Magyar külpolitika, 1935 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1935 / 10-11. szám - Anglia és Olaszország a magyar külpolitika horizontján

MAGYAR KÜLPOLITIKA A MAGYAR REVÍZIÓS LIGA HIVATALOS LAPJA XVI. ÉVFOLTA Itt, 10-11. BUDAPEST 193 5 X ANGLIA ÉS OLASZORSZÁG A MAGYAR KÜLPOLITIKA HORIZONTJÁN IRTA: HORVÁTH JENŐ EGYETEMI TANÁR Mindnyájunk előtt ismeretes, hogy Afrikában egy súlyos gyarmati háború körvonalai bontakoztak ki és hogy ennek következtében a külpolitikai hely­zet erős változásokat szenvedett, sőt a jövőben még erősebbeket szenvedhet. Nem mindenki előtt ismere­tes azonban az, hogy a külpolitikai válságok honnan indulva és milyen irányban haladva gyakorolnak ha­tást Európára és Magyarországra is. Köztudomású dolog, hogy a háború végén az európai helyzetet nemcsak egy francia-német ellen­lét uralta, hanem váratlanul egy olasz probléma is keletkezett. Az olasz probléma főként abból állott, hogy Itália lakossága felszaporodott, belátható időn belül Franciaországét is túlhaladta és ennek követ­keztében a német többségen kivid egy olasz többség­gel szemben is védekeznie kellett. Olaszország ebből a gyűrűből mindenképpen szabadulni törekedett. Amikor észrevette azt, hogy a hatalmak az 1925-diki lokarnói szerződésekben a Német Birodalomnak csak nyugati határait biztosították, a keletiektől ellenben minden biztosítást megtagadtak, elérkezettnek vélte az időt arra, hogy veszedelmes helyzetéből szabadul­jon. Ekkor irla meg az olasz földön tartózkodó Kothermere lord hires cikkét a magyar békeszerző­dé-, revíziója érdekében és ekkor fordultak az uj ba­tárokat féltő keleti államok a revíziós gondolat elle­nében Franc iaországhoz, ami francia-olasz ellentétel váltott ki. Még mindig élénk emlékezetben vannak azok a csapatösszevonások, amelyeket Franciaország •M ola>-z határon végzett és amelyekel csak az afrikai háború előestéjén szüntetett meg. Olaszországnak a revíziós gondolat melleit való nyílt állásfoglalása éppen olyan visszhangra és meg­értésre talált Magyarországon, mint amilyen rokon­szenvet kellelt Rolhermere lord hires cikke is. A ma­gyar közvélemény őszinte bálával veit tudomást ar­ról, hogy az a két nagy nemzet, amelyekkel évszáza­dok óta szoros barátságot tartót; lenn. egyértelem­mel a magyar nemzet jogsorsának felderítése mellé sorakozott. Semmi kétségei nem szenved az. hogy Anglia és Olaszország, amelyek a magyar nemzet iránt egy­forma rokonszenv el éreztek, a valóságban különböző külpolitikát folytattak. A legnagyobb eltérés eleinte abban mutatkozott, hogy Anglia érdekei a tengereken tul feküdtek, Olaszországnak pedig az európai konti­nensen erős érdekeltségei voltak. Abból a blokád­vonalból, amelyet nyugat felöl Franciaország, kelet felől pedig Jugoszlávia zártak be, Ausztria és Ma­gyarország megnyerésével igyekezelI kiszabadulni. A párisi békekonferencia hatalmai ugyanis e kél álla­mot megszűntnek tekintették és később is csak akkor méltányolták ligyelemre, amikor Ausztria Német­országhoz kiváid csatlakozni, Magyarországot pedig a kisentente kormányai ostromolták. Ausztria és Magyarország sorsközössége nem­csak abban nyilvánult meg, hogy mindkét államot feldarabolták, hanem abban is, hogy mindkettő anyagi segítségre szorul. Köztudomás szerint a Nem­zetek Szövetsége volt az, amely nekik segítséget nyúj­tott és amelynek keretében Olaszország a maga ré­széről mindent megtelt, hogy a két tönkrelett ország­nak megfelelő segilséget nyújtson. Teljesen megváltozott a helyzet akkor, amikor Németországban erős nemzeti kormányzat alakult. Ettől az időtől kezdve Franciaország nem tartotta ki­elégítőnek azt a segítséget, amelyet neki a német ha­lalommal szemben Lengyelország és a kisentente kormányai nyújthattak; viszont a másik oldalon attól tartott, hogy Olaszország a franciák ellen a németekkel foghat kezet. Amikor tehát egyik kezével az orosz szövetség után nyúlt, a másikkal Olasz­ország megbékitésére és a francia-olasz ellentét szeptem'berben Baiihou francia külügyminiszter Szovjet-Oroszországot Benes közvetítése mellett a Nemzetek Szövetségébe felvétette, sőt Moszkvának a tanácsban és a népszövetségi politika irányításában is előkelő helyet biztosított, akkor a külpolitikai helyzet már nagyon hasonlított ahhoz, amely a világ­háború előestéjén megvolt. A francia-orosz szövetség újból össze volt kovácsolva; Anglia Franciaország ol­dalán foglalt helyet; Németországot francia, cseh és orosz haderők vették körül. A helyzet csupán abban különbözött, hogy a franciáktól megalkotott egysé­ges Lengyelország az orosz támadás veszedelme miatt a német birodalommal fogott kezet, Olasz­ország pedig ellentétben állott a francia köztársaság­gal. Még nagyobb eltérést jelentett az 1914-diki és 1934-diki külpolitikai helyzetek között az, hogy Né­metország a Nemzetek Szövetségéből kilépve, a fegy­verkezés terén magának egyenjogúságot igényelt, a brit kormány pedig nem idegenkedett annak elisme résétől. A fegyverkező Németországtól való aggodalom volt az, amely Oroszországol az európai politikába bekapcsolta. Ennek jelentőségéi azonban csakhamar túlszárnyalta Sándor szerb királynak Marseilleban lóriéul meggyilkolása. Bár a merénylet háttere ho­mályban maradt, azt köztudomás szerint Magyar­ország ellen kívánták kihasználni. Magyarország volt a/ az üllő, amelyre a revizióellenes hatalmak kalapá­csának le kellett volna csapnia. Így történt, hogy amikor a niarseillei merénylet ügye a Nemzetek Szö­vetségének Tanácsa elé kerüli, 1934 december elején a nagyfontosságú kérdéseknek egész halmazával ta­lálkoztak. Feledésszámba ment az, hogy Laval fran­cia külügyminiszter és Litvinov orosz külügyi nép­biztos között ekkor jött létre a végleges megállapo­dás. Feltűnő volt az. hogy a szerb kormánytól a me­rénylet ügyében Magyarország ellen benyújtott vád-

Next

/
Thumbnails
Contents