Themis, 1871 (2. évfolyam, 1-43. szám)

1871 / 3. szám - A polg. törv. rendtartás revisiójához - Észrevételei a kolozsvári ügyvédegyletnek az úrbéri s rokon birtokviszonyok rendezéséről a képviselőház elé terjesztett törvényjavaslatokra [3. r.]

'2 ti királytól adott kiváltság feltételeivel ellenkezett, mind a kir. kormányszék, mind az udvar megtagadta. Az is figyelembe vételt érdemel, hogy a midőn 1765-n a szélbeli katonaság felállíttatván, Rákovicza a Talmáos várához tartozó községek közül e ezélból a határőrség kapcsolatába tétetett át: a szász nemzet kárpótlást kért a kii: kincstártól, érette pert is folytatott, de mindenütt elutasító határozatot kapott, azon indokból, mert a föld a magyar királyi korona s nem a szász nemzet tulajdona levén, a kártalanítás a nem tulajdonos nemzetet nem illetheti. Talmács, Lothorvár és Verestorony erősségekhez tartozó falukért, melyeket — a mint fennebb elő volt adva — V. László király a Királyföldhöz csatolt, tehát avval egyenlő szabadságba helyezett volt, de a VII. birák azok felett magoknak önkényileg földesúri hatóságot sajátítottak s a népet jobbágyukká tették, a tiskus 1770-n pert indított, 1822-n megnyerte, 1825-n az udvar is helyben hagyta, de az itélet ki tudja kinek befolyására, minden esetre a magyar királyi korona nagy kárára még azon évben visszavétetett, holott a kir. közügyigazgatóság annak kiadását 1838-n, 1842-n és 1846-n tehát három izben sürgette — mindig siker nélkül. Nézzük a Szelistye fiók-széki hat falu állását. Ezek mind királyfoldj községek. 1551-n a szász nemzet Ferdinánd király előtt azt nyilvánítván, hogy Omlás vára Szelistyével és a többi hozzá tartozó falvakkal a Királytöldhöz van kebelezve, a király azt rendelte, hogy Szelistyeszék lakói a jobbágyok sorába ne számíttassanak; 1556. deczember 7-éu kelt törvényczikk azt rendeli, hogy a szelistyeszékiek jobbágyként ne adóztassanak, egy 1486-n költ határ-igazitási levélben Szelistyeszék a Királyföldön levő Omlás várához tartozónak iratik. Az Approb. Const. 80. Edictuma Szelistyeszéket Királyföldnek = regius fuudus-nak nevezi; az 1689-ben június 5-én Segesváron kelt I 1-ső törvényczikk szerint Szelistyeszék az adóra j nézve is a szász törvényhatósághoz soroztatik. i Ezek kétségtelenné teszik Szelistyeszék Királyföldön létét s lakói amanuak lakóival való . polgári egyenlőségét. A VII. bíráknak a mult század folytán ide is a földesúri jog behozása s a lakosoknak jobbágyokká tevése által a k. kincstár saját tulajdoni jogából lőn kiszorítva és tetemesen megkárosítva. A kir. fiskus 1771-bea azért a jogmutató törvényszéken per inditott; a törvényvényszéki illetőség leszállittatváu, folyamodás utján nyert felebbezés következtében az udvar 1826-ban a törvényszék elleni kifogást a per derekára vetette. Tovább folytattatván a per, levelek előadása kérdésében 1829-ben a törvényszék a levelek beadását rendelte. Itt a per megállott, s azóta nem volt jogmutatási törvényszék, melyen azt illetékesen folytatni lehessen. A VII. szász birák e perfolyamra nem tekintve, 1774-ben az erdélyi kormány-szék utján, melynek elnöke br. Bruckenthal Mihály volt, fegyveres erővel egy úrbéri egyezmény elfogadására bírták a szelistyeieket; ez iránt kinyomozás lőn végrehajtva, melynek nyomán 1837-ben kelt udvari határozatnál fogva a VII. szász