Themis, 1871 (2. évfolyam, 1-43. szám)

1871 / 24. szám - A fényképészet alkalmazása az igazságszolgáltatás czéljaira

273 — mely stádiumában az eljárásnak jő a biró azon helyzetbe, hol láthatja, van e a szavatosságnak helye, vagy nincs. Például a felperes követel az alperestől 200 ftot mint kölcsönt, az alperes hivatkozik szavatosra, kinek egy lovat adott el 200 ftért, oly kötelezettség mellett, hogy ezen vételárt közvetlenül a felperesnek a kereseti tartozás törlesztése végett fizesse ki, és ezen körülménynek bebizonyításául egy okiratot mutat elő. Fogja e a biró ez esetben a szavatosságnak helyét látni, vagy elsőbb a szavatost meghallgatni ? Az első esetben megtörténhetik, hogy a biró a felperes hátrányára egy hamis, vagy mivel például az alperesnek a szavatos elleni követelése már elenyészett, érvénytelen okiratnak hitelt ád; az utóbbi esetben pedig ha a biró a szavatost meghallgatja, és csak azután látja vagy nem látja a szavatosságnak helyét, mind a főügyet, mind pedig a szavatossági kérdést ugyanazon egy eljárás folytán tárgyalhatja, és ugyanazon egy Ítéletben eldöntheti" a helyett, hogy előbb végzést hozzon, és a felperest rendes perutra utasítsa, holott ennek jogaira a szavatossági kérdésnek semmi befolyása nincs, s igy a méltányossággal inkább megegyeznék, ha, a mennyiben a szavatossági kérdés netáni bonyolodottsága miatt sommás uton el nem intéztethetnék, az alperes utasitatnék, külön perutra. III. Czjm. Az eljárásról. I. Fejezet. Altalános határozatok. 93. §. A g. alatti pont ki volna hagyandó, vagy pedig ha megmarad, ezen szavak „a bérlet tartama alatt" közvetlenül a .melyeket" szó után teendők volnának. A kártérítési perek a legbonyolodottabbak közé tartoznak, és a bizonyítás csaknem általában tanuk, becsüsök, s bírói szemle által történik, minélfogva azok a rendes eljáráshoz volnának utasitandók. A g. pontban foglalt ezen szavak, „ha ehhez való joguk a szerződésben foglaltatik "vagy a kártérítési jogra, vagy pedig azon jogra vonatkoznak, mely szerint a bérbe adó és bérlő a kártérítési pert sommás uton indíthatják ; — világosabban szólva az érintett szavak vagy azt jelentik, hogy a bérbeadó, és bérbevevő a köztük fennálló viszonyból eredő kár megtérítését sommás uton csak akkor követelhetik, ha a kártérítési jog a szerződésben foglaltatik: vagy pedig azt jelentik, hogy a kártétést sommás uton csak akkor követelhetik, ha a szerződésben a sommás ut köttetett ki. Az utóbbi értelmet azért nem tulaj donithatom az említett szavaknak, mert már a b. pont intézkedik azon esetről, midőn a sommás eljárás okmányilag kiköttetett; s igy csak azon értelemben vehetem az idézett szavakat, hogy a sommás utu eljárásnak csak akkor van helye, ha a kártérítési jog a szerződésben! foglaltatik. Azonban ezáltal épen nem látom indokoltnak a sommás eljárást; mert a kártérítési jog és kötelezettség akár foglalt itik a szerződésbea akár nem, a bérlőt a bérleménynek nem haszuálhatása, és a bérbeadót a bérlemény rongálása esetében oly egyszerű természetszerű törvényeken alapul, hogy a kártérítési pernek bonyolodottságán mitsem változtat azon körülmény, hogy a kártérítési jog a szerződésben foglaltatik; mert ha ezen jog a szerződésbeli beim is foglaltatik; még is azon kérdés, valljon concret esetben illeti-e a bérlőt, vagy bérbeadót kártérítési jog, nem a szerződésből, hanem az attól független ' körülményekből ítélendő meg. Például a szerződésben ez foglaltatik: ha a bérlőtől a bérlemény használhatása elvonatik, a bérbeadó és ha a bérlemény megrongáltatik, a bérlő kártérítéssel tartozik. Hozzá teszem még, hogy bizonyos események is említtetnek a szerződésben, melyektől a kártérítési jog feltételeztetik. Ily szerződésből a bíró feltéve, hogy a szerződés valódisága nem vonatik kétségbe, mert az ellenkező is lehetséges, csak azon meggyőződést meríti, hogy a felek egyik vagy másik eseménytől tételezték fel a kártérítési keresetet, de azt, vájjon az egyik vagy másik esemény beállott-e, s igy bérlőt, vagy bérbeadót meg illeti-e a kártérítési jog a bíró a szerződéstől független körülményekből ítélheti csak meg, és ezen, valamint — és pedig főleg — azon kérdés, vájjon mily összegben állapitassék meg a kártérítés ? teszi a pert bonyolódottá. Ez okoknál fogva kártérítési keresetet csak oly esetben utalnám a sommás bírósághoz, midőn a kereseti összeg 300 ftot meg nem halad Ha azonban megtartatik a g. alatti pont, ak| kor ezen szavakat ,,a bérlet tartama alatt" köz- vétlenül a „melyeket" szó után teendőknek tar! tom; mert a g. alatti pont szövege ugy is ér: telmezhető, hogy csak a bérlő indíthat som| más uton kártérítési keresetet a bérlet tartama | alatt, a bérbeadó pedig nem, mi valószínűleg a I törvényhozó szándékában nem állott. 