Magyar külpolitika, 1939 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1939 / 8. szám - Európa és a háború

MAGYAR KÜLPOLITIKA A BláGYAR REVÍZIÓS LIGA HIVATALOS LAPJA X X. É V F O L Y A M, 8. S Z. BUDAPEST 19 3 9 Európa és a háború Irta: Gróf Csáky Imre ny. külügyminiszter. A német-lengyel ellentét, mely hónapok óta tartotta bizonytalanságban a világpolitikai helyzetet, és mely a német-szovjetorosz megnemtámadási szerződés létrejöttével egy teljesen újszerű és váratlan fordulathoz jutott, sajnos, háborús bonyodalomhoz vezetett, amit pedig elkerülni minden felelős államférfiúnak őszinte kívánsága volt. Ha azt vizsgáljuk, hogy miért kellett mégis kitörnie a fegyveres összeütközésnek, dacára annak, hogy azt minden számottevő tényező minden oldalon el akarta kerülni, úgy mindenekelőtt azon végzetes tévedésre kell rámutatnunk, melyet véleményünk szerint a brit kormány követett el akkor, midőn Lengyelországot feltétlenül biztosította minden eshetőségre a Brit Birodalom segítségéről, mielőtt megteremtette volna azon politikai alapot, mely ezen kilátásba helyezett segítségnek gyakorlati értéket kölcsönözött volna katonai téren is. íMint egy előző cikkemben már rámutattam, az adott földrajzi helyzetnél fogva a nyugati nagyhatalmak ugyanis számottevő katonai segítséget saját erejükből Lengyelországnak nyújtani képtelenek, így támogatásuknak csak akkor lehetett volna mérséklő jelentőséget tulajdonítani, ha előzőleg sikerült volna az angol-francia diplomáciának tervei számára megnyernie Oroszországnak tettekben is megnyilvánuló tényleges segítségét. Az adott körülmények között ugyanis egyedül ezen hatalom lett volna képes döntő katonai beavatkozásra a német-lengyel harctereken. Ezen segítségnek biztosítása nélkül a Lengyelországnak nyújtott angol-francia garancia tisztán erkölcsi támaszt jelenthetett ezen állam részére, mely, sajnos, elég erősnek bizonyult ugyan a közvélemény által alátámasztott lengyel kormányt hajthatatlanná tenni a német követelésekkel szemben, melyeknek higgadt és tárgyilagos megítélés alapján nem lehet a maguk jogosultságát, sőt, mint azt Hitler vezér és kancellárnak közzétett utolsó javaslata bebizonyítja, meglepő mérsékletét sem elvitatni. De az angol-francia garancia korántsem bírhatott elég súllyal ahhoz, hogy a Birodalom vezetőit rábírhatta volna vállalni a nemzeti követelmények feladásának ódiumát. Így az angol kormányoknál egészen szokatlan meggondolatlansággal nyújtott brit biztosíték, mely érzésünk szerint, inkább bluffnek volt gondolva angol részről, hogy a német kormányt elriassza minden erélyesebb lépéstől, éppen az ellenkező eredményhez vezetett, egyrészt azáltal, hogy Lengyelország önbizalmát természetes és józan mértéken is túlmenőleg fokozta, másrészt pedig a Birodalom vezetőit a szovjetkormánnyal való mielőbbi megegye résre serkentette, melynek létrejötte után az angol állásfoglalásnak gyengesége és alánemtámasztottsága nyilvánvalóan szembeszökött. Ilyképen azon tárgyilagos megállapításhoz kell jutnunk, hogy a feszültségnek háborúban való kirobbanásáért a felelősséggel elsősorban az angol kormánynak azon hibás számítások alapján megtett lénését terheli, mely lépésnek célja éppen ellenkezőleg a német harci készségnek csökkentése lett volna. Magának az immár megváltozhatatlan ténnyé vált háborúnak esélyeit vizsgálva, aligha tévedünk, ha azon nézetnek adunk kifejezést, hogy a jelenlegi helyzetet és erőviszonyokat véve tekintetbe, a Német Birodalom katonailag sokkal kedvezőbb helyzetben van, mint ellenfelei, és hogy ennélfogva hadászati sikerekre joggal számíthat. Hogy a katonaival egyidőben meginduló gazdasági harc milyen eredményekhez vezet, azt a közeljövő megmutatja. Valószínű azonban, hogy ha Németországnak sikerül közvetlen utat nyitnia Oroszország felé, úgy a nyugati hatalmak által kétségtelenül a legnagyobb eréllyel folytatott gazdasági blokád is többé-kevésbbé jelentéktelen eredményekkel fog csak járni. Véleményünket a háború lefolyásáról abban gondolnók összefoglalhatni, hogy a tulajdonképpeni katonai szempontból vett háború nagyjában a német-lengyel harcterekre fog szorítkozni, melyeken a Birodalom seregeinek sikerei nem kétségesek. A mi a nyugati frontot illeti, úgy feltehető, hogy azon a harci tevékenység inkább csak jelképes lesz, semmint tényleges nagyvonalú harci cselekedetekben megnyilvánuló. A nyugatnémetországi védelmi öv ugyanis csaknem kilátástalanná tesz ott minden frontális támadási kísérletet. Egy igen komoly francia katona-politikus író csak azt imént közölte véleményét a Revue des Deux Mondes augusztus 15-i számában, mely szerint a német védelmi vonal erejét véve számításba ahhoz, hogy annak csak egy zászlóalj által védett egy kilométernyi szakasza ellen eredmény kilátásával lehessen támadást intézni, legalább 100 tank harcbavetésére és 100 tonna nehéz lövedék kilövésére volna szükség, — nem számítva a feláldozandó emberi anyagot, melynek száma hozzávetőlegesen sem állapítható meg. Ezen adatokból szerző azt a következtetést vonja le, hogy olyan kiterjedésű frontszakasznak sikerrel kecsegtető megtámadásához, melynek áttörése praktikus harcászati eredményekhez vezethetne, oly töme gét kellene a harci eszközöknek, lőszernek és emberéletnek feláldozni, mely mennyiségek fölött nemcsak a francia hadsereg egymaga, de még összes szövetségeseivel együttvéve sem rendelkezik. Valójában tehát az a helyzet, hogy, miután Olaszország nem avatkozik bele a konfliktusba és semlegességét megőrzi, a tengelyhatalmak nyugat felől jövő támadásokkal szemben jóformán meg-