Magyar külpolitika, 1940 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1940 / 8. szám - Duna völgyi életközösség

MAGYAR KÜLPOLITIKA S sorban az elrendeződési elvben kell ennek a térnek problematikáját keresnünk. Ki tagadhatná, hogy a volt monarchia elsősorban lett volna hivatva a dunavölgyi életközösséget kialakítani. Mint dunavölgyi hatalom tradícióvá,!, tapasztalattal rendelkezett, voltak iskolázott, sokszor tehetséges államférfiai és, ami a politikában ugyancsak fontos tényező, Európában, de különösen a dunavölgyi kis népek előtt, kellő tekintéllyel is bírt. A monarchia valóban évtizedeken át kereste a megoldást, kereste ennek a térségnek végleges rendjét, anélkül, hogy ebben az irányban látható haladás következett volna be. Hiszen a világháború és annak eredményeképpen a monarchia összeomlása is a dunavöilgyi térnek rendezetlenségére vezetendő vissza. Ma már nem nehéz azokat az okokat felfedni, amelyek a monarchiát ilyen tragikus szerepre kárhoztatták és végül is vesztét okozták. Egyszerűen hibás volt az elv, amelyen a dunavölgyi rendszer felépült. A kis népeket egy természetes történelmi fejlődés késztette arra, hogy állami és nemzeti függetlenségre törekedjenek. Ezzel szemben a monarchia a dunavölgyi rendet úgy akarta megteremteni, hogv történelmi egységét és nagyhatalmi állását továbbra is megőrizhesse. Ezt a két törekvést nehéz, szinte lehetetlen volt egymással összeegyeztetni. Mindaddig, amig a monarchia történelmi struktúrájához és központosított nagyhatalmi állásához ragaszkodott, a kis népek nemzeti egysége és állami függetlensége nem volt megvalósítható. Ma világosan látjuk ezt az ellentmondást, amely lehetetlenné tette a végleges dunavölgvi rend megteremtését. Ennek ellenére a monarchiát még sem lehet a történelem ítélőszéke előtt véglegesen elmarasztalni. Hiszen az utolsó évtizedekben is igen fontos hivatást töltött be a Dunavölgyében. Végre is neki köszönhető, hogy ezen a területen abban a korszakban is, amikor annak problematikája mind élesebben jelentkezett, fenn tudta tartani a belső egvensúlvt és ezeket a népeket a gazdasági boldogulás útjára vezethette. Bármennyi enyhítő körülményt találunk is azonban a monarchia védelmében, nem lehet tagadni, hogy nem tudta ennek a térségnek problémáját megoldani, mert helytelenül választotta meg az elrendeződés elvét. Mit tartsunk arról a rendről, amely utána következett? Ügy mondták akkor, hogy ennek a rendnek megteremtői nemcsak tisztában voltak a régi ellentmondásokkal, de azt tudatosan megszüntették. Nos. ennek a rendnek megteremtői nem is törekedtek arra, hogy a dunavölgyi életközösséget kialakítsák. Az akkori elrendezés a kis népek között szükségszerűen teremtett állandó ellentétet. Nem a természetes kapcsolatok kifejlesztésére és ápolására törekedtek, hanem az új rendnek haszonélvezőit természetellenesen kapcsolták egy ellentétes geopolitikai pólushoz, Európa nyugati feléhez, amelyhez semmiféle természetes életközösség őket nem fűzte. Az egyedüli kapocs a kettő között a közös zsákmány volt, éltető eleme ennek az abnormális házasságnak pedig a — közös bűn. Más elrendezési elvet nem lehetett felismerni és ma, a korszak végén, bizonyos történelmi távlatból sem vagyunk képesek ebben az elmúlt politikában más elvet felfedezni. Ezt a korszakot valóban a dunavölgyi életközösség tagadása jellemzi. A népek elzárkóztak egymástól és még a gazdasági élet is, amely egyébként mégis csak természetes előfeltételeken nyugszik, kizökkent rendes kerékvágásából. Ma végre eljutottunk ennek a második korszaknak a végére, ennek a mesterséges rendnek felszámolásához. Mi sem természetesebb, minthogy most is feltesszük a kérdést, vájjon azok a politikai módszerek, amelyeket most fognak alkalmazni, az igazik lesznek-e, vájjon sikerül-e most a helyes elrendeződési elvet megtalálni és megvalósítani? Sorsdöntő kérdések ezek, amelyekre adandó választól függ, hogy a Dunavölgye igazi életközösséggé fog-e kialakulni, vagy csak más formában, de továbbra is annak ellentéte fogja itt a népek egymáshoz való viszonyát jellemezni? Azok a módszerek, amelyeket annak ideién a régi monarchia alkalmazott dunavölgyi politikájában, annak nagyhatalmi állásából önként adódtak. Bár nem folyamodott és folyamodhatott egyszerűen a diktátumhoz, mégis újból és újból kénytelen volt politikai hatalmát latba vetni, hogy egy neki kedvező fejlődést elindítson. A második korszak és annak rendié teljesen az erőszakon, a diktátumon alapult. Mindkét módszerrel a most kialakuló új rendnek szakítania kell. Annak elsősorban az érdekelt nének megegyezésén kell alapulnia. Ez. legalább ebben a mi dunavölgvi térségünkben, kétségtelenül új módszer, amelynek a másik kettővel szemben az a felbecsülhetetlen előnye, hogv nemcsak tényleges helyzetet teremt, nemcsak jogi kötelékeket, hanem az érdekeltek között erkölcsi kapcsolatot, erkölcsi kötelezettséget hoz létre. Egvmagában ez a körülmény is jelentékeny biztosítékot nvujt abban a tekintetben, hogv az új rend nem lesz múló. amely ellen azonnal megindul az aknamunka, hanem tartós marad, nemzedékek számára biztosítja a békét és a nyugodt fejlődést. A megegyezés mint politikai módszer nem jelentett csak egyetlenegy fajta elrendeződési elvet. Hiszen a megegyezés tartalma a legkülönbözőbb lehet. Közelfekvő azonban, hogy az érdekeltek csak abban egyeznek meg, amit mindannyian elvben elfogadnak, helvesnek tartanak, egyszóval, ami a korszak uralkodó elve. A mi korszakunk a népek közötti viszonyt akkor tartja igazságosnak, ha az egyes népek természetes életterük birtokában maradnak, ha ezeket az élettereket kölcsönösen elhatárolják és respektálják. Ezt mi igazságos határoknak is szoktuk nevezni és ez az, amit a kor erkölcsi felfogása szentesít. Meg van tehát az úi módszer és ismeri ük azt az elvet is. amelynek alapján a dunavölgyi életközösséget aktiválni lehet. Minden tehát azon múlik, hogy az érdekeltek ezt a módszert alkalmazzák és ennek az elviek megvalósítása elé ne gördítsenek akadályokat Mindez ma már nemcsak elvi kérdés, hanem napjainknak legaktuálisabb kérdése. Az eddigi dunavölgvi rend felszámolás alatt van. Üj rendet kell létrehoznunk, akár akarjuk, akár nem. önmagunk és a jövő nemzedék ellen elkövetett bűn volna, ha most, amikor új rendet akarunk létesíteni, ezt nem a dunavölgvi életközösség irányában keresnők. De nemcsak a dunavölgyi népeknek érdeke ez, hanem európai kötelesség is egyben. Mindenki látja, hogy egy úi Európa van kialakulóban. Olyan Euróüa, amely mindenekelőtt gazdaságilag egvségesebb, amelv az államok közötti szoros gazdasági együttműködést fogja meg-