Themis, 1871 (2. évfolyam, 1-43. szám)
1871 / 31. szám - A Karagyorgyevics per. (Folytatás és vége.)
358 a kérdéses 20,000 aranyat még 1846. évben helyezte légyen el Spirtánál s ugyanezen kölcsön visszafizetése végett 1861—1863. években, pert folytatott a Spirta ház ellen megczáfoltatni meg sem kisértett; — c) hogy Stankovics Fü- löp még 1861-ben 2000 aranyat Karagyorgye- vics Perszida herczegnőtől kölcsön kapta, s azokat vissza is fizette, nejének eme különben is jogosult tette első r. vádlott terhelésére nem szolgálhat gyanuokul; — d) hogy Popovics Zub Ácza 226. sz. a. tauu vallomása szerint, mind a kérdéses proclamatiót, mind a szultánhoz szóló levelet Andrevics István felszólítására szerkesztette; ez utóbbinak 225. sz. a. tanúvallomásából pedig az tűnik ki, hogy a szerbekhez Írott kiáltványokat elégette, az pedig, hogy ezek Szerbiában szétosztattak volna, a per során igazolva nincsen; továbbá; e) hogy Hadzsics János 229. sz. a. tanúvallomása szerint Novics Jokszim „Kara György élete és halála“ czimü müvének elfogadását azért utasította vissza első r. vádlott, mert az tudta és beleegyezése nélkül ajánl- tatott fel fiának Péternek; s hogy tanú kérésére csak akkor fizette meg a kiadási költséget, midőn abból a Karagyorgyevics Péternek szóló felajánlás kihagyatott; holott habár a műnek vádként felhozott értelembeni megváltoztatásáért díjazta volna vádlott a szerzőt, mint egyedül a történelmi ítészét elé tartozó cselekmény a jelen biinvád tárgyalásánál birói figyelembe még akkor sem jöhetne, nem tekintve végre f) hogy báró Sabbartnak az általa szerkesztett röpiratá- ért nem 1-ső r. vádlott hanem ennek tudta s beleegyezése nélkül titkára Trifkovics Pál küld- vén 200 irtot, ez utóbbinak tette, még ha különben a fenforgó vádra vonatkozólag gyanuokot képezhetne is, 1-ső r. vádlottnak fel nem róható ; — Mindezek, mint különben is minőségüknél fogva Szerbországra vonatkozó politikai természetű, s a fenforgó gyilkossági biinténynyel semminemű kapcsolatban nem álló cselekmények fölötti határozásra, a fentjelölt viszonyoknál fogva magyar biró sem jogosult, sem illetékes nem lehetvén, s igy azok, valamint 1-ső úgy a 2-od és 3-ad rendű vádlott ellen — a mennyiben irányukban is felhozvák — sem képezhetvén jogos gyanuokokat, e helyütt birói figyelem nélkül hagyattak. A vádbeli bűntényt illetőleg azonban, 1-ső r. vádlott Karagyorgyevics Sándor ellen, a vizsgálati iratokból gyanuokonkint merül föl ugyan: 1) Kadovanovics Pál vallomásának azon része, melyben előadja, hogy ő 1867-ik évi September 20-án Pesten a vádlott házánál lévén, ez alkalommal abban állapodtak meg, hogy Mihály fejedelem népfelkelés vagy gyilkosság által a fejedelmi székből eltávolíttatván, helyébe Péter fia emeltessék a trónra; s hogy ugyanekkor vádlottól 200 aranyat kapott fáradozásáért; karácson táján pedig a vádlott meghagyásából Milojevics Lázár, Radojlovics Péter és Gligorievies Szima számára Vilotievies Andrástól vádlottnak belgrádi jószágigazgatójától összesen 1800 aranyat vett át; — továbbá 2) Yilotijevics András azon előadása: hogy 1868-ik évi tavaszon Pesten lévén, 1-ső és 3-od r. vádlottak közölték vele, hogy Mihály fejedelem meggyilkolásán s a kormány felforgatásán Radovanovics Pállal együtt dolgoznak, meghagyván neki, hogy e végre pénzt adjon Radovanovicsnak; s vallja, hogy már a múlt őszön át e