Magyar külpolitika, 1941 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1941 / 5. szám - A turáni gondolat. (Befejező közlemény)

MAGYAR KÜLPOLITIKA 3 zépső szakasza körül és a Dunántúl egyes vidékein, nevezetesen Zalában, Somogyban, a Balaton környékén, Csallóközben, Győr megyében a 35— 40%-ot is eléri. Ez a fajelem túlnyomórészt sötét szem-, haj- és bőrszínű, rövidfejü, egyenes orrú, közepes vagy mérsékelten nagyközepes termetű. Ha hozzávesszük mindehhez, hogy testalkata kecses, mozgékony, arányai szépek, törzse mérsékelten hosszú, végtagjai inkább rövidek, koponyajelzője 84—85 között van, homloka domború, széles, nyakszirtje rövid, de nem lapos, arca nem nagy, alakja az ovális és lekerített négyszög között való, elölről azonban kissé lapos jellegű, szemei aránylag kicsinyek, szemöldöke alacsony, szája és álla kicsi, testmagassága 166—167 cm körül van, akkor előttünk áll az ázsiai lovas, nomád, török-tatár népek legjellegzetesebb typusa. Elterjedés tekintetében versenyez az összes többi fajokkal, mert Szibériától Oroszországon keresztül mélyen behatol Közepeurópába, sőt egészen Franciaországig, északról le Indiáig, Perzsiáig és a Balkánig kisebb-nagyobb százalékban megtalálható. Hazánkban a turáni faj először a húnokkal és avarokkal, majd később a honfoglaló magyarokkal és a kúnokkal került be nagyobb tömegekben. A honfoglaló magyaroknak, a sírleletek tanúsága szerint, vezetőrétegét alkotta; ma is a színmagyar területeken és a kúnok között van a legtöbb turáni fajjellegü egyén. A turáni faj után gyakoriságban következik a keletbalti vagy keleteurópai faj, melynek elterjedtsége mintegy 20%. Ez az a fajelem, mely a magyarfinn rokonságnak antropológiai alakját alkotja. A vizsgálati adatok ezrei igazolják, hogy a keletbalti vagy keleteurópai faj a keleti finneknek legfőbb, s ugyanígy a magyar nemzettestnek is egyik legfontosabb és legősibb fajeleme. Ennek a fajelemnek testi sajátságai: a világos szem- és hajszín és a hosszúfejűség. Gyakorisága az ország északi és keleti szélei felé haladva fokozatosan növekszik, nyugat és főleg dél felé pedig mindinkább fogy. Ösi voltát bizonyítja, hogy a pogány magyar sírok csontvázainak tanúsága szerint a honfoglalók között s közrendű sírokban egyik uralkodó fajalak. Kétségtelen tehát, hogy a keleti-balti vagy keleteurópai faj a magyar nemzettestnek nemcsak számban egyik legnagyobb, de fontosságban és ősiség tekintetében is egyik legjelentősebb fajeleme. A mai magyar nemzettestben tehát mintegy 45% erejéig a turáni, mondjuk törökös, és a keletbalti, mindjük finn faj van képviselve. Tehát a mai magyarságnak is majdnem fele világosan viseli magán a török és a finn vérrokonság csalhatatlan bélyegét. A másik felében, mintegy 55% erejéig, különböző százalékarányokban a következő fajok vannak képviselve: 1. A dinári faj, mintegy 20%, a nagykúnok, jászok, hajdúk főf aj eleme, gyakori a palócok és erdélyi magyarok közt; 2. Az alpi faj, mintegy 15%. a szláv és délnémet telepítéseken, a városi és iparos munkásosztályban; 3. A taurid vagy előázsiai faj, mintegy 4—5%, a megmagyarosodott örmények, a székelyek, csángók között, a Kunságban, a Balaton környékén, Szekszárd vidékén; 4. A mongol faj, mintegy 4—5%, a matyók és palócok között, a Jászkúnságban, Erdélyben a Székelyföldön, valamint