Magyar külpolitika, 1934 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1934 / 7. szám - És mégsem lesz háboru!

1934 j uli us MAGYAR KÜLPOLITIKA 13 Tóth Sándor ;i leletről azonnal értesítette Thaly Kálmán országgyűlési képviselői és a Magyar Tudományos Akadémia történelmi bizottságának elnökét, II. Rákóczi Ferenc és korának legkiválóbb kutatóját, aki azonnal megállapította, hogy erről az emlékiratról eddig a történészeknek még tudomásuk nem volt s intézkedett annak lemásolásáról. Ez 1007. évi március hóra el is készült. A felfedezést süni levélváltás követte Thaly és Claparéde közt; ebből Thaly megtudta, hogy a jelzett munka minden egyes kötetében a kővetkező bejegyzés van: „Londonban vásárolva 1740 januárban, 12 shillingbe került. C. De Saussuré." (Acheté a Londres au mois de Janvier 1740, couté 12 shillings. S. De Saussuré.) így derült ki tehát, hogj az 1739-ben megjeleni munkál azon frissében, még 1740 januárjában vette meg Rákóczi udvari nemese s hozzáköltette saját emlékezései! is. Saussuré halálakor, 1783ban, veje De Constant Henrik Sámuel örökölte könyvtárái s ennek egyik utóda adta el a genfi ódonköny\kereskedőnek, akitől Claparéde azután megvette. Claparéde nemes gondolkodásával átlátván a felfedezésnek magyar történeti szempontból való fontosságát, Thaly Kálmán javaslalára még 1907. évi szeptember havában a munkát a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárának adományozta s ezért a rnaö>ir vallás- ;s közoktatásügyi miniszter, iki akkor Éppen a később Genfben oly sok elismerést' és tiszteletet kivívott gróf Apponyi Aliiért volt. köszönetét fejezte ki. A további kutatások során Claparéde felhívta Thaly ügyeiméi a Saussure-család leányágának, a van Muydencsalidnak kisdiáiban megjelent másik könyvre amelyből kiderült, hogy ennek a családnak van még; egy kézirata Saussure-lől. amely a Voyage en Turquie-t foglalja magában.4 A kézirat lemásolására Tóth Sándort állami ösztöndijjal küldték ki s abból ujabb és igen becses Rákócziadatok kerültek ki. főleg Rákóczi utolsó éveiről, haláláról és temetéséről. így tehát Claparéde még öregbítette érdemeit és fokozta a magyarság osztatlan háláját.5. Claparéde élete folyására visszatérve, felemlítjük, hogy egyetemi tanulmányait Genfben, Drezdában és Manchesterben végezte s számos utazást tett. A szerves kémiával foglalkozott, d • vagyonos levén, állást nem vállalt, hanem tudományos és irodalmi téren tevékenykedett. Számos előadásán kivül több tanulmánya és cikke jelent meg. A Signal de Genéve munkatársa volt. Emberbaráti szociális kérdésekkel is behatóan foglalkozott s előharcosa volt a halottégetésnek és a nők szavazati jogának. A magyar kérdésben eleinte nem ludla megérteni nemzetiségi viszonyainkat, de minél többet tért vissza Magyarországba, annál jobban megváltozott a külföldi magyarellenes propaganda alapján alkotott véleménye. Komoly és alapos tanulmányokra támaszkodva lett tehát egyik leglelkesebb és meggyőződéses barátunk, aki cikkeiben, előadásaiban állott igazunk mellé s igyekezett mind n erővel a félrevezetett genfi közvéleményt meggyőzni. Munkái közt számos magyar vonatkozásút találunk, amelyek közt kiemelkednek l.e Protestantisme en Hongrie. Genéve, 1000. Imprimerie Atar. 12. lap, L'Église Réformée Hongroise. Genéve, 1910. 71. lap, — Les Voix Magyares au Jubilé de 1909, Genéve. 1009. 150. lap. Megalakította a magyar ifjak támogatását célzó bizottságot (Comité genév< is de patronage en l'aveur des étudiants en théologie hongrois), amely ösztöndíjakat létesített magyar ifjak genfi tartózkodásának elősegítésére. Nagyjelentőségű volt a genfi jubileumi ünnepségekkel kapcsolatos tevékenysége. A magyar reformátusok közi 1908/9. telén mozgalmai indil itt, hogy a Kálvin szülelésének 400-ik, a genfi akadémia és egyetem létesítésének 350-ik évfordulója és a nemzetközi református emlékmű alapkőletétele alkalmából rendezendő 1909. évi ünnepségeken a magyar reformátusság vegyen részt. Eredménye e munkájának az volt, hogy az ünnepségeken 120 magyar jeleni meg. Külön magyar fogadőbizoüságol is .szervezeti ez alkalomból, amely 1909. július 4-én a Saint-Pierre s/ékesegyházban magyar istenitiszteletet, magyar énekkel és ' Lettres et Vogages de