Magyar külpolitika, 1937 (18. évfolyam, 1-11. szám)

1937 / 7-8. szám - A Duna völgye és Csehország

MAGYAR KÜLPOLITIKA S Mert ahogy tudott beszélni uralkodókkal, főhercegekkel, ahogy tudott csevegni Anatole France-szal, ahogy barátja tudott lenni Mussolininak, ahogy irók között iró, diplomaták közi diplomata, — ahogy minden társaságban a legszellemesebb csevegő volt, épp ugy tudott beszélni a nép nyelvén is, a württembergi, pfalzi, vagy bajor svábbal, mindegyikkel a maga dialektusán. A Gondviselés talán megengedi, hogy na egy ember által nem is, de részekre osztva, be legyen tölthető az a szerep, melyei Pékár (Aula árván hagyott. Talán lesz valaki, aki helyt áll érte ili. más, aki helyt áll érte amott. De az. egyéniségnek az a páratlan gazdagsága, nemessége, csillogása, a kötelességtudás és szerénység ily mértékével párosulva: egyetlen és soha vissza nem térő tünemény marad. A Magyar Külpolitika szerkesztősége és hisszük, olvasóközönsége is. külön részi kér a gyászból, mely a magyar közélelet a Magyar Külpolitika főszerkesztője, Pékár Gyula halálával érte. Pekúr Gyulának külön szívügye volt a Magyar Külpolitika és az a feladat, melyet ez a lap és a magyar közönség külpolitikai felvilágosításában és a revízió szolgálatában végzett. Emléke feledhetetlen és útmutatása örök parancs les/ számunkra. A szellem, mely nehéz harcunk célját kitűzte, nem távozik el tőlünk. A halál nem vesz győzelmet rajta. * Pékár Gyula 1867 november 8-án született Debrecenben. Atyja Pékár Imre, a kiváló tudós közgazdász volt, akit az Akadémia tiszteleti tagjává választott. Pékár Gyula a középiskoláit részben Magyarországon, részben Amerikában, Bostonban végezte el. A bécsi, majd a budapesti egyetem hallgatója volt s az utóbbin szerezte meg jogi doktori oklevelét. Utána Párizsban négy éven át esztétikai, történeti és humanista tanulmányokat végzett, majd hosszabb tanulmányút során bejárta Európát és volt Kisázsiában és Eszakamerikában is. Bírói pályára készült, de kinevezése után rövidesen otthagyta a bíróságot és azóta teljesen az irodalomnak, majd a politikának élt. Előbb a Pesti ÍVap/d-nak, majd hosszú ideig a Budapesti Napló-nak volt novellistája, késeibb a Budapesti II irfarp-nak s ujabban a Pesti Hirlap-nak tárcaírója. Mint szépíró, igen termékeny és változatos volt, főképpen novellákat irt. de regénveket és drámákat is, többnyire moderntárgyu novellákat, de szívesen fordult a malihoz is. különösen a francia rokokóvilághoz, a XVII—XVIII. század magyar históriájához s a magyar biedermeier-korhoz. Alapjában romantikus, vonzódik a misztikus, csodálatos, szövevényes történetekhez, de ujabban némi egészséges realizmus, magyaros szín és szellem s derült humor is feltűnt költészetében. Az Akadémia A kölcsönkért kastélyt 1915-ben, a Dantont 1921-ben a Vojnits-dijjal koszorúzta. Mint tudományos ismeretterjesztő filmíró is sok sikert aratott. Spanyolország című darabjával megteremtette nálunk az „L'ránia-genret", a vetített képekkel kisért tudományos fölolvasásokat, amire őt nagy műveltsége, széles látóköre, ismereteinek gazdagsága s könnyed, eleven előadó készsége egyenesen hivatottá telték. Tizenegy Uránia-darabot irt, köztük az elsőn kivül ,1 tánc, I párisi asszony, Napóleon száznál több előadást érlek meg. írói érdemeit a Kisfaludy- és Petőfi-Társaság 1901-ben rendes, az Akadémia 1911-ben levelező tagsággal tüntette ki. A Petőfi-Társaságnak 1920 óta elnöke volt, 1930 óta a Magyar Külpolitika főszerkesztője. Pékár Gyula a politikai éleibe 1901-ben kapcsolódott he, amikor a somlóvásárhelyi kerület választolta meg képviselőjének, 1910-ben a técsöi kerület mandátumával került az országgyűlésre, amelynek az összeomlásig tagja volt. Az ellenforradalmi mozgalmakból erősen kivette a részét. A bolsevizmus idején elnöke volt a Fehér Máz ellenforradalmi szervezetnek s szervezője, valamint elnöke a Keresztény Nemzeti Pártnak. A román megszállás idején, mint Összekötő miniszter igen sok magyar miikincset menteit meg. 1920 januárjában vallás- és közoktatási államtitkár lett s állását a Bef/i/en-kormány rekonstrukciójáig, 1922 júniusáig minden kabinetben megtartotta. 