Magyar külpolitika, 1938 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1938 / 2. szám - Revizió és antirevizió

10 MAGYAR KÜLPOLITIKA azoknak az ígéreteknek a beváltása, melyek a másik szerződő felet nálánál nem kevésbé kötelez hették és kötelezték. Ha nem volna nehéz bizonyítani, miszerint oly nagy volt a kényszer, a fenyegetés, a nyomor és a szenvedés, hogy újabb katasztrófákkal szemben alig maradt más a szerződés aláírásánál, akkor fel kell tételeznünk, hogy hasonlóképen nagyoknak és elfogadhatóknak kellett lenniök azoknak az ígéreteknek is, melyek elég komolyaknak látszottak arra, hogy azok alapján a magyar kormány ne vegye magára azt a felelősséget, hogy a íábizott nemzetet végső küzdelembe viszi vagy olyan ellenállásra bírja rá, melynek végén a végső pusztulás volt észrevehető. Magyar jogászok előtt, akik jól kidolgozott magánjogi törvényekhez vannak szokva, nem fölösleges rámutatnunk arra. miszerint a nemzetközi közjog kevésbé áll tételekből és cikkelyekből. Az a politikai szerződés, már pedig a békeszerződések politikai része meglehetősen tekintélyes szokott lenni, amelyet két fél hosszú küzdelem után megalkot, létrehozásának körülményeiben alig rendelkezik kevesebb hatállyal, mint cikkelyeiben, tehát legalább is annyira dinamikus, mint statikus alkotás. A trianoni békeszerződés jellege sem pusztán cikkelyeiben tükrözik tehát, hanem ugyanilyen erővel tükrözik létrejöttének körülményeiben, már pedig a mai nemzetközi jog egy szerződés elbírálásánál ezeket a körülményeket első sorban veszi figyelembe. Mindenekelőtt megállapíthatjuk, miszerint az entente hatalmai tisztában voltak azzal, hogy nem akadhat olyan magyar kormány, mely a magyar állam felosztásában buzgólkodó entente-szakértők javaslatai és követelései alapján összeállított követelési jegyzéket saját elhatározásából és megnyugvás alapján aláírja. Erre mutat az, hogy mielőtt a békefeltételeket átnyújtották, az elszakított lakosság — jól jegyezzük meg, hogy nem pusztán a magyar fajhoz tartozó lakosság — védelmére, kisebbségi szerződéseket kötöttek, tehát csökkenteni kívánták azt az ellentétet, melyet az impérium változása kiváltani szokott és idegen uralom eszközölhet. Ha ezek a kisebbségi szerződések nem azért jöttek létre, hogy a magyar kormány aláírási készségét biztosítsák, úgy miért csikarták azt ki pl. a román királytól akként, hogy kormányának vonakodása miatt a trónról kívánt lemondani? és miért alkották meg azelőtt, mielőtt a békefeltételeket a magyar kormánynak átnyújtották? Mindenesetre volt velük valami céljok, ami az ujabban napfényre került források világánál abban mutatkozik, hogy a magyar kormányt megnyugtassák az iránt, miszerint a felosztási szerződést nyugodtan aláírhatja, mert a Magyarországtól elszakított népek további nyugalmáról gondoskodtak. Jól jegyezzük meg azt, hogy nem csupáin a magyarságot szakították el Magyarországtól, mert azáltal, hogy a kisebbségi szerződésekben a magyarság nincsen megjelölve, feljogosítva érzi magát a szerződések magyarázója annak megállapítására, hogy ha nemzetközi szerződésekben kellett gondoskodni arról, hogy a lakosság nyugodt és szabad fejlődését egy új uralom alatt és egy új állam keretében biztosítsák, akkor egyúttal azt is elismerték, hogy a régi állam keretében és a régi uralom alatt ennek az elszakított lakosságnak a nyugodt és szabad fejlődése biztosítva volt. Még továhb megyünk és azt a kérdést kockáztatjuk meg, hogy ha ezeket a kisebbségi szerződéseket Magyarország