Magyar külpolitika, 1934 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1934 / 7. szám - Küzdelem Európáért

2 MAGYAR KÜLPOLITIKA 1934 július Magyarország is mindig védekeztek és nemcsak magukat védték, hanem védték Nyugatot is. A nagy harcok mellett hatalmas kultúrát is teremtettek és mindkét ország olyan tehetségeket adott a világnak, akiknek neve dicsőségesen ragyog az emberi művelődés történetében. Magyarország megcsonkitottsiágában is megtette mindazt, amit emberi erővel véghez lehel vinni és főképpen megőrizte belső nyugalmát a jobb jövő reményében. Ausztria ebben a tekintetben szerencsétlenebb volt és az a pusztítás, amitől a háború is megkímélte, fokozottabb erővel zúdult rá a békeszerződéseket követő másfél éviized alalt. Bécs városában, ahonnan Beethovennek és Schubertnek szelleme és a zene harmóniája áradt szét a világba, ebben az esztendőben már másodszor dul a belső forradalom. Agyuk és tankok vonullak végig az utcákon és terroristák fegyverétől esnek el azok. akik a belső rend védelmezői. És még csak nem is forradalom, ami végbe megy, hanem bűncselekmények hosszú láncolata, amelyeknek legtragikusabb sora mosl folyt le szemünk előtt. Azok a nemzetek, amelyek ez év elején megállapodást kötöttek Ausztria függetlenségének érdekélten. Olaszország. Anglia és Franciaország, éberen őrködnek most is. hogy a gonosztettek üsz.ke lángba ne borítsa azt az országot, amelynek népe Dollfuss kancellár szellemében a békét óhajtja. Ezeknek a nemzeteknek megvan a hatalmuk hozzá, hogy Ausztria függetlenségét megoltalmazzák és hogy segítségére legyenek Dollfuss utódjának a bűnösök megbüntetésében és a felelősség tisztázásának kérdésében. Erre szükség van azért, hogy Európa nemzetközi politikája tovább haladhasson azon az uton, amelyei Mussolini jelölt ki számára, midőn Ausztria függetlenségének megóvásával megteremtette a magvar-olaszosztrák gazdasági csoportot. Most, amikor a leszerelés helyett ujabb fegyverkezésbe fogott a világ, mikor a nemzetek közvéleménye egyre hangosabban követeli az egyenjogúságot a legyőzött népek számára, mikor a fegyveres katonai szövetségek fölöslegessé tételére egyes nemzetek, elsősorban Olaszország és Anglia, mindent elkövetnek, hogy Európa ne szakadjon"" két ellenséges táborra, mikor ezek a nagy problémák állnak előttünk, meg kell akadályozni azt, hogy a békeszerződések utáni állandó forrongás egyszer itt, másszor ott ágyuk dörgésével és gyilkos fegyverek ropogásával, nemes életek kioltásával robbanjon ki és ezzel újra, meg újra megzavarja és elodázza az igazi béke megteremtésének amúgy is nehezen vajúdó munkáját. Ha egyre ujabb katasztrófák döbbentenek meg bennünket, hogyan remélhessük azt, hogy a félelem eltűnjék az emberekből és hogy a bizalmatlansággal eltelt nemzetek gyűlölet helyett emberi érzéssel közeledjenek egymáshoz. A riccione-i találkozás elmaradt. Dollfuss halott. Szelleme azonban él mindazokban, akik céljait ismerték. 0 maga nem jutott el vágyainak [géretföldjére, hivei azonban, akiket egész Európa támogat a béke és nyugalom megteremtésében, magukra fogják ölteni az elesett bajtárs vértez.etét és elvezethetik népüket az ígéret földjére, amely számukra a független, belső békéjét és történelmi hivatását megőrző Ausztria. Ha ez megvalósul, akkor a bécsi véres események nyomán nemcsak nemzetközi bonyodalom nem támad, hanem Dollfuss kancellár vére hullása árán újjászülető Ausztria lesz Európa békéjének legbiztatóbb reménysége. Küzdelem Európáért Van valami elrettentő és mégis sajátságos magától értetődőség Franciaország és Oroszország mostani szövetkezésében. Van valami megdöbbentő abban, hogy a polgári vagyon, a dekoratív tisztaságú latin formák tisztelelében megérett, a világos, pontos elméleteket futó öllel habjává fuvó francia érlelem szövetkezik az egyéni tulajdoni megsemmisítő, terjengő fantáziájú, elméletektől lerészegedő orosszal. A francia, melynek prototípusa a fösvény Harpagon, a gyilkos és tépelődő Raszkolnyikov oldalán. Csodálkoznunk kellene ezen, ha mélyebb vizsgálódás nem mutatna az orosz és francia lélek párhuzamára. Hangozzék bármily különösen, vad és elszánt Európa-gyülölel van mind a kettőben. Elzárkózottság, meg nem értés, melyet, Oroszországot illetően, nem is nehéz kimutatni. Betűjétől vallásáig, vallástalanságáig, régi és uj naptárától vasutai sintávolságáig, minden Európától való ösztönszerű irtózatát mutatja. Európától csak azt vette át, amit Európa elrontott, vagy amivel elrontotta magát: a niilitarizmust, a szocialista elméletet és - - mint legutóbb — a gépgazdálkodást. A jogból csak a hatalmat, a forradalomból csak az erőszak túlzását. Akár népét, akár gondolkozóit, akar vezetőit nézzük, minden elmélet tulhajtása jellemzi. Legmagasabb, most kitűzött célja csak a táplálkozás. Soha még nép, a kannibálokat is beleszámítva, nem tűzött pusztán ilyen alacsony célt maga elé. Soha még nép ilyen mélységbe süllyedni nem igyekezett. Soha nem volt még példa arra, hogy a kultúra és technika minden gazdagsága közepette így iparkodott volna megfosztani magát mindattól az áldástól, mely Isten lelkes teremtményeinek égi ajándéka. Az orosz nép nem európai: nincs meg benne a mérséklet bölcsessége, az. egyensúly, az európai lélek és gondolkodás legfőbb és másutt alig található jegye. Ha valóra válik a franciák álma, most ez az or szág lesz Európa jogrendjének, kultúrájának őre Keleten. A nyugati őr maga Franciaország, Európának e sokat bántalmazott, védtelen, fegyvertelen ártatlansága. Igaz, hogy — a múltról szólva, — ez az ország évszázadokon át csak olyan államférfiakat hozott a világra, akik sorra és méltán az európai csapásokhoz számithatók, Richelieutől és XIV. Lajostól Bonapartéig, s akik Európa leghosszabb, legvéresebb háborúinak okozói s akik miatt országok váltak sivataggá, barbár hódítók, vagy zsoldosok zsákmányává sok száz esztendeig. Más országnak lehet hive. vagy barátja. A franciának mindenki ellensége, aki nem szövetségese. Szűk és kizárólagos nacionalizmusa szelleme legmélyén gyökeredzik. Soha nem fogad be semmi idegent, sem irodalmában, sem a tudományban, sem szivében. Ez a sziv különben is összezsugorodott. Nincs benne hely emberszeretetnek, nincs humora, nincs könnye, nincs ellágyulása. Franciaország legtöbb írója is olyan, mint államférfiai: a leghidegebb kegyetlenségii. Daudet, sápadtra vált dickensi jóságával, olyan köztük, mint az üvegházi virág, franciátlan és gyökértelen, inert a részvétet, — a franciák előtt ez alig ismert érzést — ábrázolja. Mint ahogy Ádám agyagból vétetett, minden föld álad valamit magából szülötteinek. A föld, melyből