Magyar külpolitika, 1944 (25. évfolyam, 1-3. szám)

1944 / 1. szám - Magyar politika

MAGYAR KÜLPOLITIKA HUSZONÖTÖDIK ÉVFOLYAM 1. SZÁM. NEMZETKÖZI JOGI ÉS GAZDASÁGI FOLYÓIRAT BUDAPEST 1944 Magyar politika A magyar politikára semmi sem oly jellemző és semmi sem oly értékes, mint a parlamenti formához való ragaszkodás. Az utóbbi időben, a parlament értékelése igen sok országban alászállott, hiszen láthatták, hogy más testületek elé is lehet törvényjavaslatokat terjeszteni s e javaslatokból, a testületek révén, igen hamar törvény lehet. Valóban, törvényt lehet hozni és diktálni parlamenten kívül. Mi tehát az, ami a parlamentet a nemzet pótolhatatlan kincsévé teszi? A parlamentnek, bár igen fontos és — látszólag első — funkciója a törvényhozás, van még ennél is fontosabb célja: az, hogy legyen. Maga a törvényhozás a parlamentnek mechanikus velejárója, de a parlament, ettől függetlenül, öncélú is. Arra való, hogy a nemzet egységes voltát, teljes belső békéjét, polgárháborútól, elnyomástól ment voltát demonstrálja és biztosítsa. Ország, melynek parlamentje van, távolabb áll a polgárháborútól, mint az az ország, melv parlament nélkül kormányoztatik. Parlamenti ország nem ismeri a törik vagy szakad elvét a politikában, a változás itt nem jelenti ellenzéki fejek porbahullását. Ahol parlament van, mely ismeri az ellenzék jogát, a jövő lehetőségeit, ott, úgyszólván, nem is lehet forradalom, mert a forradalom nem más, mint végzetes türelmetlenség az ellenkező véleménnyel szemben. Valóban, sajátságos, mily szerénynek látszók azok az eszközök, melyek alkalmasak az ország belső békéjének megóvására és állandóvá tételére. Nöm más ez, mint a szólás szabadsága és a parlament elvi nyilvánossága. A vita. melv a különböző pártok között folyik, mutatja az erőt, melyre a nemzet támaszkodihatik. A parlamenti vita voltaképpen feltárása a nemzet elveinek ós céljainak, irányítóul és emlékeztetőül s így a nemzeti hagyomány szellemének megjelenése, hogy soha meg ne feledkezzenek róla. Befelé a nemzed elvek öntudatossá tétele, a világ előtt pedig a nemzet elveinek hirdetése, erkölcsi igazolása. A parlamentárizmusnak e fő mozzanata egyetemesen fölfelé utal. Nem engedi a nemzetet sem sülyedni, sem valamely szinten megállapodni, hanem, mintegy arra készteti, hogy állandóan emelkedjék. A vita így válik a parlamentárizmus legnemesebb elemiévé. A vita, noha látszólag a jelennel foglalkozik, voltaképpen a jövő vetülete. Az elvek, és pedig a jelen s nem kevésbbé a jövendőben érvényesülő elvek kiemelésével, az ellenzék elveszti puszta tagadó szerepét és nemesebb értelemben guvernementálisabbá válik. A történelemkutató előtt világos, hogy a parlamentárizmus a teljesen pacifikált belső háború. Érzik rajta a küzdő feleknek, az ellenkező akaratoknak lovagias és állandó békekötése. A parlamentárizmus békekötésében válik a nemzet igazán egy testté. A parlamentárizmus a békés együttélés igazi biztosítéka és feltétele. Nem öli meg az akaratot, nem öli meg a szabad vélemény nyilvánítását, a gondolatot, de megölni igyekszik a nemzeti visszavonást, az egyoldalú, terméketlenné tevő parancsolatot. A parlamentárizmus elnvo mása, vagy elvetése a polgárháború állapotába helyezi az országot, akkor is, sőt akkor még inkább, ha fegyverek használata nélkül történik ez. Épp az állandó vita mutatja, hogy kormánypárt és ellenzék között nem lehet végzetes szakadék, közöttük van a nemzetet valódi nem zetté tevő békekötés ereje, jogi és erkölcsi törvénye. Magasabb értelemben véve a kormánypárt és az ellenzéke nemzeti egységben él. Éppen a kormánypártnak kellene tiltakoznia adott esetben, hogy ne legyen ellenzéke. A kormány pártja képviseli a jelent, a jelennek minden korlátozó szigorúságával, a valóság ridegségével. Az ellenzék pedig a jövőt, minden reményével, lobogó terveivel, ígéreteivel. És melyik nemzet akarná megnyomorítani jövőjét? Alkotmányos országnak nemcsak kormánya, hanem ellenzéke is felelős. Azt is mondhatnók, hogy az ellenzék felelőssége még nagyobb országvilág színe előtt. Mert a kormány és pártja, közvetlenül, csak a jelenért felelős, a jövőért pedig az ellenzék. A kormány f elelőssége szűkebb, mert szorítja a jelen. De az ellenzék, az idő minden szorítása nélkül, feltárhatja a nemzet egész eszmei távlatát, mutathatja az utat. melyre a nemzetnek térnie kell. A parlamentárizmus e kettős ereje teszi képessé a nemzetet, hogy ne merevedjék meg egy helyzetben, hanem törés és katasztrófa nélkül haladjon a világ veszedelmei közepette. Jól mondta Renan, hogy a nemzet dicsősége az ellenzéke, mert az ellenzék puszta léte az ország jövendőjének biztosítéka. A parlament, melyben némelyek különösen az aligmúlt időben — a nemzet részekre bontóját látták, voltaképpen a nemzet egységesítője, valódi kifejezője, belső békéjének záloga. Eljön az idő, mikor, a világ jövő rendezésé