utódállamaival nem a magyar állam és nem Csonkamagyarország kormánya kötötte, hanem a nagyhatalmak, akkor a nagyhatalmakra mennyi feleiősség hárítható át először abban a tekintetben, hogy az elszakított lakosság biztonsága kellőképen biztosítva van-e az utódállamokban és az új uralom alatt, másodszor pedig abban a tekintetben, hogy ha ezek az új államok a gondjaikra bízott lakosságot a nagyhatalmaktól kapták meg, akkor annyira szabadon áll-e az ő rendelkezésükre a birtoklás joga, hogy az a nagyhatalmaktól semmi függésben nincsen? Súlyos és nehéz, bennünket igen közelről érintő kérdések ezek, amelyekkel eddig nálunk még senki sem foglalkozott. A Magyar-Olasz Bank Részvénytársaság igazgatósága a folyó évi február hó 3-án megtartott ülésen előterjesztette az intézet 1937. üzletévi mérlegét. A mérleg 1,089.300.95 pengő nyereséget mutat fel (az előző évi 1,060.692.14 pengő nyereséggel szemben). Az intézet igazgatósága változatlanul követte azon üzleti elvet, mely szerint a mobilitás fenntartására és fokozására a legnagyobb súlyt helyezte. Hogy ennek dacára sikerült az elmúlt évben újabb 12,756.397.60 pengő összegű kölcsönt nyújtani, azt lehetővé tette az a körülmény, hogy a takarék- és folvószámlabetétek 9,469.605.45 pengővel emelkedtek. A mérleg adatai a következők: A készpénzkészletek, valamint a girószámlákon és bankoknál fennálló készpénzjellegü követelések összege 11,301.096.85 pengőre emelkedett (az előző évi 10,858.946.57 pengővel szemben). A váltótárca összege 65,631.381.32 pengő (az előző évi 59,096.872.06 pengővel szemben), mig az adósok összege 38,009.823.68 pengő (az előző évi 31,787.935.34 pengővel szemben). Az értékpapírok és érdekeltségek összege 4,554.974.92 pengőt tesz ki (az előző évi 3,600.893.56 pengővel szemben), mely összegben bennfoglaltatik az előző év folyamán kibocsátott 2,000.000 pengő névértékű 5%-os zálogleveleknek a biztosítéki alapba elhelyezett összegen felüli része is. A jelzálogkölcsönök összege 24,929.196.12 P-re apadt (az előző évi 26,342.518.39 P-vel szemben). Az intézeti házakon kívüli egyéb ingatlanok mérleg szerinti összege 3,708.853.27 pengőről 2,858.311.85 pengőre apadt. A mérleg passzív oldala a következő: A takarékbetétek összege 50,450.269.88 pengő (az előző évi 43,352.173.98 pengővel szemben), a folyószámlabetétek összege 46,356.234.85 pengő (az előző évi 43,984.725.30 pengővel szemben); a betétállomány tehát 96,806.504.73 pengő (az előző évi 87,336.899.28 pengővel szemben). Az intézet külföldi rövidlejáratú, tehát nem zálogleveleken nyugvó obligói összesen 2,113.453.01 pengőt tesznek ki, míg a nem betétjellegü és nem kamatozó, hanem letét, vagy átmeneti tételként mutatkozó tételek összege 3,022.777.87 pengő (az előző évi 1,128.243.62 pengővel szemben). A forgalomban levő záloglevelek összege 17,906.413.94 pengő (1936ban 17,484.471.54 pengő). Az intézet az elmúlt évben is emelkedő forgalmat bonyolított le, és valamennyi üzletágban további fejlődés mutatkozott. Az igazgatóság a február 21-rc egybehívott közgyűlésnek az elmúlt évivel azonos, tehát részvényenként 1.50 pengő, összesen 600.000 pengő osztalék fizetését fogja javaslatba hozni. Az Elismert Vállalati Nyugdíjpénztár dotálására a Felügyeleti Hatóság előírásainak megfelelő térítések a nyereség- és vesztcségszámlán már elszámoltatván, így a kimutatott nyereségből a régi nyugdíjasok tartalékának dotálása és az alapszabályszerű levonások után fennmaradó nyereségtöbbletet az 1938. üzletév számlájára javasolja átvinni.