Magyar külpolitika, 1940 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1940 / 12. szám - Harc a népek életében

MAGYAR KÜLPOLITIKA Harc a népek életében Irta: Dr. Moravek Endre I. A népek élete folytonos harc, vagy legalábbis harci készenlét. Még a legbékésebb nemziet élete is örökösen veszedelemben forog, akkor is, ha hódító szándékai nincsenek és csak azt akarja zavartalanul birtokolni, ami az övé. Ilyen körülmények közt is állandóan vigyáznia kell biztonságára, hiszen hatalmasabb, vagy nagyobb étvágyú népek felől minden pillanatban támadás fenyegetheti. Egy népnek tehát örökösen a vártán kell állania, éberen figyelnie a világpolitika minden rezzenését, legalábbis szellemileg az örökös mozgósítás állapotában kell élnie. Hát még akkor, ha nemcsak azt akarja megtartani, amije van, hanem — joggal vagy jogtalanul — messzebbmenő céljai, terjeszkedési vágyai és óhajai vannak. Ilyenkor szívós, körültekintő és hosszadalmas munkára van szúk ség, hogy a nemzet megteremthesse azokat a ked vezö politikai és katonai feltételeket, amelyek mellett egy adódó pillanatban a siker reményében veheti fel a küzdelmet céljai megvalósításáért. Melyek szoktak lenni ezek a célok általábanvéve? A leggyakrabban az állammal szomszédos olyan területek meghódítása, amelyek gazdasági. \agy katonai szempontból a nemzetre fontosak: amelyeknek megszerzésétől gazdagodást, erősödést, polgárai számára nagyobb boldogulási lehetőséget várhat, vagy amelyektől jobb, szerencsésebb fekvést, könnyebben védhető új határok: hatalmas, hágótlan negyek, áthajózhatatlan széles folyamok, vagy nagykiterjedésű tavak birtokbavételét remélheti. A legújabb korban igen gyakran találkozunk olyan terjeszkedési indokkal, amely a régebbi időben ismeretlen volt: ez az idegen államokban élő nemzettestvérek átkapcsolása, vagy más szóval a népi elv érvényesítése. A XIX—XX. század háborúinak igen jelentékeny hányada (a német- és olaszegység megteremtéséért vívott háborúk, az 1910-es évek balkánháborúi, a világháború stb.) ilyen indokból támadt, vagy legalábbis nagy része volt bennük a nemzetiségi kérdés előtérbe nyomulásának. Bármi legyen is végeredményben a nemzet kifelé irányuló célkitűzéseinek közvetlen oka, végeredményben mégis egy szokott lenni a cél: az államnak, a nemzetnek erősödése és izmosodása. A célkitűzésnek méretei, jelentősége és kihatásai már természetesen a körülményektől, a szóban lévő nemzet erejétől, szellemétől, az elérendő hódítás természetétől és más hasonló dolgoktól függenek. Lehet, hogy csak egy kis terület elfoglalásáról vagy egy kedvező határul kínálkozó nagy hegylánc biztosításáról van szó, amely a nemzet erejét és nemzetközi viszonylatban eddig elfoglalt helyzetét nem változtatja meg lényegesen, de lehet az is, hogy a cél például egy nagyjelentőségű gyarmat elfoglalása s annak elérése a terjeszkedő hatalom világpolitikai jelentőségét egy csapással hatalmasan megnöveli, sőt már esetleg kisebb-nagyobb lépést jelent a világuralom elérése felé is. Az elmondottakból is látszik, hogy a terjeszkedő hatalom vagy egy vele szomszédos terület, vagy egy tengerrész, vagy egy tengerentúli földterület, gyarmat megszerzésére törekedhet. A leggyakoribb eset a szomszédos földterületekre irányuló akció, mert hiszen az államok nagy többsége szárazföldi jellegű. Vannak azonban olyan hatalmak i's, amelyek egyformán mutatnak szárazföldi és tengeri terjeszkedési törekvéseket, aszerint, amint a körülmények éppen az egyik vagy másik irányban kedveznek. így foglalták el az oroszok az óriási kiterjedésű földterületet, az ázsiai Szibériát, de ugyanakkor nem szűntek meg jégmentes kikötő, és ami ezzel egyet jelent: a szabad világtenger után törekedni. Hasonlóan két arcot mutat az újabbkori Japán. Ott állandóan két irányzat küzd otthon: a szárazföldi és a tengeri terjeszkedés pártja. Ha belül az előbbi párt jut uralomra, a japán hadsereg megindul vagy Oroszország, vagy Kína felé, Mongólia, Mandzsúria, vagy Északvagy Közép-Kína irányában; ha a tengerpárt kerül túlsúlyra, egyszeriben fenyegetően erősödnek és szaporodnak a Csendes-óceán feletti uralmat, a hátsó-indiai angol-francia és hollandi gyarmatokat, az Ausztráliát és az azt környező szigetvilágot követelő japán hangok. Vannak aztán kizárólag tengeri érdeklődésű államok, mint például a világuralmát a tengerek feletti felsőbhségének köszönhető Anglia, amelynek minden támadó lépését még ma is kizárólag ennek a tengeri uralomnak megerősítése és szilárdítása magyarázza meg. A tenger, vagy annak egyes részei feletti uralmat természetesen ma, amikor a világkereskedelemben minden, a tengeri forgalomban résztvevő nemzetek érdekei teljesen összefonódnak, — legalábbis békeidőben — nem lehet a régi értelemben felfogni, vagyis úgy, hogy az illető tengerdarabon a szóban lévő állam ugyanolyan korlátlan felségjogokat gyakoroljon, mint a szárazföldön. De bizony háborúban láthattuk, hogy szükség esetén az államok a hozzájuk tartozó, uralmuk alatt álló tengerdarabokon komolyan veszik a felségjogokat és az idegen hajózást aknazárral, blokáddal és hasonló intézkedésekkel azokon esetleg teljesen megszüntethetik. Mégis béke idején a tengeri törekvésű hatalmak nem annyira az őket érdeklő tengerdarabot, viagy tengert magát, hanem inkább az azt övező szárazföldet, tengerpartot igyekeznek teljesen hatalmukba venni. Egyik, mondhatnók legjellegzetesebb és a történelemben állandóan ismétlődő megnyilvánulási formája a tengeri terjeszkedési vágyaknak az úgynevezett „mare nostro"-törekvés. Erős hajós nemzeteknek állandó vágya és célja, hogy nem túlságosan széles tengerek másik oldalára is hódítólag átnyúljanak. A görögök történetük kezdete óta az egész Égei tenger partvidékének meghódítására iparkodtak (így kerültek a görög gyarmatvárosok Kisázsiába) és ennek az álomnak, amelyet a bizánci császárság, majd később a török szuítanátus meg is valósított, emlékei a görög törekvésekből még ma sem haltak ki. A rómaiak még ennél is tovább mentek és végbevitték azt az azóta sem megismétlődött hallatlan teljesítményt, hogy az egész Földközi tengernek minden partvidékét, úgy az európai mind az ázsiai-és afrikai földrészen tartósan hatalmukba kerítették és ezáltal a Földközi tengert évszázadokra római beltengerré tették. A mai olasz impériumnak a Földközi tenger európai és afrikai partjain szintén vannak már lerakva — igaz, hogy a római birodalomhoz képest csak elszórt — építőkövei az anyaország és afrikai gyarmatainak alakjában s nem is