Magyar külpolitika, 1941 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1941 / 11. szám - A hatalmi egyensúly alkonya? 2. [r.]

4 MAGYAR KÜLPOLITIKA a régi helyébe vagy a regi elnök a fenti 8 pont végrehajtásához szükséges jóváhagyásokat esetleg nem kapja meg a kongresszustól. Gondoljunk Wilsonra, akitől a népszövetségi egyességokmány és a versailles-i békeszerződés jóváhagyását az Egyesült Államok szenátusa megtagadta. Számunkra országunk területének épsége és a területi revizió kérdése oly életbevágó fontossággal bir, hogy természetes, ha közeli vagy távoli külföld politikai programjait ebből a szempontból féltve vizsgáljuk és foglalkozunk azok kai, még hogyha teljesen elméleti jelen tőségüeknek tekintjük is azokat. Ilyen gondolatmenet alapján kellett egybevetni a számunkra oly nagy csalódást okozott Wilson-féle l-l pontot az ezzel bizonyos hasonlóságot feltüntető Roosevelt Churchill 8 pontjával. A vizsgálatunk eredménye csak az lehet, amit a Wilson-féle gyászos példából levonhattunk: számunkra nem az elvi kijelentések, hanem csak a gyakorlati megvalósítások bírnak jelentőséggel. Bármilyen szépen is hangozzék egyegy absztrakt nyilatkozat, ha megvalósítását nem az igazság és méltányosság szelleme hatja át. Nem elég tehát az ország jövőjét egy-egy' ilyen Wilson-szerű ígéretre bízni, mert elsősorban önmagunkban kell a jövő zálogát megtalálni. (Vége.) A hatalmi egyensúly alkonya ? Irta: dr. Polzovics Iván. II. Áttekintvén a megelőzőkben a hatalmi egyensúly felszámolása irányában ható politikai célkitűzéseket és az illetékes tudományszak okadatoló és magyarázó megnyilatkozását, elkészíthetjük a vizsgálódás tárgyává tett kérdés mérlegét. Knnck hü elkészítéséhez mellőzhetetlenül szükség volt a megelőzőkben elég terjedelmesen ismertetett politikai célok és tudományos eszmefuttatások közlésére, mert csak ezeknek az eredeti megnyilatkozásoknak gondos áttekintésével lehet a nemzetközi politikában és jogban éppenúgy, mint bármely más tudományszakban a tényeket megismerni és azokból a feltárni kívánt törvényszerűséget levonni. Minden konkrétumot nélkülöző, általános elvi fejtegetések erről és hasonló kérdésekről, amilyenekkel a napilapokban, sőt folyóiratokban is nap-nap után találkozunk, aligha szolgálhatnak a problémakör hiteles megismertetésére, még kevésbbé annak helyes megítélésére és nem lehetnek egyebek, mint szerzőiknek sajátos vagy irányított véleménye. Részünkről megejtvén a megismeréshez mellőzhetetlen eredeti vizsgálódásokat, most azokból szinte önmagukból folyóan lehet összeállítani a probléma lényegét és egyben arra vonatkozóan megadni a nemzetközi jog kritikai állásfoglalását is. A legelső és legfőbb felismerés, amely a fentiekből kitűnik, az, hogy mind a fentemlített külpolitikai törekvések, mind pedig a tudománv útmutatása nem magát a hatalmi egyensúly rendszerét kívánják felszámolni, hanem csupán annak érvényesülését Hurópában szándékoznak kizárni. Mind az idézett legilletékesebb megnyilatkozások, mind pedig a tudomány megállapításai a hatalmi egyensúly .politikáját egyrészt csak európai szempontból nyilvánították károsnak és meghaladottnak, másrészt, és ennek következményeképpen csak Európára vonatkozóan kívánják azt a jövőben mással felcserélni. Knnck következtében legalább is a kérdés jelen állásában nincsen szó a nemzetközi egyensúly rendszerének sem a bécsi kongresszus szellemében a hatalmi túlsúly irányában, sem pedig a párizskörnyéki békék mintájára a hatalmi egység irányában való általános átalakításról, hanem annak a világpolitika egyéb vonatkozásaiban betöltött szerepe érintetlenül hagyásával csupán Kurópában leendő felfüggesztéséről. A nemzetközi politikában és a nemzetközi jogszabályok alkotásában és alkalmazásában ugyanis az önjogú nemzetközi létre emelkedett államok, bár elvben egymástól teljesen függetlenül, kizárólag saját elhatározásukból és saját hatalmuk érvényesítésével vesznek részt, mégis az ekép a gyakorlatban bekövetkezhető anarchia elkerülésére hatalmuk bizonyos összefogását és szervezését hozzák létre, amelynek segítségével az elvben autochton állami hatalmuk kifejtéséből előálló nemzetközi zűrzavart elhárítani, a koronkint fennálló nemzetközi helyzeteket (mint különösen a békeszerződésekből keletkező nemzetközi viszonyokat) fenntartani, illetve megrázkódtatás nélküli átalakításukat biztosítani kívánják. Az állami hatalmak nemzetközi szervezésének a történeti fejlődés során három rendszere mutatkozott meg és lényegileg a nemzetközi jog és politika elméletében is csupán ez a három rendszer konstruálható meg. A legrégibb és legállandóbb a hatalmak egyensúlyának rendszere, amelyet a XV—XVI. század folyamán az északolasz városállamok, mint különösen Firenze, Nápoly, Velence, Milano és az Egyházi Állam alkalmaztak tudomásunk szerint először (megemlíti már Guieciardini Storia d' Itália c. művében a XVI. század elején), abból a célból, hogy közülük egy se jusson túlhatalomra és így valamennyiük önállósága fennmaradhasson Kzt az olasz eredetű nemzetközi szervező rendszert Észak-Itáliában tapasztalt, megfelelő működésére figyelemmel csakhamar magáévá tette Franciaország (már IV. Henrik és minisztere: Sully alatt, v. ö. Dettmann: Völkerrecht und franzözische Machtpolitik, Berlin, 1940. 10. old.) és a harmincéves háborút berekesztő vesztfáliai békében Európa egyéb országaival is elfogadtatta. Ettől kezdődően kisebb megszakításokkal ez a rendszer uralta az európai, majd az egyetemes nem-