Magyar külpolitika, 1934 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1934 / 8-9. szám - Ausztria függetlensége és Olaszország

1934 MAGYAR KÜLPOLITIKA 11 agrártermékeket egyszerűen nem veszik át. Már a tavaszi kisántantkonferencián elpanaszolták Románia képviselői, hogy Csehország a március hóra román részről engedélyezett 3500 darab sertésből csak 222 darabot veti át. A csehek delegátusai akkor ünnepélyes Ígéretet leltek a mulasztás pótlására és a helyzet megjavítására, ezeket az ígéretekéi azonban semmiféle vonatkozásban sem váltották valóra. A kisantant gazdasági bajaihoz járulnak azok a diplomáciai differenciák is, melyek a szövetségesek között most már egyre nyíltabban lámadnak a francia-német probléma kapcsán. Titulescu, aki a francia Riviérán kereseti alkalmai arra, hogy Schuschnigg osztrák kancellárral találkozzék, nagy elevenséggel igyekszik követni Románia díszpolgárának, Barthou francia külügyminiszternek római kapcsolatait és fáradhatatlanul dolgozott egyrészt a román-olasz kereskedelmi megegyezés politikai atmoszférájának megteremtésén, másrészt most már e sikeresen befejezett tárgyalások után nagy ambícióval vetette rá magát az osztrák-román gazdasági és politikai viszony megjavítására. Ma már kétségtelen tehát, hogy a kisántánt érdekkapcsolatai meglazultak és Románia a számára elviselhetetlenné váló gazdasági szövetség kereteiből szabadulni igyekszik. Belgrádban talán még volt egy végső kísérlet a régi egység megfoltozására, ez a kísérlet azonban már az őszinteség legcsekélyebb százalékát sem hordja magában. Borbély Andor Ausztria függetlensége és Olaszország Az élő világtörténelem szemünk előtt zugó, kavargó folyása, közeli és távoli nemzetek életének vulkánikus kitörése, mind a béke tragédiájának egy-egy meglepő, váratlan jelenete, az apai bűneiknek a fiakban való bűnhődése. Mintha hallanók a bibliai pásztor prófétájának intelmeit: — Harsog az Ur szava Sionból: — Nem fordítok el rólatok semmit, mert karddal üldöztétek testvéreteket, nem gondoltatok testvéri szövetségre és nem ismertétek az iránta való irgalmat. . . A békeszerződések alkotói valóban nem gondoltak testvéri szövetségre, nem ismerték az irgalmat és — ha manapság nincsenek is próféták — a végzet nem késik, hogy egyre erősbödő intő jelekkel ne szolgáljon in kik. Ezekben az apokaliptikus időkben változatlan szilárdsággal egyedül Mussolini, a nagy római államférfiak utóda, áll őrhelyén. Közvetlenül Dollfuss tragikus halálának napja előli irta egyik cikkében, hogy még ma is, husz évvel az emberiség állal látott legnagyobb háború kitörése után, még mindig ez a háború és az utána következő békeszerződések irányítják Európa sorsát. Megmondotta azt is. a/mit most már sok francia is belát, hogy a jeleidegi helyzet változatlan fenntartását nem lehet mentegetni és hogy ennek a helyzetnek háborúhoz, vagy a népszövetségi alapokmány békés revíziót biztosító 19. szakaszának alkalmazásához kell vezetnie. A legyőzött nemzetek sorában külön megemlítette Magyarországol, mert — meggyőződése szerint — a trianoni szerződés módosítása nélkül a dunai medencében csak ideig-óráig tarló fegyverszünet lehet, de béke nem. Mussolini az egyediili helyes utat megmutató szavakon kívül cselekedetekkel is védelmezi a békét. Hogy a bécsi véres eseményekből nyugtalanító diplomáciai akció és közös demarsok nem származtak, azt szintén Mussolininak köszönhettük. Olaszországnak az osztrák határ mentén lábhoz tett fegyverrel felállított hadosztályai biztosították első sorban azt. hogy a hatalmaknak közös beavatkozására nem kerüli a sor. A külső nyugalomnak ez az őrzése lehetővé lelte az uj osztrák kancellárnak, hogy nyugodt légkörben folytassa azt a munkál, amely kiváló elődjének müvét sikerre vezetheti. Az uj osztrák kancellár, aki mint közoktatásügyi miniszter, Dollfuss közvetlen munkatársa volt, Ausztria legkiválóbb politikusai közé tarlozik. Mindössze harminchét éves, több ízben volt miniszter és kora ifjúságától kezdve a keresztény-szocialista pártnak egyik főerőssége volt. Kancellárságának első pillanatától kezdve a rend helyreállításában ugyanazt az elszánt akaratot mutatta, mint ami Dollfusst is jellemezte. A külső politikában pedig uj külügyminiszterével együtt őszintén törekszik a szomszédaival való jóviszony helyreállítására. Ausztria függetlenségének fenntartásában segítségére van elsősorban Olaszország s vele együtt Anglia és Franciaország is, amely országok ez év elején külön megállapodással garantálták Ausztria függetlenségét. Franciaország ebben a kérdésben teljesen egyöntetűen jár el Olaszországgal, helyzete azonban sokkal nehezebb. A osztrák ügyben való állásfoglalását megnehezíti, hogy — a legújabb jelentések szerint — Barthou külügyminiszter nagy barátkozása Prágában és Belgrádban még arra sem volt elegendő, hogy az első kritikus pillanatban a két kisantant állam nagy szövetségese mellé álljon. Franciaország, a dolgok természetének megfelelően, átengedte a vezetést az osztrák kérdésben Olaszországnak. Már néhány nap alatt kiderült, hogy ez volt a leghelyesebb eljárás. A határon való őrtállás biztosította mondén nemzetközi bonyodalom elkerülését. Franciaország egyébként is keresi az Olaszországhoz való közeledés módját. Barthou francia külügyminiszter az ősszel Rómába készül. Ezt megelőzően pedig már most komoly tárgyalások folynak az Olaszország és Franciaország között fennálló ellentétek kiküszöbölésére. Kirenaika olasz gyarmat déli oldalán a franciák hajlandók saját területükből egy részt az olasz gyarmathoz csatolni. Tuniszban pedig a franciák szintén hajlandóknak mutatkoznak az ott élő olaszok mostanáig tisztázatlan jogi helyzetét a méltányosság alapján rendezni. A francia külpolitikának ebben az irányban való működéséi is bénítja a kisantant magatartása, pedig a francia-olasz megegyezés egyik jelentős állomása Európa békéjének. Mussolini maga jelentette ki, hogy Franciaország a békeszerződések fokozatos megváltoztatása és a fejlődés követelte alkalmazkodás terén már sokkal gyorsabban haladt volna ehire, ha nem gátolnák a kisantant irányában vállalt kötelezettségei. A kisantant országai azonban, minthogy megkettőzték, vagy megháromszorozták területüket, mindenképpen fenn akarják tartani a jelenlegi helyzetet. A forrongások, merényletek, diplomáciai huzavonák bármilyen nyugtalanítóak is, nem akaszthatják meg a természetes fejlődést. Az erőszak és az igazságtalanság ideig-óráig győzedelmeskedhetik a történelem erőivel szemben, késleltetheti a béke visszatérését, állandóan azonban nem lehet ura a világnak. Valamennyi nép a békét akarja és ha vezetői ellenkező irányba kényszeritenék, uj vezetőket fog választani, akik követik a világ lelkiismeretének parancsait. Cso-