111. §. Ezen szavak helyett „s alperes a j felperesi kérelemhez képest meg nem jelenése I miatt elmarasztalandó, ezen szavak volnának teendők ,3 az ítélet azok alapján hozandó." A 111. §. szövege szerint az alperes meg jelenés miatt a felperesi kérelemhez képest ha a felperes állításai saját bizonyítékai által meg nem czáfoltatnak elmarasztalandó, és pedig tekintet nélkül arra; vájjon a felperesi kérelem az általa felhozott állításoknak és tényeknek és azokra alkalmazandó törvényeknek megfelel e vagy sem; mert a § csak azt kívánja, hogy a felperes állításai és . az általa felhozott tények ne legyenek megczáfolva. Már pedig azon, minden eljárásnál szem előtt tartandó elvvel,' mely szerint a bírónak feladata abban áll, hogy az ítéletet a bebizonyított vagy beismert tényekre alkalmazott törvény értelmében mondja ki, az az a felperesi kérelemnek csak akkor adjon helyt ha az a törvénynek megfelel vagy is a felek által felhozott tényekre az anyagi törvényt alkalmazva, azokból a törvény korlátain belülvonjon jogkövetkezményt, merőben ellenkezik, és képzelhetlen képtelenségekre vezethet, mert mig egyrészt a 111. §. azt mondja, hogy a megjelenés elraulasz ása esetében csak a felperes által felhozott tények, és állitások, valóknak tartandók, arról pedig, váljon a felperesi kérelem is valónak, az az elismertnek tekintendő e hallgat, másrészt mégis alperest a felperesi kérelemhez képest elmarasztalandónak mondja; az iránt váljon felperesi kérelem a törvényen alapul e vagy nem, vagyis a felperes által felhozott tények és állításoknak megfelel-e és ezekből a törvény alkalmazása mellett jogszerűen következik-e az, mit a felperes kér, különbséget nem tévén. A képtelenségnek, mely a 111. §. szerkezetéből bekövetkezhetik, előtüntetésére csak néhány példát hozok fel. 1. A. a keresetlevélben az állítja, hogy B. tőle több ízben négy szem között: és egy ízben tanuk előtt 1000 1 ftot kölcsön kért; ennélfogva kéri őt 1000 ftban elmarasztaltatni. 2. Felperes azt állítja keresetlevelében, hogy alperes, ki a nép alsó osztályához tartozik, és kitől a felperes bizonyos alárendeltségi viszonynál fogva megkívánhatja, hogy iránta tisztelettel viseltessék, egy alkalommal midőn, felperes előkelő urakkal sétált, és alperessel találkozott, ez kalapját nem vette le ; és ez által felperest becsületében érzékenyen megsértette, ugyan azért kéri őt 500 ftnyi pénzbirságban elmarasztaltatni. 3. Felperes azt állítja, hogy egy vásár alkalmával látta az alperest, midőn ez egy ló iránt az eladóval alkudozott, és ennek 100 ftot ajánlott a lóért, de mivel az alku létre nem jött, eltávozott. Azonban az eladó a felperesnek ugyan azonlovat 100 ftért eladta, és a felperes a lovat csak azért vette meg, mivel azon hiedelemben volt, hogy a ló, mivel érte az alperes mint ló^siszár és közhirü lóismtrő szinte 100 ftot ígért, csakugyan annyit ért. Azonban a ló kehes lévén, megdöglött; ugyanazért mivel a lónak megvételére az alperes által szedetett reá, kéri ezt a lónak 100. ftnyi árában elmarasztaltatni. Mindezen esetekben az alperes 111. §. szövege szerint csak azért, hogy meg nem jelent a felperesi kérelemhez képest, vagy is abban, mit felperes kér el volna marasztalandó, holott a felperesi állítás szerint 1-ső esetben kölcsön kért, de nem kapott i 1000 ftot, a másodikban pedig a felperest nem lennének alkalmazandók azon kötelezettséggel, hogy a személy azonosság czéljaira két fényképészeti képtárt készítsenek és tartsanak fenn. Az egyik magában foglalná mindazon egyéneket, kik Angolországot elhagyják, a másik pedig, mely minden 5 évben megujittatnék, tartalmazná az ország valamennyi lakóit. Mindenki sajátkezüleg nevét a fénykép alá irná. Nagy súlyt helyez az értekezés a fénykép használatára mindazon jogesetekben, a hol jelen nem levő tanuk vallomásai olvastatnak fel, igy a felebbezéseknél, hol a per kimenetele jelen nem levő tanuk vallomásaitól függ. A felolvasott vallomásnak sokkal nagyobb súlya lenne, ha a tanú fényképe, mely azon pillanatban vétetett fel, midőn a vallomást tette, mellékeltetnék.