Magyar külpolitika, 1939 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1939 / 6. szám - A garancia-rendszer veszedelmei

MAGYAR KÜLPOLITIKA A ÜAGVAR REVÍZIÓS LIGA HIVATALOS LAPJA XX. ÉVFOLYAM, 6. S Z. BUDAPEST 19 5 9 A garancia-rendszer veszedelmei Irla: Gróf Csáky Imre ny. külügyminiszter. A legutóbbi hetek külpolitikai eseményeinek előterében az angol-francia garancia-rendszer, vagy amint azt a tengelyhatalmak talán találóbb megjelöléssel nevezik, a bekerítési rendszer, — megvalósításának kísérletei állanak. Megállapíthatjuk, hogy ritkán volt kezdeményező fél oly előnytelen helyzetben, mint amelybe ezt a politikát elindító Brit Birodalom, — nem önhibáján kí vül — került azáltal, hogy midőn a danzigi kérdésnek kiéleződése következtében újra komolyan veszélyeztetve gondolta az európai békét, nála teljesen szokatlan, hirtelen elhatározással önként felajánlotta először Lengyelországnak és utóbb Romániának is függetlenségük biztosítását minden kívülről jövő támadással szemben. Mert bár kétségtelen, hogy Nagybritannia ilyen kötelezettség vállalásának már tisztán erkölcsi értéke is igen nagy, mégis kérdéses, hogy az háború esetében, melyre pedig a garancia elsősorban szól, milyen tényleges katonai segítséget jelenthet a garantált államok részére, tekintve azok földrajzi fekvését a garantáló államéhoz viszonyítva. Igaz, hogy a mai háborúban inkább mint valaha, felbecsülhetetlen erőt jelent a megtámadott állam részére egy minden szükséges nyersanyagban, felszerelési cikkekben és az úgynevezett „ezüstgolyókban" oly kimeríthetetlen mennyiségben rendelkező terület segítsége, mint amilyen felett a brit lobogó leng. Mindazonáltal nem lehet figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy végtére a háborút mégiscsak hadseregek viselik, hogy tehát a háborúk döntő tényezője legalább 50 százalék erejéig még ma is a kellően kiképzett emberanyag, mely nélkül a legkitűnőbb felszerelés, a legtöbb hadiszerszám és a legnagyobb lőszermennyiség is csak holt anyag marad. Már pedig ezen felismerésből kiindulva, — és ezt a brit kormány is csakhamar belátta, az általa oly lendületes elhatározással megadott biztosíték aránylag kevés tényleges értékkel bír, míg nem sikerül neki oly erős hadsereggel rendelkező, szárazföldi hatalmat megnyerni szövetségi rendszerének, mely földrajzi fekvésénél fogva pótolhatná azon hiányt, mely a brit segítség legnagyobb gyengéje. Mint ilyen hatalom természetszerűleg Oroszország került elsősorban tekintetbe, úgy a garantált országokkal szomszédos fekvése következtében, mint tekintettel azon világnézeti különbségekre is, melyek a tengelyhatalmaktól élesen elválasztják és így azok természetes ellenfelei közé sorozzák. A-z utolsó nagy háború tanulságai 'azonban világosan rámutattak az elszigetelt Oroszországnak, mint a nyugati hatalmak szövetségesének, gyengéire, melyek nem orvosolhatók mindaddig, míg a szövetségesek nyugati és keleti csoportja közötti összeköttetés csak az év nagyobb részén át használhatatlan északi jegestengeri vagy a német hajóhad ellenőrzésének nagyonis kitett keleti tengeri úton át biztosítható. Ezért vált szükségessé mindenekelőtt a bár hosszabb, de az olasz ellenőrzés dacára is sokkal biztosabbnak látszó földközi-és fekete-tengeri víziútnak biztosi tása a jövendőbeli szövetségesek részére, ami tekintettel Törökországnak a Dardanellákban és a Bosporusban elfoglalt kulcshelyzetére, csakis ezen utóbbi hatalomnak a szövetségi rendszer részére való megnyerése útján volt kivihető. Hogy ezen előzetes cél elérése is csak áldozatok árán volt elérhető, arra még később visszatérek. így a talán kissé elhamarkodva elhatározott angol és az 'ízt követő francia garanciavállalás Lengyelország és Románia részére, mely benyomásunk szerint eredetileg talán inkább csak erkölcsi nyomásnak volt gondolva, a tengelyhatalmak, elsősorban pedig a Német Birodalom címére, nehéz és bonyolult diplomáciai tárgyalásokhoz vezetett, melyek részben még ma sincsenek lezárva, eredménytelenségük esetében az egész eszme csődjéhez vezethetnek és amelyek eddig sem biztosítottak előnyöket megindítóiknak, sőt éppen ellenkezőleg, egyelőre azok nemzetközi tekintélyének, — különösen ami a Brit Birodalmat illeti, — még rövid idő előtt teljesen elképzelhetetlen csorbulását eredményezték. Talán nem tévedünk, ha azt tételezzük fel, hogy a brit kormány, mely gyakran hajlamos arra, hogy a saját faját jellemző tulajdonságokkal ruházza fel más nemzetek vezetőit is, még mindig abban a tévhitben él, hogy a szovjetorosz kormány politikai erkölcsi felfogása nem áll távol azon alaptól, melyen esetleg egy angol kommunista kormányzat állhatna és hogy ennélfogva még mindig nem látta be, hogy a mai szovjetorosz rendszer egy oly különleges és a maga nemében egyedülálló keleti lelkiséget képvisel, mely szenvedélyes osztálygyűlöletében még az úgynevezett legdemokratikusabb, de mégis mélyen a polgári felfogásokban gyökerező nyugateurópai világrend képviselőjében is elsősorban csak az általa gyűlölt és halálraszánt burzsuj társadalom bajnokát látja, mellyel saját be nem vallott céljai elérésére ideiglenesen szövetkezhetik ugyan, sőt avval látszólag a legszorosabb viszonyba is léphet, melyet azonban titkon mégis mindig ellenfelének tekint és melynek letörése ugyancsak végcéljai közé tartozik. Ezen felismerésből kiindulva, természetesnek tűnik fel, hogy a szovjetorosz politika sohasem fog egy polgári kormányzattal szemben azon őszinte lojalitással eljárni, melyet az angol á fair pláy szavakkal jelöl meg, a maga részéről mindig hangoztat és' melyet' eleve minden partnere rés/e-