Magyar külpolitika, 1937 (18. évfolyam, 1-11. szám)

1937 / 10. szám - Uj diplomácia

MAGYAR KÜLPOLITIKA 3 Uj diplomácia A nemzetközi jog és erkölcs korunk központi problémája. E kérdést az élet maga parancsolta elénk és sokáig azt hihettük, hogy az európai kultúrát, mely az élet és lélek annyi kérdését megoldotta, sugalló ihlete a nemzetközi jog és erkölcs terén sem hagyja cserben. Valóban az európai gondolkodás századunkban e téren számos üj lépést tett és új intézményeket állított fel. Mégis, ha napjaink távlatából ezt a nemzetközi munkásságot nézzük, a háborút megelőző időkben némi dilettantizmust, az öntudatosságnak és céltudatosságnak bizonytalanságát állapíthatjuk meg. A nagypolitika okai és célja nem voltak megvilágítva, mintha mindent a vak végzet irányított volna. Vájjon tudtuk-e, hogy a világháborúnak az orosz terjeszkedési vágy volt — szinte — kozmikus okozója. Az orosz terjeszkedési vágy, ha nem teljesült is területileg, teljesült más vonalon: Európa letörésében és megbomlasztásában. Az orosz belpolitika, mely a háborús sikertelenség után szinte belső hadjárattal foglalta el tulajdon országa földjét, — későbbi időkre halasztotta &, külső foglalást: a meleg tengerek után való olthatatlan vágya kielégítését. De azért nem nyugodott meg ebben az irányban sem. Mi másnak tekinthetjük kiszabadulását a Dardanellákból és álcázott háborúját a spanyol vizeken ? S addig is, míg robbanó tettekre kerül a sor, Oroszország elégülten nézheti, mint forog Európa azon a nyárson, melyet ő készített neki. Sokat beszéltek azelőtt a sárga veszedelemről, mely Európát Ázsia felői fenyegetheti. Ez a veszedelem csillagtávolságban van tőlünk. A veszedelem, amely kapuink előtt áll: az orosz veszedelem. Az orosz politika, bármiként vélekedjünk is róla, bármilyen süllyedésnek véljük is a kultúra szempontjából, legyen bár elve rombolóbb, minden Dzsingiszkáni és Tamerláni hadjáratnál, — mégis öntudatos nemzetközi politika, mert céljának végzetteljes irányát megtartotta. Ezzel szemben a nyugati kultúrának a há.borúban győztes országai a nemzetközi politikában nagyon szép elméleti haladást mutatnak. (Mikor kitalálták a kisebbségek új jogi állását és új csoportosítását, minit a nemzetközi jog legfinomabb rügyeit és hajtásait, egyúttal a legbarbárabb módon államok és nemzetek rabszolgaságba vetését is kitalálták. Kitalálták az államok feletti nemzetközi szuverénítást és diktatúrát. Azok az államok, melyek most ájtatos szemforgatással és lelki borzadállyal beszélnek a parancsuralomnak nevezett népi és nemzeti uralomról, — lelkiismereti kétkedés nélkül alkalmazták a nemzeteket örökös rabságba vető békeparancsokat. Mint valami gigantikus kupaktanács zavaros tudálékossága, úgy hat ránk a nemzetközi diplomácia roppant párizsi gyülekezetének szenvedélyesen naiv lármája, vagy álmos bóbiskolása, mely a legbadarabb elvek és álmok közepette, jobban megalázta Európát a világháború minden erőszaktételénél. Mit mondjunk arról a bosszúálló naivitásról, mely a jóvátételek csillagászati számait követelte és fegyveres megszállással erőszakolta? Mit mondjunk arról a csodálatos nemzetközi gépezetről, a Népszövetségről, mely minden nemzetközi erőhatalmi tényre megfelelő csavarral megfelelő mozgásra indítható? S amely, — mint valami kínai porcellánbaba —, fejének jobbra vagy balra ingatásával, vagy rázásával int igent vagy nemet, — s amely intézmény nélkül, a diplomácia legfőbb doktorai szerint, művelt és valódi nemzetközi élet el sem képzelhető, még kevésbé tűrhető. Ez a rejtélyes és csodálatos gépezet volt őrzője a statusquonak. Ez a gépezet volt birtokosa a Józsuéi varázsigének: — Nap, állj meg! Hold ne moccanj! Ez a gépezet állította a tiltó karokat a világ mozgása elé. Valóban, mily szép álom! Hadd maradjon minden úgy, amint van. Hadd maradjon minden úgy, ahogy a párizskörnyéki bölcsek és királyok elképzelték és parancsolták. Hadd maradjon mozdulatlanul világunk abban a világegyetemben, melynek a mozgás a fenntartója és lényege. S még ha a földi paradicsomot akarta volna a Népszövetség örökkévalóvá tenni, akkor is dőreség lett volna szándéka, de szent és tiszta dőreség, mely meg akarja állítani a Napot legfényesebb tündöklésében és örökkévalóvá tenni a percet a boldogság teljességében. De a Népszövetség nem ezt a pillanatot akarta megrögzíteni, hanem azt, mikor a földön tűz üszke füstölög és az ég alja vihartól vereslik. A Népszövetség gépezete valami alapvető tudatlanság jtudálékosságának, végzetes dilettantizmusának alkotása. Es ez a szörnyű dilettantizmus mégis nyomasztó erővel feküdt az egész európai diplomáciára. A háború utáni időnek nincs nagyszabású gyakorlati külpolitikusa azok között, akik a Népszövetség árnyékában húzzák meg magukat. E külpolitikusoknak vérében van a »status quo« mérge ;és ezzel együtt viselik a rövidlátás — ha nem vakság — szörnyű átkát. Ezeknek a külpolitikusoknak elve, hogy nem szabad engedni. Ezek hiszik, meddő orthodoxiájukban, hogy semmiféle államnak sem szabad fejlődnie. Ezek hisznek egyetlen imperializmusban: S|aját imperializmusukban és ezek találnak nagyképű érveket mások rabságban és szegénységben tartására. Ezek a külpolitikusok az orosz hatalmi terjeszkedés és ezzel együtt a barbárság titkos és öntudatlan, de leghatékonyabb ügynökei. íme, legfőbb szervezetükbe a Népszövetségbe szíves örömmel fogadták b3 Oroszországot, aki meg is jelent az európai államok fényes gyülekezetében, mint az ördög, mikor frakkot ^ölt, keresve a módot, mellyel ezt a fényes társaságot a pokol fejedelmének kezére juttathatja.