czélból szinte ura meghagyásához képest 2 vagy 3 Ízben 5—600 aranyat adott neki; végre 3) Antunovics Szilárd, 1-ső rendű vádlott megerősített vallomása, mely szerint ura 1868-ik évi május 24-én Bogszegen tudatá vele, hogy Radovanovics Pálnak Mihály herczeg meggyilkolását s a Karagyorgyevics dy- nastia visszaállítását czélzó tervét elfogadta. — Tekintve azonban 1-ször, hogy Radovanovics Pál az 1-ső r. vádlottal szembesítve nem volt; s hogy a Belgrád városi rögtönitélő törvényszék előtt 1868. évi jul. 11. és 14-én tartott végtárgyalás alkalmával oly kijelentés mellett, hogy „senkit sem akar lelkére venni.“ Karagyorgyevics Sándorra vonatkozólag minden addig tett vallomását valótlannak nyilatkoztatva, mint kínzással reá erőszakoltat visszavonta, valótlannak nyilvánítván ama korábbi vallomását is, mintha 1868-ik évi September 20-án Pesten, 1-sŐ r. vádlottal Mihály fejedelem meggyilkolásában s a szerb kormány felforgatásában megállapottak volna, a mi nem is lehetséges, mert ugyanakkor nap Topolyán lévén Szerbiában, Pesten nem is lehetett; tagadja, hogy 1-ső r. vádlottól forradalmi czélokra akár közvetlenül akár közvetve valaha csak egy krajczárt kapott volna»; és korábbi vallomásában csak azért, hagyta reá, hogy Vilotievies neki 1800 aranyat adott, mert miután Vilotievies az előtt már igy vallott, őt hasonló vallomásra kényszeritették; vissza vonta azon előbbi vallomását is, mintha ő Milojevics Lázárnak 800 aranyat adott volna, s csak azért mondta szembesítéskor is hogy adott, mert félt, ha ellenkezőt mond, úgy majd Weljkovics vizsgáló bizottsági elnök tudta nélkül ismét kinoz- tatni fog, — azért mindezeket mint ráerőszakolt valótlanságokat vissza vonja. — S ámbár Radovanovics Pál kinoztatása a vizsgálat során törvényszerüleg constatálva nem lett: tekintve mindazonáltal a) hogy bár végtárgyaláskor a bűntársak közül többen is panaszkodtak kinoz- tatás miatt, s vallomásukat kierőszakoltnak nyilvánították, mégis sem e panaszok részbeni negativ tanuzásuk törvényszerű bizonyítékul nem vehető, — sem pedig azon igen lényeges körülmény kiderítése, — ha váljon Radovanovics Pál 1867-ik évi September 20-án csakugyan Szerb- Topolyán volt légyen-e? eszközlésbe nem vétetett; — továbbá: b) hogy Radovanovics Pálnak a végtárgyaláskor tett abbeli nyilatkozata, mi- kép az 1800 aranynak Vilotijevicstőli átvételét, úgy annak beismerését, hogy a 27,800 írtról tudomása volt, s mintha mondotta volna Vilo- tievicsnek: hogy „ezen pénzt majd akkor add nekem, mikor kívánni fogom“ — csak azért vállalta el korábbi kihallgatásakor, mivel kinozta- tástól tartott, — valószínűségét nyer azon körülmény által is, hogy Vilotievies András 1868- ik évi junius 19-én (354—4. nsz.) tett vallomásának 39-ik feleletében foglalt emez állítását, később julius 5-én történt kihallgattatása alkalmával valótlannak nyilván itatván, visszavonta, azt mondván: hogy Radovanovics Pál a 27,800 írtnak nála (Vilotievicsnél) tudott, s igy a pénzre vonatkozólag sem létezéséről semmit sem szólhatott neki semmit; a 27,800 írtnak kezéhez vétele előtt pedig, adott Radovanovics Pálnak egyszer csekély (etwas) pénzt; miből világos, hogy Radovanovics Pál olyat vallott önmaga ellen Vilotievies után, a mit későbbi vallomásában ez is valótlannak nyilvánitott. Végre a) hogy Radovanovics Pál vallomása részben kényszerűség kifolyása lehetett, igazolni látszik azon körülmény is, miszerint a vizsgálati iratok között sehol még nyoma sincs annak, hogy Mi- lovics Lázár, Radojlovics Péter és Gligorievies Szimának az állítólag nekiek küldött pénzről tudomásuk lett volna, s csakis Radovánovics Pál vallomási jegyzőkönyvéből vehető ki annyi, (354—17. nsz. 27. 