Magyar külpolitika, 1942 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1942 / 10. szám - Széchenyi nemzetiségi politikája

6 MAGYAR KÜLPOLITIKA érintkezésbe jutniok, ami megint az oláh nyelv mesterséges átlatinizálására és a dáko-román folytonossági elmélet alkotására nyújtott nekik alkalmat — a magyar uralom alatt. Széchenyi nemzetiségi politikája. Polzovics Iván nagyszerű tanulmányban foglalja össze Széchenvi István nemzetiségi politikáját. Széchenyi István nemzetiségi politikájának boncolása a legidőszerűbb most, mikor gigászi küzdelem folyik az emberiség jövendő élet tormájáért s az eljövendő világrend egyik legfontosabb kérdése minden bizonnyal a nemzetiségek kérdése lesz. Nagy szerencsénk nekünk magyaroknak, hogy e tekintetben, nem vagyunk vezető nélkül: nagy magyar ^zellernek mutatják az utat, melyen haladnunk kell. Az első nemzetiségi parancsot Szent Istvántól kaptuk. Első nagy királyunk klasszikus birodalmi felfogása mindörökre parancs az erős magyar birodalom és bizodalom számára. — Az egynyelvű ország gyenge és romlandó. Széchenyit elsősorban gazdaságpolitikusként ismerik, holott Széchenyi amaz elsőrendű államférfiak közé tartozott, akik nemcsak a gazdaságpolitikai útat látják maguk előtt, hanem kijelölik a nemzet erkölcs-filozófiáját és megalkotják jogi konstrukcióját. Éppen ezért Polzovics Iván nagy és alapvető munkát végzett, mikor Széchenyiben, a gazdaságpolitikus mellett, a kimagasló nemzetiségi politikust is bemutatta és hű arcképét adta. Széchenyi nem birodalmi, nem Szent Istváni szempontból látta, nem is láthatta így a nemzetiségi kérdéseket. Sem az idő, melyben élt. sem egyénisége nem adta meg neki ezt a nagyvonalú távlatot. Egyéniségében volt valami, ami megakadályozta, hogy a birodalmi gondolat mély és állandó derűje egyenesen behatoljon lelkébe. Mindennek tragikus oldalát, minden hegynek csak meredek és veszélyes kapaszkodóit látta. Őt, aki a cselekvés embere volt, lépten-nyomon hamleti kétségek szaggatták. Sem a történelmi helyzet, melyben élt, sem a korszellem, a nemzetiségi öntudat ébredésének ideje, nem volt olyan, hogy a birodalmi gondolat sugallatát adhatta volna neki. Széchenyi István volt első politikumunk, aki sajátságosan nemzeti kisebbségként látta a magyart. — Mi magyarok — irja, — ha nemzeti fennmaradásunkért aggódunk s nyelvünk és sajátságaink kifejtésében előhaladni törekedünk, egyenesen csak elolvasztatásunk, megsemmisítésünk ellen védelmezzük magunkat. Magyarország egyéb nemzetiségei ellenben, ha nyelvűket, sajátságaikat tö rekednek terjeszteni honunkban, nem elolvasztásuk, megsemmisítésük ellen vívnak, minthogy nekik valóságos hazájuk künn van s ekép fennmaradásuk záloga bizonyos. Ók nem védelmezik sajátukat, létüket, de minket, magyarokat igyekeznek kiszorítani, legszívtelencbb, legirgalmatlanabb, elpusztult sajátunkban, eltörlött létünkben osztozandók; mert ha nincs Hunnia határi közt hazánk, egyebütt e földön többé nincs sehol . . . Ha tehát mi, Árpádiaknak, - írja tovább e kincslinkért, nemzeti létünk s becsületünk ezen legutolsó zálogáért küzdenünk kell s mint végveszély közti védelmünkben nem ritkán támadókká látszunk válni, ugyan emberséges lélekkel ki kárhoztathat minket azért, kinek szíve bőrré s veleje csonttá nem fajult még? Egy nemzetet megsemmisíteni, — kiált fel — Isten c!ött bizonyosan még súlyosabb tett, mint egyes gyarló embernek rövidíteni aránylag csekély pályakörét. Ez nem ,,birodalmi gondolat", ez rettegés a magyarság életéért. Széchenyi minden nemzetiségben erkölcsi méltóságot, Istentől kapott, különleges megbízatást lát. fippen ezért nem kívánja a „beolvadást" s nem látja a magyarság terjedését a magyarnyelv terjedésében. — Nemzeteket — mondja — nem lehet úgy olvasztani, egybekeverni, mint a spanyol elkészíti ollaputridáját és a tűz közelében elolvad a. zsir. Hogyan képzeli tehát Széchenyi a magya terjesztését? Mert Széchenyinek nemzetiségi eszméi még sem jelentettek szűk elzárkózást. Bár tragikus gyötrődés után, de mégis megközelíti Szent Istváni birodalmi gondolatát. Nem, nem az erőhatalommal való visszaélésben, hanem az erkölcsi és értelmi felsőbbség ragyogásában látja azt a vonzást, mely a magyarságot kívánatossá teszi. „Nemzetiséget felsőbbség terjeszthet, semmi egyéb." Nemzetiségi fogalma a legmagasabb s érzi, hogy minden népre egyaránt ..mosolygott a nemzetiség angyala", minden nép hivatott arra, hogy tökéletessége révén az emberiségnek egy láncolatát alkotja. — és sokkal mkább államférfiúi annál, semhogy a nemzetiségek fölött egy magasabb kapcsolatot ne érezne. — Hazátok — írja a nemzetiségeknek — néktek odakünn is van, de nekünk nincs sehol, csak idebenn, alkotmányt viszont ti nem bírtok, de bírunk mi. Hogy legyen ok magyarul beszélni, ám terjesztessék Hunnia határai közt a magyar alkotmány áldása mindenkire. Ez már maga az összefoglaló birodalmi eszme, oly eszme, mely a modern birodalomvezetésben is csak most van útban, oly eszme, mely öszszefogta a nyugati birodalmakat a történelem folyamán. Ez az eszme együtt haladt a római birodalom terjedésével, hogy közelebbi példákat ne mondjunk. Ez az eszme, melyet Szent István minden magyar szívébe oltott. Pedig Széchenyi nemzetiségi felfogása szinte elődje a mai népi-nemzetiségi felfogásnak, mely visszautasítja a beolvadást és beolvasztást, mert tiszta származási alapon áll, még az anyanyelvet sem fogadva el nemzetiségi ismertető jelül. Pedig minden népnek van és kell is, hogy legyen vonzóereje. Nem olvadtak-e be a magyar ságba a kunok és besenyők? Nem egymásbaolva-