Magyar külpolitika, 1942 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1942 / 2. szám - A semlegesség mai helyzete és jövője
2 MAGYAR KÜLPOLITIKA A semlegesség mai helyzete és jövője Irta : Ókéri Polzovics Iván dr. I. Az egyeS népek között kitört háborúk alkalmával kultúránk mai fokán mindig voltak és vannak olyan államok, amelyek a vonatkozó háborúban nem vesznek részt, vagy más szóval: semlegesek. Egyrészt ugyanis a háborúk jelentős hányadukban kétoldalú fegyveres viszályok, amelyekben csak két szembenálló fél méri össze erejét. Ezeken a háborúkon ekként a világnak valamennyi többi állama kívül marad, azaz semleges. Másrészt azonban még ama háborúk esetében is, amelyek több országra terjednek ki, esetleg egész földrészeket öntenek el, vagy éppen a világot borítják lángba, mindig maradnak olyan államok, amelyek távol akarják és tudják magukat tartani az elharapózott háborús tűzvésztől. így még az első világháborúban is a mintegy 70 tagot számláló jogközösségböl 30-ra volt tehető azoknak az országoknak a száma, amelyek a háborúba avatkozástól tartózkodtak, azaz semlegességüket megőrizték. Az ezidőszerint folyó és az első világháborút méreteiben máris túlszárnyaló második világháború nemcsak annyiban tekinthető totálisnak, hogy a háborús behatásokat az érdekelt államok minden vonatkozására és minden eszközzel kiterjeszti, hanem abban a törekvésében is, amellyel az eddig a háború folyamán kívül maradt országokat is a háborúban való részvételre akarja szorítani. Napról-napra olvashatjuk a háborús nagyhatalmak sajtójának olyan megnyilvánulásait, amelyek a háborúba még nem avatkozott kis államoktól nyilt színvallást, az egyik vagy másik oldalon történő elhelyezkedést követelnek, ugyanakkor a semlegességet önző és a háború végén majd bűnhődő tartózkodásnak minősítve. A nagyhatalmak ilyen állásfoglalása következtében a háborús országok köre egyre tágul, ami egyértelmű azzal, hogy a semleges országok a nemzetközi életnek mindinkább ritkább jelenségeivé válnak s maholnap egy-egy semleges állam a nemzetközi koncertben valósággal fehér hollónak fog feltűnni. A nagyhatalmak e háborús nyomására misem jellemzőbb, mint a legutóbb Rio de Janeiroban tartott pánamerikai konferencia, amelyen az USA, mint a demokratikus szövetséges hatalmak legújabb protagonistája, minden erejével azon munkálkodott, hogy Közép- és Dél-Amerika mind a húsz államát a tengely hatalmai ellen háborúba állítsa. S ha ez a terve egyelőre nem is valósult meg, a konferencia ebben az irányban olyan jelentős lépéseket tett, hogy a valóságos hadiállapot bekövetkeztéhez már csak kisebb alkalomra lesz nyilván szükség. De a semleges államok körének megszűkülését tapasztaljuk Európában is, ahol a mintegy 30 szuverén állam közül háborúba lépés vagy katonai megszállás folytán napjainkra — a miniatűr államokat és a Szent Széket nem számítva — mindössze csak öt maradt már semleges (Svájc, Svédország, Spanyolország, Portugália és Írország). Ha tekintetbe vesszük, hogy az ázsiai földrésznek Törökország és Afganisztán kivételével minden szuverén állama is háborúban áll vagy valamely háborús nagyhatalom katonai megszállása alá került, s nem feledkezünk meg viszont arról, hogy az amerikai államokat már most is alig vagy éppen csak ideig-óráig lehet semlegesnek minősíteni, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy tulajdonképpen már csak a fenti öt európai és két ázsiai állam s talán még az afrikai Libéria néger köztársaság semlegességéről lehet beszélni. Ennek folytán ez a második világháború nemcsak a hadi cselekmények mérvét illetően bizonyult súlyosabbnak az elsőnél, hanem a semlegesek hadbavonása tekintetében is. II. Pedig a semleges államoknak akaratuk ellenére a háború örvényébe taszítása nemcsak ez országok érdekei, hanem a nemzetközi jogközösség közös érdeke ellen is van. A semlegesség ugyan elsősorban a háborúban részt nem vevő államok egyéni érdekeit szolgálja; a kitört háború nem az ő ügyük és így semmi érdekük nem fűződik ahhoz, hogy abba belekapcsolódjanak, ellenkezőleg: nemzeti biztonságuk megkívánja, hogy attól tartózkodjanak és még az önkéntelen belesodortatást is elkerüljék. A semlegességnek azonban e nemzeti s így esetleg a nemzetközi horizontról „önzőnek" nevezhető indítékán felül egyéb magyarázata és hivatása is van, amelynek folytán az állam háborútól tartózkodása aligha tekintendő csak önzőnek. A semlegességnek ilyen távolabbi, az egyetemes emberi szempontjából magasabbrendünek tekinthető célja a háború tovaterjedésének megfékezése, az áradásba jutott háborús folyam gátak közé szorítása. Amikor ezért háború alkalmával egyes államok — és különösen azok, amelyek a hadviselőkkel szomszédosak — rendkívüli erőfeszítéseket tesznek semlegességük fenntartására, ezzel olyan munkát végeznek, mint azok, akik árvízkor a töltéseken verejtékeznek: nemcsak saját hajlékukat szeretnék megóvni a pusztító ártól, hanem az egész környéket, felebarátaik és szomszédaik életét és vagyonát is. Olykor pedig éppen az a helyzet áll elő, hogy valamely nemzet állásfoglalásában egyenesen ezek a magasabbrendű szempontok lesznek az elsődlegesen irányadók, különösen akkor, ha a háborún kívüli állapotot nemzetközi érdekek vagy a nemzetközi konstelláció követeli meg, szemben az illető nemzet egyéni érdekeivel, amelyeknek a háború talán éppen hasznára válhatna. De magasabbrendű célt szolgál a semlegesség fenntartása abból a meggondolásból is, hogy ezáltal a béke helyreállítása céljára rendelkezésre álljanak olyan helyek, amelyekről béke-kezdeményezések és közvetítések mindenkor kiindulhatnak. A nemzetközi viszonyok mai szervezetlenségének állapotában ugyanis nincs beváltabb berendezkedés a béke szolgálatára, mint harmadik államok ú. n. jószolgálatai és közvetítése. Honnan jöhetne azonban háború idejében a béke közvetítése, ha nem a semleges országokból? Ezért a semleges államokra az egyetemes és a háborúval sújtott emberiség érdekében az a magasabbrendű hivatás is vár, hogy a béke ügyét állandóan figyelemmel kísérjék és amint annak kilátásai csak bizonyos mértékig is kiderülnek, minden erőfeszítést megtegyenek a béke helyreállításának elő-