeble/.ett zálogjogos életjáradékoknak vagy évenkiiit teljesítendő, kötelezettségeknek a mennyiben három évnél idősb hátralékokat nem képeznek, valamint a követelés által okozott por és végrehajtási költségeknek a bekeblezett dologi joggal egyenlő elsőbbségi rangfokozatot biztosítanak, azaz az accessorium seqiutur suiim principale elvet meghonosítják a tk\ben is, ami eddig ily mérvben nem fogott helyet. A 81. §-ban foglalt intézkedéstől nem tagadhatjuk meg elismerésünket: a feltétlen bekeblezés eszközölhetésére csak bíróilag vagy közjegyzőileg hitelesített okiratokat képesít, bár ez sem elég praecis és a czélnak tökéletesen megfelelő rendelet, mert támaszkodik a hitelesítő bíróságnak vagy közjegyzőnek nemcsak ügyszeretetére, hanem méltányosságára és jóakaratára is. Ez iutézmény ugyanis megakarja gátolni a telekkönyvi ügyek körül nemcsak nálunk, de az osztrák tartományokban is előforduló azon sajnos eseteket, midőn a felek az okmány nem tökéletes kiállítása által sokszor nemcsak fölösleges költségekbe keverednek, hanem még ezen vigyázatlanság által jogokat is elvesztnek, vagy azok reájuk nézve illusoriusokká válnak az idővesztés végett; e §. mellett azonban az okmányok hiányos kiállítása még mindig megtörténhetik, és a hitelesítés annak fogalma szerént legalább, a hitelesítő közeg jóakarata és ügyszeretete nélkül ezen hiányon nem segít. Hiányos sőt határozottan czélt tévesztett a magában szinte újdonságot foglaló 34. §. A jogtulajdonos élete tartamára terjedő kötelezettségnek törlése, ha e jog évenként teljesítendő kötelezettséget foglal magában, csak akkor eszközölhető a halotti bizouyitvány alapján, ha a halálozás után három év alatt valamely megindított pert ez életjáradék érdemében nem jegyeztet fel az örökös. Ez non sens, miután maga a §. azt mondja, hogy a jogtulajdonos élete tartamára terjedő kötelezettség évenkénti ismétlődése a feltétel. Hiszen ha a szerződésben nincs kikötve máskép, akkor nincs joga senkinek arra a jogtulajdonos halálával igényt támasztani, a kötelezettség a halállal eo ipso megszűnik. Ha pedig a szerződés maga terjeszti ki a jogot esetleges jogutódra, akkor a bekeblezésnek nem lehet szólni csak „élettartamra" vagy ha mégis, akkor a kötelezett fél nem engedett vagy a jogtulajdonos nem tartotta fenn a további biztosítást. Az 59. 00. és 01. §§-ok a zálogjogi követelés előmozdításának, beperelésének és a törlesztési keresetnek feljegyzését engedik meg azon joghatálylyal, hogy a — tulajdoni illetőleg dologi jogoknak a bejegyzés után netán bekövetkező változása esetére is a végrehajtást vagy a törlést foganatosítani lehessen minden jogutód ellen. Ez főtörvényszékek határozatai által szentesitett gyakorlat törvénnyé emelése, mi által csak a jogbiztonság szilárdittatik, miért is e rendelkezés teljes elismerésre méltó. Még csak két §-t akarok kiemelni, melylyel egyet nem értek. A 118-ik az elévülési határőridőt 50 évre szabja meg, és így indokolatlanul hosszura nyújtja a birtok lekötöttségét, a mellett miszerint nagy anomália az, hogy a polgári és a telekkönyvi törvény kttlönbözőleg szabályozzák az elévülést, még pedig az utóbbi határozottan a szabad forgalom hátrányára. És végre a 127-ik, mely a felfolyamodások beadása a főtörvényszék kerületén belül 30, azon kívül 60 napot tüz ki, mi a kivánt gyorsaságot nem igen mozdítja elő. Már csak ezen futólagos észrevételekből is kitetszik, hogy nincsen okunk az uj osztrák telekkönyvi törvény átültetése után nagyon vágyokodni, és hogy nálunk a telekkönyvi törvénynek — csekély kivételekkel — egészen más vezérelveken kellend nyugodni, mint a melyek az uj osztrák törvényen vörös fonalként átvovulnak.