birák s azoknak haszonbérlőik és udvari tiszteik a végbe vitt zsarolások visszafizetésére Ítéltettek, a szelistyeiek ősi szabadságaik visszanyerése végett a Felség által megrendelt közügyigazgatói segedelmezés mellett törvény útjára utasíttatván. E per a kir. tábla előtt 1841-ben meg is indult, de mielőtt bevégezve lehet vala, bekövetkezett az 1848-ik év, mely a szelistyeieket szintén jobbágy állapotban találta. Az úrbéri kárpótlásokat mind a talmácsi, mind szelistyeszéki közzségekért a VII. szász birák vették el. A mi a Talmács- és Lothorvár hajdani várakhoz tartozó szebenszéki községekről mondva volt, jelentéktelen változtatásokkal áll a Brassó város birtokában levő Törcsvárra és hozzá tartozó falvakra nézve is. Ezek is határvédelmi, várfenntartási rokonkötelezettségekkel adattak át és birattak századokon át ama város közönsége által erdőkkel, mezőkkel, vizekkel, királyi haszonvételekkel sat. A határőrségnek 1765-n felállítása után megszűntek a nevezett város kötelezettségei, a javalmaknak azonban máig élvezetében van. A Királyföldhöz csatolt faluk szabad polgárai idő folytán itt is jobbágyokká tétettek, telkeik s birtokaik úrbéri kárpótlását a nevezett város vette el. A határőrség felállítása után minden határvédelmi terhek megszűnvén: azon állásba kellé válla visszalópniök, melyben a Királyfőid más szabad polgárai vannak, tehát azok jobbágyi szolgálatokra erőszakolása, az úrbéri és dézma-kárpótlások elvétele meg nem történhetik, a faluk erdeik, mezeik, vizeik, havasaik használatában királyföldi jog szorént korlátozhatók nem lesznek vala. Ezek oly anomáliák, melyek a polgárokon elkövetett jogsérelmen kívül egyszersmind az állam ós korona jövedelmei tetemes csökkenését is vonták maguk után, a mit tehát orvosolni kell. Ki kelleuo egyenlíteni először is az állammal illetéktelenül tétetett lizeté seket, azután a törvényhozásnak arról kellene gondoskodni, hogy az urbéresi állapotra jogtalanul taszított lakosok teljes szabadságukba és polgári jogaikba visszahelyeztessenek, az eltartóztatva volt haszonvételekért kárpótoltassanak, erdeik, mezeik, vizeik, havasaik visszaadassanak, s minden úrbéri maradványtól megtisztíttassanak. (Vége köv.) Lapszemle. A „Jogtudományi Közlőn y"-ben közöltetnek a kassai ügyvédi egyletnek észrevételei a „kir. jegyzők és azok dijairól" szóló törvényjavaslatokra. Az egylet a jegyzői intézményt honositanilónak találja a részletek tekintetében külön jegyzői vizsga szükségességét emeli ki; a jegyzőket bűnügyi védelemre feljogositandúknak nem véli; a telekkönyvi végzés tervezetének a jegyző általi elkészítését, czélszerütlennek találja ;"az ingatlanok árverezését a jegyzőkre nem kivánja bízatni; a jegyzői kamarák fegyelmi hatóságát kiterjesztendőnek véli és a tervezett 15 kamara mellett több fegyelmi bíróságot óhajt felállíttatni; a pazarlás miatt gondnokság alá helyezett jegyzőt hivatalától végleg clmozditandónak véli; a váltójegyzők jogosultságát továbbra is fenntartandónak jelezi; a jegyzői állomások szerinte pályázat utján lennének betöltendők, a bíráktól pedig az általában kijelelt kellékek szinte meg volnának kivánandók ha a jegyzői pályára áttérnek; végre a jegyzőket a felek által önként ajándékozott dijak elfogadásától eltiltatni nem kivánja. (Saját nézeteinket e tárgyban már többször volt