Magyar külpolitika, 1941 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1941 / 10. szám - A hatalmi egyensúly alkonya?

MAGYAR KÜLPOLITIKA 5 dig a nagyhatalmak európai koncertjében a húszas évekre már csak négyen maradnak: Németország, Franciaország, Nagybritannia és Olaszország. Minthogy pedig egy egyensúly-rendszer annál megalapozottabb és biztonságosabb, minél több tényezőből tevődik össze, kétségtelennek látja a tanulmnáy, hogy az európai egyensúly a század húszas éveire felettébb meggyengült. De tovább gyengíti a tanulmány szerint ennek az egyensúly-rendszernek erejét az a körülmény is és ez a negyedik körülmény —. hogy az Amerikai Egyesült Államok, amelyet a nyugati hatalmak a világháborúban helyzetük megerősítésére maguk számára tettleg megnyertek, ma (1940-ben) nem mutat fel ilyen hajlandóságot. A Habsburg-birodalomnak, Oroszországnak és az Amerikai Egyesült Államoknak Európából való kivonulása, ha kétségtelenül az egyensúlypolitika meggyengülése irányában hatott is, mégis paralizálható lenne azáltal, ha helyükbe Európában más számbajövő hatalmak lépnének. A párizskörnyéki békék által létesített középeurópai kis államok, valamint Európának egyéb, régi eredetű kis- és középállamai azonban ebből a szempontból egyáltalában nem jöhetnek ma már figyelembe, minthogy — és ez az ötödik körülmény — korunkban a kis- és középhatalmak nemzetközi súlya a háború új technikája következtében szinte a semmivel lett egyenlővé. E tény nyomán a kisés középállamok szuverénitása maga is megingott — ami hatodik körülményként csatlakozik az előbbiekhez — és ennek folytán ma már ezek az államok alig tekinthetők olyanoknak, akik „barátaikat és ellenségeiket szabadon választhatják". A szerző szavaival élve „a rádió, a gépkocsi és a repülőgép korszakában az átlagos nagyságú európai állam teljes szuverénitása éppen olyan időszerűtlen lett, mint amilyenné vált a táviró és vasút korában a szuverén olasz vagy német városállam." (Jentsch: i. m. 563. oldal.) Részben a technika ilyen haladásának, részben a nyugati hatalmak által már a harmincas évektől kezdve folytatott gazdasági elzárkózásnak következményeként Európa gazdasági nagytérré alakult, amelyben az egyes államokat nem vezetheti továbbra is az anarchikus egyen súly politika, hanem jó szomszédokként kell a tengelyhatalmak vezetése alatt az egységes európai gazdasági élettérben közremunkálniok. A gazdasági tényezőnek ez az úi irányú jelentkezése az egyensúlypolitika leküzdésére szolgáló hatások hetedik összetevője. A következő három tényező Angliának, mint az cí>yensúlypolitika megrögzött zászlóvivőjének átértékelődött körülményeiben keresendők. Ezek elseje a brit gazdasági erő megfogyatkozása, másodika a flottahatalom jelentőségének nagyfokú csökkenése, harmadika pedig magának Nagybritannia külpolitikájának a klasszikus egyensúlypolitika útjáról a tömegszenvedély hatása alatt bekövetkezett letérése, egyelőre az olasz viszonylatban. Ami ezek közül az elsőt — azaz a fent felsorakoztatott okcsoportban a nyolcadikat — illeti, Anglia a múltban mindenkor nagy sikerrel volt képes gyümölcsöztetni azt a politikáját, amely szerint a kis államokat a vele való szövetkezésre és a mindenkor nem szívesen látott túltengő hatalmú európai állam elleni ellenállásra pénzbeli támogatással nyerte meg. Ennek a brit anyagi támogatási egyensúlypolitikának a szerző szerint akkora a jelentősége, hogy ennek hiányában a XVI—XVIII. századokban Európa kétségtelenül a spanyol, illetve a francia hegemónia alá kerül és az egyensúlypolitika ez európai nagyhatalmak javára már akkor megszűnik. Ezt a politikát alkalmazta Nagybritannia az első világháborúval kapcsolatban is, amikor azonban pénzforrásait erre a célra olyan mértékben kimerítette, hogy nagyrészt ennek következtében, emellett pedig elhibázott gazdasági politikája nyomán az első világháború után bekövetkezett aránylagos elszegényedése folytán az 1939. évi európai krízist megelőzően korántsem állott már módjában ezt a kis államokat segélyező politikáját olyan mértékben fenntartani, mint a múltban, s ebből az okból ez a politika erőtlennek és teljesen hatástalannak bizonyult. • Az európai egyensúlypolitika sikerre vitele érdekében Nagybritannia a múltban természetesen nemcsak ezt a segélyező politikáját érvényesítette, hanem az egyensúly fenntartására irányuló háborúkban tengeri hatalmával tevőlegesen is részt vett, sőt azzal az egyensúly fenntartását igen nagy mértékben egymaga biztosította. Ennek a tengeri hatalomnak, a hadiflotta háborús szerepének a jelentősége főleg két körülmény hatása alatt szembeszökően csökkent, s ez Anglia szempontjából a második, általában véve pedig a kilencedik tényező az egyensúlypolitika felszámolása irányában haladó fejlődésben. A hadiflotta jelentőségét csökkentő két körülmény a búvárhajók és a repülőgépek fokozott alkalmazása a tengeri háborúban, amelyek a nagv tengeri egységek hadi erejét teljes sikerrel paralizálják, sőt olvan hatással is jelentkezhetnek, amelynek következményeképpen a tengeri zárlatot — Nagybritannia ősi hadi eszközét most éppen az ellen lehet fordítani és a brit tengerzárlati törekvések nyilvánvaló csőddel fognak járni. Végezetül Anglia szempontjából harmadik, egyébként pedig tizedik tényezőként jön figyelembe az egyensúlypolitika hanyatlása irányában az az átalakulás, amely magában Nagybritanniában a külpolitika vezetése tekintetében napjainkban bekövetkezett. Korunkban u. i. azt kell tapasztalnunk, hogy Nagybritannia az egyensúly fenntartására irányuló politikáját, amelyet évszázadokon keresztül „erős idegekkel, hideg szívvel és számító aggyal, művészi tökéllyel" folytatott, a közvéleménynek a külpolitika irányításába bekapcsolódása folytán már alig vagy éppen nem bírja az említett tulajdonságokkal továbbvezetni, hanem sok esetben kénytelen a közvéleményben megnyilvánuló tömegszenvedélynek engedni s így az egyensúlypolitika ellen cselekedni. Erre átütő erejű példa Angliának Olaszország irányában mind az 1°23. évi Korfu-viszály, mind pedig az 1935. évi abesszin válság idejében tanúsított magatartása, amelyet az egyensúlypolitika barátságosnak és kiegyezésre törekvőnek szabott volna meg, amelyet azonban a számításra képtelen s belpolitikusok által szított animózus közvélemény egyáltalában nem engedett érvényesülni s így a kormányt az egyensúlypolitikával s a külpolitikusok meggyőződésével ellentétes külpolitikára