Magyar külpolitika, 1942 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1942 / 5. szám - Közös feladatok, nemzeti életformák

MAGYAR KÜLPOLITIKA A UláG YAR REVÍZIÓS LI«á HIVATALOS LAPJA XXIII. ÉVFOLYAM. 5. S Z. BUDAPEST 1942 Közös feladatok, nemzeti életformák. Irta: Török Árpád. Azt a hatalmas erőfeszítést, amelyet Magyarország is a közös európai feladatok érdekében tesz, az ellenfél szereti úgy magyarázni, mintha már nem bírnánk önálló elhatározóképességgel, hanem belső életünkben is függvényei volnánk az európai vezető hatalmaknak. Bizonyos belpolitikai jelenségeket, amelyek kétségtelenül bizonyos rokonságot mutatnak ezen hatalmak belpolitikai életéhez, úgy tüntetnek fel, mintha nem autonóm fejlődésnek volna az eredménye, hanem külső kényszernek. Aki ismeri a magyar történelem utolsó évszázadait, főleg azonban a dualizmus korszakát, tudja, hogy a magyar politikában állandó volt az önállóság, a nemzeti különvalóság kihangsúlyozása, annak érdekében folytatott küzdelem. Bármilyen tiszteletreméltó és jogos volt is ez a harc, a mai történelemkutatás sok esetben kénytelen megállapítani, hogy ez a nagyon is öncélú magyar politika nem számolt mindig kellően azokkal a magasabb érdekekkel, amelyek a volt monarchia fennmaradásához fűződtek és vitathatatlanul magyar érdekek is voltak. Bár szemléletünk a mult politikájával szemben megváltozott, egyet azonban megőrzött a magyar politika, egyről a trianoni korszak viszontagságai és veszélyei között sem tudott lemondani, ez pedig a függetlenség és nemzeti öncélúsághoz való féltékeny ragaszkodás. A legnehezebb külpolitikai viszonyok között kétségkívül gróf Bethlen István vezette az ország kül- és belpolitikáját. Hányszor volt ő olyan helyzetben, hogy a kis ententenak való behódolás. vagy az ország gazdasági, esetleg politikai összeomlása között kellett választania. Bethlen István azonban nem hódolt be, hanem, a nemzeti közvéleménnyel a háta mögött, vállalta a függetlenségi harcot annak minden kockázatával. Gömbös Gyula erősen világnézeti politikát követett. Ez hozta őt közelebb a német nemzeti szocialista mozgalomhoz. Mégis éppen ő volt az, aki a nemzeti öncélúság jelszavát megfogalmazta és erősen kihangsúlyozta. Nem olyan régen történt, hogy Bárdossy László mint miniszterelnök a képviselőház színe előtt mindenki számára hallhatóan jelentette ki, hogy az ország függetlenségét és önállóságát veszély nem fenyegeti, de a kormány a maga részéről mindenkor mindent megtesz és megtett, hogy ilyen veszély ne is érje, ha pedig történetesen fellépne, a leghatározottabban szembeszáll vele. Kállay Miklós viszont egyéni múltjánál és családi tradíciójánál fogva szinte megtestesítője a nemzeti öncélúságnak, amely kifejezést ő is előszeretettel használja. A történelmi és a trianoni magyar politika tehát eleven tiltakozás azon vád ellen, mely szerint itt nemcsak az önálló elhatározás szűnt volna meg, hanem a politikai és társadalmi életmegnyilvánulások, életformák szinte összefolynak a baráti népek életformáival és ezért elvesztették volna nemzeti különvalóságukat. Ezt a vádat egy optikai csalódás idézte fel. A közös feladatokat, a közös erőfeszítést úgy látják, mintha ebben a történelmi és nemzeti határvonalak is feloldódtak volna és a nagy európai erőfeszítésnek csak egyetlen akarati központja, egyetlen mozgatója lenne. Kétségtelen: mindenki láthatja, a túloldal is, hogy a közös feladatok vállalásában, a közös erőfeszítésben Magyarország összefolyik a többiekkel, hogy ebben a vonatkozásban nem ismer határkérdést. Ámde aki csak valamennyire ide figyel, hamar észre fogja venni, hiszen ezt Kállay Miklós miniszterelnök is fennen hirdette, hogy azért vállaljuk a közös feladatokat, azért egyesülünk a közös erőfeszítésben, mert ugyanakkor magyar feladatokat, magyar nemzeti érdekeket szolgálunk. Amit odaátról látnak és amiből hibás következtetéseket vonnak le, az egészen más. Egy rövid és komplex mondattal kifejezve: ők a politikai és társadalmi életnek a háború által kiváltott azonos technikáját látják minden vonalon érvényesülni és az hiszik, nemcsak a technika azonosságáról van szó, hanem az élet biológiai megnyilvánulásában sincsen már különbség. Nem akarják észrevenni, hogy bár a külső formák nagyrészt azonosak, mégis egymástól teljesen független nemzeti életekről van szó. Nincsen azon mit csodálkozni, hogy az élet technikája nagyrészt azonos. Hiszen ezt a közös feladat szinte kikényszeríti. Mert miről van szó? Mindenekelőtt arról, hogy ebben a történelemben szinte páratlanul álló világkrízisben ne maradjunk alul. A hatalmas megrázkódtatásban, amely a világot érte, nagyon is könnyen elsüllyedhet egy-egy egyén, egy-egy nemzet, különösen ha a kisebbekhez tartozik, ha az életben maradás érdekében nem feszíti meg minden testi és lelki erejét. Ez nemcsak a hadviselőkről áll, hanem éppen úgy a semlegesekről,