*) A törvényszéki tárgyalásoknál mindig jelen kellene lenni egy fényképésznek, hogy mihelyt kívántatik, lefényképezhesse a tanút, és pedig nemcsak a nyugalom, hanem a szembesítéseknél mutatkozó zavar és felindulás pillanataiban is. Természetesen a fényképésznek ugy kellene felállítva lennie készülékével, hogy a tanút nem háborgatná. Azon számos kifogások megszüntetésére, melyek végrendeletek érvényessége ellen tétetnek, az értekezés szerint kívánatos volna, hogy a végrendelkező azon pillanatban, midőn a végrendeletet aláírja, lefényképeztetnék, és az ott jelenlevő tanuk hasonlatossága constatáltatnék. Ily kép letétele igen lényeges segédeszköz lenne a kérdés helyes eldöntésére különösen ott, a hol *) »Nálunk ez már némi részben alkalmazásba vétetett. Ugyanis ha, nem csalódunk, a Karagyorgyevits-per tárgyalásánál a tanúvallomások felolvasásakor az illető tanuk fényképei kürüztettek a bíróság tagjai kozt. valamely végrendelet a végrendelkezési képesség i hiánya miatt (tompa elméjüség, őrültség stb.) | támadtatik meg. Mivel a gyilkosságok és emberölések iránti ; vizsgálatoknál igen fontos az, hogy pontosan I í constatálva legyen, mily fekvésben és a körű- j | lőtte lévő tárgyakhoz mily viszonyban volt a I holttetem az első felfedezéskor, és mivel rendej sen sok idő vész el azzal, hogy ezen körülméj nyek a gyakran nem teljes és egymásnak ellent! mondó tanúvallomásokkal világosságba helyeztesí senek, ennélfogva az értekezés javasolja, hogy | hivatalos fényképész alkalmaztassák, kinek kötelessége volna minden gyilkossági esetnél a holttetemet és a tett színhelyét lefényképezni, és a I rendőri közegeknek szorosan meghagyandó vol| na, hogy a holttest fekvését változatlanul hagy: ják mindaddig, mig fényképész elő hivatott és el j nem végezte teendőit. Az értekezés még több módjait sorolja elő i a fényképezés alkalmazhatásának, és áttér azután j főczéljára, t. i. annak kimutatására, hogy mily rangot foglaljon el a fényképeszet a bizonyítási 1 eszközök közt. A kérdés az, váljon a fénykép mint a megtörtént események elbeszélése, leírása : vagy mint a hallomás utáni közlés, vagy pedig í mint közvetlen és eredeti evidentia (bizonyíték) ! tekintendő-e? A tanú vallomása — mondja az | értekező — eredeti bizonyítéknak tekintetik. Azonban a fényképész szerei a napvilággal egyeí temben szintén biztosságot nyújtanak az iránt, I hogy a személy, ki a fényképezés tárgyául szol! gált. a felvétel idejében a képhez teljesen hasonlított. Ez ugyan első pillanatra hallomás utáni i közlésként tűnhetik fel, de ettől épen azon pont, ban tér el, a melynél fogva hallomás utáni bij zonyiték hiányos és elvetendő. A fénykép bizo| nyitásánál t. i. épen nem forog fenn azon kétely, váljon pontos ismétlése-e az annak, a mit az mondott, kinek vallomását a tanú ismétli, mert hiszen a képben pontosan ismétlődik a szóban levő tény. A kép eltekintve az azonosság- és a névtől azt mondja : Igy és igy nézet ki azon személy, ilyen volt növése, tartása, arczkifejezése, a tanú, ki ezeket az előtte fekvő kép alapján megerősíti, a személy nevének és viszonyainak előadása által kiegészíti a kép tökéletlen elbeszélését. Hogy tehát a kép közvetlen bizonyítéknak tekintessék, az ellen senkinek sem lehet kifogása. De mi a különbség a fénykép és tanú által tett vallomás közt? Semmi, és ha különbség mégis forog fen, akkor ez abban áll, hogy a fénykép hitelesebb, mert az teljesen hü és kétségtelenül öszhangzásban áll a tényekkel, mig a tanú vallomása akár tévedés, akár gonoszság hamis lehet. Az értekezés végül kifejti, mennyire tévedhet valaki az azonosság tekintetében, ha csak emlékezete után indul, és ennek ellenébe helyezi a fénvkép által, — tehát összmüködő természeti erőkkel, melyek mindig igazat mondanak és sem nem hízeleghetnek, sem nem rágalmazhatnak nyert képet és azon következtetésre jut, hogy ha az első (tanú) bizonvitéknak daczára a szándékos es szándékon kívüli tévedés lehetőségének oly nagy hitelt adunk, hogv közvetlen bizonyíték rangjára emeljük, akkor a második a fénykép általi bizonyíték legalább is ép oly nagy hanem nagyobb mértékben, megérdemli ezt.