Magyar külpolitika, 1942 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1942 / 7. szám - A magyarság és a külföldi közvélemény

4 MAGYAR KÜLPOLITIKA ményt inkább lehet helyesen kialakítani, mint helytelenül megrögzöttet átformálni. Ahhoz, hogy valamely nemzetről a közvéleményben kép alakuljon ki és maradjon fenn, fontos, hogy meg tudja ragadni a külföldiek figyelmét és hogy könnyen beilleszkedhessék ebbe a közvéleménybe. A magyarról például könnyebben hiszik el, hogy szenvedélyes, mint azt, hogy tudós hajlamú, mert amaz jól illik a csárdáshoz, a cigányzenéhez, míg a magyar kulturális képességeit és kutató hajlamait csak alapos érdeklődés után ismerheti meg az idegen. Minderre azt válaszolhatná valaki, hogy a külföldi közvéleményben uralkodó ilyen előítéletet ki kellene irtani. De ki irtsa ki? Magát a külföldit nem lehet megkérni erre. Alig érdekli a dolog. Az átlag külföldit a magyar arcképében a szín, a fény, a tűz: a jellegzetesség köti le. S mi, vájjon mi magunk kiirtsuk-e? Csak akkor, ha újat tudunk helyébe tenni, ha meg tudjuk mutatni a külföldinek hívebb képünket. Ha nem, akkor lassankint alakítsuk át régi képünk vonásait, úgy, hogy korszerűbb, igazabb vonások váltsák fel a régieket, anélkül, hogy ezeknek ellentmondanánk. Az Erdélyért szívósan harcoló magyar a külföldi közvéleményben is természetes folytatása a szabadságharcos magyarnak; a két évtizedes reviziós mozgalom magyarja a gályaraboknak, a rodostói és turini bujdosóknak. A sok magyar művész, aki a külföldet járja, megerősíti a muzsikáló magyarnak Liszt-korabeli képét. Szent-Gvörgyi Albert sikerét oda kell kötni a XVI., XVII., XVIII. és XIX. évszázad külföldön ismert nagy magyar tudósaink sikeréhez: ő Jeszenszky János, Hatvani István, Semmelweis Ignác utóda. Csak nagyon sok türelemmel lehet változtatni a nemzetképen, ha a teljes igazság követelésével nem akarunk többet rombolni, mint amenynyit építhetünk. Természetesen ezen a többékevésbbé művészien kikerekített és kiegyensúlyozott nemzetkép-klisén kívül van pontosabb, alaposabb nemzetismeret is. Az, amit utazás, tanulmány, pártatlanság vagy meleg rokonszenv ad. A külföldi nem elfogult a mi javunkra, sőt: a külföldi vélemény csaknem mindig szigorúan bírál, vagy — mint előbb említettük — hajlamos a torzításra. Véleményét tudnunk kell megmagyarázni, mert úgy, ahogy kiformálódik, ritkán fogadhatjuk el. De magyarázva mindig tanulságos és értékes. És egyébként sem kerülhető el, mert a külföld véleménye életünk alakulása szempontjából mindig fontos, néha sorsdöntő jelentőségű. Sorsdöntő különösen azóta, amióta mindenki, a legkisebb s legbelsőbb körre szorított magyar is belátta ennek a véleménynek fontosságát és azt, hogy azért, amit a külföldi közvélemény felvilágosítása terén mulasztottunk, húsz esztendő kínjaival, egy gyönyörű ország összeomlásával és egyéni életünk egyiptomi csapásaival sokszorosan kellett megfizetnünk. A magyar értelmiségnek kötelessége, hogy ezt a tényt a maga körében sehol se engedje elfeledni! A háború s az azt követő események Magyarország számára bebizonyították, hogy az európai elismertetéshez, az európai egyenjogúsághoz nem elég az európai együttélésben való részvétel, gazdasági, politikai és történelmi közreműködés, sőt nem elég az ezeréves sorsközösség hangoztatása sem — mindezeken túl még szellemi és morális bizonyítékokra is van szükség. A legutolsó évtizedek története a napnál világosabban igazolja, mennyire elhibázott, sőt végzetes egy nemzet életére, ha a nemzet által vallott felfogás és a vezetői által inaugurált politika között áthidalhatatlan szakadék tátong. A népek életében sincs keservesebb, mint amikor az illúziókat a valóság megismerése semmivé teszi és a közvélemény befejezett tények elé kerül. Erre a közelmúlt bőséges példákkal szolgál, általában sok mindent nem tudtunk és nem tudunk. A mi bukásunkat nagyrészt a józan ítélőképességű közvéleménynek hiánya, illetve tájékozatlansága és megtévesztettsége idézte elő. Emelkedésünket is csak jól informált, öntudatos és értelmes, más nemzetek célkitűzéseivel is tisztában lévő külpolitikai közvéleménytől várhatjuk. A múltkor kezünkbe került egy tanulmány, amely csokorba gyűjtötte azokat a furcsaságokat, fonákságokat és hazugságokat, amelyek egyes európai államok tankönyveiben Magyarországgal, a magyar élettel és históriával kapcsolatban helyet foglalnak. Egyenesen megdöbbentő az a kép, amit ez a gyűjtemény elénk tár. Nem tudjuk, könnyezzünk, vagy nevessünk az együgyűségeken, amelyeket a magyarságról szóló tudományként öntenek külföldiek fejébe. Elképzelhető, hogy az a nemzedék, amely ilyen ismeretek mellett nő fel, menynyire lehet alkalmas arra, hogy tisztán lásson és megismerjen bennünket. Benes, az akkori csehszlovák állam külügyminisztere egy 1918-ban német nyelven is megjelent emlékiratában így emlékezett meg a magyarságról: „Nem szabad tűrni azt, hogy az a minden békeszerető nemzettel szemben ellenséges népfaj alig néhány éves és elharácsolt nyelvi és gazdasági zsákmányát megtarthassa." Az ilyen könyvet elolvasva elkeseredetten tesz fogadalmat az ezeket lapozgató, hogy minden erejét, összeköttetését, tudását és befolyását felhasználja a —• s ezt hangsúlyoznunk kell — magyarságot is elárasztó, erkölcsi és kultúrhitelünket megrontó hazugságok kiirtására. Magyarországról teljesen átformált kultúrtudatot kell teremtenünk a külföldön, nincs ennél fontosabb, nincs ennél perdöntőbb problémája a magyar sorsnak. Egy 1922-ben, majd 1924-ben megjelent szerb katonai tankönyv írja: „.. . királyságunk még mindig nem öleli fel az összes szláv területeket.. . Észak-Baranyát és a Murántúl egy részét Magyarország tartja megszállva". Az e könyvben található térkép még megszerzendő szerb területként tünteti fel Pécs, Mohács és Szeged környékét is. Mondhatnánk, ez már fait accompli, s az ilyen és hasonló rémlátások gyerekesen naivnak tűnnek fel, ne feledjük azonban, hogy a propaganda rendszerint naivnak látszó módszerekkel dolgozik, s hogy milyen eredménnyel, azt már egyszer módunkban volt tapasztalni. Minden lehetőt meg kell tennünk abban az irányban, hogy ne csak a békeszerződés országrontó rendelkezései helyeztessenek kellő megvilágításba, hanem revideáltassanak azok a trianoni téveszmék és fogalmak is, amelyek alapján Magyarország felett ítéletet hoztak. Nemzeti tragédiánk javarészt egy fürge és mozgékony rágalom-