Magyar külpolitika, 1935 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1935 / 8. szám - Diplomácia és közvélemény

s MAGYAR KÜLPOLITIKA 1935 aug.—szept. DIPLOMÁCIA ÉS KÖZVÉLEMÉNY Az igazi nagy külpolitika a tengernél kezdődik. A tenger egy-egy kis pontja, apró szigete, öble sok sz'or az egész világpolitika tengelye. Szárazföldi ország külpolitikája mindig helyi érdekeltségű. Minél löltli és szabadabb egy ország tengere, annál távolrahatóbb. messzelátóbb a külpolitikája. A tenger dajkálja az angol világbirodalmai, a tenger növeli Japáni. Félig tengeri, télig szárazföldi helyzete leszi és tette nehézkessé a német birodalom külpolitikáját. A szárazföldi problémák — tenger nélkül — önmagukban forrnak, mérgesednek, vagy száradnak el — valódi megoldás nélkül. A szárazföldi népek felett a tragédia árnyéka borong, a tengeri népek távlatában a boldogulás délibábja ragyog. Még az a kék. bűbájos tenger sem elegendő, mely az olasz, félszigetet fogja körül, meri beltenger, melynek mindkét kapuja: Gibraltár és Szuez, zárva van. Olaszország kikívánkozik innen, hogy vöröstengeri gyarmata révén, a meghódítandó Abessziniával háta mögött, a világtengerekre szabad utja legyen. Azt hihetnők. hogy oly országban, mely — mint Nagybritannia — tengerei révén szinte az egész világon van. s ahol az alkotmány erejénél fogva a közvélemény befolyása a külpolitikára kétségtelen, — azt hihetnők. hogy ez a közvélemény nemcsak teljes joggal, hanem teljes felkészültséggel és felelősséggel ellenőrzi és irányítja az angol birodalom külpolitikáját. Azt hihetnők. hogy csak mi, kis szárazföldi, tragikus nép, imbolygunk tanácstalanul a külpolitika kanyargós utain, csak nekünk kell folytonosan élesztgetnünk az alig pislogó külpolitikai öntudatot, a nemzeti élet e lámpását. Azt hihetnők, hogy szerencsésebb és hatalmasabb testvéreink, amint a Gondviselés kegyéből kedvezőbb külpolitikai helyzetet kaptak, éppen ugy kaptak készen érett külpolitikai öntudatot is. Egy kitűnő angol publicista, Harold Nicolson szerint, aki hosszú időt töltött diplomáciai szolgálatban, az angol közvélemény, mely demokratikussá formálta a hivatásos és olygarchikus diplomáciát, és teljes szuverénitást kiván a külpolitikai ügyek intézésében, még nem találta meg sznverénitásának felelős módon való gyakorlását. Nicolson a régi. hivatásos diplomácia neveltje s egyúttal alkotmányos érzületű ország szülötte. Látja a demokratikus külpolitika sok erényéi és számos hibáját s a közvélemény hibáit elemezvén, oly gondolkodást akar teremteni, mely a demokratikus diplomácia minden erényéi érvényesiti és minden hibáját kiküszöböli. Az átlagos angolt — mondja Nicolson — a külpolitikával és diplomáciával szemben váratlanul nagy érdeklődés, meglehetős, bár rendezetlen tudás, nagy adag józan ész, sok fölösleges gyanakvás és ezenfelül a zavar és tájékozatlanság nyugtalanítóan nagy adagja jellemzi. Ez a zavar és tájékozatlanság, mely együtt jár a szándék bizonytalanságával, legfőbb hibája az njkori diplomáciának. A tájékozatlanságnak meg nem szüntethető oka a népszerű sajtó, mely a külpolitikát csak szenzációként kezeli — és az a sokfelé ágazódás, mely az angol polgár érdekeit a világ minden tájához füzi. A közvélemény nincs tisztában sem a külföldi tényekkel, sem az idegen gondolkodással. Mindez önmagában nem fontos, hanem fontos ama lelki