Magyar külpolitika, 1939 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1939 / 3. szám - Az 1918-as fegyverszünet. Befejező közlemény

MAGYAR KÜLPOLITIKA 13 tott 6 év eltelte után lehet választó, megválasztható, vagy nevezhető ki. 3. Az állampolgárság megszerzésétől számított 5 év eltelte után lehet csak köztisztviselő vagy az ügyvédi kamara tagja." 15. szakasz. „A honosított felesége és kiskorú gyermekei — akik a honosítás következtében román állampolgárok lettek, — a polgári és politikai jogok gyakorlását ugyanolyan mértékben nyerik el, mint a honosított családfő." Az elismerést szabályozó fejezetben a 30. szakasz már a következőképen renlelkezik: „Az elismerésnek visszaható ereje van s az illető úgy tekintendő, mint aki min dig román állampolgár volt és egyidejűleg azonnal gyakorolhatja az összes polgári és politikai jogogat." 31. szakasz. ,,A feleséget és a gyermekeket illetőleg az elismerés hatálya ugyanaz, mint a honosításnál, azzal a különbséggel, hogy utóbbiak is úgy tekintendők, mintha mindig román állampolgárok lettek volna." Románia magyarsága elvárja a kormánytól, hogy mindazoknak a rendezetlen állampolgárságú magyaroknak, akiket az új törvény értelmében pusztán formai okokból román állampolgárságukról lemondottaknak tekintenek, a törvény végrehajtási utasításában adjanak lehetőséget és módot arra, hogy elismertessenek teljesjogú román állampolgároknak és utólag jelentkezhessenek a névjegyzékbe való felvételre. Az ilyen megoldás elmaradása esetén pedig azt kívánja a magyarság, hogy a törvény 28. szakaszát egészítsék ki egy betoldással, melynek értelmében azok, akik a régi törvény 56. szakasza rendelkezéseinek megfelelnek, utólag felvételüket hat hónapon belül szintén kérhessék és miként a született románoknak, ezeknek állampolgárságát is ismerjék el. V Az 1918-as fegyverszünet Irta: Horváth Jenő egyetemi tanár. — Befejező közlemény. — Franchet d'Espérey tábornok felelőssége ott kezdődött, hogy a német fegyverszünet megkötéséről értesülve, nemcsak a Budapestre való vonulát tervét ejtette el, hanem a megszállással sem törődött többé. így keletkezett a belgrádi katonai egyezménynek olyan értelmű végrehajtása, amit Bujac francia ezredes, katonai író, a cikkelyek ügyes alkalmazásának — „jeu" — nevezett és amely abból áloltt, hogy a megjelölt területet ententecsapatok címe alatt szerb és román kormánycsapatok szállották meg, a szerb és román kormányok pedig államaikba kebelezték. Világos, hogy ez megsértése volt úgy a páduai fegyverszüneti szerződésnek, mint az erre épített belgrádi kiegészítő katonai egyezménynek, amint hogy a magyar békedelegáció iratai között számtalan okmányt találunk, amelyekben a magyar kormány a fenti szerződések megsértése miatt tiltakozott. A magyar kormány felelőssége viszont ott kezdődött, hogy a fegyverszüneti szerződés fogalmát nem ismervén, a megkötött szerződés helyett újat követelt és a kezdeményezés eredményeként olyan helyzetbe került, hogy a szerződésektől nem érintett magyar államterület egyes részei megfelelő „jen" útján idegen államok birtokába kerülhettek. A közvélemény mindennek nem volt tudatában, mert amikor a kormánybizottság Belgrádból visszatért, a fővárost lobogódíszbe öltöztették és azt hirdették, hogy Magyarország fegyverszünetet kötött. Az új szerződés némi áldozatot igényelt ugyan — a politikai megszállás balhírei akkor már jelentkeztek, — de a béke megérte az áldozatot. Ez a hamis beállítás nem volt hosszú életű. Linder Béla utóda, Bartha Albert hadügyminiszter a Tisza-bűnperben, 1920, szeptember 2-án a bíróság előtt tett kijelentése szerint csak 1918. november 16-án jutott a páduai szerződés birtokába és csak akkor állapíthatta meg a különbséget a belgrádi és páduai szerződések között. Akkor már a határvidékek idegen birtokban voltak és a fővárosban erős nyugtalanság uralkodott, me'y a kormány helyzetét is válságossá tette. Ebben az időpontban jelent meg Budapesten Nyékhegyi ezredes, aki Páduából jött és a történtekről mit sem tudott. Kötelességszerűen a miniszterelnöknél jelentkezett, átnyújtotta neki a páduai fegyverszüneti szerződésnek Diaz tábornoktól kapott példányát és elmondotta mindazt, amit a szerződéssel kapcsolatban tudott. Bejelentései anynyira fontosak voltak, hogy a fegyverszünet kérdése a november 28-iki minisztertanácsban ismét szóba került. Az ügyet a miniszterelnök terjesztette elő, a kormány tagjai pedig maguk kénytelenek megállapítani, hogy: „mi belementünk egy rosszabb fegyverszüneti szerződésbe". Tehát még most sem tudták, hogy csak egy fegyverszüneti szerződés volt, mert Belgrádban nem az, hanem katonai egyezmény jött létre. Heves vita indult meg azon kérdés körül, hogy az egész entente nevében valóban Diaz tábornok volt-e feljogosítva, de azután beismerték, hogy a legfőbb hadvezetőség is "ezt mondotta, csak a forrada'mi kormány emberei nem hitték el: „a kormány ezt nem hitte el, azt gondolták, csak meg akarják akadályozni a miniszterelnök úr leutazását." A december 1-én megtartott minisztertanácsban a miniszterelnök közölte, hogy Nyékhegyi ezredes írásban is beadta jelentését. Ennek alapján Károlyi azt a különös megállapítást tette, miszerint: „nyilvánvaló, hogy két fegyverszüneti szerződés van. Az egyiket Diazzal kötöttük, a másikat Franchet-val." Mentőokul azt hozta fel, hogy Franchet szerint ő is korlátlan felhatalmazással rendelkezett, de azt is hozzátette, miszerint Franchet azt is mondotta, hogy a belgrádi szerződés a páduainak parafrázisa. Miután a vita Franchet illetékessége körül forgott, a minisztertanács tanácstalanul oszlott szét. Csak évekkel azután történt az, hogy amikor Azan Pál francia alezredes az Illustration párizsi folyóirat 1921. november 5-iki számában L'Armistice avec la Hongrie címmel tanulmányt közölt, a Károlyi kormány volt minisztere, Batthyány Tivadar gróf levélben felvilágosítást kért tőle arra vonatkozólag, hogy valóban volt-e Franchet d'Espérey tábornoknak felhatalmazása az iránt, hogy Magyarországgal külön fegyverszüneti szerződést kössön. Batthyány gróf a vonatkozó levelezést emlékiratainak magyar és német kiadásaiban egyformán leközölte, de abból nem derül ki, hogy a felhatalmazás megvolt. Felfogásunlk szerint nemcsak nem volt meg, de ilyen felhatalmazás nem is létezett, sőt szóba sem jött. Ugyanígy nem állapította