1920 szeptemberétől három hónapon át miniszteri rangban képviselte a magyar kormányt az antantbizottságokkal folytatott tárgyalásokon. Mindkét nemzetgyűlésben Kecskemét egyik mandátumával foglalt hetyet. Az 1926. évi választáson nemcsak Kecskeméten, hanem a derecskéi kerületben is megválasztották. Kecskeméti mandátumát tartotta meg, az 1931-ik évi országgyűlésben pedig a derecskéi kerület mandátumával foglalt helyet. Legutóbb Bonyhád kerületet képviselte. Kilenc éven át volt elnöke a Külügyi Bizottságnak s az elmúlt évek alatt több mint harminc kiküldetésben szolgálta külföldön a magyar ügyet és megszervezte a Petőfi-centcnnárium földkörüli diadalutját. Nagy érdemeket szerzett a turáni rokonnépekkel való kulturális kapcsolatok kiépítése körül és sok érdeme van az olasz—magyar baráti kapcsolatok felvétele terén. Fontos tényezője volt a hazai evangélikus egyháznak is. Azonkívül, hogy elnöke volt a Petőfi-Társaságnak, vezetője volt a Miibarátok Körének, társelnöke a Külügyi Társaságnak és a Népszövetségi Ligák Uniójában is képviselte Magyarországot. Tulajdonosa volt az elsőosztályu magyar érdemkeresztnek, a Corvin-láncnak, az olasz Koronarend Nagykeresztjének és meg sok más kitüntetésnek. Legutóbb a kormányzó m. kir. titkos tanácsossá nevezte ki. A Duna völgye és Csehország Irta: Krump Kálmán A dunavölgyi politikai égbolt horizontján mindegyre sűrűbben gomolyognak a közelgő vihart jelentő \eszes felhők. Nincs nap. hogy különböző hiteltérdemlő hírforrások nyomán megjelenő közlemények terjedelmesebbnél terjedelmesebb beszámolókban ne foglalkoznának a közeli szomszéd nagyhatalmak terjeszkedési szándékuk nyilvánosságra került egy-egy tervének ismertetésével. Kétségtelen tény. hogy nem zörög a haraszt, ha nem fuj a szél, mondja találóan a magyar közmondás Minden jel tehát arra mutat és azt igazolja, hogy két hatalmas, olyan dinamikus erő kifejlődésével kell számolnunk amely politikai feszítőerők ható irányvonala a Dunavölgye. A feltevés kérdése nem titok, miután a kél hatalmi góc egyike a nagy Németország, a másik pedig a nagy Oroszország, melyekkel szemben kicsinységünkben a viszonylagos hatalmi erőnk a nullával egyenlő. Helyzetünket tehát — hogy a politikai nyelvezet meghatározásával éljek — röviden ugy határozhatjuk meg. miszerint: a pángermán és a pánszláv expanzió ütköző fókuszában fekszünk el és igy ma valójában versenyt fúlunk a halállal. A nevezed két nagyhatalom terjeszkedési szándékának bennünket közvetlenül érdeklő és érintő fejlő dése a természet azon örökérvényű törvényén alapszik, hogy a feszítőerő abban az irányban, hat leginkább, ahol legkisebb az ellenállás. Ugy a német, mint az orosz kitörés veszélye nem mai keletii, hiszen köztudomású tény, hogy a németek „Drang tíach üstén", vagyis keletre törni s az oroszok Földközi-tengeri kívánalmai — - a fagymentes teli kikötök — régi tudott igények; de a közvetlen veszély nagysága, közel a végzetünk beteljesedéséhez, vadjában csak most érik. Nevezetesen a császári nőmet birodalom és a cári Oroszország dunavölgyi terjeszkedésének a hatalmas