Themis, 1871 (2. évfolyam, 1-43. szám)

1871 / 30. szám - Adalékok a polgári törvénykezési rendtartás revisiójához [7. r.]

— 348 tesz, újból fog elárvereztetni. Ha tehát a feltételek nem teljesítésének esete beáll, a szerződés felbontatik, minek következménye uj árverés, minek helye nem lehetne, ha a szerződés fel nem bontatnék ; ha pedig a szerződés felbontatik, akkor a vevőnek jogczime is elenyészik. Abból, hogy a vevő, ha az uj árverésen az előbbi vételárnál kevesebb jönne be, a veszteséget viselni tartozik, jogilag nem lehet következtetni, hogy a netaláni többlethez is van igénye, mert a veszteséget tartozik azért viselni, mivel a szerződés felbontását és a tulajdonosnak kárát saját tette, illetőleg mulasztása által okozta. Azon jogczim, mely a tulajdonost akár megtérítésére nézve megilleti, a vevő mulasztásán alapul, és a kártalanítási jog azon időpontra visszavezetendő, midőn a mulasztás elkövettetett, és emiatt a szerződés felbontatott, és ezen jognak csak érvényesithetése tételeztetik fel az uj árverés eredményétől, ugy, hogy a többlet eltérésének csak azon következése lehet, hogy a tulajdonos a kártalanítási jogot nem érvényesítheti. E szerint ha a vevő a többletet is igénybe vehetné, azon képtelenség állna be, hogy a szerződés felbontatott ugyan, de a vevőnek jogai, melyek a felbontott szerződésen alapulnak, épségben maradnak. Ennélfogva jogi szempontból nem helyeselhető a 359. §. kérdéses intézkedése. De a méltányossággal sem egyeztethető össze, hogy az ki valamely mulasztást követett le, abból hasznos is húzzon kivált ha a törvény mint a prrdts ;i vevőt az uj árverésből ki nem zárja, mi elégedvezés volna reá nézve, miután ez által a veszteséget megakadályoztathatná. Ennek ellenében azt lehetne felhozni, hogy mivel a tulajdonos, akár éretik el az uj árverésen többet, akár nem, kárt nem szenved, épen a méltányosság javasolja azt, hogy ami az előbbi vételáron felül befoly. nem őt, hanem a vesztesség veszélyének kitett vevőt illesse. Ámde a kártés azon pillanatban áll be, midőn a vételárt lekellett volna [fizetni, és csak a kár összegének meghatározása halasztatik el az uj árverés befejezéséig. Ily kárnak egyébbként nemcsak a vételár kevesblete. hanem az s tekintendő, hogy a tulajdonos, mint adós a fizetési határnapon, ha a vételár lefizettetett volna hitelezőit kielégíthette volna, holott a vételárnak le nem fizetése miatt annyival, amennyit az elmu lasztott fizetési határnaptól az uj árverés feltételeinek teljesítése, vagyis az uj vételár lefizetése napjáig járó kamatok tesznek, a hitelezőnek többet fizetni tartozilf. A méltányossággal tehát meg nem egyez, hogy ily kárt a tulajdonos mint adós, csupán a vevő mulasztása miatt szenvedjen. De kiszámithatlan kárt szenvedhet a tulajdonos, azáltal is, ha a vevő valamely csel által — mert hiszen az árveréseknél ilyenek is használtatni szoktak — vagy tekintélye által jobb, és biztosabb vevőt akadályoztat. A törvény ugyan az országgyűlési jogügyi bizottság javaslatának módosítása következtében rendeli, hogy a fizetést elmulasztó vevő a bánatpénzt elveszti, ámde egyrészről ezáltal nem mindig pótoltatik ki a tulajdonosnak kára, másrészről pedig a bánatpénz elvesztése a szerződés megnem tartásának jogi következménye; sőt a törvénynek épen ezen szabálya, melyszeriut a vevő a bánatpénzt elveszti, ugyanazon törvénynek azon szabályával, melyszerint a vevőt a többlet illeti fennebb kifejtett nézetem szerint elvi ellentétben áll, mert mig egyrészt a vevő azért, mivel a szerződést nem teljesítette, a bánatpénz elvesztése által büntettetik, másrészt ugyan azon mulasztás miatt a többlet által megjutalmaztatik, amennyiben az uj árverésen oly többlet éretik el, hogy nemcsak az elvesztett bánatpénz visszakerül, hanem még haszon is jut neki, eszerint ugyanazon cselekménynek, illetőleg mulasztásnak, két egymással ellentétben álló következménye volna, ami nem jogszerű. 