Magyar külpolitika, 1936 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1936 / 7-8. szám - Pekár Gyula, a Magyar Külügyi Társaság elnöke

3 MAGYAR KÜLPOLITIKA ságba süllyedt, csak anyagi célok után futó újkori ál­lamiságnak. Az a birodalom, melyet Szent István alkotott, állta az idők viharát s az európai kultúra gyöngye és később vérző hőse lett. Mikor virult s mikor vérzett, mindig a nagy közösségért élt, tulajdon életén túl a birodalmi gondolat fölött, hierarchikus magasságban lebegő keresztény kultúra eszméjéért. Azok az országok, melyeket a wilsoni elv szólí­tott életre, mai, törzsi süllycdlségükbcn, a/ európai kultúra ellenségei, nemcsak azért, mert népeiket ..kisebbségként", másszóval rabszolgaként tartják, hanem ellenségei elvi alapjukban is, mert nem az európai egység, hanem a regionális elzárkózás je­gyébén születtek, élnek és halnak. Az európai kultúrának semmiesetre sem egyedüli kelléke a technika és gazdaság szövevényessége, ha­nem a parancsoló erkölcsi elv, a kereszténység egybe­foglaló erejének érzése. A Szentszék fösége az európai államok fölött megszűnhetett államjogilag, de nem szűnt meg abban az értelemben, hogy minden európai állam paran­csolóan érzi maga fölött az egyetemes birodalmat, a keresztény erkölcs örökös, egységbe fogó felségjogát. Minden keresztény ország voltaképpen: biroda­lom, a birodalom hatalmának méltóságával és szer­vezet tségével. Minden keresztény ország hordozója a szentistváni elvnek és méltó arra, hogy uralkodjék bármily nyelven beszélő népei fölött. Szent István birodalmában a szásznak dús váro­sai voltak északon és délen, hazát talált a török elől menekülő szerb és román, gazdag földet kapott a törökdulás után néptelenül maradt vidéken a sváb és a francia. Testvérként élt mellettünk a horvát és a tót. Osztoztak javainkban, de nem mindig osztoz­tak nyomorúságunkban és Deák Ferenc, a kiegyezés­kor, fehér lapot adott Jellasich horvátjainak, hogy írjanak rá, amit akarnak. Nekünk nem voltak kisebb­ségeink, hanem — a szentistváni elv értelmében — népeink és testvéreink. És éppen minket Ítéltek mél­tatlanoknak arra, hogy soknyelvű ország legyünk? Éppen előttünk zárták el a birodalom méltóságát és igéretét? Mit szóljunk akkor a wilsoni országokról, me­lyeknek nem népei, hanem „kisebbségei" vannak? Kisebbségei, akiknek jogai szűken mérvék és terhei számlálatlanok? Melyeknek magyarul, vagy tótul be­szélő népe megkisebbittet'k, vagy mint most Cseh­országban, hadi jog alá vettetik! Ha nem hinnénk a nyugati kultúra győzelmes erejében, azt kellene mondanunk, hogy a wilsoni or­szágok Európát törzsi barbárságba süllyesztették és azt kellene jósolnunk, hogy a népekre, amelyeket „kisebbségeknek'' nevezett a wilsoni szótár, a legnyo­morultabb jövő vár és barbár államok barbár mód szerei fognak uralkodni földrészünkben s Európa a földnek olyan jelentéktelen zuga lesz, melyre Ázsia születendő „birodalmai", melyekben a kisebbségek fogalmát nem ismerik, megvetéssel fognak tekinteni. Mivel azonban hitünk törhetetlen a nyugati kul­túra s ezzel együtt a szentistváni elv rendeltetésében, hisszük, hogy eljön az az idő, mikor Európa kiheveri a wilsoni mérgezést és újra föléled a szentistváni bi­rodalmi gondolat felfelé ható ereje és a wilsoni bar­bár államoktól visszakerülnek a magyar birodalom elszakadt