Magyar külpolitika, 1940 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1940 / 6. szám - Hazánk, népünk, szomszédaink

MAGYAR KÜLPOLITIKA 7 — a régi, avult, valódi érdekeikkel semminő kapcsolatban nem lévő — kísértetpolitikába. Ez a kísértetpolitika — és nem Franciaország valódi lénye — pusztult el a mostani háborúban. A francia kísértetpolitika eltűntével vége van Európa egyik háborús motívumának. A revízió elvégeztével Európa visszatérhet egyensúlyi helyzetébe. A dunai paraszt győzvén, és elnyervén Isten kegyelmét, oly politikát csinál, mely megfelel a valóságnak és megmutatja, hogy a neki jutott téren „nem uralkodik embertelenül." Marius. Hazánk, népünk, szomszédaink. — Elekes Dezső dr. könyve. — „Ez a könyv — írja előszavában a szerző, — filmje a múltnak, tükre a jelennek, leltára egy kis ország nagy értékeinek." Oly könyv ez, melyet mindenkinek olvasnia kellene, de különösen azoknak, akiknek Íratott: hazánk új polgárainak s közöttük is leginkább a visszatért területek ifjúságának. Ez az ifjúság mostoha sorsban nőtt fel s mintegy mesterségesen tápláltatott. Mint a mesebeli elveszett gyermek, nem ismerte édes anyját, az édes hazát. Milyen érzései lehettek? A haza múltjából kiszakítva, a jövőt nem érezve, egyedül csak a szomorú jelennek élhetett. Nem csupán jogait rabolták el tőle, hanem az emberi biztonságnak azt a tudatát, azt a leírhatatlan érzést is, mely összeköti a multat a jelennel és a jövővel s mintegy meghosszabbítja és örökkévalóvá teszi az életet. Mert az ember nemcsak a jelenben él. Ha múltjáról tud, ha jövőjéért harcol, az örökkévalóság erejét és fegyverzetét veszi magára. Gyermek és ifjú, ha nemzete múltját lopták el tőle, ha szülőföldjén marad, akkor is jött-ment, földönfutó. Hány ezer magyar gyermek nőtt így fel Magyarország megcsonkításának húsz esztendeje alatt! Vájjon ezek a gyermekek és ifjak a visszanyert területek politikai bekebelezésével visszanyerték-e egyúttal hazájukat is? A haza nemcsak a földben van, hanem a lélekben is. Az ifjúnak, aki előbb csehszlovák, majd magyar állampolgár lett, magyar hazafivá kell válnia. Ez csak úgy történhetik meg, ha lelkébe odavarázsoljuk mindazon képeiket, érzelmeket, gondolatokat, melyeket szereznie kellett volna, ha nemcsak magyar földön, hanem a magyar szellem légkörében is nevelkedik. El kell felejtenie azt, amit tanult s emlékeznie kell arra, amit nem tanulhatott. Meg kell ajándékoznunk nemcsak a mostani Magyarországgal, hanem az ezeréves hazával is. Át kell ültetnünk az ezeréves, az örök anyaföldbe. Ki kell egészítenünk a földi ajándékot a szellemivel, hogy teljessé tegyük visszatért földünk összeforrását a csonka hazával. E könyv vállalkozott erre a feladatra, megadván az ezeréves, a trianoni és a megnagyobbodott Magyarország ismertetőjét. Akár a ragyogóan megírt történelmi részt, a kulturális, gazdasági, vagy a népi struktúráról szóló, akár a szomszédainkat ismertető, rendkívül világos fejezeteket olvassuk, az a benyomásunk, hogy ez a könyv elérte célját. A megszállt területen felnőtt ifjú, aki ezt a könyvet elolvassa, részese lesz nemcsak a politikai visszacsatolásnak, nemcsak a határváltoztatásnak, nemcsak az új állami keretnek, hanem részese és lakója az örök, a régi magyar hazának. A könyv nagy államférfiúi tettel ér fel, mert, lelkileg, fölépíti a régi hazát. Megadja a visszatekintést a múltba, a tájékozódást a jelenben és belevarázsolja a szívbe a haza jövőjéért való elszántságot. E könyv — bízvást elmondhatjuk — a visszanyert területek lelki visszakapcsolódását, az ifjúság lelki revízióját hajtotta végre. Az ifjúság és — meglehet — a felnőttek is, — az ország történetét olvasván, megtanulhatják, hogy — bármilyen szocialisztikus felfogásban nevelkedtek is — a haza több, mint szabályos törvénykönyv, mint ilyen, vagy olyan jog- és munkarendszer. A haza nemcsak kenyér, hivatal, vagy öregségi biztosítás, vagy ezeknek ígérete. A haza nem rálicitálás útján nyeri és verbuválja polgárait. A hazának nem is polgárai, hanem fiai vannak és ezektől sokszor többet kér, mint amennyit adhat. Megtanulhatják, hogy a haza — áldozat, sors és ^végzet közössége ezer esztendő óta. Ez a haza adott bőségesen, de fiai érte éltek-haltak akkor is, ha szegény volt, letiport, vérző és boldogtalan. A haza és fiai: hittek egymásban. Nem volt köztük adsza-nesze. Nem ígért nekik életbiztosítást, mint ahogy Csehszlovákia szinte árverési licitáción kezdte. Nem, sokszor, igen gyakran, még vérük hullását is kérte. De élete nem is húsz esztendeig tartott, mint a cseh pünkösdi köztársaságé. Csak a közös végzetet, a titokzatos, de együttes sorsot kínálhatta, nemes és áldozatokkal terhes európai feladatát, ami többet jelent az ifjú lélek előtt az oly kívánatosnak festett rabszolgakenyérnél. Magyarnak lenni, az ifjú érezheti e könyv elolvasása után, annyit jelent, mint résztvevés a sors kedvezéséből a legszebb történelmi feladatban, ahol az ifjúságnak öröm, férfinak harc, öregnek bölcseség jut osztályrészül. Ez a hármas elem adja a magyar élet ritmusát. A magyar sohasem szűnt meg harcos lenni. Mert harcos az, aki egy nagy eszmét véd. A magyar történelem, melynek főbb vonásai plasztikusan domborodnak ki e könyvben, megismerteti a megszállt területen felnőtt ifjúval a csehszlovák köztársaság lapos, egysíkú szociális unalmassága után a magyar sors és végzet komor és titokteljes hegy vonalait, az elszánt, kemény harcos, igazságos, férfias vidámságú magyar életet, mely, mint minden igazi férfiélet, nem keres támaszt, hanem mindent maga vív ki, maga teremt és maga tart fenn. E könyvet olvasván, ez az ifjúság nem a viszonyok következtében, nem is a mindennapos megszokás magamegadásából, hanem szívből lesz igazán magyar. E könyv annyit végzett, mint egy hadsereg: elvégezte a visszanyert területek lelki visszacsatolását, magyar lelket lehelt a felvidéki ifjúságba és a magyar állampolgári kötelékbe jutottaknak adta — szellemének erejénél fogva — az ezeréves, örök magyar hazát. P. M.