a Dunántúl sok helyén, úgymint Győr, Mosón, Sopron megyékben, a Sárközön és az Ormányságban, — nagyobbrészt beolvadt avar maradványok; 5. Az északi (nordikus) faj, mintegy 4%, avar, gepida maradványok, idegen beházasodások; 6. A mediterrán (földközi tengeri) faj, mintegy 1%, főkép Csík megyében, ősi faj, mely már a honfoglalók között megvolt, a kő-réz korszakban pedig hazánk lakosságának zömét alkotta. Az emberiség természetes csoportjainak, a fajoknak, öröklődő testi sajátságaik mellett öröklődő lelki jellegzetességeik is vannak, s bizonyos szellemi tulajdonságok regionális elterjedése a fajtípusok elterjedésével áll a legszorosabb összefüggésben, így a nyersebb erő, a vakmerőségig fokozódó bátorság, a nyíltság, a büszke, harcias természet, a hirtelen harag, mely könnyen meg is bocsát, az uralkodásra való hajlam, a törhetetlen hazaszeretet — főleg a turáni fajjellegü magyarok lelki típusának ismertető jegyei közé tartozik. Míg pl. az idegennel szemben bizalmatlan, hallgatag, de ismerősök között hirtelen beszédessé váló, nagyobb fantáziájú, álmodozó, bánatában sírva-vigadó lelkialkat a magyar másik főfajelemével, a keletbaltival függ egybe. Természetesen a többi fajtípusokhoz is kapcsolódnak sajátos lelki tulajdonságok. A magyarságnak tehát nemcsak testi, hanem lelki alkata is, épp úgy, mint más népeké, mozaikszerűen öszszetett. Noha tehát a fentebb kimutatott fajelemek közül a turáni és a keletbalti a leggyakoribb a magyarság soraiban, egyedül mégsem adják meg teljesen a magyar nemzettest jellegét, hanem csak a többi felsorolt faj-elemekkel együttesen, mert mindezek a fajok ilyen arányban és ilyen együttesben semmiféle más nemzettestben elő nem fordulnak. Ebből a különleges fajösszetételből áll elő a magyar nemzeti típus, amely a természet által nyújtott és a történelem eseményei által egybehozott örökséganyagnak a magyar haza adott miljőjében, a generációk bonyolult hosszú sorozata útján alakult ki élő, külön jellegzetes egyediséggé. A magyarság fajbeli összetételével azért foglalkoztam hosszasabban, hogy ebből megállapíthassam közeli vérrokonságunkat a törökökkel és a finnekkel. Ami pedig nyelvünket illeti, nyelvészeink minden kétséget kizáróan kimutatták, hogy a magyar nyelv finn-ugor nyelv, de tömérdek török szó került bele, és a néplélek megnyilvánulásai is erősen törökösek. Népdalaink, mondáink, babonáink nagyrésze kétségtelen ótörök hatást mutat. Ebből arra lehet következtetni, hogy ez a hazát kereső nép valószinüleg úgy volt eredetileg összetéve, hogy a nép zöme finn-ugor nyelven beszélt, a vezető, uralkodó elem pe*dig valamilyen ótörök nyelven. A kettő azután egybeolvadt, s ebből lett a magyar nyelv. Sajátságos jelensége a történelemnek, hogy két rokon nemzetnek, a magyarnak és a töröknek útjai az idők haladtával mennyire szétváltak. A magyarok a Duna és a- Tisza mentén, a Kárpátok karéjában keresztény államot alkottak. A törökök Ázsiában maradva, Mohamed vallásának fanatikus követőivé és terjesztőivé lettek. A kereszténység és az izU'ám megütközésének nagy történelmi epizódja, mely századokra adott irányt az emberiség fejlődésének, legkinyomatosabban két testvérnemzet, a magyar és a török, között lefolyt élet-halálküzdelemben nyilvánult meg. A magyar nemzet nemcsak önmagát, hanem az egész nyugati keresz-