Magyar külpolitika, 1938 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1938 / 8. szám - A La Manche alagut jelentősége
16 MAGYAR KÜLPOLITIKA gol ipari gócpontokat is, mert ezek mind hatósugár távolságukban fekszenek. Még ennél is hathatósabban fejthetnék ki egy háború esetén a német légi kötelékek támadó erejüket a bázisaikhoz még közelebb eső La Manche csatornán átkelő brit csapatszállítmányok ellen, amelyek a francia hadszínterek felé igyekeznének. Ez a veszély, illetve kockázat jelentősen összezsugorodnék, ha a brit csapatokat a jövő háborújában egy alagúton lehetne átszállítani a csatornán. Nem lehetetlen, hogy éppen ez az elgondolás irányítja most a brit és francia vezérkar figyelmét az alagúí: 100 éves tervének megvalósítása felé. Kzek után könnyen elhihető, hogy a két ország vezető politikusainak kezdeményezésére már együtt is van a kezdetben szükséges 30 millió font. Az alagút hossza 50 kilométer lenne és két, mintegy 6—8 méter átmérőjű csőből állana, amelyek egymástól kb. 20 méter távolságra futnának. A terv szerint a vasutak a francia parton a Boulogne és Calais közötti Vissant foknál futnának az alagútba és az úgynevezett Shakespeare iszirteknél, Dover mellett jönnének ki a föld alól. Rendkívül érdekes, hogy a brit kormány állítólag bizonyos zsilipek létesítését is kikötötte. Ugy látszik a gondolat a régi konzervativek agyában született meg. A csatornaépítő bizottság elnökének kijelentése szerint az alagút megépítése körülbelül 6—7 évig tart el, de ennek ellenében a világ legremekebb müve lesz, amely a Suez és Panama csatornánál sokkal gazdaságosabb befektetés lesz. Londonban egy külön pályaudvarról fogják a vasúti forgalmat lebonyolítani. Állítólag óránként, sőt később félóránként közlekednek majd a vonatok Páris, Zürich, Bécs és Konstantinápoly felé. Zárszó gyanánt csupán annyit, hogy az alagút maga még nem lenne elégséges ahhoz, hogy egy háború esetén a brit csapatokat minden kockázat nélkül, vagy mondjuk egészen kis kockázattal lehessen Franciaországban partra tenni. Ehhez minden bizonnyal az is szükséges lesz, hogy a partra szálló erőket, illetve partraszállásukat vadász, felderítő és bomba légi erők, karöltve más fegyvernemekkel, bőséges méretben biztosítsák. A „Magyar Külpolitika" ingyen jár minden külföldi magyar egyesületnek Támogassa előfizetésével a Magyar Külpolitikát! Budapesten lesz a legközelebbi útügyi kongresszus. Most tartották Hágában a nyolcadik nemzetközi útügyi kongresszust, amelyen 35 állam képviseletében mintegy 2200 delegátus vett részt. Magyarországról a kormány képviseletében a vármegyék és városok, valamint egyes nagyobb útérdekeltségek részéről mintegy ötven személy vett részt a kongresszus tárgyalásain. A magyar kormánykiküldöttek részére I lanegraaf Balthasar volt rotterdami magyar főkonzul, Wassenaar melletti kastélyában teát rendezett, amelyen résztvettek Benke István miniszteri osztályfőnök és felesége, Kutassy Ferenc miniszteri tanácsos és felesége, Maiéter Jenő h. főfelügyelő és felesége. Hisz Sándor és vitéz Vásárhelyi Boldizsár kir. főmérnök, valamint Széli Sándor főszolgabíró. A kongresszus első hetében lefolyt tanácskozásokat plenáris ülés fejezte be, amelyen egyhangú lelkesedéssel fogadták cl a magyar kormány meghívását és határozták el, hogy a legközelebbi kongresszust Budapesten tartják 1942-ben. Ezután különféle csoportokba osztva Hollandia különféle közúti intézményeit tanulmányozták a résztvevők. Magyar részről ezeken a kirándulásokon is igen sokan vettek részt. SVÁBHEGY GYÖNGYE a Mátyás király üdülő, ahol minden kényelmet megtalál. Elsőrangú ellátás, kívánatra diétás konyha. Fogaskerekű mellett (400 méter magasan). Hideg-meleg folyóvizes, terraszos szobák, gyönyörű kilátás, nagy park. Utóidényárak. Telefon: 165-361, 165-362 Mátyás király-út 7 MAGYAR KÜLPOLITIKA KÜLPOLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI FOLYÓIRAT Szerkesztőbizottság: Gróf Csáky Imre ny. külügyminiszter, elnök, főszerkesztő; Faluhelyi Ferenc egyetemi tanár, báró Madarassy-Beck Gyula, a Magyar Revíziós Liga társelnöke, dr. Fali Endre, a Magyar Kevi/iós Liga ügwezctöigazgatója, Marius, Szász Menyhért. A szerkesztésért és kiadásért felelős: Csikszentmihályi Sándor László, kiadótulajdonos: Hungária Lloyd Lapkiadó Vállalat rt. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VI., Mozsár-utca 9. Telefon: 122-8-97. Előfizetési ár egész évre 18 pengő. Külföldön az előfizetési ár kétszeres, Postatakarékpénztári számla: 16.123. Fővárosi Nyomda Rt. Felelős v.: Duchon J. m • M^m |% m ide^s torok. * H lg? BB^^B8— Wl 11 szájferfőfilenitő 91 ^HtanMF I I A mlndennapo? szá|ápolásn ^^^^^ nélkülözhetetlen SZÁJVIZTABLETTA tt^J^*100 tabl'