Magyar külpolitika, 1939 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1939 / 10. szám - Tengeri és szárazföldi politika
MAGYAR KÜLPOLITIKA 5 kimondta az emberek jogi egyenlőségét, a teljes egyenlőség bibliai fenségét ajándékozta a politikának. Most az egyenlőség vonalán tovább haladva, a németség s vele együtt az oroszság is, a tengerhez való jogának teljes egyenlőségét is követeli. Ez a hősi harc az emberi egyenlőség és méltóság nagy gondolatát és egyben tragikus küzdelmét is mutatja. A politika, mely fegyverbe állította Európa legnagyobb nemzeteit, nagyrészt az embernek a tengerért való jogáért folyik, tehát tengeri politika. A szárazföldi hatalom küzd itt a tengeri jogokért. Viszont Euróna modern feilődésének másik elve pedig szárazföldi jellegű és jelentőségű. E politika visszahúzódás az egyetemes jogkiterjesztés ama vonalától, mely a tengerekben való méltó részesedését követeli. Németország szárazföldi politikája visszahúzódás és elzárkózás a népi sáncok mögé. És valóban, úgy látszik, hogy a nemzeti és népi elkülö nülés bármely téren, megsemmisítése annak az egvetemességnek. melyben Európa a római birodalom és a kereszténység eszméje óta állott. Az elzárkózás politikája mindig szárazföldi politika: a barlang védelmének ősi gondolata Csak a szárazon lehet kerítéseket, kínai falakat emelni, Maginot és Siegfried vonalakat teremteni. Még maga a blokád is mintegy a szárazföldi kerítésnek vízi meghosszabbítása. Ha azonban Németország tengeri politikát csinál eővfelől, szárazföldi politikát másfelöl, csak kényszerű helyzetének szigorú következménveit vonja le és csak a gondolkodás messze távlatai ban lehet ráfogni, hogy egyrészt jogkiteriesztésért harcol, másrészt a jogmegvonást tudatosan idézi elő. Caesar — mondották — nem áll a grammatika fölött. De az állami szuverénitásban kifejeződő népi akarat olyan mélv és olyan átható, hogy igenis állhat a filozófia fölött. A jogot szűkítő értelemben foghatja fel itt, kiterjesztő értelemben amott. AzonWvül ennek az ellenmondásnak kulcsa is megtalálható. Németország ma a zárt népi egység alap ián folvtatja a tengerekhez való egyetemes jog politikáját. Titokzatos az összefüggés a nép, a tenger és a szárazföld között. Bizonvos, hogy a nép nagy ereje az egvüttesben van. De a nép, mint ahogy szeret összeforrni, épp úgy sóvárog a távol után. A föld legnemesebb népei: vándorok, foglalók, mesz sze földre elkalandozok, mintha éreznék, hogy az egész föld az egész emberiségnek adatott. A nép voltaképpen örökös mozgásban él, teljes helybenmaradása alig képzelhető. Az emberiség szűknek érzi a földet, melynek ma minden talpalatnyi helye szigorú állami tulajdonban van és már csak egy-egy jégmezején lehet vitatkozni, vájjon norvég, amerikai, vagy német felségjog alá tartozik-e? A Föld ezzel tulajdonná vált és az emberiség a foglalásban és ezzel együtt — tetejében szigorú ki- és bevándorlási tilalmakkal, — a népvándorlásban megakadályoztatott. A népvándorlás pedig a földi létnek épp oly biológiai törvénye, mint az emberi test törvényeiben a vérkeringés. A rendszer, mely minden földdarab tulajdonjogát megjelöli és egyben Németországot megfosztotta tengerentúli birodalmától, tehát természetes és állami védelem alatt álló vándorlását megakasztotta, hozta viszont magával azt a viszszahatásként jelentkezett törvényt, mely kimondja, hogy ez a földdarab pedig ezé és csupán ezé a népé. Ha nem kap részt minden nép a föld minden darabjából, természetes, hogy tulajdon földjét minden más nép ellen körülhatárolja és megvédelmezi. Mikor a versaillesi békeszerződés Németországot a gyarmatok elvételével megfosztotta az egyetemes terjeszkedés jogától, szinte ostorral kergette a népi elzárkózás és a szárazföldi politika aprólékos gazdálkodása felé, mely földjének minden talpalatnyi helyét és nemzeti és gazdasági életének minden mozzanatát a maga és csak a maga népe számára adja és követeli. A versaillesi szerződés minden sérelmes pontja megszűnt már. kivéve a német gyarmatok elragadását és ha Németország tovább halad a nemzeti elzárkózás útján, ez csak a versaillesi szerződés ma is érvényben lévő pontjainak köszönhető. így állott elő az a helyzet, melvben Anglia azt mondja magáról, hogv a szárazföld jogaiért küzd, s ezalatt elzária a tengereket és gátolja a tengerentúli terjeszkedést, Németország pedig büszkén hirdetheti, hogv a tengerért küzdve minden nép szabadságáért küzd, és ezalatt kénytelen szigorú népi rendszabályokat felállítani a szárazon. Nem szóbeszéd, hogy itt valóban a világ szabadságáért folvik a küzdelem. A tulajdonnak minden megváltozhatatlansága, a jelen állapot örökössé dermedése: mindez ellenkezik, még pedig mélven ellenkezik a fejlődéssel, más szóval, a szabadsággal. Az, hogy Németország, a maga nyolcvan milliónyi népességével, ki legyen zárva a népek közösségéből, melynek az egész föld adatott birtokul és hazául, hogy mostoha geológiai osztályré széhez még mostoha történelmi bánásmódban is része legyen, több, mint ami egy nagy nép számára békésen elviselhető. Mindaz, amit a nyugati demokráciák Német ország szemére vethetnek, csupán az ő politikájuk visszája s mindaz, amit Németország a nemzeti és népi elzárkózás terén tett, csak védekezés és visszahatás a versaillesi határozatok és magatartás ellen. Versailles kizárta a Föld minden részéből Né metországot. Németország — válaszul — csinált egy német Glóbuszt s a német Glóbuszhoz történeti, politikai és nemzetközi jogi filozófiát. Ez a német Glóbusz nem nagyobb elhajlás a jogfejlődés vonalától, mint az a szándék, mely ei veszi az egész Földön való terjeszkedés jogát és lehetőségét egy nagy néptől. Nem csodálkozhatunk azon sem, hogy Németország minél teljesebbé akarja tenni saját külön Glóbuszát, hogy keresi „életterét", meg akarja teremteni a maga külön vonzóerejében a maga külön bolygórendszerét: hogy, miután védőszárnyát kiterjesztette a Föld bármely pontján lakó