Magyar külpolitika, 1938 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1938 / 8. szám - Trianontól Bledig

4 MAGYAR KÜLPOLITIKA szakapta egyúttal szuverenitása teljességét. És ebből az alkalomból lehetetlen rá nem mutatnunk arra a párhuzamra, mely a német és magyar törekvések között fennáll. A jóvátételek megszűnte, a kisebbségekkel való bánásmód története, a fegyverkezési tilalom feloldása mind azt mutatja, hogy történelmi jövőnk a németével egy úton halad. S mindez, amit senki sem remélt, békés úton történt. A németnek is, a magyarnak is, van még a sorstól követelni valója. A versaillesi és trianoni békekötések — bár elvben — és sok részletükben tényleg is — összetörettek, még sok és legfájdalmasabb következményben fennállanak. De elporlasztásuk kilátása közelebb van a leginkább érintett két nép szoros barátsága óta. Minden államfői találkozás nagy súgást-búgás+ szokott előidézni világszerte. Az ilyen találkozás nál rendszerint háborút, más nemzetek ellen való fordulást szimatolnak. Ez a gyanakvás és találgatás elmaradt a magyar és német államfő találkozásakor. Mindenki érezte, hogy ez a találkozás nem a látóhatár elsötétülését, hanem a hajnal hasadását jelenti. Hogy ez a találkozó nem a népek csatáját, hanem a népek nagy és mély barátságát készíti elő. Mi, magyarok, pedig érezhettük, hogy ez a találkozó a régi magyar sérelmi politika eltűntét, a századokon át sebzett magyar lélek gyógyultát és teremtő külpolitikai munkánk örvendetes és szárnyaló új korának kezdetét jelenti. P. M. >CTrianontól Eledig o A külpolitika egyik jellemvonása, hogy iramát sokáig megtartja. Ha egyszer megindult, mintegy saját maga után fut. Parancsol azoknak, akik létre hozták és megindították. Innen a külpolitika csodálatos makacssága, minden érvvel, józansággal szemben való látszólagos süketsége. Innen van, hogy a formák sokszor túlélik a valóságos tartalmat. Innen van, hogy a külpolitika, mint Szolimán szultán Szigetvár előtt, még holtában is harcba parancsolja a seregeket. Másik csodálatos vonása a külpolitikának: feledékenysége. Ha sebessége elfogy, a teremtő szuverenitás könnyedségével elfeledkezik régi céljairól, melyek felé makacsul futott. Üj célért, új gondolatért feledi — még pedig teljes szívből — a régit. E két elem és e két elemnek keveredése a külpolitika lényegéhez tartozik. És ez jól van így. Egyik elem biztosítja a külpolitika folytonosságát. A másik lehetővé teszi a kibékülést és új utakra térést. Az a roppant tömeg, melyet a külpolitika maga után húz, nem engedheti meg a hirtelen megállást. De az irányváltoztatás, ha egyszer mégis megtörtént, lehetetlenné teszi a régi útra való viszszatérést. A külpolitika ilyen megállásának és új fordulatának lehettünk tanúi a kisantant bledi konferenciáján. Csaknem két évtizede, hogy Magyarország körül megalakult a kisantant vasgyűrűje. Soha még nemzet jobban bezárva nem volt, mint a magyar. Soha rendőrség, tömlöctartó éberebben nem őrködött rab fölött, mint a kisantant államai, Románia, Jugoszlávia és — legfőképpen — Csehszlovákia, Magyarország fölött. Magyarország ellenőrzése volt a kisantant célja, oka és alapja. Az ellenőrzés pontos volt és ezerszemű. Benne volt a párizskörnyéki békék külpolitikai iramának egész heve. Az útmutatás megkönnyítette a Magyarország gúzsban tartására alakult kisantant politikáját. Csak rajta! Minél szigorúbban, aprólékosabban, gúnyosabban! A politika kiadta egész méregfuvó sánkánylehelletét és tipródott mindenen, ami magyar. És aztán? Lehetclen volt nem látni az iram lassúbbodását, megálltát, fordulatát. A fenyegetés, mely az egykori Ausztria fölfegvverkezésekor Magyarországot hasonló elhatározás esetére intette, már csak üres szóként hangzott. A kisantant húsz esztendei munkája kárbaveszett. És, az új külpolitikai fordulatkor, vagyis a régi külpolitika teljes tehetetlenné válásakor, a kisantant államai maguk is örülnek ennek. Semmiféle nép nem szeret meddő külpolitikát folytatni, nemzeti energiáját céltalan célokra pazarolni. A kisantant alakulat — céljáról és feladatáról lemondva — lényegileg megszűnt a bledi konferencián. Mi magyarok, már régebben éreztük a kisantant alakulat elszáradtát. Ürömre voltaképpen a kisantant államainak van friss oka, mert azt az erőt, melyet eddig a régi politika céltalan futására pazaroltak, most népeik javára és boldogulására használhatják. Magyarország számára a bledi konferencia örvendetes, de főként azért, mert az új, gyűlölettől és bosszútól ment középeurópai politika termékenységet ígérő kezdetének Ígérkezik. Az a nyilatkozat, melyet most a kisantant és Magyarország közzétett, felszámolása a párizskörnyéki békék ádáz, mérgező politikájának. Ez az ideiglenes megegyezés, bármily szerény is a neve, — megsemmisítése a párizskörnyéki külpolitikának, mely halott, rab vagy tömlöctartó államokat akart látni Középeurópában. A bledi ideiglenes egyezmény, mely elismeri Magyarország katonai egyenjogúságát, épp úgy, mint ahogy a szaloniki egyezmény Bulgária katonai egyenjogúságát elismerte, és az a nyilatkozat, melyben a tagok kölcsönös meg nem támadásáról biztosítják egymást, megismételvén a Kelloggegyezményben minden részről egyformán vállalt kötelezettségeket — végképp megbénította a páriskörnyéki szerződések mozgató erejét. Bledben a párizskörnyéki békék mérgező szelleme száradt el örökre. Ezzel Európába friss külpolitikai levegő áradt, telve teremtő titokzatossággal. A legyőzött országoknál végképp megszűnt a jogokban való megkülönböztetés. Az egyenjogúság formális elismerésével még a nemzetközi jogból is kivesztek azok a halott paragrafusok, me-