Magyar külpolitika, 1938 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1938 / 5. szám - Franciaország külpolitikája

4 MAGYAR KÜLPOLITIKA Ugyanezen hangnemben emlékezik meg a cseh kérdésről az olasz közvélemény is és nem leplezi véleményét a lengyel sajtó sem, mely állandóan rámutat azon lehetetlen állapotokra, melyek Csehszlovákiában, főleg a nemzetiségi viszonyok tekintetében uralkodnak. De ami a legjellemzőbb, ugyanezen megállapításhoz jut a teljesen érdektelen, tehát elfogulatlan svájci és skandináv sajtó is. Túlzás nélkül állapítható meg tehát, hogy soha még egy államnak sem volt oly egyöntetűen rossz sajtója az egész világon, mint Csehszlovákiának ma. Nem volna csodálatos, ha ilyen körülmények között elhúzódnának lassankint Csehszlovákia mellől eddigi szövetségesei is, sőt mintha a legutóbb Sinajában megtartott kisantant-konferencia lefolyásáról kiszivárgott hírekből arra következtethetnénk, mintha Románia és Jugoszlávia máris lazítani igyekeznének azon kötelékeket, melyek, őket Csehszlovákiához fűzik, mi annál kevésbbé volna meglepő, mivel minden politikai barátságnak csakis addig van értéke, míg az megfelelő támaszt jelent mindkét félre nézve. Még a hivatalosan magát ma is Csehszlovákia őszinte barátjának valló Franciaország közvéleménye, és annak befolyása alatt nyilvánvalóan, kormánya is, tisztán kezdi látni a való helyzetet és feleszmél arra, hogy hibázott, midőn középeurópai politikáját elsősorban a cseh barátságra alapította. Erről tanúskodnak azon mind gyakoribb sajtóhangok, melyek nem ugyan Csehszlovákia gyengeségére utalnak, melyek azonban — Magyarországról elismerően nyilatkoznak. Szinte azt mondhatjuk, hogy a francia közvélemény legújabban felfedezte Magyarországot, mely számára eddig nem létezett. így csak nemrégiben napvilágot látott az egyik legelterjedtebb párizsi napilapban egy cikk, mely az idén Budapesten tartott eucharisztikus kongresszussal kapcsolatban felhívta a franciákat, hogy mentől nagyobb számban látogassanak el Magyarországra és ezen alkalommal ne mulasszák el kirándulni Esztergomba is, melynek bazilikájával koronázott hegyormáról le fognak tekinhetni azon tág síkokra, melyeken a magyarságnak a nyugati civilizáció védelmében eltelt történelmének nagy része játszódott le, és mely síkok ma idegen uralom alatt állnak, ami érthetővé fogja tenni a francia látogatók számára is a magyar nemzet nagy és szent fájdalmát! Valóban: mutantur tempóra! Ugyancsak a közelmúltban jelent meg a Tempsben, mely gyakran a francia külügyi hivatal sugalmazását követi, ezen hivatal jogi tanácsadójának, Jean Barthélémynek tollából egy hosszabb értekezés, mely szigorúan jogi fejtegetések alapján bizonyítja, hogy Franciaországnak Csehszlovákiával szemben vállalt védelmi kötelezettsége nem áll többé fenn, mivel az annak idején csak mint a locarnoi egyezmény függvénye jött létre, és ennélfogva utóbbemlített egyezmény gyakorlati érvényének megszűntével ugyancsak érvénytelenné vált. Nem gondolunk tévedni, ha feltételezzük, hogy adandó alkalommal ugyanezen álláspontra helyezkedne a francia kormány is, különösen most, hogy megbizonyosodott arról, hogy egy Csehszlovákia érdekében esetleg megindított fegyveres akciónál nem számíthatna Anglia katonai támogatására. A csehszlovák kérdésnek a nemzetközi érdeklődés előterébe kerülése Magyarország számára oly kedvező külpolitikai helyzetet teremtett, mint a milyenben új független életének húsz évében eddig még sohasem volt része. Tisztán rajtunk magunkon múlik, hogy ezen kedvező helyzet gyümölcsét leszakasszuk. Nem szabad azonban szem elől tévesztenünk, hogy külpolitikai céljaink elérésére ezen talán hazánkra nézve sorsdöntő időkben elsősorban belpolitikai magatartásunktól függ, mert csak akkor számíthatunk tényleges sikerek elérésére az előbbi téren, ha a belpolitika terén megőrizzük higgadt józanságunkat, minden kalandtól tartózkodunk, és mindenekelőtt félretéve minden ellentétet, mely a magyart a magyartól elválaszthatja, tántoríthatatlan egységben minden erőnket a legszentebb és pártkülönbség nélkül mindnyájunknak közös nemzeti cél szolgálatába állítjuk. Franciaország külpolitikája Franciaország külpolitikája nehéz elhatározás előtt áll. Olyan szereptől kell búcsút vennie, mely — a történelem tanúsága és saját önérzetes gondolkodása szerint — több mint két századon át megillette. A délponton, melyen egykor Franciaország külpolitikája ragyogott, e hatalom immár túlhaladt. Franciaország, még mindig hatalmasan, még mindig ragyogóan, de már más hatalom védőszárnyai alá menekült és Angliával együtt folytatott politikájától várja régi hatalma és érdekei védelmét és megtartását. Franciaország Európa fölötti hatalmának titka központosításában rejlett. A spanyol uralom hanyatlása után Franciaország volt az egyetlen központosított, egységes állam Európában. A központosítás minden országban óriási erőt teremt. Mint ahogy a kristály születésekor hő szabadul, központi országok szilárdulásának idejét a hatalom friss és bő buggyanása jelzi. Franciaország egy törzsi állapotban leledző Németország, szétszaggatott Itália, téli szunnyadásában pihenő Oroszország, török ellen létéért küzdő Magyar- és Lengyelország idején érte el szerencsés összpontosítását. Nem csoda, hogy ebből az erőből századokon át futotta vezérszerepre. Franciaország megszokta, hogy akaratát különös előzékenységgel hallgassák, megszokta, hogy parancsának szuggesztív ereje legyen. Szerencsétlenül végződött hadjáratai után is hajdan való tekintélyének palástja borította be. Nem bántották területét Napóleon végleges bukása után. Az 1871. után elvett Elzászért és Lotharingiáért csaknem az egész világ felkelt és sietett bosszút