1.) hogy Milojevics L. vele szembesittetvén, az állítólag neki adott 800 aranv átvételét tagadta később 1868. oct. 25-én (uj sz. nov. 6.) pedig a vád alól bizonyítékok elégtelenségéből felmentetett (354—18) — Mindezeket tekintetbe véve tehát Radovanovics Pál vallomásának visszavonását indokolatlannak kimondani annál kevésbé lehet, mivel az 1868. évi julius 1—12-én Trifkovics Pálhoz a börtönből írott, de felfogott levele, valamint egyrészről nem zárja ki azon feltevést, mintha Írója Karagyorgyevics Sándor könyöriiletére számítva, vonta volna vissza reá vonatkozó vallomását, — úgy másrészről még kevésbé lehetetlen, hogy tudva mikép az ő és Vilotievies vallomása által 1-ső r. vádlott compromittálva s tán megijesztve is lévén, — bár feltett szándéka lehetett különben is eme vallomását, mint állítása szerint reá erőszakoltat a végtárgyaláskor visszavonni egyúttal mégis ezen alkalmat családja érdekében felhasználandó merő pénzcsikarási czélból irta a kérdéses levelet. Minél fogva Radovanovics Pál bűntárs vallomásából 1 -so rendű vádlott bünré- szességére vonatkozólag felmerült, de a felhozottak által meggyengitett gyanuok, vádlott határozott tagadása eltenében birói figyelembe alig vehető. 2-szor. Nem képez előbbinél erősebb gyanuokot 1-ső rendű vádlott határozott tagadása ellenében, a szinte szembesítés nélkül kivégzett Vilotievies András bűntársnak vallomása sem; mert: a) egyáltalán változékony és határozatlan jellegű vallomásában tett ama lényeges előadását, hogy ura Karagyorgyevics Sándor meghagyásához képest, Radovanovics Pálnak állam- felforgatási czélra még 1867-ik év utolján, két vagy három ízben 500—600 aranyat adott légyen, — később — (1868. julius 5-kén 354. nsz. a.) oda módositá, hogy mielőtt még a 27,800 Irtot megkapta volna, csak egyszer adott Radovanovicsnak valami (etwas) pénzt; s b) mert vallomásának azon részét is, — (354 — 4. nsz. 39-ik felelet) miszerint korábbi vallomásában tett abbeli előadása ellenére, hogy ura, török háztelkek vásárlására küldötte neki a kérdéses 27,800 ftot, — állítja: mikép ezen összeget Trifkovics P. oly meghagyással adta kezéhez, hogy azt Radovanovics Pálnak, a mikor ez kívánni fogja, adja át; továbbá, hogy ezen pénzek nála létéről Radovanovicsnak nemcsak {tudomása volt, hanem még azt is mondotta vallomást tevőnek: hogy „ezen pénzt majd akkor adod nekem, mikor kivánni fogom“ — később 1868. évi julius 5-én (354—4 nsz. 10. lap) valótlannak nyilvánítva, beismeri: hogy Radovanovics Pál a 27,800 írtnak nála létéről tudomással nem birt, s igy ezen pénznek, mikor leendő átvétele iránt vele nem beszélhetett, de nem is beszélt. — És Vilotievies eme vallomásának valóságára nézve, erős támogotásul szolgál! azon ténykörülmény is. hogy Radovanovics Pál noha előtte Mihály fejedelem meggyilkolásának napja s ideje eleve tudva volt, mégis ezen pénzt, melynek állítólagos rendeltetése szerint, Mihály fejedelem meggyilkolásával nyomban egyidejűleg népfelkeltés eszközéül kelleték vala szolgálnia, nemcsak a merénylet színhelyére való