Mr. César de Sausure. (Lausanne, az 1900-as évek elején.) ' Thaly Kálmán, i. m. magyar egyházi beszéddel, július 5-én pedig magyar estélyt rendezett egyházi előadásokkal. A magyarok ezen kiemelkedő szereplésének nem kis része volt abban, hogy az egyetem nyolc magyart avatott tiszteletbeli doktorává.6 A Magyar Tudományos Akadémia érdemei elismeréséül 1911. évi nagygyűlésén külsői tagjai sorába választotta.7 Élete utolsó szakában nagyobb munka megírását tervezte és indította meg] Claparéde. A Nagy Magyar Alföld természeti, néprajzi és történeti viszonyairól akart könyvet kiadni,8 de tervét már nem volt ideje végrehajtani. Éppúgy a genfi Semaine Kéligieuse cimü egyházi lapnál magyar mellékletet szervezett meg Nouvelles de Hongrie. Chronique de la Hongrie protestante cimen, amelynek csak három száma jelent meg, mert a negyedik szám megjelenését már nem érte meg,'1 mert a genfi jubileum után már nem sokáig érezhettük Claparédenek irántunk való nagy rokonszenvét. 1912. évi július hóban feleségével Tátrafüredre jöttek nyaralni, ahol felesége meghűlt s augusztus hó 6-án Rudapesten meghalt. Anyja mellé temették el. A következő évben Claparéde hároinizben is Magyarországra jött, ahová most már felesége sírja is vonzotta. Október hó 23-án a Keresztény Ifjusági Egyesülelek budapesti közgyűlésén még előadást tartott, de egy hét múlva, október 31-én husmérgezést kapott és 24 óra alatt, november 1-én meghalt, azon a napon, amikor felesége síremlékét akarta felavatni. Felesége mellé temették, akit annyira szerelett s akitől ugy megtanulta szeretni Magyarországot is.lu Igen meghaló és kedves megemlékezést fűz Tóth Sándor a Genfben Claparédeéknél töltött idejéről: „Karácsonyi ebédre voltam hivatalos kastélyukba. Ebéd előtt nagy titokzatossággal hívott át C. ur a felesége boudoirjába, ahol egy gyönyörű fonográf-gép állolt. Akkor a fonográf-gép még ritka jószág volt; emlékszem, valami igen nagy összeget, talán 600 frankot fizetett érte, hogy meglepje vele feleségét. Ebéd alatt aztán egyszer csak áthallatszott a szomszéd termeken kérésziül a magyar Himnusz. Bizony nemcsak felesége sírt örömében, hanem mindnyájan mélyen megvoltunk hatva." Tóth Sándornak jellemzése szerint Claparéde „kimondhatatlanul jó ember volt. Ez a végtelen jóság minden szavából, minden mozdulatából, minden tekintetéből szinte kisugárzott. Szép szelid szemei voltak. A legtisztább idealizmus vezette minden lépését. Szerette a tréfát is, de nem a léhaságot. Nagyon komoly, nagyon nemes és előkelő lélek volt. Végtelenül szerelte Ieleségét .. . nagyon boldogok voltak."11 Claparéde halálát a Magyar Tudományos Akadémiában a főtitkár 1913. évi november hó 24-én, összes ülésen jelentette be, amely nagy részvéttel fogadta a bejelentést, egyúttal pedig határozott emlékének megírásáról is.12 A budapesti Református Theológiai Akadémia épületének II. emeletén a házaspárnak a Kálvin Szövetség kezdeményezésére tisztelői és barátai 1914-ben domborművű emléket állítottak, a következő — Baksay Sándor püspök és költő által szerkesztett — felirattal: „Hazánk szülötte a nő, távol országé a férj. Egyek voltak a mi hazánk, nemzetünk és egyházunk iráni kifejteti munkás érdeklődésben." Megemlékezésünket hazánk e meggyőződéses barátjáról a Journal de Genéve szavaival zárjuk, mint életének és munkásságának tömör kifejezésével: „Élete munka, nemesség és önfeláldozás volt. Minden nagy ideálért lelkesedéit, egész személyiségével állt oda ennek szolgálatába. Kipróbált hazafi, fáradhatatlan emberbarát és keresztény volt. Bőkezűség, jóság, szerénység, állhatatosság — ez néhány vonása jellemének. Tegyük hozzá mindezekhez erős hitét, amely betöltötte egész életét . . . Claparéde Sándorban kiváló hazafit és Genf legjobb gyermekét vesztettük el." 0 Rácz Lajos: Claparéde Sándor. (Nekrológ.) Akadémiai Értesítő, 1/1014. szám. 7 1911. évi április hó L»7-én tartottl nagygyűlés. 38 szóval L> ellen. — Akadémiai Értesítő, 5., (i—7/1911. szám. 8 Révai Nagy Lexikona. Budapest, 1912. IV. kötet, 54. lap. " Rácz. Lajos: id. nekrológ. 10 Sírjuk a Budapest—jobbparti farkasréti köztemetőben (22. parcella, 1. sor, 144—145. szám). 11 Tóth Sándor levele szerzőhöz. 1934. III. 12. 12 Akadémiai Értesítő. 12/1913. szám.