461. §. Ezen szó után „hatóság" következő szavak volnának beigtatandók ; „a végrehajtó bíróság megkeressée folytán — a mennyiben telekkönyvi akadály fenn nem forogna" és ezen szó után „fokozatában" ezen szavak volnának igtatandók „a becslést kivéve." Miután fentebb kifejtett nézetem szerint a végrehajtás a tel. k. hatóságtól elvonandó volna, a fentebbi módosítást szükségesnek tartom; a feljegyzésnél pedig a telekkönyvi akadályt figyelembe kell venni azért, mert a végrehajtó bíróság a tel. könyvi állapotnak időközbeni megváltoztatásáról tudomással nem bir, megkeresése pedig netáni akadály miatt nem mindig teljesíthető, és a tel, könyvi hatóságot nem lehet kény szeriteni, hogy a megkeresést a tel. k. törvény J ellenére teljesítse. Végre a becslésnek, a hol ennek van helye, feljegyzését szükségesnek nem tartom. Uj §. Ha a jelzálogos hitelező a zálogjoggal terhelt ingatlan tel. könyvi tulajdonosit követelése miatt beperelvén attól tart, hogy ez utóbbi az ingatlant a végrehajtásig egy harmadikra tel. könyvileg átruházni fogná, szabadságában áll a per feljegyzését a tel. k. hatóságnál kérelmezni, és ez a feljegyzést — a mennyiben tel. könyvi akadály fenn nem forogna — elrendelni tartozik. Habár a zálogjoggal terhelt ingatlannak mindenkori birtokosa a rajta fekvő terhet átvállalni és tűrni tartozik, hogy a hitelező abból kielégittettessék, mégis ellene akkor, ha a követelés iránti per jogelődje ellen, s nem ellene folyt le, a végrehajtás csak akkor intéztethetik, ha az ingatlant a jogelődje elrendelt végrehajtás feljegyzése után szerezte meg; ha azonban ezt előbb, habár a jogelődje ellen indított per[folyama alatt szerezte, a hitelező kénytelen volna ellene — daczára az előbbi birtokos ellen nyert ítéletnek — újból pert indítani, és változás a per folyta alatt többször történhetvén meg, azon helyzetbe jöhetne, hogy ismételve pert kellene indítania; mert a zálogjoggal terhelt ingatlan birtokosára is alkalmazandó azon jogelv, mely szerint senki kihallgatlanul jogaiban sérelmet nem szenvedhet; ugyanazért szükségesnek tartom, a hitelezőnek a per feljegyeztethetését megengedni. Ez nem felesleges intézkedés, miután a tel. k. rendelet értelmében hasonló perek fel nem jegyeztethetők. A tel. k. törvény emliti ugyan általában a 104. §-ban a per feljegyzést, azonban maga a feljegyzés szabályozva van a 148. és köv. §§-ban, a hol azon perek, melyek fel jegyeztethetők. világosan említtetnek, melyek közé azonban a hitelező által a jelzálogos birtokos ellen ind'tott adóssági per nem tartozik. 462. §. Ezen §. vagy egészen kihagyandó, vagy a peren kívüli eljárás szabályai közé felveendő, de ekkor is ekkép volna szerkesztetendő: „Minden telekkönyvi tulajdonos ingatlan javainak önkénytes bírói elárvereztetését a birtokbíróságnál kérelmezheti. Ily árveréseknél a bíróság hiteles bizonyság minőségében jár el és az árverési feltételek megállapítására és az árverés berekesztésére nézve, a kérelmező kívánságához alkalmazkodik. Az önkénytes árverésnek jogkövetkezményei ugyanazok, melyek a magán adásvevési szerződéséi. A 462. §-nak szövege nem eléggé világos, a mennyiben a második bekezdés szerint az önkénytes árverésnél a becsüt, árverést és vételári felosztást illetőleg ugyanazon szabályok tartandók meg, melyek a végrehajtási árverésre vonatkoznak. A vételár felosztása utáni intézkedést tartalmazó 455. §. szerint ugyanis, a vételárból ki nem került követelés a telekkönyvben kitörölendő ; kérdés tehát váljon a 462. §. értelmében az önkéntes árverésre a 455. §-nak imént érintett szabálya is alkalmazandó. Ezen kérdés abból, hogy a §. az önkénytes árverésből befolyó vételár felosztására a végrehajtási árverése és vételár felosztására vonatkozó szabályokat alkalmazandóknak mondja, egész határozottsággal meg nem oldható, miután a 455. §. mely a végrehajtási árverésnek fentebbi jogi következményét, mely szerint a vételárból ki nem került követelések kitörülendők, nem a vételár felosztására, hanem az ez utáni teendőkre vouatkozik. Azonban miután az önkénytes árverést szabályozó 462. §. a peres eljárás szabályai között foglal helyt, azt kell következtetni, hogy az önkénytes árverésből befolyt vélárból ki nem került betáblázott követelések kitörülendők. Ámde az önkénytes árverést — ily jogkövetkezménynyel — azon betáblázott hitelezőkre nézve, kiknek követeléseik, ha a vételárból ki nem elégíttetnének, kitörülendők volnának felette sérelmesnek és jogszerűtlennek tartom. Ugyanis a bekeblezés által biztosított hitelezőnek zálogjogával, melynél fogva az avval terhelt ingatlanból kielégítést