menetele előtt Vilotievicstől át nem vette, hanem még azután is, midőn a merénylet megtörténtével, népfelkeltési tervének foganatosítása végett a topsehideri hegyről Belgrádra visszakocsizott, a helyett, hogy a dolog természetes rendét követve rögtön Vilotievicshoz sietett volna a pénzért, saját lakába ment; a pénz pedig Vilotitievics- nél érintetlenül maradt; mi alig hagy fenn kétséget az iránt, hogy Radovanovics Pál a kérdéses 27,800 forintnak sem állítólagos felforgatási rendeltetéséről, de még léteiéről sem bírhatott tudomással. — Már pedig tekintve c) hogyha még maga Radovanovics Pál az összeesküdtek feje, kinek rendelkezésére volt ama 27,800 ft. — kormány fel forgatási czélból állítólag küldve, — ugyanezen pénznek nemcsak ama rendeltetéséről, de még hollétéről sem tudott, alig foghat helyt azon gyanuok, hogy első r. vádlott azt a vádbeli bűntény elősegítése, és nem miként Vilotijevics első kihallgattatásakor vallá, — török háztelkek vásárlása végett küldötte légyen és pedig annál kevésbé, mivel annak lehetőségét, — hogy a Vilotievies András korábbi vallomásában mondott, s a 311. nszhoz 1. NB. a. mellékelt levélből is következtethe- tőleg, török telkek eladásáról azon időtájt {csakugyan szó volt, — nem zárja ki a szerb kül- ügyministeriumnak, 1868. évi deczember 20-án kelt abbeli tudósítása: hogy „ezen (1868) év folyama alatt „semmiféle álladalmi (volt török) telkek el nem adattak, sem pedig e végett a szerb hatóság részéről ily értelemben semmi rendelet ki nem bocsájtatott.“ Végül első rendű vádlottnak azon állítása, miszerint a töröktelkek eladása nem valósulván, meghagyta Vi- lotijevicsnek, hogy a pénzt aranyokra váltva, Oláhországba leendő küldés végett a belgrádi Kamaraschiába adja, alapos támogatást nyer nemcsak Vilotievies Andrásnak korábban tett, s Predik Miklós 117. nsz. a hiteles vallomásával is részben igazolt abbeli előadása által, hogy ama pénzt aranyokra felváltva ura meghagyásához képest a Kamaraschiába tenni megkisértet- ta légyen, — de Trifkovics Pálnak Pesten 1868. évi május 5-én kelt, s Vilotievies lakának megmotozásakor talált (354 — 19. nsz. a.) levelével is, melynek bizonyító erejéből Vilotije- vicsnek azon későbbi vallomása, miszerint állitá, hogy a levél csak szinlelt, mitsem vonhat le. 3-szor Antunovics Szilárd tanúskodása, nem tekintve, hogy azt legfőbb lényegében Sztanko- vics Szilárd (114. nsz. a.) és Popovics Vazul István (174 nsz.) hitelesített tanuk vallomása kétessé teszi, általán véve törvényszerű bizonyítók gyanánt nem fogadható el azért, mert Antunovics Szilárd, a vádlottakkali szembesítéskor még maga is vádlott bűntárs lévén, mint ilyen nem lehetett azon erkölcsi tulajdonnak birtokában, melyet törvényeink a tanúban elengedhetlen feltételkép megkívánnak, a vádlott bűntársban pedig fel nem tesznek: miszerint t. i. a tanúskodásból reá nézve sem haszon sem kár ne hárulhasson ; már pedig Antunovics Szilárd a szembesítéskor még remény és félelem közt várta sorsának eldöntését, a mint, hogy ez után kevés napok múlva, a Belgrád városi törvényszék által ugyancsak Mihály fejedelmen elkövetett gyilkosságban! bünrészesség miatt 5 évi börtönbüntetésre ítéltetett el; minélfogva vallomása annál kevésbé vehető birói figyelembe, mivel Goldstein Ferencz, Ötvös Szilárd és Methly Ferencz pestvárosi biztosoknak vallomásaikból (lásd 311. nsz.