Magyar külpolitika, 1939 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1939 / 5. szám - Új szövetségi rendszerek

2 MAGYAR KÜLPOLITIKA nem számítható feltétlenül ezen hatalmi csoporthoz tartozónak. A mai Európa hatalmi tagozottságát vizsgálat tárgyává téve, meg kell állapítani, hogy a legutóbb hivatalos alakot öltött szövetségi rendszerek kétségtelenül olyan egyensúlyhelyzetet látszanak teremteni, mely reményt nyújt arra. hogy egyidőre elhárítja ezen földrész felöl a háborúnak a közelmúltban mind fenyegetőbben felbukkanó rémét, így megnyugvással lehetne tudomást venni ezen fejlődésről és az kétségtelenül előnyére is válhat nék Európának, ha biztos előjeleit látnók annak hogy az egyes hatalmi csoportok ezen ideiglenes nyugalmi helyzetet elsősorban arra akarják felhasználni, hogy annak védelme alatt előítéletmentes jóakarattal és őszinte bizalommal, tárgyilagosan megvizsgálják kölcsönös kívánságaikat és vélt sérelmeiket és kölcsönös megértéssel, és ha kell, kölcsönös áldozatok árán is, előbbieket a lehetőséghez képest kielégíteni, utóbbiakat pedig orvosolni igyekeznek, ami — megfelelő jóakaratot és bizalmat tételezve fel minden részről — kétségtelenül sikerülhetne is. De vájjon remélhetjük-e, hogy tényleg elég lelkierőt és erkölcsi bátorságot tudnak kifejteni Európa vezetői ezen egyedül józan és célirányos politika követésére? Vagy nem kell-e inkább attól tartanunk, hogy közülük egyikmásik az ideiglenes biztonság érzését végleges és állandó rendezésnek fogja tekinteni, melynek védelme alatt saját nemzete önző céljainak elérésére fog törekedni, minden tekintet nélkül más nemzetek jogos, sőt azok egyenes megsértésével is? Erre a kérdésre, mely pedig a béke vagy háború sorsát hordja méhében, választ csakis a jövő adhat. Ezért veszélyes a helyzet továbbra is és ezért kell minden előrelátó embernek már eleve minden eshetőséggel számolnia. Mint már említettük, az újabban hivatalos alakot öltött két nagy európai erőcsoport, szemre és papírforma alapján, tehát csak rideg statisztikai adatokra támaszkodva és figyelmen kívül hagyva azon számmal ki nem fejezhető rejtett belső erőtényezőket, melyek pedig minden háborús összetűzésben a végső döntés alá nem becsülendő tényezői, Európát két nagyjából egyenlő erejű táborra osztotta, melyek közötti küzdelem kimenetelének esélyei nehezen láthatók előre. Még a földrajzi fekvés által adott sztratégiai helyzete is feltűnően hasonló mindkét csoportnak: azáltal, hogy a két erőcsoport mindegyike hátában a másiknak erős támasza áll: a francia-angol csoportnak az Oroszország által alátámasztotl Lengyelország, a német-olasz csoportnak pedig Spanyolország képében, mely utóbbit, bár még nem is csatlakozott formailag a tengelyhatalmak szövetségéhez, de adott helyzeténél fogva és a közelmúlt eseményeire való tekintettel, bízvást azok támogatóihoz sorozhatjuk, mindkét hatalmi csoport csaknem teljesen körül van fogva, ugyanakkor pedig az is ugyancsak majdnem teljesen körülfogja ellenfelét, minélfogva saját tengerpartjai kivételével mindkettő csak aránylag rövid határvonalon át érintkezhetik a semleges külvilággal: a demokratikus hatalmak a belga-luxemburgi, a tengelyhatalmak pedig a magyar-jugoszláv határvonalakon át. Mindkét csoport kellő közepén pedig, azok által minden oldalról teljesen körülzárva a semleges Svájc őrtornya emelkedik ki. Ezen nagyjából egyenlő erők és hasonló sztratégiai helyzet figyelembevételével nem igen tévednek azok, akik annak a véleménynek adnak kifejezést, hogy végeredményben előreláthatólag Oroszországnak ma teljesen ismeretlen és egyesek által a legkülönbözőképpen értékelt katonai átütőereje lenne a döntő tényező a két erőcsoport összecsapása esetében — amivel egyébként adott esetben a demokratikus hatalmak rendkívül súlyos felelősség terhét vállalnák magukra a polgári jogrend alapján álló európai civilizáció jövő fejlődésének szempontjából. Ha ugyanis a nyugati hatalmak nyilván tisztán számokra támaszkodó és impondcrábilis erkölcsi tényezőkkel nem számoló felfogása igazolást nyerne és a szovjethadsereg tényleg azt az erőt jelentené a harctéren, mely azt számerejénél fogva megillethetné, akkor joggal tehető fel, hogy a maga oldalára billenthetné a mérleg serpenyőjét. Ha ellenben azoknak volna igazuk, akik — tekintettel a kommunista rendszernek légüres térben építő, tisztán teoretikus alapon álló és az emberi természet legelemibb sajátos tulajdonságaival nem számoló utópisztikus világnézeti ködfoltokra támaszkodó rendszerére — nem látnak a mai orosz hadseregben olyan harci eszközt, mely alkalmas volna arra, hogy hazáján kívül, támadó háborúban — mert az adott szempontból csakis ilyen jöhetne számításba — a küzdelem sorsát eldöntse, úgy feltehető, hogy a belső vonalon álló és ezért sztratégiailag némileg kedvezőbb helyzetben lévő és a háborúra jobban felkészült tengelyhatalmak kerülnének ki katonai győztesként a jövő háborújából. Ez természetesen nem zárná ki azt, hogy végeredményben, főleg gazdasági téren, ők is vesztesek ne lennének, mint ahogyan — meggyőződésünk szerint — egy újabb világháborúban szereplő nagyhatalmak közül nyertes egyik sem, de mindegyik csak vesztes lehetne. Utolsó cikkemben e helyen igyekeztem kimutatni, hogy egy ilyen óriási méretű háború esetében jól felfogott politikai és gazdasági érdekei milyen állásfoglalást írnának elő a csaknem minden oldalról nálánál aránytalanul erősebb, egymással küzdő hatalmak által körülvett Magyarországnak, melyek között mindkét táborban olyanok is állnának, melyekhez nemcsak a jelenben fűznek a barátság és sok tekintetben a kötelező hála elszakíthatatlan kapcsolatai is, hanem melyekkel ezen túlmenőleg évszázados történelmünk folyamán kimélyült és kipróbált testvéri érzések is kötnek össze, melyeknek változatlan fenntartása, sőt szorosabbra fonása, nemzeti jövőnk szerencsés fejlődésének egyik legfontosabb alapja. Ügy hiszem, hogy a magyar közvélemény épúgy megengedhetetlennek ítélné az olasz és német nemzet iránt érzett barátságának megtagadását sorsdöntő órákban, mint ahogyan a leghatározottabban ellenezne és egyenesen testvérharcnak érezne minden olyan cselekvő beavatkozást, mely érzelmeivel és évszázadok hagyományával ellentétben arra kényszeríthetné, hogy lengyel szomszédja ellen forduljon. De utaltam egyben arra is, hogy bizonyos körülmények között milyen erőkifejtést igényelhet nemzetünktől ezen sajátos helyzete, érdekei és érzelmei által egyaránt indokolt állásfoglalása, melynek sikeres fenntartása úgy katonai, mint gazdasági erőinek potenciális fejlesztését elkerülhetetlenül szükségessé teszi. Ezen szükségessé válható erőkifejtés előrelátása indokolttá