Magyar külpolitika, 1939 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1939 / 2. szám - Az 1918-as fegyverszünet. Első közlemény

MAGYAR KÜLPOLITIKA 15 ehet d'Espérey nem fog hibát elkövetni. Nekik az volt a fontos, hogy november 6-án az entente csapatai már átlépték a Dunát és megindultak, hogy Maokensen háta mögött, Budapesten át, ahol a forradalmi kormány vegyes érzelmekkel lobogóztatta fel a házakat, azon a címen, hogy: „létrejött a fegyverszünet", Bécs, München és Berlin felé vonul. Tardieu szerint azonban a Bécs felé indult csapatok még 10-én is csak Temesvár vonaláig jutottak el. Ott érte őket a hír, hogy Németország november 11-én a fegyverszüneti szerződést megkötötte. Tardieu szavai szerint: „az 5-ikón kidolgozott (belgrádi) haditervnek nem volt célja többé. íme ez az igazság." IX. Valóban így is volna, ha Károlyi Mihály gróf nem kapott volna Belgrádban egy szerződéstervezetet, amelyet Budapestre magával vitt, majd Linder hadügyminiszter Belgrádban, 1918 november 13-án, alá nem írt volna. Franchet dEspérey tábornok nevében Henrys francia tábornok és Misics szerb vajda írták alá. A szerződés nem „fegyverszüneti szerződés" nevet visel, tehát hibás és téves minden olyan megjelölés, amely neki a fegyverszüneti szerződés nevet adja. Hivatalos neve „katonai egyezmény", amely a fegyverszüneti szerződés végrehajtására vonatkozik. A megjelölés tehát helyénvaló, mert új fegyverszüneti szerződést kötni a meglevő helyett nem lehetett. A fentiekből világosan következik, hogy a szerződést kiegészítő egyezmény nem térhet el a szerződés lényegétől, amint hogy közelebbi vizsgálat lényeges eltérést nem is állapíthat meg a kettő között. Semmiesetre sem mondható tehát az, hogy az egyezmény a szerződést pótolta vagy pótolhatta volna. Közelebbről tekintve, az egyezmény megfogalmazásában két, egymástól megkülönböztethető részből áll. Az első rész, nevezetesen az I. és II. cikkelyek, szemmelláthatólag külön vannak odaillesztve a III—XVIII. cikkelyekből álló második részhez. A két rész két különböző dologra vonatkozik. A második rész ugyanis tisztán a páduai fegyverszüneti szerződésből folyó vagy levonható katonai rendelkezéseket tartalmaz, az első viszont meghatározott magyar terület megszállására vonatkozik, ami a fegyverszüneti szerződésben nem volt benne. Nyilvánvalóan azért, mert Franchet d'Espérey csak annak megkötése után kapott rendeletet az iránt, hogy az előnyomulást magyar területen át, Budapest és Berlin irányában megkezdje. Ezt nem tehette volna meg anélkül, hogy magát Mackensen csapataival szemben ne fedezze és ezért volt szüksége a belgrádi katonai egyezményben megjelölt ellenséges terület katonai megszállására. Miután az egyezmény csak katonai rendelkezéseket tartalmaz és tisztán katonai megszállás iránt rendelkezik, az ellen formai kifogás alig emelhető. Annál kevésbbé, mert az egyik cikkely a megszállandó terület igazgatását magyar kézben hagyja, egy másik pedig kijelenti, hogy a magyar állam belső ügyeibe való beavatkozástól tartózkodnak. Az nincsen az egyezményben, hogy a megszállandó terület a magyar állam területéből kivétetik. Ha ez nincsen benne, akkor azt is meg kell állapítanunk, hogy Franchet d'Espérey gondosan kerülte azt, hogy bármilyen vádra okot adjon. Több olyan következtetés vonható le, amely a formai tartózkodás mellett aggályokat kelthet. Így pl. az a körülmény, hogy a megjelölt terület nem minden részében feküdt olyan irányban, amerre Mackensen áthaladni készült, sőt éppen a szerbektől megszállandó terület