követelhet, azon jog is össze van kapcsolva, hogy követelése lejárta után a kielégítést akkor követelhesse, mikor neki tetszik, és hogy oly magán eladást, melynek szerződési feltétele az volna, hogy ő mint hitelező csak a vételárból elégitessék ki, és ha ebből ki nem elégíttetik, követelése a telekkönyvből kitörültessék tűrni ne tartozzék, helyesebben mondva követelheti, hogy az adósnak tetszésétől fflggő eladás által a bekeblezés által biztosított jogai változást és csorbát ne szenvedjenek. Már pedig a fentebb érintett magán eladás és oly önkénytes árverés között, melynek következése az volna, hogy a vételárból kinem elégített követelés kitöröltetik, nincs különbség mert a magán eladás azon időpontra nézve' melyben a szerződés köttetik, éppen ugv függ az' adós tetszésétől, mint az önkénytes bírói árverés azon időpontra nézve, melyben kéretik, mely időpont azonban a jelzálogos hitelezőre nézve nem lehet mindig közönös: továbbá a fentebbi irányban szerkesztett magán eladási szerződésben az eladó és vevő kimondják, hogy a vevő csak a vételárt lefizetni nem pedig egyszersmind az abból ki nem került — betáblázott — ter! beket átvállalni tartozik; az önkénytes árverésI nél eddig ugyanezt a törvény értelmében az árI verési feltételben a biró mondja ki; egy szóval I mind két nemű eladásnál a betáblázott hitelezők j jogai veszélyeztetve vannak. A 462. §. által tehát oly kedvezmény nyuj; tátik az adósnak, mely nem indokolható. Ha az I adósnak a zálogjoggal terhelt vagyoni állapota j terhes s tűrhetetlen, adja el vagyonát magán | szerződés mellett és oly jogkövetkezményei, | miszerint a vevő a terheket is átvállalni tartozi zék, de hogy a hitelezőt tetszésétől függő önkénytes árverés által károsítsa, ezt neki jogsze| rüen megengedni nem lehet. (Folytatjuk.) Esküdtszékig Csarnok. Szigoru ítélet. Delhommelle János 1870. évi febr. 17-ikétó'l martius 10-ikéig Marguery nevü vendéglősnél Párisban mint pinczér szolgált. Gazdája egy alkálómmal megpirongatta öt, és e miatt elhagyta szolgálatát. Azon idő óta több vendéglőben szolgált. Gazdáival azonban mindig rósz viszonyban volt, és ellenök boszugondolatokat forralt. Boszuszomjának kielégítésére Margrieryt — választotta. 1870. július 23-ikán pisztolyt és töltényt vett magának, és ugyanazon hó 3Ó-ikán a Saumon ut sarkán helyezkedett el. és várta, mig Marguery, ki azon helyén naponként el szokott haladni, arra megy. Ez meg is történt és mikor Marguery már igen közel jött, Delhommelle rásütötte a pisztolyt; a lövés azonban nem talált. Vádlott futásnak indult, és meg is menekült. Ugyanazon nap még kiment a boulogni erdőbe revolverét próbálni. El volt határozva arra, hogy gyilkossági szándékát végre fogja hajtani, és valóban végre is hajtotta azt néhány nappal később. Augusztus 3-ikáu reggeli 10 órakor a petit Carrau utezában helyezkedett el, hol Marguery szintén el szokott haladni. Meg is jelent nem sokára hírlapot olvasva, Delhommelle azonnal rálőtt, és nyakán találta őt. Marguery lerogyott a kövezetre, és Delhomelle még négyszer lőtt rá ezen állapotában, mely lövések több helyen megsebzettéi ugyan, de a sebek nem voltak halálosak. Ezen eset f. h. 11-ikén került tárgyalás alá párisi esküdtszék előtt. Vádlott bevallotta tettét. Azt mondá, hogy meg akarta magát bőszülni volt gazdáján, ki őt igazságtalanul küldötte el magától. A védő tagadta, hogy vádlott gyilkossági szándékkal lőtt, csak sebesíteni akarta. Ezen értelemben kérte védő a kérdéseket is feltétetni. A közvádló megtámadja ezen álláspontot és a tettben gyilkossági kísérletet lát. Különben nem ellenzi, hogy enyhítő körülmények vétessenek fel vádlott részére, ki első izben van törvényszék előtt, kinek szorgalmas életmódja be van bizonyítva, és kinek áldozata megmenekült a veszélytől. A törvényszék határozván a védelem által tett indítvány felett, kimondá, hogy a testi sértésre vonatkozó kérdés nem fog feltétetni az esküdteknek. Az esküdtek a vétkességre vonatkozó valamennyi kérdésre igennel feleltek, és az enyhítő körülményekről is hallgattak. Ezen verdikt után a bíróság Delhommellet halálra Ítélte. A hallgatóság ezen rettentő és váratlan ítélet által meghatva vonult ki a teremből. jLapnnk mai számához félivnyi melléklet van csatolva.