Magyar külpolitika, 1936 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1936 / 9-10. szám - A brit birodalom biztonsága és az angol légiflotta

MAGYAR KÜLPOLITIKA 13 A brit birodalom biztonsága és az angol légiflotta Egyesek azt állítják, hogy a repülőgépek katonai alkalmazása a hadviselés módszereit épp ugy forradalmasítja, mint annakidején a puskapor. Kétségtelen, hogy ezen a téren nap-nap után olyan erőfeszítések történnek, amelyek a jövőre nézve számos meglepetést ígérnek es a világpolitikában az erőviszonyok eltolódására vezethetnek. Az abesszin-kérdésben az erős és modern légihaderővel rendelkező Olaszország fellépése a brit birodalommal szemben, továbbá az önrendelkezési jog kérdésében Németország bátor és önérzetes sakkhuzásai ennek az uj fegyvernek hathatós kifejlesztésére támaszkodtak. Ugyancsak az általános légifegyverkezés következménye az is, hogy az angol kormány a brit birodalom védelmi rendszerét a megváltozott \ iszonyokhoz alkalmazkodva, kénytelen uj alapokra fektetni. Elmúlt már az az idő, amikor az angol flotta a brit birodalom nyugodt vérkeringését egyedül is biztosítani tudta. Noha a kontinens szélén fekvő Angolország Európa nyugtalan politikai életével szemben még ma is bizonyos fokú elszigeteltséget élvez, nemzeti vagyonának aránylag kis területre halmozott túlzsúfoltsága a légitámadások számára ideális céltáblát alkot. Az angol sziget csekély méretei azt jelentik, hogy ott a légiháboruban nem lesz „mögöttes országrész", ahol a nemzeti értékek egyrésze konzerválható lenne, hanem az egész Anglia, a brit birodalom idegközpontjával: Londonnal együtt a légitámadások gyújtópontjába kerül. Nem sokkal kedvezőbb a birodalom széttagolt részeit összekötő viziulak és átjárók biztonsága sem. A tengeri flotta a légihaderőben egy uj és egyelőre még kiszámíthatatlan ellenséget talált, amelyet figyelmen kívül hagyni a legnagyobb könnyelműség volna. A brit birodalom biztonsági rendszerének további fenntartása tehát revíziót követelt és a Haldwin-kormány ennek gyökeres végrehajtását meg is indította. A feladat két részre oszlott: egyrészt az anyaállam, másrészt a birodalom tengerentúli részeinek és az azokat összekötő viziutaknak biztosítására. Mindkét feladat végrehajtásához korszerű és számbelileg is erős légihaderőre, nemkülönben a tengeri haderő korszerűsítésére volt szükség. A tengeri haderőre itt nem óhajtunk kitérni, hanem csak a légihaderő fejlesztésével és Angolország légvédelmével óhajtunk foglalkozni. Az angol légihaderő első fejlesztési programja, amelyet még 1923-ban állitolt össze a régi Baldwinkormány, 52 repülőszázad felállítását tervezte. E program alapját az „egyhatahni rendszer" alkotta, ami abban állott, hogy az angol kormány olyan erős légiflottát kívánt felállítani, mini amilyennel a hadi repülőgépek működési sugarába eső európai államok legerősebbike rendelkezik. Ez a működési sugár, amelynek London voll a kiinduló pontja, idővel — a hadirepülőgépek fejlődése folytán - egyre növekedett. Azonkívül feltűnően megnőtt az. európai államok egy némelyikének repülőgépparkja is. Kézenfekvő volt tehát, hogy az angol kormány nem állhat töbé az 1923-as program alapján. Előbb 41, majd a mult évben összesen 71 uj repülőszázad felállítását vette tervbe 50 uj katonai repülőtér létesítésével együtt. Az anyaállam védelmére szolgáló repülőerők ezek szerint rövidesen 123 századra ingnak, amelyek együttvéve