volt az, amelyet az egyezményt aláíró Misics szerb vajda megjelölni törekedett. Miután a szerződés alapján nem Szerbia és nem Románia nyertek jogot a megjelölt terület megszállására, formailag a szerződés a szövetséges és társult hatalmak nevében jött létre, de szerb lakosságú területeknek szerb, román lakosságú területeknek román csapatoktól való megszállása esetén nyilt kérdés maradt, hogy a megszálló csapatok gyakorlatilag milyeneknek minősíthetők. Mert ha entente csapatok voltak, akkor nem volt joguk a kérdéses területet kormányaik nevében politikailag, csak az entente nevében, a fegyverszüneti szerződés alapján katonailag megszállani. Mikor később a párizsi békekonferencián LloydGeorg angol miniszterelnök ilyen irányban intézett kérdést a román békedelegáció elnökéhez, Bratianu a kérdést válasz nélkül hagyta. Ha ugyanis a megszálló csapatokat ententecsapatoknak minősítette volna, úgy az entente rendelkezése folytán ki kellett volna vonnia őket, ha kormánycsapatokat mondott volna, úgy a fegyverszüneti szerződést sértette volna meg, mert annak alapján politikai megszállás nem volt eszközölhető. (Folytatjuk.) A MAGYAR NEMZETI BANK KÖZGYŰLÉSE. A Magyar Nemzeti Bank február 6-án délután hat órakor tartotta meg közgyűlésének XV. évi rendes ülését. Baranyai Lipót dr. elnök megnyitóbeszédében bejelentette, hogy a Főtanács felértékelt mérleget) terjesztett a közgyűlés elé és a felértékelést behatóan indokolta. A közgyűlés felszólalás nélkül tudomásul vette a Főtanács évi jelentését, jóváhagyta az 1938. évi zárszámadását, megadta a Főtanács részére a felmentvényt és Mádai Sándor vezérigazgatóhelyettes előterjesztése alapján elfogadta az 1938. évi nyereség felosztására vonatkozó javaslatot. A közgyűlés e határozata szerint a nyereségnek a nyugdíjalap és a tartalékalap 5—5 százalékos javadalmazása után fennmaradó résizéből a részvényesek számára 6 és fél százalék osztalék kifizetése válik lehetővé, ami 6.50 aranykoronának, ez pedig a törvényes értékarány (1 aranykorona 1.1585 pengő) alapulvétele mellett 7 pengő 53 fiiérnek felel meg. A Bank az osztalékot az 1938. évi XXV. tc.-ben módosított alapszabályok 99. cikkének rendelkezése szerint — a 15. számú részvényszelvény beszolgáltatása ellenében — 1939. évi február hó 7-től kezdve összes intézeteinél pengőértékben fizeti ki. Az elnök rámutatott arra, hogy a módosított alapszabá lyok 28. cikke értelmében a közgyűlés ezidei rendes ülésének napjával, az alelnököt kivéve, a Főtanács valamennyi több; tagjának és póttagjának működése végetért. Elnök a lelépő Főtanácsról meleg szavakkal emlékezett meg és méltatta azt a működést, amelyet a Főtanács a Bank alapítása óta kifejtett A közgyűlés ezután rátért a választásokra. A közgyűlés a módosított alapszabályuk 22. és 28. cikkének rendelkezéseire figyelemmel, a Főtanács tagjaivá az alapszabályszerű időtar tárnokra Fabinyi Tihamér dr.-t, Haggeimmacher Henriket, Heinrich Gábort, Jakabb Oszkár dr.-t, Koós Mihályt dr.-t, Kom féld Móric dr. bárót, Láng Gusztávot, Mesterházy Ernő dr.-t. Radvánszky Albert bárót, Schmidt Richárdot, Thaly Zsi» mond dr.-t és W'aldbott Kelemen bárót választotta meg. A közgyűlés a megüresedett főtanácsosi póttagsági helyekre Darányi Béla dr.-t, v. Gyulai Tibor dr.-t, Máté Imre di-.-t és Visnya Ernőt, számvizsgálókéi Erdőssy Jenőt, Márffy Albin dr.-t, Nagel Henriket, Nilsen Rudolf dr.-t és Szunyogh Szabolcsot, végül számvizsgáló-póttagoknak Mács Jánost és Weber Róbertet választotta meg. Ezután mondotta el Baranyai Lipót elnök beszédét.