Magyar külpolitika, 1942 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1942 / 11. szám - Kozákok. 1. [r.]

8 MAGYAR KÜLPOLITIKA Kozákok. Irta: dr. Nagy Iván ny. h. államtitkár L Az a terület, ahol jelenleg hős honvédeink harcolnak, hajdan a kozákok földje volt. Azoké a kozákoké, akik évszázadokon át Oroszország rög­höz kötött, szabad akaratától és költözködési jo­gától megfosztott népével szemben, mindenkor a szabadság és függetlenség zászlait hordozták. A „kazaki" név tatáreredetű és vele azokat a lovasokat illették, akik a Dontól keletre és délke létre elterülő nagy steppén csaknem állandóan harcban álltak az ugyancsak ott portyázó tatár hordákkal. Észak-Oroszországban már a XI. szá­zadban „Kazaki"-nak nevezték azokat az alkalmi bérmunkásokat, akik a paraszt majorokban átme­neti munkát vállaltaak. — Később a kazaki" név alatt mindazokat az embereket értették, akiknek sem állandó foglalkozásuk, sem állandó lakóhe­lyük nem volt. tehát a kóborló, hazátlan és mene­déknélküli embereket. A kozákság eredeti hazája az orosz steppe­városoknak azon a vonalán keresendő, amely a Volga középfolyásától Rjazan és Tula felé húzó­dik, onnan hirtelen délfelé elhajlik és Pereszlarlj­nál a Dnyepert eléri. Legelőbb a rjazáni kozákok telepedtek le a nyilt steppén, a Don közepe táján, a Dnyeper­kozákokról csak jóval később értesülünk. Az első feljegyzések a XV. századból valók. A kievi, vol­hiniai és podóliai vidékről, sőt a Dnyeper felső fo­lyásától is sok, kalandra és zsákmányra vágyó ember csatlakozott hozzájuk, hogy szabadon „ko­zákolhassanak" (kozávatj), azaz hogy a végtelen rónákon tetszésük szerint vadászhassanak, halász­hassanak, főleg pedig az oda vetődő tatárokat, tö­rököket és — ha kellett a lengyel birtokosokat is — megtámadhassák. Gyakran a Fekete-tenger mentén lévő tatár és török városokba is betörtek, sőt a Boszporuszig és Konstantinápolyig is elme­részkedtek könnyű csónakjaikkal. Minthogy a kozákság a határvidéknek meg­védelmezésére igen hathatós hatalmi eszköznek bizonyult, olyan tervet szőttek Varsóban, hogy a legmegbízhatóbb kozákokat őrszolgálatra kötele­zik, a többieket pedig földművesekként a pánok birtokaira visszavezetik, hiszen igen nagy szükség volt parasztokra a gyéren lakott Ukrajnában. — E terv keresztülvitele azonban igen nehéz feladat­nak bizonyult, mert azt, aki egyszer a kozák sza badságot megízlelte, aki a zsarnokoskodó földbir­tokos hatalma és jobbágysági járma alul felsza­badulva, fürge lován a végtelen rónákon korlátla­nul bolyonghatott és kalandvágyát kénye-kedve szerint kitölthette, azt a régi foglalkozásához a bé­kés ekéhez visszavezetni annál kevésbbé lehetett, mert a kozák jól tudta, hogy ugyanaz a kormány, amely őt a hatalmaskodó földbirtokos rabigájába hajtja, szükség esetén éppúgy kényszeríti határvé­delmi szolgálatra, mint a többi, úgynevezett „re­gisztrált" kozákot. Jellemző, hogy Báthory István lengyel király idejében a „regisztrált", tehát nem szabad kozákok száma mindössze csak ötszázra rúgott. A kozákok főfészke a Dnyeper alsó folyása náj elterülő, úgynevezett „Zaporózsje" volt. Tel­jes orosz neve: Zaporovszkaja Szjecs, ami annyit jelent, mint „vízörvényeken (zuhogón) túl fekvő székhely". A Dnyeper medrének, zuhogó vizeitől körülvett szigetein épült a híres „Szjecs". A tá­bort fatorlasz vette körül. Itt verődött össze a minden irányból érkező rengeteg ember. Jellem­zésként szolgáljon, hogy a Báthory István „regisz­trált" ötszáz kozákja hetvennégy városból és ke rülctből rekrutálódott. (A kozákok számát később hatezerre, végül hatvanezerre emelték.) A „Szjecs" ben senkitől nem kérdezték, hogy kicsoda és honnan jött, hogy milyen vallású és mi­lyen nemzetségből való. — Ha meglátszott a je­lentkezőn, hogy markos, derék legény, aki bátor és használható bajtársnak ígérkezik, felvették. En nck az egyszerű eljárásnak következménye az volt, hogy mindenki, aki sorsával nem volt meg­elégedve, aki a jobbágyság rabigája alul meg akart szabadulni, akinek a hatósággal gyűlt meg a baja, vagy akit kalandvágy hajtott, a „Zapo­n')szjé"-bc menekült. Az itt gyülekező férfiak al­kották a„Zaporogi had lovagi rendjét". — A Szjecs lehetne mondani „rablólovag-rendjét". — A Szjecs lakói, az u. n. „szecsjeviki" lóbőrrel és rőzsével fe­dett kunyhókban és sátrakban laktak. Foglalkozá­suk szerint több csoportra oszlottak. Egyesek — túlnyomóan a kalóztermészetűek — háborús zsák­mányból éltek, mások viszont halászattal és va­dászattal foglalkoztak. Asszonyokat nem tűrtek a szjecsben. Voltak ugyan nős kozákok is, az úgyne­vezett „szidni" vagy „gnyezduki" (csücsülök vagy fészeklakók), de ezek nem a szjecsben, hanem külön éltek. Ezek csak földmíveléssel foglalkoztak és kenyérrel látták el a szjecsben lakókat. A teljes bajtársi egyenlőség elvéből kiindulva, fontosabb ügyeiket az összes kozákok jelenlétében tartott gyülekezeteken, az u. n. Radán beszélték meg. Ez a „Rada" választotta meg a „Szjecs" pa­rancsnokát, az ahamant. Az ahaman vagy helman mellett működött még a „sztarsina" (öregek ta­nácsa"), amely a választott főbíróból, az „Esszaul" ból és az Írnokból állt. — De ezzel a ..sztarsinával" a kozákok összesége, — a „koló" — szükség ese­tén igen röviden bánt. Amilyen gyorsan megvá­lasztották a tanács tagjait, olyan hamar ki is buk tatták őket tisztségükből és ha valakivel egyáltalá­ban nem voltak megelégedve, azt egyszerűen ki végezték. Rendesen a Dnyeper vizébe dobták az illetőt, miután kellőszámú homokkal telt zsákot kötöttek a testéhez. (Folytatjuk.) MAGYAR KÜLPOLITIKA Szerkesztőbizottság: Dr. Sziklay János szerkesztő, dr. Fali Endre a Magyar Revíziós Liga ügyvezető-igazgatója, dr. Faluhelyi Ferenc egyetemi tanár, dr. Szerelemhegyi Ervin Neller Mátyás. A szerkesztésen és kiadásért felelős: Csikszentmihályi Sándor László. S/erkes/töség és kiadóhivatal: Budapest, VI., Mozsár-utca 9. Telefon: 12—28—97. Előfizetési ár egész évre 18 penijö. Postatakarékpénztári számla: 16.123 Hungária Lloyd Lapkiadó Vállalat rt. Fővárosi Nvnmda Rt Felelős vezető- I hiehon János

Next

/
Thumbnails
Contents