Magyar külpolitika, 1942 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1942 / 10. szám - A kibontakozás problémái
MAGYAR KÜLPOLITIKA A MAGYAR REVÍZIÓS LIGA HIVATALOS LAPJA XXIII. É V F O L Y A M. 10. S Z. BUDAPEST 1942 A kibontakozás problémái. Irta: Török Árpád. Bár nem állíthatjuk azt, hogy a jövő kibontakozás jelei a láthatáron már íeltűnlniek, mégis számolná kell vele, és ezért lel kell rá készülnünk. Váratlan fordulatok sínesének kizárva és iobb, ha korábban készülünk el, mint későn, amikor kedvező helyzeteket éppen ezért esetleg véglegesen elszalasztunk. Senk'sem tudhatja előre, milyen lesz majd az átmenet, amely a kibontakozáshoz vezet. Lehetséges az is, hogy a kibontakozás nem fog különleges problémákat felvetni. Ámde előrelátó bölcs államvezetés nem bízhatja el magát, nem számolhat csak a kedvezőbb esettel, minden lehetőséget számba kell vennie és minden lehetőségi-e meg kell lennie a megfelelő programmjának. Ma a leghatalmasabb erők szinte görcsösen kapaszkodnak egymásba. Ha ezek majd egyszer elengedik egymást, ha az erők elernyednek, akkor ezzel szinte önműködőlég felborul az az egyensúly, amelyet ma éppen ezek az erők tartanak fenn. Ebben az átmeneti pillanatban sok kisebb erő szabadulhat fel és sok meglepetést okozhat. Mindenekelőtt tehát erre kell felkészülnünk. Aki csak egy kicsit is körülnéz az országban, aki olvassa vagy hallgatja a miniszterek és politikusok beszédeit, hamar észre fogja venni, hogy itt bizony nagyon is készülünk arra a bizon\os átmeneti időre. A kormány tisztában van ennek az időnek veszedelmeivel és egy pillanatig sem gondol arra, hogy a gyeplőt könnyelműen kiengedje a kezéből, hogy majd azok ragadják el, akiknek ehhez éppen kedvük lesz. A kormány az országot lelkileg szociális tekintetben és közbiztonságilag is felvértezi esetleges meglepetések ellen. Az első világháború szociális feszültségei ma ismeretlenek. Nem mondjuk azt, hogy nincsenek szociális problémáink, de azok a kirívó ellentétek, amelyek még néhány évvel ezelőtt fennállottak, máris megszűntek. De a közbiztonság megszervezésében sem következik be egy pillanatra sem lankadás. A közbiztonságot és a politikai élet stabilitását nem csak a hatósági közegek biztosítják, hanem szám talán más tényező is közreműködik abban, hogy itt 1918 ne tudjon többet megismétlődni. Amikor az átmeneti idő veszedelmeire gondolunk, nem szabad csak befelé tekintenünk. A mai egyensúly megszűnése nemcsak belpolitikai kalandorokat hívhat a porondra, hanem olyan külpolitikai tényezőket is, amelyek a zavart önző céljaikra szeretnék kihasználni. Az átmneti idő nagyon alkalmas arra, hogy kicsinyes érdekeket rajtaütés szerűen elégítsenek ki, remélve, hogy súlyosabb ténvezők ebben az időben úgy sincsenek abban a helyzetben, hogy az efajta kalandokat leszereljék. Minden tehát azon múlik, hogy az, aki ilyen esetleges kalandnak az áldozatáúl van kiszemelve, képes-e a saját erejéből a kalandorral vagy a kalandorokkal szembeszállni és saját igazát megvédeni. Az átmeneti időnek ilyen veszedelmével ^ZLmbcn természetesen más erőtényezőket is meg kell mozgatni, annak kivédésére nem elegendőek az említett belpolitikai óvóintézkedések. Ebben az átmeneti időben is természetesen feltétlenül szükség van olyan hadseregre, amely minden körűimé nyek között és mindenkivel szemben meg tudja védeni az ország érdekeit. Az a harc, amelyet ma a dicsőséges honvédségünk a távoli orosz harctéren folytat, nem ok arra, hogy idehaza ne gondoljunk közelebb eső veszdelmekre és ne tegyünk meg mindent, hogy ez a hadsereg, szükség esetén minden vonalon meg tudja védeni az ország biztonságát és egységét. A kormány a feladatnak ezzel a részével, mint azt látjuk, teljesen tisztában va nés nemcsak a mára fondol, hanem a holnapra is. Egy nagyon kiváló államférfiúnk, Bethlen István már régebbeen mondotta: szárazon kell tartanunk puskaporunkat. Bár kétségtelen, hogy annak, amire ma saját elhatározásunkból és saját erőnkből felkészülünk, a kibontakozásnál lesz hatása, mégis sorsunk nem egyedül saját tetteinktől függ. Hiszen világháborúban állunk, mi sem természetesebb, minthogv annak végén, a végleges elrendezésnél a világ fog dönteni. Ezt egyébként a magyar hivatalos politika is elismerte, amikor kijelentette, hogy a háborúban való részvételünkkel jogcímet nyertünk ar ra. hogy a békénél szavunk legyen. Vagyis szavunk legyen nekünk is. Az a kérdés már most, vájjon a Magyarországgal kapcsolatos problémák olyan bonyolultak, hogy itt különleges, számunkra meglepő megoldások kerülhetnének előtérbe? Vájjon a világ a kibontakozásnál a magyar probléma számára kedvezőtlen megoldást fog-e választani'1 Mindenekelőtt nézzük, mire törekszenek a jövő békével kapcsolatban mindkét oldalon. Elsősorban és legfőképpen végleges békére. Bár magának a célnak az elérésére nem ugyanazon eszközöket akarják alkalmazni, maga a végcél azonban mégis azonos. A béke kérdése azonban csak olyan viszonylatban állhat fenn, ahol az érdekelt felek azt egymás között még nem találták meg. Békét nem lehet úgy teremteni, hogy bizonyos kollégiumok, legyenek azok bár vezető államférfiak kol légiumai, egyszerűen a térképen bizonyos vonalat húznak, amelyekkel egyes népek egymáshoz való viszonyát szabályozzák. Valamikor lehetett így a nagyrészt lakatlan amerikai kontinensen országhatárokat húzni, de Európában, ahol a történelem, tradíció, a származás, a nyelv és számtalan más tényező befolyásolja a népek egymáshoz való viszonyát, ilyen egyszerű eszközökkel békét teremteni nem lehet. Sőt azt állíthatjuk, hiszen ép-