alkalmunk elmondani, így különösen a külön a jegyzői vizsga szükségtelenségét illetőleg, e helyütt tehát csak a már közzétett észrevételekre utalunk. Szerk.) Ugyancsak a „Jogtudományi K ö zlöny"-ben Zlinszky Imre ur „az elsőfolyamodásu bíróságok rendezése kérdéséhez1' czimü megkezdett czikksorozatában a 25-ős bizottság szervezeti javaslatát a tudomány mai követelményeivel, és hazánk viszonyaival, valamint az igazságszolgáltatás és a perlekedők érdekeivel összeférhetlennek jelezi, és taglalván azon indokokat, melyek a bizottságot a társas bíróságok szániának leszállítására indították, azokat tarthatlanoknak igazolja; czikkiró ur óhajtja, hogy a tervezett 96 nagy törvényszék helyett több kissebb törvényszék szerveztessék, az egyesbiróságok pedig szinte nagy számmal de csak oly hatáskörrel állíttassanak fel, mint minővel azokat a jelenleg érvényben levő perrendtartás felruházza. (Czikkiró urnák a törvényszékek szapori'ása tárgyában felhozott igen alapo3 érveléseit teljesen osztjuk, az egyesbirák hatáskörét azonban még annyira sem kivánnók kiterjeszteni mint ő, mert mi az egyesbiráktól egyáltalában csak akkor várunk üdvös hatást, ha azok illetősége a valóban csekély és sürgős ügyeknél továbbra nem terjed. Szerk.) A „Jogtudományi Közlöny" még egy czikksorozatot kezd meg „az elmélet felsőbb itélőszékeink gyakorlásában" czim alatt, Ígérvén hogy a pesti királyi tábla és legfőbb Ítélőszék határozataiban felmerülő oly jogi nézeteket fog elemezni, melyeknek joggyakorlatunkban, való meghonosulását veszélyesnek tartja. Fejtegetései sorozatát a büntető ügyekkel kezdi, kiemelvén, hogy a bűntény minősítésénél a feltörvényszékek nem követnek biztos irányt és nem következetesek, különösen a gyilkosság és emberölés minősítésénél, valószínűleg azért mert az osztrák büntető törvénykönyv 140. §-ának érthetlen és sok tévedésre alkalmat szolgáltató szövege okozza a habozást, melyet azonban a porosz bűnt. törv. 175. §. a gyilkosság, az éjszaknémet bünt. törv. 213. §. pedig az emberölés tekintetében teljesen megszüntethetne. (Hogy feltörvényszékeink Ítéleteiben gyakori az ellentétesség, hogy azok nem ritkán indulnak ki téveszmékből, az elvitázhatlan bár nem örvendetes jelenség; de positiv és a tudomány magaslatán álló törvények hiányában alig elkerülhető, különösen nálunk, hol a birák a rendszerrel változott tőrvények, jogszokások és törvényszéki gyakorlatok tömkelegében a biztos vezérfonalat oly könnyen elveszíthetik ; e bajon csak is coditícált jó törvények fognak gyökeresen segíteni. Szerk.) A .Törvényszéki Csa r no k"-ban, Dr. Chorin Ferencz ur folytatja „jogrendszerünk átalakulásához" czimü czikksorozatát, és fejtegvén a szóbeliség és közvetlenség előnyeit, különösen a felesleges alakszerűségtől ment bizonyítási eljárás körűi, annak kiemelése mellett, hogy a salakjától megtisztított közvetlen bizonyítási eljárás a franczia és német törvénykezés által fejlesztetett ki legjobban, s hogy a Franczia- és Németországban divó szóbeli és közvetlen eljárás honosítása vezetne nálunk is legjobban czélhoz, hangsúlyozza hogy „a szóbeliség hehozatalától valóban üdvös eredményt csak ugy remélhetünk, ha egyszersmind a bizonyítékok szabad mérlegelésének elvét is elfogadjuk, és előfordulható viszszaélések ellen, a nyilvános ellenőrzésen kívül, az itélő birák