Magyar külpolitika, 1943 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1943 / 3. szám - A nemzetiségi kérdés Magyarországon

MAGYAR KÜLPOLITIKA 3 azzal lett hatalmas — úgymond —, hogy sok bölcs és nemes férfiú költözött oda idegen országokból. Ezek a vendégek teszik naggyá a királyokat, mert sokféle szokást, nyelvet és fegyvereket hoznak magukkal, annyira, hogy az egyetlen nyelvvel és egyféle szokással bíró ország gyönge és törékeny." liv megokolással követelte fiától István király, hogy jól bánjék az idegen vendégekkel és ezzel elérje, högy azok szívesebben jöjjenek az ő országába, mint máshova. Ez a szentistváni szellem eredete dolgában a puszta-lakó, nomád lovasok politikai türelmességére vezethető vissza. Szent Istvánnak meg volt a hatalma arra hogy, a pogány kornak ezt a hagyatékát is fegyverre] irtsa ki. De nem tette, éppen ellenkezőleg, a keresztény türelem és felebaráti szeretet állami alkalmazásával új életet lehelt a pogány hagyományokba, melyet ilyképpen keresztény képzettekkel megerősítve örökített át utódaira és népére. A szentistváni szellem olyan viszonyokat hozott létre a magyar államban melyekkel a magyarság és a nem magyar népek egyképpen meg voltak elégedve. A XIT-ik század végén és a XIII-ik században vált szokássá, hogy a beköltözött idegen népek, letelepülésükkor írásbeli oklevelekben jogaikat biztosító kiváltságokat kaptak a királytól. A kiváltság levelek szabad ház- és földbirtokot, szabad kereskedést, szabad mozgást és a telephelynek, ha a vendégnek nem tetszik többé, szabad elhagyását biztosították. A nagyobb tömegekben bevándorolt idegenek az ország széleken kaptak nagy kiterjedésű területeket, melyeken szabadon folytathatták megszokott életmódjukat. így telepedtek le a szászok Erdélyben, valamint a Szepességen, nem különben a kúnok is. akiknek számára az ország széleken nem volt pusztai életmódjuknak megfelelő szállás, s ezért az Alföld pusztaságain helyezked tek el. A betelepülő olaszok és németek között sok volt az iparos, akik városi kiváltságokat kaptak. A földmivelő németek, a tótok, a rutének, az oláhok egy-egv vállalkozó vezetése alatt jöttek be, kiirtották az erdőket, azok helyén földművelő telepeket létesítettek s ennek ellenében bizonyos kiváltságokat kaptak, melvek értelmében vezetőjük (soltész vagy kenéz) alatt zárt kulturális egységet alkottak és autonómiát élveztek. Idővel a kereszténv királyság erős központi hatalma meggyöngült. A Szent Korona fogalmi tartamába bevonult az ország is, azaz a kiváltságos rendek. A Korona nem egyedül a királyé többé, hanem a király személye fölé kerülvén, államot és nemzetet, királyt és rendeket együtt fejez ki. A rendiség társadalmi alakja a nemesi birtok jog, mely a királytól származik és a háramlás^al. azaz a király, illetőleg a korona bizonyos esetekben való örökösödésével is meg van terhelve. A bevándorolt nem magyar nemzetiségek a rendi korszakban is megtartották kiváltságos helyzetüket és állandó rendi védelemben részesültek Egyébiránt a középkori Magyarországban a kisebbségek száma olyan csekély, hogy az állam igazában a magyarság nemzeti állama volt. II. A török hódoltság és a telepítések korszaka. A nagy változás a török hódítással állott elő, melvnek következtében a törökök elől Magyarországra menekülők tömegével a nemzetiségek száma szertelenül megduzzadt. A 150—200 éves török korszakban a magyarság az ország nagy térségein kipusztult s helyét idegenek, főleg szerbek és oláhok foglalták el, ahol azonban a magyarság megmaradt, ott a nemzetiségekkel továbbra is türelmesen bánt és hatalmi eszközökkel való magyarosítástól tartózkodott. Fájdalom, a törökök és tatárok kimélelen rombolásai, majd a felszabadító háborúk alatt a császári zsoldosok garázdálkodásai, végül a kurucz-labanc háború pusztításai folytán a magyarság számaránya a régebbi 80—85%-ról kisebbséggé zsugorodott össze. A szatmári béke (1711) után az elpusztult országrészek betelepítéséről kellett gondoskodni. A törökök elől északra menekült magyar lakosság iparkodott visszatérni ősi földjére, de a belföldi nem magyar népeket is vonzotta az ország közepén elterülő nagy űr: keleti irányból oláhok, délről szerbek, horvátok, nyugatról németek, északról és északkeletről tótok és rutének özönlöttek a törökdúlta síkságra. Mindez azonban korántsem volt elegendő a dunántúli ér, a nagy alföldi medence beföltésére, még kevésbé az aldunai. drávai és szávai határok helyreállítására. Megfelelő hazai népfölösleg híjján került sor a pusztaterületek benépesítésénél a külföldi, elsősorban német nemzetiségű népességre. A bevándorolt tömeg a nagy német nyelvterület legkülönbözőbb déli vidékeiről szűrődött össze. A bete'epítési magánakciókkal melyek terén különösen gróf Károlyi Sándor, herceg Grassalkovich Antal és br. Haruckeln János György vittek vezető szerepet párhuzamosan folyt le az állam, illelőleg a király részéről a kamarai birtokoknak — temesi bánság, határőr-vidék — főleg szerbekkel betelepítése, amely telepeket a bécsi politikának sikerült a magyar hatóságoktól függetleníteni és közvetlenül császári igazgatás alá helyezni. A bevándorolt német parasztok is. akik Mária Terézia és II. József alatt végbement nagy telepítési akciók során kerültek az országba, a hatóságok bőséges támogatásában részesültek és így magasabb mezőgazdasági kulturfokon és tudatosabb községi életben kezdhették meg munkájukat. A sváboknak a magyarsághoz való viszonyát a bécsi politika nem tudta megmérgezni, a svábokat sohasem tudták megszervezni fegyveres alakulattá a magyarság ellen, amint a rácokkal tették a különböző délvidéki határterületeken. Az oláhok beözönlése különösen a Fanarióta korszakban vett nagy lendületet. A törökök kiűzése után a XVIII-ik század ekjén a magyar állam területén mindössze 2 és fél millió lakos volt, melyből a magyarság — Erdélyt is beleszámítva — alig tett ki 1,160.000 lelket, azaz az összlakosság 45%-át, a Hunvadi Mátyás korabeli 80—85% helyett. II. József'korában már 3—3 és fél millió magyar volt, ami nagy szaporodásra és hatalmas népi erőre mutat, de ezzel szemben a 8 és fél millióra emelkedett összlakosságnak jóval több mint fele, 4—4 és fél millió a nem magyar, köztük a sok-sok bevándorolt idegen, így lett a régi magyar nemzeti állam nemzetiségi állammá magyar kisebbséggel és idegen többséggel. A magyarországi nemzetiségek újkori története tehát nem a nem magyar nemzetiségek elnyomását, hanem a magyarságnak példátlan pusztulását tanúsítja. (Folytatjuk.)