hatás révén, melyet a tudatlanság lealacsonyító érzése a közvéleményben okoz. Nem sokat számit, például, ha a választópolgár nem tudja Jehol, vagy Ynp pontos földrajzi helyzetét, de igenis számottevő az a szégyenkezés, mikor millió, meg millió ember kényelmetlenül érzi, hogy neki tudnia kellene ilyen dolgokat. A tudatlanság jelentéktelen önmagában véve, mert a részletek dolga s az idegen gondolkodáshoz való hozzáférkőzés minden észszerű rendszer keretében szakértők és hivatásos diplomaták feladata. A tudatlanság okozta feszélyezettség oka annak, hogy az angol közvélemény nem bizik teljes mértékben a hozzáértőben, akinek pedig erre a bizalomra teljes mértékben szüksége van, ha biztonságban, türelemmel és nyugalommal akar dolgozni. Az átlagos angolt az ismeretlen rendkívül nyugtalanítja és elkedvetleníti. Ez abból az ösztönszerű érzésből fakad, mely húzódozik az értelmi erőfeszítéstől. Ezt az érzéséi vonakodással, gyanakvással és nemtetszéssel fejezi ki. Az átlagos angol — például — az újkori művészet alkotásait nevetségesnek, erkölcstelennek, túlzottnak mondja, hogy megértésével ne kelljen vesződnie. Épp igy áll a külpolitika meg nem értett jelenségei előtt is. A közvélemény nevelésének első feladataként meg kell győznünk az embereket arról, hogy tényekre vonatkozó tudatlanságuk nem jelent külpolitikai lényeges képtelenséget. Ahhoz, hogy a választó a maga szuverénitását kifejthesse, nincs szüksége másra, mint egyensúlyra, türelemre, bizalomra és józan észre. Ha megtanítjuk erre, akkor a diplomáciával való együttműködése felelősségteljesebb és állandóbb lehet. A diplomáciának ügyelnie kell arra, hogy ne fásitsa el a közvéleményt érthetetlen mühelynyelv kifejezéseinek százaival s az öntudatos gondolkodást zsibbasztó jelszavakkal. A tudatlanság okozta zavar után az újkori rendszer legnagyobb hibája, hogy a közvélemény nem látja a külpolitikának sem égi. sem földi irányzatát, útmutatását. A múlt század vége felé az átlagos angol ösztönszerűen érezte, hogy az angol diplomácia célja a Birodalom biztonsága és uj piacok nyitása. Az elsőnek eszköze a tengeri fölény, a másiknak — igy képzelték — az imperializmus. Ez volt az. általános hit és a közvélemény a külpolitika irányítását és munkáját a kormányra és hivatott tanácsadóira bízta. A kormány pedig, tudta, hogy a szerződések, melyeket kötött, otthon elfogadtatnak és válság esetén számithat az egynemű közvéleményre, még akkor is, ha háború ütne ki. A világos szándék hiánya, a közvélemény megbomlása a választót és a kormányt egyképpen megfosztotta az alapvető meggyőződéstől. A politika majd a nacionalizmus, majd az internacionalizmus felé hajlik és nem csoda, ha ilyen körülmények között a közvélemény megzavarodik. Ennek a megzavarodásnak következménye a bizalom hiánya és a felelőtlenség. Vannak, akik ma is esküdni mernek, hogy a világháborút a hivatásos diplomaták mesterkedése okozta. Vannak, akik azt hiszik, hogy a diplomata egy elkülönített kaszt tagja, aki elzárkózik a közvélemény elől, mit sem tud a gazdasági érdekekről, számos idegen nyelvet beszél különös kiejtéssel, s mint ilyen, méltatlan a bizalomra. A választó tehát nagyobb biztonságot érez, ha fontos érdekeit „utazó'' politikusra bizza hivatásos diplomata helyett. Pedig a diplomáciai szolgálat szűrője a nemzetközi események zugó áradatának. Ilyen szűrő nélkül