mintegy 1500 darab első vonalbeli repülőgépel reprezentálnak. A bombázó és vadászalakulatok arányát 2:1-ben állapították meg a bombázók javára, ami az angol légihaderőnek offenzív jelleget biztosit. E programúi keresztülvitele a repülőipar számára meglehetős nagy megerőltetést jeleni, míg az ásványolajiparra uj feladatokat ró. A repülőiparnak nemcsak az uj századok első vonalbeli gépállományáról kell lehetőleg rövid időn belül korszerű géptípusokkal gondoskodnia, hanem jelentékeny tartalékról is arra az időre, amely háború esetén a hadüzenettől a teljes ipari mozgósításig eltelik, vagyis, amíg a repülőgépgyárak békebeli teljesítőképessége a húszszorosára emelkedik. E célból az angol kormány állítólag 400 százalékos tartalékról kíván gondoskodni. A repülőipar fejlesztésével kapcsolatban arra is szükség volt, hogy a gyárak ne egy helyen legyenek csoportosítva, hanem széttagolva helyezkedjenek el az ország keleti partvidékén, valamint középső területein, nehogy állandóan ki legyenek téve a légitámadások veszélyének. Hasonlóképpen szükség van az olajfeldolgozó telepek széüagolására is, amelyek zöme, — 26 közül 18 — ezidőszerint a keleti parton, tehát a veszélyeztetett oldalon helyezkedik el. A légihaderő üzemanyagszükségletének biztosítása céljából nagy súlyt vetettek Angliában a mübenzin előállítására is, hogy ily módon az üzemanyagszükségletet minden eshetőségre készen biztosithassák. Amíg 1935-ben a légihaderő 16.000 vágón üzemanyagot fogyasztott, 1934—35-ben a mübenzinüzeniek már 270.000 tonna üzemanyagot állítottak elő, 1935—36ban pedig a termelés további 50 százalékos emelkedésével számolnak. Ami a légvédelmet illeti, Angliát három kerületre osztották fel amelyek mindegyike önálló légvédelmi parancsnoksággal és légvédelmi szervezettel rendelkezik. Különös gondot fordítottak London védelmének előkészítésére, mert az angol vezérkar lehetségesnek tartja, hogy a legközelebbi háborúban Londonra naponta 200 tonna repülőbomba hull. (Érdekes feljegyezni, hogy Londonra az eyész világháború folyamán összesen csak 50 tonna bombái dobtak le a német repülők. Ez a két adat élénk fényt vet a repülőerők világháború alatti és mostani teljesítménykülönbségére.) London épségén három védelmi övben elhelyezett szervezet őrködik. A külső védelmi vonal a főváros középpontjától keletre, mintegy 58 kilométernyi távolságra esik. Ez az öv repülőgépelháritó ütegekkel és lényszóró osztagokkal van felszerelve. Ugyancsak légvédelmi tüzérség és fényszóró alakulatok védelmezik a főváros közvetlen környékéi és belső területét is. E kél védelmi vonal között lévő terület alkotja a harci zónái, ahol négy repülőtéren vadászrepülőszázadok állanak indulásra készen, hogy felvegyék a harcot azokkal az ellenséges repülőgépekkel, amelyeket a külső védelmi vonal tüzérsége nem tud feltartóztatni. A vadászrepülőgépek munkáját megkönnyíti a polgári lakosság jelentőszolgálatának pompás szervezettsége. A jelentőállomások London környékén, egymástól 10—13 km. távolságra esnek s így a támadni készülő ellenséges repülőgépek útját a jelentéstgyüjtő központok folyton figyelemmel kisérhetik és azt a levegőben lévő vadászrepülőgépekkel rádió utján állandóan közölhetik. Az angol szigetország a légitámadásokkal szemben rendkívül érzékeny ugyan, de földrajzi fekvésének előnyös oldalát sem lehet elhanyagolni. Ez az előny abban áll, hogy védelmi vonalát kitolhatja messze, az