nagyobb számában keresünk biztosítékot. És ez ismét egy igen fontos érvet képez azon igazság bizonyítására, hogy a szóbeliség intézménye a társas bírói rendszerrel elválhatlan összeköttetésben áll." (A szóbeliség és közvetlenség alapelveire fektetett uj perrendtartás tervezete, mint értesülünk, a franczia rendszert vette mintául, és különösen a bizonyítási eljárást szorosan franczia minta után szabályozza; ha azonban az e javavaslatban lefektetett illetve az abba átültetett elvek törvényhozásilag és érvényre emeltetnek, szükségkép a társas bírói rendszer elfogadására, utalva a törvényhozás; a szerint azt most mellőzni és a tervezetet teljesen kivihetlen, a mai reformeszmékkel össze nem egyeztethető egyesbirói rendszerrel helyettesíteni nem lenne egyéb mint a szóbeli és közvetlen eljárást és által az igazságszolgáltatás javulását tökéletesen lehetleniteni. Szerk.) A „Reform ésa„Neuer freier L 1 o y d" ismét a codificatió kérdésével foglalkoznak; a „R." a pénzügyi bizottság egész eljárását korholván, a bizottságnak különösen teljesen indokolatlan „szűkmarkúságát* veti szemére, annak bővebb taglalása mellett, hogy a bizottság a codificáló osztály részére megszavazott 35000 forintnak és az osztálynak magának is a miniszterelnök ressortjába való áthelyezésével hatáskörén túllépett és annak kiemelésével hogy ez áthelyezésre semmi szükség sem volt. mert be nem látható miért kellene oly osztálynak, mely valamennyi minisztériummal összeköttetésben van. épen az öszministerium alatt állania, miért nem állhatna az önállólag fenn mint a számvevőszék. A „N. f. L." pedig azon inci| densből, hogy Schvvarz Gyula ur határozati ja; vaslatot nyújtott be a képviselőházban az iránt, | hogy a kormány az államtanács szervezetére vonatkozó törvényjavaslat leterjesztésére utasittassék, - ez államtanács fölállítását sürgeti, mitáu azonban attól fél, hogy az államtanács oly szerkezetben, mint azt a kormány tervezné, a képviselőházban pártolásra nem találna, vagy az intézmény maga még ez időben elég rokonszenvvel nem találkoznék, javasolja, hogy legalább egyelőre az igazságügyministerium codificáló bizottsága egészíttessék ki szakerökkel kellő mérvben.) (Olvasóink nézetünket e tárgyban már ismerik és igy a fennebbi két ezikk tekintetében, mely ujat nem mond: egyszerűen utalunk az eddig elmondottakra ; alkalmilag azonban talán a codificatió kérdésére egy önálló czikkben viszszatérendünk. Szerk.) A „Pesti Napló"-ban Dr. Held Kálmán ur a sürgeti fizetésképtelen adósoknál alkalmazandó felfedező eskünek behozatalát, arra nézve, hogy semmiféle vagyonnal nem birnak és keresményöknek egy bizonyos részét a végrehajtató felperes kielégítésére fordítani fogják — és azt mondja, hogy minden esetben egy hatásos erkölcsi kényszer rejlik a kérdéses esküben, melyet gvakorolni a hitelezőnek jogában, az államnak pedig mint a polgárok összeségének kötelességében is áll. (A személyfogság helyét pótló felfedező eskü kérdése a budapesti ügyvédi egylet kebeléi ben és vita tárgya volt már és az egylet határozottan ez eskü ellen nyilatkozott; "mi osztjuk az egylet által az eskü behozatala ellen felhozott érveket, mert — a tervezett felfedező esküvel erőszak szándokoltatik az adós lelkiismeretére, melyre sem a hitelező sem az állam jogosítva nem lehet; vagy bir az adós vagyonnal,