népei, nem kisebbségekként, hanem egvenlőjogu lest vérekként. Marius Pékár Gyula, a Magyar Külügyi Társaság elnöke A Magyar Külügyi Társaság tizenhat észten deje áll fenn és szolgálja Magyarország külpolitikai művelődését befelé és Magyarország ismertetését ki­teli'. Paikert Alajos kezdeményezésére alakult és elő­kelő Szerepére és jelentőségére semmi sem jellemzőbb, mint hogy két olyan elnöke volt, mint Apponyi Albert és Berzeviczy Albert. A Magyar Külügyi Társaság ezidei tisztujilásakor az elhunyt Berzeviczy Albert helyére egyhangúlag 1 'i kaT Gyulái választotta. A választás, mely Pékár Gyulára esett, nemcsak szerencsésnek, hanem természetesnek is mondható. Pékár Gyula elnökségével a nagy elődök hagyomá­nyainak egyenes vonala töretlen mariul. Apponyi és Berzeviczy után, a Társaság elnöki székét méltóbb módon senki sem tudná betölteni. ö is, mini nagynevű elődei, a köz szolgálatának él. Magánélete, mint Apponyié és Berzeviczyé, csak báltere közéleti működésének. Lelki alkatának szer­kezete a magyar és európai elemek összeforradása. Mint Apponyi és Berzeviczy: nagyon magyar és na­gyon európai. Ennek a típusnak az értékét nem mél­tányolhatjuk eléggé, mert nemességét semmi sem múlhatja* felül. Az ilyen lelki alka^ teremtő gon­dolatokat hordoz. Van benne szilárdság és van benne engedékenység, van benne áhitat a mult és megértés és alázat a jövő iránt. Nemesen konzervatív és neme­sen haladó. Megvan benne az erő ősi szilajsága és az igazán müveit ember nagy szerénysége és éppen azért megvan benne az a bölcs — és ritka — egyen­súly, mely ma egyre több barátot és elismerést szerez az oly sokáig nem ismert, vagy félreismert magyar­ságnak. Az. ilyen lelki alkatú emberek már puszta létezé­sükkel is megbecsülhetetlen szolgálatot tesznek ha­zájuknak. De Pékár Gyula, mint az elnökségben elő­dei, mindig kész arra, hogy tettekkel is szolgálja nem­zetét. Akár szerény, akár nagy feladat elé állították, nem válogatott benne. A köz szolgálatában nem is­mert kisebb, vagy nagyobb munkát. Számtalanszor képviselte Magyarországot külföldön. Elnöke volt a képviselőház külügyi bizottságának. Kevesen tudják, milyen nagy és kezdeményező szerepe volt az olasz­magyar barátsági szerződés előmunkálataiban. Mus­solini mint embert, mint politikust és mint iröt egy­aránt nagyra becsüli és Attila cimü nagy regényét, mely a turáni tragédia foglalata, nemcsak ismeri, hanem behatóan boncolgatta is. Csak a legfinomabb művelődés tud olyan társal­gót teremteni, mint Pékár Gyula. A magyarság hires adomázói, Mikszáth Kálmán, Eötvös Károly tábla­bírói tipusa után Pékár Gyula a csevegés nagyvilági mestere. Mint az elnöki székben elődeit, Pékár Gyulát is tökéletes puritánság jellemzi, az. a lemondás, az a ter­mészetes egyszerűség, mely nélkül nincs igazi harcos, nincs igazi közéleti férfiú, az az egyszerűség, mely a sziv és lélek gazdagságából és nem kevésbé a test edzettségéből táplálkozik. Az, az emlékezetünk hálátlanságából és nem kis részben Pékár Gyula szerénységéből, szinte feledésbe merült és személyes bátorságot is kívánó tette, mikor Bandholtz, amerikai tábornokot a Nemzeti Múzeum kincseinek megmentésére birta, valóságos szimbóluma Pékár Gyula küldetésének, ami nem más, mint a mult nagy értékeinek a jövő érdekében való megtartása.

Next

/
Thumbnails
Contents