*) Eskü a beesiiletsértési és kisebb hatalmaskodás] perekben. Timkó JÓZHK/ ügyvéd úrtól. A „Themis" 33-dik számában kimutatni iparkodtam, mennyire hátrányos és helytelen bíróságaink azon eljárása, melynél fogva czimzett perekben a perköltségek kölcsönös beszüntetése egyszer mindenkorra s kivétel nélkül kimondatott. Véleményem szerint ennél is hátrányosabb és helytelenebb azon megállapodás, mely becsülotsértési és kisebb hatalmaskodási pereknél a főés póteskü általi bizonyítást meg nem engedi. Mert eltekintve attól, hogy magam is az eskünek minden nemét, mint bizonyítékot, perrendünkből kiküszöbölendőnek tartom is; nem láthatom át, hogy a tőrvényhozás világos határozata ellenére, mi oka és mi jognál fogva részesülnek csupán és kizárólag a szintén polgári ügyekhez sorolt s illetőleg mai napig is onnan el nem vont becsületsértési s kisebb hatalmaskodási perek ily kegyeilen szerencsében. Azon indok, hogy e perek bünfenyitő természetűek, való és nem tagadtatik senkitől sem; de hát ennek nagyou egyszerű az orvossága: soroztassuk ez idegen hajlatbeli élősdiket a lenyitőország illő helyére. Ámde mig ez meg nem történt, részemről nem ismerhetem el a bírónak azon jogát, hogy magát a törvényhozáson felül emelve, a polgári ügyek egész osztályaitól az eskü általi bizonyithatást elzárja. Jelen czikkem megírására különösen egy beállott eset ösztönöz, melyben az egyik fél két tanúval beigazolta a becstelemtést, a másik télnek pedig csak egy tanuja volt ugyanazon kettő közül a vissza-beestelemtés beigazolására, minthogy az első tauu már a becsmérlés kérdésével odább állott. Az eljáró bírónak kötelessége ez e.-etben is a perrend 236. §-át alkalmazva, alperesnek a póthitet odaítélni; de mit teend a felülvizsgáló bíróság, melynek ama megállapodásáról, hogy becsületsértési és kisebb hatalmaskodási perekben a pót- és főeskü általi bizonyítást meg nem ítéli, minden iap hozott egyértelmű értesítést. Hogy becsületsértési ügyekben a főeskü meg nem ítélhető, az a becsület fogalmából önkényt következik. A becsület — hogy csak lényegében körülírjam — erkölcsiségünk külső elismerése. Mihelyest tehát a sértés tanuk jelenléte nélkül történt, becsületünk jog szerint nem szenvedett csorbát, mert becsteleuittetésüuket senki sem hallá — ép ugy, mint nem Ítélhető el Péter, avagy Pál, ha felölünk olyféle nem épen hízelgő gondolatot tormái, hogy gazemberek vagyunk. Mihelyest azonban a becstelenités bár csak egy tanú előtt történt, külső jellegénél fogva a becsületsértés fogalma in optima forma előállott. Egy fültanu már tökéletesen elég, hogy a felőlünk mondott rosz véleményt tovább adja — talán ismét egy tauu jelenlétében. S ekként pár nap alutt oly szörnyű feketék lehetünk, mint a szerecsen; város, megye tudja a rágalmat s mi nem vehetünk törvény elégtételt — a bíróság kegyelméből. Póteskünek tehát becsületsértési perekben nem csak helye van, sőt azt törvény czélszerüség s az ügy természeténél fogva föl létlenül odaítélni kell. A kisebb hatalmaskodási perekben ugy a fő-, mint póteskü ujabb törvényes intézkedésig megítélendő. Ily ügyekben tanú jelenléte nélkül is a kapott bélyeget magán viseli a panaszló, s ha már fenyitő uton nem sorolhatja meg a kapott serelmet, a legnagyobb igazságtalanság volna ezen — az ember személye ellen intézett vakmerő támadásokat, még a polgári uton is bírói merev s indokolatlan protectióval ápolgatni. A törvény rideg betűjéhez való ragaszkodás sújt, de nemesit is; sújtja a vétkest, nemesiti a birót. Ha a semmitőszék alaki kétes esetekben bizonyos elveket irányadókul jelöl s állapit paeg) annak — ha ugy volna — csak örülni tudnánk; de a per érdemében ítélő bíróság ragaszkodjék *) Bár sok részben nem osztjuk czikkiio ur nézeteit, szívesen tért engedtünk közleményének már csak azért is, hogy a czikkében felvetett egyik másik eszme behatóbb megvitatást érdemelvén, erre alkalmat adjunk. Szerk.